Bevezető

Az archívum célja:

Ez az archívum azoknak készült, akik Shakespeare egyes színműveiről szeretnének minél többet megtudni. Shakespeare művei számos módon jutnak el a befogadóhoz, amelyek közül az archívum a szöveges, színházi és filmes megvalósulásokat gyűjti össze, és tárja az érdeklődők elé. A szövegek szeretnék megjeleníteni az egyes művek angol nyelvű történetét valamint a magyar fordításokat is. Minden szöveg ellenőrizve kerül az archívumba, tehát az olvasó remélheti, hogy filológiailag megbízható szöveget vehet kezébe. Egy ilyen ambíciózus archívum elkészítése azonban meglehetősen munkaigényes feladat, éppen ezért hosszú időt igényel, és ezért csak lépésenként lehet megvalósítani.

Az első fázis:

Első lépésben csak az egyik színmű, a Sok hűhó semmiért című romantikus komédia anyagai kerülnek az archívumba. Mindez azonban a tervek szerint reprezentálni szeretné a szöveg történetét angolul és magyarul, a színházi és filmes befogadástörténetet.

Az archívum célközönsége:

Mindenkinek, aki érdeklődik Shakespeare drámai életműve iránt.

Kifejezetten szól textológusoknak, filológusoknak, akiket érdekel a szövegek története, a szövegek szerkesztői története, a könyv története.

Az archívum segíthet az egyes drámai művek angol történetét feldolgozni, másfelől pedig amennyire lehetséges a művek fordításaiba is bepillantást enged.

Másfelől a Shakespeare befogadás színházi története iránt érdeklődőknek is szól, akik erről a helyről elindulva tájékozódhatnak Shakespeare színműveinek magyarországi története felől.

Továbbá olyanok is felkereshetik ezt az oldalt, akik az egyes művek filmes adaptációit is szeretnék egy helyről elindulva feltérképezni.

Az archívum használata

Az archívum egyrészt portálként szolgál, azaz az egyes honlapoldalakon referenciákat és rövid magyarázatak kínál olyan adatbázisokhoz, amelyek tartalmazzák a műveket. Így megtekinthetők régi és kevésbé régi könyvbéli megvalósulásai az egyes műveknek, hogy betekinthessünk nemcsak a szövegek, hanem a könyvek történetébe is. Más aloldalak segítségével eljuthatunk olyan adatbázisokhoz, amelyek színházi vagy filmes tartalmakkal szolgálnak. Ez egyfajta hierarchikus kereshetőséget tesz lehetővé.

Metaadatokra vagy magukra szövegekben található nyelvi elemekre, azaz szavakra, szókapcsolatokra a keresőmezőbe írva kereshetünk. Ezek a keresék elvezetnek a művekhez, a művek szövegeihez, az adaptációkhoz. A művek szövegei a "Tárgyak" menűpont alatt találhatóak meg. A szövegeket, mint "tárgyakat" pdf formátumban lehet olvasni, a szövegben keresni, vagy letölteni.

Ezen felül megtekinthetjük az egyes tárgyakat (egyes szövegek) különböző konfigurációkban is. A "Gyűjtemény" az archívumban azt jelenti, hogy egyfajta szempont alapján az egyes elemek, "tárgyak" egy helyen is elérhetőek. A Gyűjtemény olyan mint egy zsák, amelybe minden releváns tárgyat beledobálunk rendszerezés nélkül. Egyes Gyűjtemények egyes színművekhez tartozó tárgyakat, elemeket tartalmaznak.

Készülnek kiállítások is, amelyek abban különböznek a Gyűjteményektől, hogy  a válogatási szemponton túl a kiállítás készítője vezetni szeretné a felhasználó kezét a tárgyak rendszerezése révén, és egy történetet szeretne elmesélni.

A felhasználást segíti, hogy az archívumba beépül egy Zotero (bibliográfia kezelő alkalmazás) bővitmény is. Aki használja a Zoterot, egy-két kattintással nagyon könnyen hivatkozást készíthet az adott szövegre. Aki nem használja a Zoterot, de szeretné, és egy kis segítségre van szüksége, ebben a blogbejegyzésben leírtam a telepítést lépésről-lépésre.

A weblap jobb felső sarkában található két, kis, fehér négyzet. A fölső segítségével ki lehet emelni az adott oldalon részeket. Az alsó négyzetecskére kattintva pedig megjegyzéseket lehet fűzni az adott oldalon szövegrészletekhez, és ezeket a megjegyzéseket el lehet menteni, mások számára is láthatóvá lehet tenni. Ehhez azonban szükség van arra, hogy készítsen egy ingyenes fiókot a hypothes.is oldalon (a négyzetre kattintva eljut a hypothes.is oldalra, és létrehozhatja felhasználói fiókját).

Az archívum használatát részletesebben tárgyalják, illetve a gyakorlatban mutatják be az alábbi videók.

Felhasználási feltételek

Az archívum, bár nyílt hozzáférésű, mégis önálló szellemi termék. Ez azt jelenti, hogy aki használja, és felhasználja az adott tartalmakat,  a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használhatja fel azokat.