1
10
2
-
https://msha.btk.ppke.hu/files/original/e34befcab5ea8fc82892c76b99ed150f.pdf
0e998baa1c8e0d8a888c6fcb707e6e37
PDF Text
Text
Macbeth
Fordította Kállay Géza
I. felvonás
1.1.
[Mennydörgés és villámlás. Belép három BOSZORKÁNY.]
ELSŐ BOSZORKÁNY
Mikor leszünk megint hárman?
Mennydörgős szél viharában?
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Ha a gomoly tisztább lett,
Csatát veszt és nyer a tett.
HARMADIK BOSZORKÁNY
Nem lesz még éj nap helyett.
ELSŐ BOSZORKÁNY
És hol a hely?
MÁSODIK BOSZORKÁNY
A mezőn.
HARMADIK BOSZORKÁNY
Megyünk, s Macbeth odajön.
ELSŐ BOSZORKÁNY
Szürke macska, jövök már.
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Hív a varangy.
HARMADIK BOSZORKÁNY
Most mindjár’…
MIND
Rút a jó, és szép a rossz,
Ködmocsokba oszladozz.
1.2.
[Kürtszó. Belép a KIRÁLY [DUNCAN], MALCOLM, DONALBAIN, LENNOX
kísérőkkel; egy KAPITÁNY- nyal találkoznak, aki vérzik.]
�DUNCAN
Miféle véres embert látok ott?
Ahogy kinéz, biztosan szemtanúként
Számolhat be a csata állásáról.
MALCOLM
Ez a tiszt az a remek katona, apám,
Aki nem hagyta, hogy fogságba essek.
Üdv neked, bátor barátom! Beszéld el
A Királynak, hogy forrt az ütközet
Mielőtt idejöttél.
KAPITÁNY
Kétesen…,
Mint két kimerült úszó, ha egymásba
Csimpaszkodik, és épp azt fojtja meg,
Amit legjobban tud. A kegyetlen
Macdonwald (híres lázadó, hiszen
Elborítja, rajta csüng
A természet minden aljassága)
A Hebridák felől talpasaival
És lándzsásaival nyugatról támadt,
S a Szerencse, mintha kurvája lenne,
Az ő ütegére mosolygott.
De hiába, mert a bátor Macbeth
(Illik rá a jelző!) suhogó vasával,
Mely párállott az ölésben a vértől,
Fittyet hányt a Szerencsének, és mint
Hősök közt főhős, kimetszette útját;
Szeme a lázadó szemébe mélyedt,
Annyit sem mondott: „befellegzett”, csak
Felhasította a köldökétől állig,
A fejét meg a vár fokára tűzte.
DUNCAN
Ó, vitéz rokon; kiváló ember!
KAPITÁNY
Mint mikor zeniten van a tavaszi nap,
És megszakasztja viharok dühét,
Ennek épp az ellenképe támadt,
És vigasz helyett dagadt a veszély.
Figyelj, nagy skót király, figyelj:
Mihelyt a csőcselék menekülőre fogta,
Sarkukban a hősies igazsággal,
A norvég király esélyt szimatolt,
És fényes pengékkel, pihent erőkkel
Új támadásba lendült.
�DUNCAN
Megijedt-e ettől Macbeth és Banquo,
A mi két parancsnokunk?
KAPITÁNY
Persze, mint sas a verébtől vagy oroszlán a nyúltól.
Így volt: mint mikor az ágyúban dupla
Töltet dördül, kétszer-kétszeres erővel
Estek az ellenségre. Hogy vérgőzfürdő
Volt-e vágyuk vagy egy új Golgota,
Nem tudom.
De rosszul vagyok, tátong a sebem.
DUNCAN
Szavad éppúgy illik hozzád, mint a seb:
Becsületedre válik. Küldjetek orvosért.
[KAPITÁNY el, kísérettel.]
Ki jön itt?
MALCOLM
Ross vitéz thánja, felséges uram.
LENNOX
Egész lényéből sürgetés sugárzik,
Az ilyen ember különös hírmondó.
ROSS
Isten áldja királyunkat!
DUNCAN
Honnan jössz, nemes thán?
ROSS
Fife-ból, uralkodóm,
Ahol a lehajló norvég zászlók
Legyezőként dicsérik a legyőzőt.
Nyüzsgött a norvég, maga a király
Vezette őket, s az aljas áruló:
Cawdor thánja: ő új frontot nyitott,
De Bellona vőlegénye biztos
Páncélban szembeszállt vele,
S mintha önmagával küzdene,
Kard kard ellen, ide-oda: a lázadó
Kedvét megnyirbálta. A komor helyzet
A mi javunkra fordult, egy szó mint száz:
Miénk a győzelem!
�DUNCAN
Micsoda öröm!
ROSS
Most ez a Sweno, a norvég király,
Békéért esdekel, de nem engedjük,
Hogy a halottait eltemesse,
Míg Saint Colm Inchben nem helyez letétbe
Tízezer tallért jóvátételként.
DUNCAN
Cawdor thánja sem él vissza többé
A bizalmunkkal; végeztesd ki,
S ami övé volt, Macbethé legyen.
ROSS
Igenis, uram.
DUNCAN
Amit veszített, Macbeth nyerte el.
1.3.
[Mennydörgés. Belép a három BOSZORKÁNY.]
ELSŐ BOSZORKÁNY
Hol voltál, húgocskám?
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Disznót öltem.
HARMADIK BOSZORKÁNY
Hát te, nővérkénk?
ELSŐ BOSZORKÁNY
Egy hajós asszonyának térdén gesztenye,
Tömte, tömte, tömte magát, én mondom:
„Adjon má’ ”.
„Tágulj, boszorkány” – így a nagyfarú nyanya,
A férje, a Tigris hajó parancsnoka, Aleppóba ment,
Rostán oda vitorlázok,
Farkatlan patkánnyá válok,
Így teszek rá, így, így, így.
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Kaphatsz szelet.
ELSŐ BOSZORKÁNY
�Hálás leszek.
HARMADIK BOSZORKÁNY
Tessék, még egy kis légáram.
ELSŐ BOSZORKÁNY
A többi már itt van nálam;
Elérheti bármely partot,
Bújhat bármely sötét sarkot,
Ami rajta a térképen:
Ezt már meg nem ússza épen.
Kiszárítom! A szemhéját
Fölfeszíti nap és éj,
Ő lesz a gyűlölt személy.
Nyolcvanegy lankasztó héten,
Aszik, töpped, mondja: „végem”,
Bár bárkája nem vész el,
Vihart épp, hogy átvészel.
Nézd csak, mim van!
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Muti, muti!
ELSŐ BOSZORKÁNY
Egy kormányost a szél fújta,
Hajója tört, meg egy ujja.
Közeli dobszó.
HARMADIK BOSZORKÁNY
Dobszó, dobszó,
Macbeth-hozó!
MIND
Három nővér, vészlények,
Vízen, földön rémségek,
Kéz a kézben táncol körbe,
Neked három, nekem három,
Most még a kilencet várom,
Állj! Meghúztuk a varázskört.
[Jön MACBETH és BANQUO.]
MACBETH
Sosem volt még ennyire szép és rossz napom.
BANQUO
Mennyire van ide Forres? – Mik ezek,
Vad öltözetben, lógó, gyér ruhában?
Nem úgy néznek ki, mint a föld lakói.
�És mégis rajta állnak? – Éltek? Egyáltalán:
Ember föltehet nektek kérdéseket?
Azt hiszem, értitek, amit mondok,
Mert mind egyszerre rücskös ujját vékony
Szájára nyomja: nőknek mondanálak,
De a szakállatok rám cáfol.
MACBETH
Beszéljetek, ha tudtok: mik vagytok?
ELSŐ BOSZORKÁNY
Éljen Macbeth, üdv neked, Glamis thánja!
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Éljen Macbeth, üdv neked, Cawdor thánja!
HARMADIK BOSZORKÁNY
Éljen Macbeth, a későbbi király!
BANQUO
Uram, összerándulsz? Az riaszt, ami
Éppen szépen hangzik? — Az igazságra
Kérlek: mondjátok, képzelődünk,
Vagy belül is azok vagytok, akik
Kívülről? Nemes társamat itt nagy
Jóindulattal, kedvező jóslattal
Köszöntitek: vagyonról, királyságról
Beszéltek: egészen belerévült.
Hozzám nem szóltok. Ha látjátok az
Idő vetését: melyik mag kel ki,
Melyik nem, ahhoz is szóljatok, aki
Nem kér pártfogást, de attól sem fél,
Hogy kegyvesztett lesz.
ELSŐ BOSZORKÁNY
Üdv!
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Üdv!
HARMADIK BOSZORKÁNY
Üdv!
ELSŐ BOSZORKÁNY
Kisebb leszel, mint Macbeth, és nagyobb.
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Nem olyan boldog, mégis boldogabb.
�HARMADIK BOSZORKÁNY
Királyokat nemzel, te nem leszel az.
Éljen hát Macbeth és éljen Banquo!
ELSŐ BOSZORKÁNY
Banquo és Macbeth, üdv!
MACBETH
Maradjatok, ezt be kell még fejezni,
Beszéljetek tovább! Finel meghalt: jó,
Ezért vagyok Glamis, de hogyhogy Cawdor?
Cawdor thánja él, sikeres ember,
S hogy király leszek, annyira hihető,
Mint az, hogy Cawdor thánja. Mondjátok,
Honnan a titkos hír, és miért ezen
Az átkozott mezőn álltok elénk
Éljenző jóslatokkal? Ha nem szólsz,
Kényszerítlek.
[A BOSZORKÁNYOK eltűnnek.]
BANQUO
Van vízi, de földi buborék is,
Ezek olyanok voltak. Hová lettek?
MACBETH
A levegőbe, és ami testinek tűnt,
A szélbe tűnt, mint a lélegzeted. Bárcsak maradtak volna!
BANQUO
Megtörtént, amiről most beszélünk?
Vagy bolondgombát reggeliztünk,
S gondolkodásunkat az ejtette foglyul?
MACBETH
A gyerekeidből király lesz.
BANQUO
Te pedig király.
MACBETH
És Cawdor thánja is: nem így mondták?
BANQUO
Még a szavakat is így ejtették – ki van itt?
[Belép ROSS és ANGUS.]
ROSS
�A király örömmel vette, Macbeth,
Győzelmed híreit, személyes érdemed
A lázadók rémületével méri,
Küzd benne a bámulat s dicséret,
Töpreng, melyiket tartsa meg, s melyik
Legyen tiéd. Néma ámulattal
Nyugtázta, hogy ugyanaz a nap még
Ott talált a norvég sáncokon, s hogy nem
Riasztott a halál rémképe, melyet
Az ellenségre magad festettél fel.
Sűrűn estek be a hírnökök, s mint
Országunk oltalmazóját
Dicsérnek, s legendád fonalát
A király előtt gombolyítják le.
ANGUS
Királyurunk a köszönetét küldi,
Színe elé kéret, jutalmad ott
Kapod meg.
ROSS
S egy még nagyobb méltóság
Bizonyítékaként parancsolta,
Köszöntselek most úgy mint Cawdor thánját,
Úgyhogy: üdv neked, nemes thán,
Kiérdemelted.
BANQUO
Mi, az ördög is mondhat igazat?
MACBETH
Cawdor thánja él. Mért adod rám
A más ruháját?
ANGUS
A régi thán még él, ez igaz,
De életét nehéz ítélet nyomja:
Halálbüntetés.
Hogy a norvégokkal hogyan paktált össze,
Vagy titokban ment a hadisegély,
Vagy másképp árulta el hazáját,
Nem tudom. Idegenszívűségét
Megmutatta, bevallotta, mi pedig
Kivégezzük.
MACBETH
[Félre.]
Glamis és Cawdor thánja?
A legnagyobb hátra van. – Köszönöm nektek.
�[Banquóhoz]
Elhiszed-e, hogy fiadból király lesz?
Reménykedsz? Akik engem először
Cawdor ruhájába öltöztettek, neked ezt ígérték.
BANQUO
Egy találat van,
De új tháni címed lehet, arra
Lobbant, hogy a koronát vedd célba.
Különös, hogy gyakran a sötét erők
Igazat mondanak, így fordítanak
Magunk ellen; ártatlan semmiségek
Lesznek árulóink, s a következmény
A mélységbe ránt.
Testvéreim, egy szóra.
MACBETH
[Félre.]
Elhangzott két igazság,
Királydrámában termékeny prológus,
Ha alakul az első felvonás.
– Köszönöm, uraim. –
[Félre.]
Hogy ez a történet a földön túlról indul,
Lehet, hogy jó, de hozhat bajt is.
Ha bajt hoz, mért vagyok biztos a sikeremben?
Mért lett igaz? Cawdor thánja vagyok.
Ha jó, mért engedek a sejtetésnek,
A rémképnek, melytől a hajam égnek áll,
Békés szívem bordáimon dörömböl:
Ez nem természetes! A félelem itt és most
Nem annyi, mint az ábrázolt szörnyűség.
A gondolat csak képzeli még, hogy öl,
De úgy rázza létem állványzatát,
Hogy a cselekvés elméletekbe fullad,
És van a semmi, és az sincs, ami van.
BANQUO
Nézzétek, társunk hogy elmerült magában.
MACBETH
Ha úgy esik, hogy királlyá leszek,
Nos, akkor az alkalom ad majd koronát,
Nem mozdulok.
BANQUO
Új tisztességeket raktatok rá,
Különös ruha az: mint a földi test,
Csak ha használod, dől el, mennyit ér.
�MACBETH
Jöjjön, aminek jönnie kell:
Egyszer a legkeményebb nap is véget ér.
BANQUO
Nemes Macbeth, tőled függ, indulunk-e.
MACBETH
Bocsánatot kérek, zsibbadt agyam
Elfelejtett dolgokkal csatázott.
Köszönöm, uraim: ha életem könyvében
Lapozok, érdemetek ott szerepel majd
Minden oldalon. És most a királyhoz!
[Banquóhoz.]
Gondolkozz azon, ami ma megesett,
Jelentőségét később jobban látjuk,
S akkor szabadon beszélgetünk róla.
BANQUO
Nagyon szívesen.
MACBETH
Ennyi most elég. – Gyerünk, barátaim. [El.]
1.4.
[Kürtszó. Belép DUNCAN, LENNOX, MALCOLM, DONALBAIN és a kísérők.]
DUNCAN
Kivégezték már Cawdort?
A megbízottak visszajöttek?
MALCOLM
Nem jöttek még meg, felséges apám,
De beszéltem eggyel, aki látta a kivégzését,
És ő azt mondta, vallott, áruló volt,
Kegyelemért hozzád fellebbezett, és
Tettét mélyen megbánta. Semmi sem
Illett hozzá jobban életében, mint halála.
Úgy halt meg, mint a halál szakértője,
Úgy dobta el legféltettebb kincsét,
Mint holmi semmiséget.
DUNCAN
Az arcon
Nem találod, ki mit gondol belül.
Erre nincs módszer. Mindenkinél
Jobban bíztam benne.
�[Belép MACBETH, BANQUO, ROSS és ANGUS.]
Ó, legkedvesebb rokon, mennyire
Nyomasztott a hálátlanság bűne!
Mindenki mást annyira megelőzöl,
Hogy a leggyorsabban felszárnyaló hála
Is lassan ér utol. Bár érdemelnél
Kevesebbet, akkor én szabhatnám ki
Köszönet és fizetség határát.
Csak annyit mondok: akkor is több járna,
Ha a mindent fizetnénk ki neked.
MACBETH
Maga a szolgálat és a hűség,
Amivel tartozom, már megéri.
Felséged – szerepe szerint – fogadja,
Amit teszünk érte, és a trónért,
Államért, gyermekekért: mindenkiért,
Aki szolgál. Ők meg teszik, amit kell,
Hogy kimutassák, szeretnek és becsülnek.
DUNCAN
Gyere, megölellek.
Most jó talajba ültettelek el,
Gondom lesz rá, hogy tovább növekedj.
Nemes Banquo: nem kevesebbet
Érdemelsz – és tudja meg mindenki,
Hogy ugyanannyit tettél – hadd ölellek!
BANQUO
Ha növekszem, tiéd az aratás.
DUNCAN
A bőséges öröm úgy élvezi
A teljességet, hogy bús könnyek mögé
Bújik. Fiaim, rokonok, thánok,
És ti, legközelebb hozzám, halljátok:
Későbbi birodalmunk idősebbik
Fiunkra alapítjuk: Malcolm mostantól
Cumberland hercege. Emellett pedig,
Érdem szerint, csillagok és sok más
Kitüntetés ragyog majd sokakon.
[MACBETH-hez.]
És most Invernessbe, hozzád:
Legyen köztünk szorosabb kötelék!
MACBETH
Ami most jön, majd értelmet ad annak,
�Hogy létezünk. Én magam viszem a hírt,
A feleségem boldog lesz, hogy jössz,
Ezért, engedelmeddel, távozom.
DUNCAN
Kedves, nagyszerű Cawdor.
MACBETH
[Félre.]
Cumberland hercege: olyan lépés,
Amelyen bukhatok, vagy át kell lépnem,
Mert utamban áll. Csillagok: tüzet szüntess.
A mélyfekete vágy nem a fényre vágyik,
Mikor a szem a kézzel összejátszik.
De az hadd legyen,
Ami, ha tett, megretten a szem. [El.]
DUNCAN
Milyen igaz, kedves Banquo: remek ember,
Kezeskedem érte! Egy hasas bankóm
Van rá (haha), egy lakoma nem laktat úgy,
Mintha őt nézed, vele töltekezel.
Most menjünk utána, előttünk jár,
Hogy gondoskodjon rólunk. Gyerünk!
1.5.
[Belép LADY MACBETH egyedül, levéllel a kezében, melyet éppen
olvas.]
LADY MACBETH
„…a siker napján találtak rám, és a legtökéletesebb bizonyítékkal
rendelkezem, hogy több lakik bennük, mint amit földi lény tudhat.
Amikor égtem a vágytól,hogy tovább kérdezzem őket, levegővé
változtatták magukat, ebben tűntek el. Amikor ámulatba merülve
álltam, egyszer csak követek érkeztek a királytól, akik Cawdor
thánjaként üdvözöltek, és ezzel a címmel köszöntöttek a vészlények
is, célozgatva az elkövetkezendő időre, így: „Üdv, király: aki
leszel”. Úgy gondoltam, jó, ha ezt tudatom veled, kedves kicsi
társam, akivel mindig is osztoztam, ha nagy volt a siker, hiszen
megfosztanálak valamitől, ami jár neked; tudnod kell, hogy te is
örülj, milyen nagy méltóságot ígértek neked. Mindezt szívedre bízom,
a viszontlátásig.”
Glamis vagy, és Cawdor vagy; s az leszel,
Amit ígértek – de félek, természetedben
Túlteng az emberi jóság langy teje,
Hogy rögtön cselekedj. Nagyra törsz, tudod,
Hogy mire vágysz, de nem kell a romlás,
Ami mindezzel jár. Amit akarsz,
�Azt megszentelve kéred, tisztán játszol,
Mégis rossz okból nyersz. Azt kívánod,
Glamis, ami kiált, hogy „így kell tenned,
Ha kellek neked”, de félsz megtenni,
S azt mondod: „hagyjuk el”. Gyorsan gyere,
És szellememet a füledbe öntöm,
S bátor nyelvemmel űzöm el, ami
Utadban áll a koronához, melyet,
Úgy tűnik, már fejedre tett a sors,
És valami természetfölötti.
[Belép egy SZOLGA.]
Mi történt? Van valami hír?
SZOLGA
Estére ideér a király.
LADY MACBETH
Mért beszélsz ilyen őrültségeket?
Urad nincsen vele? Ha így lenne,
Szólt volna, hogy készülődjünk.
SZOLGA
Úrnőm, jön urunk, Macbeth is, ez igaz,
Egy szolgatársam megelőzte, de
Úgy kapkodta a levegőt, hogy majdnem meghalt,
Mielőtt kilehelte az üzenetet.
LADY MACBETH
Adj neki valamit, fontos hírt hozott.
[SZOLGA el.]
LADY MACBETH
Rekedt maga a holló,
Aki hírül adja Duncan végzetes belépőjét
Kastélyom kapuján.
Gyertek, a sorsnak szolgáló szellemek,
Itt változtassatok át,
Ne számítson, hogy nőnek születtem.
A fejem búbjától a nagylábujjamig
Töltsön el a legriasztóbb kegyetlenség,
Legyen sűrű a vérem, zárjátok el
A megbánás útjait,
És ha a természet elgyengítene,
Ádáz vágyamat ne veszítsem el;
Ne támadjon rés szándék és cél között.
Két mellemben a tej legyen erjedt epe;
�Ti láthatatlan, gyilkoló segédek,
Álljatok lesben, hogy a természet
Rontását segítsétek.
Szállj le, sűrű éj, borítsd magad
A legtöményebb pokolfüstbe,
Hogy mohó késem ne lássa: sebet ejt,
S a menny ne kémleljen a sűrű takarón át,
Hogy azt kiáltsa: „Megállj!” és „Ne tedd!”
[Belép MACBETH.]
Nagy Glamis, drága Cawdor,
S még több azáltal, ami később vár rád,
Leveled kiemelt az értetlen jelenből,
És a jövőt a pillanatban érzem.
MACBETH
Drága szerelmem,
Duncan itt lesz ma éjjel.
LADY MACBETH
Mikor megy el?
MACBETH
Majd holnap, ez a terv.
LADY MACBETH
Kelő nap nem látja meg azt a holnapot.
Arcod nagy, nyitott könyv, drága thánom,
És benne másnak visszás a tartalom.
Úgy csald az időt, hogy idomulsz hozzá,
A szem, kéz, nyelv mondja: „Isten hozott”,
S míg úgy tűnsz nekik, mint szende virágszál,
Te légy a kígyó, mely alatta lapul.
Az érkezőt méltóan kell fogadni,
De ami az éjjeli ügyet illeti,
Azt bízd csak rám, s minden további éj
És rólunk szóló nap teljes hatalmú
Királya leszünk.
MACBETH
Jó, ezt majd megbeszéljük.
LADY MACBETH
Derűsen nézz,
A félelem nyomot hagy az arcon.
Ha megteszed, a többi az én harcom. [Mindketten el.]
1.6.
�[Fiúk fuvolával és fáklyások. Belép a DUNCAN, MALCOLM, DONALBAIN,
BANQUO, LENNOX, MACDUFF, ROSS, ANGUS és kísérők.]
DUNCAN
Kellemes helyre épült ez a vár,
S a magaslati levegő jólesőn
Cirógatja fáradt szemem.
BANQUO
A nyár vendége,
A fészkét a templomfalra tapasztó
Fecske nem kedvelné így ezt a helyet,
Ha nem érezné a menny leheletét.
Nincs párkány, pillér, sarokív, falkönyök,
Ahová fészkét, ezt az ágyat,
Ezt az ingó bölcsőt
Ne építené nagy szakértelemmel:
Itt szeret költeni. Megfigyeltem,
Az ilyen helyen jó a levegő.
[Belép LADY MACBETH.]
DUNCAN
Ó, itt van a ház úrnője. – A kedvesség,
Amivel elhalmoznak, néha túl sok,
De azért nagyon kedves. Megtanítlak,
Hogyan kérd az Istent, hogy ő köszönje,
Amit értünk teszel.
LADY MACBETH
Minden szolgálat,
Ha kétszer tennénk, és megint még kétszer,
Kevés volna a tisztességhez képest,
Hogy urunk házunkba száll. Hálánknak
Széle-hossza nincs. Szegény remeteként
Köszönjük a régebbi és új tisztségeket,
Melyeket ránk ruházol.
DUNCAN
Merre van Cawdor thánja? Azt hittük,
Utolérjük, és mi fogadjuk őt,
De jó lovas, és szeretete,
Mint éles sarkantyú, hozta haza,
S előttünk célba ért. Drága úrnőm,
Ma éjjel te gondoskodj rólunk.
LADY MACBETH
Szolgáid, és a szolgák sok szolgája
�Kihallgatásra óhajod elé
Rakják majd mindenük, ami amúgy is
Mind tiéd volt.
DUNCAN
Add a kezed, vezess a ház urához,
Nagyon szeretjük, és a kegyeinket
Tovább élvezheti. [Kezét nyújtja.] Engedd meg, úrnőm.
1.7.
[Fiúk fuvolával, fáklyák. Feltűnik a főtálaló mester és különböző
szolgák tálakkal és más edényekkel a színpadon. Azután belép
MACBETH.]
MACBETH:
Ha meglenne a tett, amikor megvan,
Jó lenne, hogyha gyorsan lenne meg.
Ha a merényletből háló is lehetne,
Mely a halállal a következményt
Éppúgy elkapná, mint a sikert, ha
A csapás egyszerre lenne minden
Léte és vége egyben, akkor itt, itt,
Az idő innenső partján kockáztatnánk,
Ami még hátra van. Csakhogy ilyenkor
Itt van az ítélet, s a véres okítás,
Ha célba talál, épp oktatóját
Ízekre szedi. A pártatlan igazság
Préseli ajkunkra mérgezett poharát. —
Itt kétszeres a bizalma: rokona vagyok
És alattvalója, ez kétszeresen mond
Ellent a tettnek; énnekem kellene
Házigazdaként a gyilkos elől
Ajtó mögé zárnom, nemhogy még én
Legyek, aki feni a kést. Aztán meg
Ez a Duncan olyan jámbor lélek,
Olyan tiszta király, hogy jósága,
Mint angyal, harsonák hangján
Taszít a kárhozatba, ami rám vár,
Ha megölöm. És a szánalom, mint
Csupasz újszülött viharfelhő hátán,
Vagy mint ezer kerub, sok láthatatlan hírnök,
A lég mennyei paripáin ülve,
A rémes tettet úgy vágná szemünkbe,
Hogy a szél könnyekbe fúl. Nincs sarkantyúm
Hogy szándékom véknyát csiklandozzam,
Csak a nagyravágyás, mely akkorát lendül,
Hogy földre puffan a másik oldalon.
�[Belép LADY MACBETH.]
Mi van, mi újság?
LADY MACBETH
A vacsora végén tart.
Miért jöttél ki?
MACBETH
Kérdezte, hol vagyok?
LADY MACBETH
Hát persze, nem tudod?
MACBETH
Ne bolygassuk tovább ezt az ügyet.
Nemrég tüntetett ki, és mások is
Csillogó meséket szőnek rólam,
Még utolsó öltésük sincs rajta,
Máris szaggassam szét?
LADY MACBETH
Túl mámoros volt talán a remény,
Amibe burkolóztál? Vagy alszik
Azóta is? És most fölébred, mint
A zöldre sápadt másnaposság, és csak
Bámul arra, amit örömmel vállalt?
Mostantól így veszem, ha azt mondod: „szeretlek”.
Hát félsz elszántan tenni is azért,
Amiért a vágy gyötör? Életünk dísze
Neked is éppúgy kell, de ehhez sehogy
Sem illik ez a gyávaság, így élni
Te is szégyellsz: mikor a „nem merem”
Szolgál a „szeretném”-nek, ahogy
A kényes macska mondja a mesében.
MACBETH
Kérlek, elég,
Meg merem tenni, amit férfi merhet,
Aki többet mer, nem is ember.
LADY MACBETH
Akkor biztos egy szörny volt, aki múltkor
Tudtomra adta, mit határozott.
Amikor merted: akkor voltál férfi,
És mennyire férfi volnál akkor,
Ha még több lennél, mint az akkori.
Nem vágott egybe sem hely, sem idő:
Te létrehoztad volna mind a kettőt.
�Most egyszerre magukat megteremtik:
Most ettől vagy oda. Szoptattam már,
Tudom milyen egy kisbabát szeretni,
De fogatlan szájából tépném ki
A mellbimbómat, és míg mosolyog rám,
Loccsantanám szét azt a kis fejét,
Ha úgy adtam volna szavam, ahogy te.
MACBETH
És ha belebukunk?
LADY MACBETH
Mi? Belebukunk?
Húzd pattanásig bátorságod íját,
És nem bukunk el. Ha Duncan elalszik,
– S hamar pihenni hívja a mai
Hosszú út – a két testőrét borral
És más főzetekkel úgy elkábítom,
Hogy az emlékezet, az elme
Gondnoka, csak pára lesz, és cseppenként jut
Az ész lombikjába. Ha a két őr
Kábán, mint az állat, elázva hever,
Hullarészegen, akkor miénk
A gyámoltalan Duncan, és rajta bármit
Elvégezhetünk. És mészárlásunk
Bűnét mért ne fognánk a jól bevedelt
Testőreire?
MACBETH
Te csak fiút szülj,
Rettenthetetlen, acélos anyagod
Csak hímeket formálhat. Ha vérrel
Mázoljuk be a két bent alvó őrt,
S az ő tőrüket használjuk, elhiszik
Ennyiből, hogy ők a tettesek?
LADY MACBETH
Mi mást hihetne bárki, ha halálán
Őrjöngő gyászban jajveszékelünk?
MACBETH
Döntöttem és testemben minden ízem
A szörnyű mutatványra ajzom fel.
Gyere,
Szép külső csalja meg most a jelent,
Hamis arc rejtse, amit a rút szív
Kijelent.
II. felvonás
�2.1.
[Belép BANQUO és FLEANCE, az utóbbi fáklyát tart.]
BANQUO
Hány óra van, fiam?
FLEANCE
A hold lement; az óra nem ütött.
BANQUO
A hold ilyenkor éjfélkor megy le.
FLEANCE
Azt hiszem, ennél később van, uram.
BANQUO
Gyere, segíts levenni a kardom. –
A mennyben fukarkodnak a fénnyel,
Minden gyertyát elfújtak. – Ezt is fogd meg.
Ólmos fáradság üli minden tagom,
De nem tudok aludni. Adná az ég,
Hogy ne kelljen nyomasztó sejtelmekkel
Viaskodnom, melyeket a természet
Épp alvás közben küld.
[Belép MACBETH és egy SZOLGA fáklyával.]
Ide a kardot –
Ki az? Mit akar?
MACBETH
Jóbarát.
BANQUO
Hát nem alszol még, uram? A király
Lefeküdt, szokatlanul vidám volt,
A szolgáknak bő jutalmat osztott,
A háziasszonyok gyöngyének pedig
Ezt a gyémántot küldi, és igen
Elégedetten zárta a napot.
[Egy gyémántot ad át MACBETH-nek]
Azaz sötét van, mert a holdat és a csillagokat felhők borítják.
MACBETH
A szándék szabadságát vétségek
Nyomták el: készületlenek voltunk.
�BANQUO
Minden nagyon jó volt. — Múlt éjszaka
A három vészlény zavarta álmomat;
Volt igaz abban, amit neked mondtak.
MACBETH
Nem gondolok rájuk, de ha van egy
Nyugalmas óra, szenteljünk néhány szót
Ennek az ügynek, ha alkalmas neked.
BANQUO
Amikor neked is jó, örömmel.
MACBETH
Hidd el, csak becsületedre válhat,
Ha te is azt gondolod, amit én.
BANQUO
Efelől nincs kétségem, persze majd
Szabadon mondom, amit gondolok,
S nyilvánvaló lesz, kihez vagyok hű.
MACBETH
Hát akkor — jó éjt.
BANQUO
Köszönöm, neked is. [BANQUO, FLEANCE el.]
MACBETH [a SZOLGÁ-hoz]: Menj, kérd meg az úrnőd, hogy csengessen,
Ha kész az italom. Aztán meg ágyba! [SZOLGA el.]
Tőr az, amit magam előtt látok,
Markolattal a tenyerem felé?
Gyere, hadd kaplak el,
Nem foglak még, de látlak.
Halálos látvány, vajon érzékeimből
Csak a látásomnak adod át magad?
Vagy csupán az elme tőre volnál,
Hamis csinálmány, ami a túlfűtött
Agyból gőzölög elő? De látlak még,
Olyan tapinthatóan, mint ezt a tőrt,
Amit most húzok ki éppen.
Úgy vezetsz, mintha tudnád, mit akartam,
És ilyen eszköz kellett pont nekem.
Szemem a többi érzékem bolondja,
Vagy több, mint bármely másik. Látlak még,
Pengéden és a markolaton vérfolt:
Nem így volt eddig! — Ilyen dolog nincs.
Szemem szokik a véres feladathoz.
Most úgy tűnik, a világ egyik felén
�A természet halott, s a gonosz álom
Lopva kísérti az alvás függönyét.
Boszorkány áldoz sápadt Hekaténak,
A halványuló gyilkosságot farkas
Üvölti talpra, a hű éjjeli őr;
Mint kísértet, a gyilkos puhán lépdel,
Elnyújtva, bűverővel, Tarquinius
Nyomdokán. Lábam alatt te, kemény,
Szikár föld, ne halld meg lépteim,
Nehogy a kövek szólják el magukat,
S a rettenet kiszökjön az időből,
Most, amikor minden összevág.
De csak fenyegetőzöm, ő meg él,
Forró tettre minden szó jeges szél.
Csengettyű szól.
Megyek s megvan a tett. Hív a kis harang.
Ne halld meg Duncan, mert ez kongatja el,
Pokolra kerülsz-e, vagy mennybe fel. [El.]
2.2.
[Belép LADY MACBETH.]
LADY MACBETH
Bátorrá tett, amitől ők berúgtak,
Kialudtak — bennem ébred a tűz.
[Bagolyhuhogás.]
Csönd! Mi ez?
Bagoly rikolt a sors őrjáratán,
S kíván örök, végső jó éjszakát.
Most, mindjárt megteszi!
Az ajtó nyitva van. A két bódult
Őr horkol, más bajt nem csinálhat. Olyan
Szert tettem a pohárba, hogy vagy
Élet várja őket, vagy halál, majd
Meglátjuk, ki győz.
[MACBETH belép a háttérben két véres tőrrel a kezében.]
MACBETH
Ki az? Mi történt?
LADY MACBETH
Mi van, ha felébredtek, és nem sikerült?
Ha nincsen tett, csak bajt hoz ránk a próba.
Csönd! A tőröket odakészítettem,
Nem tévesztheti el. Ha nem hasonlít
�Úgy alvó apámra, én teszem meg.
Macbeth!
MACBETH
Megtettem. Meg! Hallottál valamit?
LADY MACBETH
Bagoly rikoltott, tücsök sírt, csak ennyit.
Mondtál valamit?
MACBETH
Mikor?
LADY MACBETH
Most.
MACBETH
Ahogy bejöttem?
LADY MACBETH
Igen.
MACBETH
Hallgasd csak!
Ki alszik a szomszédos szobában?
LADY MACBETH
Donalbain.
MACBETH
Szánalmas látvány.
LADY MACBETH
Ne mondj ilyet, ez ostobaság.
MACBETH
Az egyik felnevetett álmában,
A másik meg azt kiáltja: „Gyilkos!”
Fölébresztették egymást, ott álltam,
Hallottam őket, de imádkozni kezdtek,
S visszabújtak az ágyba.
LADY MACBETH
Ketten vannak abban a szobában.
MACBETH
„Isten, segíts” – szól az egyik, „Ámen”,
Mondja a másik, mintha észrevennék
A hóhér kezem. A borzongató
�Fohászra nem ment az „Ámen”, pedig
Próbáltam, mikor mondták: „Isten segíts!”
LADY MACBETH
Ne gyötörd magad ennyire.
MACBETH
De mért nem tudtam kimondani, „Ámen”?
Segítség kellett volna fentről,
De az „Ámen” a torkomban rekedt.
LADY MACBETH
Nem jó tetteinkről így gondolkodni,
Mind a ketten beleőrülünk.
MACBETH
Hallottam, valaki azt kiáltja: „Ne aludj
Tovább, Macbeth álmot öl”, az ártatlan
Álmot, mely kisimítja a ráncokat
A gondok zubbonyán, a mély álmot,
Mely elveszi minden nap életét,
Őrlődés gyógyfürdője, megrongált
Elme balzsama, tápláló éltetőnk,
A főfogás a természet asztalán.
LADY MACBETH
Mi van? Nem értem.
MACBETH
Az egész házban az visszhangzott: „Ne
Aludj, Glamis álmot gyilkol, ezért Cawdor
Sem alhat, Macbeth nem alhat többé.”
LADY MACBETH
Ugyan már, ki kiáltott volna?
Drága thánom, csak pazarlod az erőd,
Ha ilyen betegesen állítasz be
Mindent. Hozz egy kis vizet és mosd le
A kezedről ezt a mocskos tanút.
A tőröket meg mért hoztad ide?
Ott kellett volna hagyni. Vidd vissza,
És mázold be az őrök arcát vérrel.
MACBETH
Nem megyek vissza! Rágondolni is félek,
Hogy mit tettem, nem akarom látni,
Nem merem.
LADY MACBETH
�Mennyire gyenge lettél!
Kérem a tőröket! Az alvó vagy a holt
Csak kép, semmi más, gyermeki szem fél
A festett ördögtől. Ha vérzik még,
Az ő vérével kenem be a két őrt,
Ez lesz ellenük a koronatanú. [A tőrökkel el.]
[Kopogás kintről.]
MACBETH
Mi ez a kopogás? Mi van velem, hogy
Irtózom minden hangtól? Kié ez
A kéz? Nézd, kivájja a szemem!
Vajon Neptun hatalmas óceánja
Tisztára mossa kezem ennyi vértől?
Nem: ha minden tenger egyesül,
Kezem vörösre festi azt a zöld vizet!
[Belép Lady MACBETH.]
LADY MACBETH
A kezem olyan színű, mint a tiéd,
De szégyellném, ha a szívem ijedten
Sápadozna.
[Kopogás kintről.]
Kopogást hallok
A déli kapun. Zárkózzunk a szobánkba,
Nem kell sok víz, hogy lemossuk a tettet.
Milyen könnyű lesz akkor! Téged viszont
Elhagy minden erőd.
[Kopogás kintről.]
Hallgasd csak! Megint
Kopognak. Vegyél hálóruhát, nehogy
Azt higgyék, fent voltunk egész éjjel.
Ne merülj el ennyire magadban.
MACBETH
Hogy megtudjam, mit tettem, legjobb volna,
Ha már nem tudnám, ki vagyok.
[Kopogás kintről.]
Kopogj csak, ébreszd föl az alvó Duncant!
Bárcsak lehetne. [Elmennek.]
�2.3.
[Belép a KAPUS. Kívülről kopogás.]
KAPUS
Itt aztán van kopogás: ha az ember a pokol kapujában őrködne, már
rég elfordította volna a kulcsot.
[Kopogás]
Kip-kop. Ki az ott, Belzebub nevében? Itt jön egy módos gazda, aki
felakasztotta magát, mert bő termést remélt. A legjobbkor jössz –
remélem, van zsebkendőd, mert mész az izzasztóba.
[Kopogás.]
Kip-kop. Ki az ott… na, a… másik ördög nevében? Á, itt van egy
mindent kimagyarázó… a csúsztatások mestere, aki esküdni is úgy tud,
hogy az igazság mérlegén mindkét serpenyőt mozgásba hozza egymás
ellen; épp elég árulást követett el Isten nevében, mégse tudta
becsúsztatni magát a mennyországba. Na, gyere, kedves mester.
[Kopogás.]
Kip-kop. Ki van ott? De hiszen ez egy angol szabó, akinek épp most
bújik ki az izéje a legutolsó francia divat szerint készült
nadrágból. Gyere, szabó, itt megsütheted a libuskádat.
[Kopogás.]
Kip-kop. Hát már sohase lesz itten csend? Mégis, mit gondoltok, hol
vagytok? De ez a hely nem lehet a pokol, ahhoz túl hideg. Elég volt
az ördög-kapusságból. Csak néhány hivatalos csúsztatót akartam
beengedni, akik puha rugózású hintón tartanak az örök máglya felé.
[Kopogás.]
Mindjárt,mindjárt, no; ejnye, de sürgős! Kérem, ne felejtkezzenek el
a kapusról.
[Belép MACDUFF és LENNOX.]
MACDUFF
Hogy van ez barátom, olyan késő volt,
Mikor ágyba mentél, hogy most
Korán van a késői kelés?
KAPUS
Parancsára, uram, a második kakasszóig mulattunk, és az ital, uram,
három dolgot is felpiszkál.
MACDUFF
Na, mi az a három, amit az ital különösen felpiszkál?
KAPUS
Az az igazság uram, hogy az orrpirosítást, az alvást és a vizelést.
Viszont ami a bujálkodást illeti, azt felpiszkálja és bepiszkítja:
felpiszkálja a vágyat, de elmarad az előadás. Ezért aztán a sok
italra lehet mondani, hogy értelmeinek megfelelően egy ivású, akarom
�mondani egy ívású a bujasággal: felhevít-lekonyít, megrakatjaelrakatja, felcsinál-becsinál, megcsinálja-kicsinálja, feláll, de
aztán meg leáll. Összefoglalva: az ivás és a bujaság együtt
lefekteti az igazságot… aludni… oszt jó napot.
MACDUFF
Úgy látom, téged alaposan két vállra fektetett.
KAPUS
Ahogy mondja, uram, még a torkomat is szorongatta alulról, de aztán
én torkoltam le, és azt hiszen, én voltam az erősebb, mert ugyan
többször levett a lábamról… hányszor is? … minden esetre … hánytam,
mert nem engedtem, hogy elszédítsen és megtévesszen ... szóval …
lehánytam a lábam.
[Belép MACBETH.]
MACDUFF
Felkelt a gazdád, úgy látom,
Biztos a kopogás ébresztette fel,
Itt jön.
LENNOX
Jó reggelt, uram!
MACBETH
Jó reggelt nektek is.
MACDUFF
Felkelt-e már a király, thán uram?
MACBETH
Még nem.
MACDUFF
Meghagyta, hogy jó időben keltsem.
Majdnem késtem egy órát.
MACBETH
Máris viszlek hozzá.
MACDUFF
Tudom, hogy ez kedves kötelesség,
De azért feladat.
MACBETH
Az ilyen munka éppen, hogy pihentet.
Arra van az ajtaja.
�MACDUFF
Nem szívesen zavarom, de most ez
A dolgom. [Kimegy.]
LENNOX
Már ma útnak indul a király?
MACBETH
Igen, így rendelkezett.
LENNOX
Ma éjjel minden nyugtalan volt, ahol
Aludtunk, ledőlt a kémény, s azt mondják,
Furcsa jajongást hordott-vitt a szél,
Halálsikolyt, rémisztő szájból ömlő
Jóslatot gomolygó zűrzavarról,
Amikor események roncsait
Sodorja bús korunk. A vészmadár
Zengett az életünkre örökös
Éjszakát. Azt rebesgetik, a föld
Belázasodott, rázta a hideg.
MACBETH
Nehéz éjszaka volt.
LENNOX
Nem éltem még sokat, de ilyenre
Nem emlékszem.
[Belép MACDUFF.]
MACDUFF
Iszony! Iszony! Iszony!
Nincs rá a szívben kép, a nyelvben szó!
MACBETH és LENNOX
Miért, mi történt?
MACDUFF
A romlás megalkotta mesterművét.
Szentséggyalázó gyilkosság törte
Át az Úr magasztos házának falát,
S ellopta az építmény életét.
MACBETH
Mit mondtál? Életét?
LENNOX
Csak nem felséges urunkról beszélsz?
�MACDUFF
Menjetek be, és nézzetek egy új
Gorgó szemébe, csak nehogy kőszobor
Legyen belőletek. Nincsen szavam,
Lássatok és beszéljetek ti.
[MACBETH és LENNOX el.]
Felkelni, felkelni,
Harangot félre verni, gyilkosság és
Felségárulás! Banquo és Donalbain,
Malcolm, mindenki fel, az álmot,
A halál ábrázatát, vessétek le,
Mert valóság vár: maga a halál,
A végítélet képe. Keljetek már,
Hé, Malcolm, Banquo, mint sírból jövő
Szellemek siessetek, a rettenet
Ezt kívánja.
[Félreverik a harangot. Belép LADY MACBETH.]
LADY MACBETH
Ki fújja itt a borzalom kürtjelét,
Amitől összecsődül az egész
Alvó ház? Beszélj már! Beszélj!
MACDUFF
Ó, asszonyom,
Az én szavam most nem hölgynek való,
Egy nő fülébe jutva újra ölne,
És úgy pottyanna ki.
[Belép BANQUO.]
Ó, Banquo, Banquo,
Felséges királyunkat meggyilkolták.
LADY MACBETH
Jaj nekem, borzalom,
Itt, a mi kastélyunkban?
BANQUO
Ez bárhol iszonyat. Kedves Macduff,
Vond vissza a szavad, és mondd,
Hogy nem igaz.
[Belép MACBETH és LENNOX.]
�MACBETH
Ha egy órával ezelőtt meghalok,
Boldogan éltem volna. Mostantól
Semmi sem komoly itt, a földi létben.
Minden játékszer, halott a rang, a fény,
Az élet borát lefejték, csak sűrű
Alja az ég büszkesége.
[Bejön MALCOLM és DONALBAIN.]
DONALBAIN
Valaki rosszul van?
MACBETH
Ti vagytok, csak még nem tudjátok.
A véretek forrása, kútfeje
Elapadt, maga az élet-kút
Apadt ki.
MACDUFF
Apátokat megölték.
MALCOLM
Kicsoda?
LENNOX
Minden jel azt mutatja, az őrök
Tették, a belső emberek. Sok vér
Csúfítja arcuk és kezük, a két
Véres tőrt párnájukon megtaláltuk,
Le sem törölték; csak bámultak bután,
Nem lett volna szabad megbízni bennük.
MACBETH
Mennyire bánom már, hogy haragomban
Mindkettőt megöltem.
MACDUFF
Hogyan tehetted ezt?
MACBETH
Ki tud egyszerre bölcs és dühös lenni,
Kábultan mérlegelni hűség és jog között?
Az nem is ember. Vad szeretetem
Meglódult, nem lassította ész. Ott
Feküdt Duncan, ezüstös bőrét arany
Csipkével verte ki a vér, s mint hitszegés
A természettel szemben, egy-egy tátongó
Sebe omladék volt, melyen betört
�A rontás. S a gyilkosok mesterségük
Bíborában; a tőrök markolatig
Ragacsosak a vértől – nem, itt nem
Volt visszaút annak, aki igazán
Szerette, s tudta, hogy ezt bátorsággal
Hogyan mutassa ki.
LADY MACBETH
Segítség, jaj!
MACDUFF
Valaki segítsen.
[LADY MACBETH kimegy, támogatják.]
MALCOLM
[DONALBAIN-hez] Mondd, miért nem moccan a nyelvünk,holott
Az ügy leginkább minket érint?
DONALBAIN
[MALCOLM-hoz] Mit mondhatnánk, ha itt minden odúban
Végzet ülhet, hogy lecsapjon ránk?
Meneküljünk. A könnyet forralni kell.
MALCOLM
[DONALBAIN-hez] A mély gyász még csak álldogál
szívünkben.
BANQUO
Nézzük meg, hogy van a Lady.
S ha úrrá lettünk kissé fájdalmunkon,
Tanácskozzunk, és hatoljunk a véres
Tett mélyére. Kétely és félelem
Gyötör mindannyiunkat. De a nagy
Isten színe előtt állva keresem
A rejtett indítékot, harcolok
Az áruló gonosz ellen.
MACDUFF
Én is!
MIND
Én is, én is!
MACBETH
Vegyünk magunkra emberibb ruhát,
És találkozzunk kint, a nagyteremben.
MIND
�Helyes, helyes.
[Mindenki kimegy, kivéve MALCOLM-ot és DONALBAIN-t.]
MALCOLM
Te mit teszel most? Ne menjünk közéjük,
Nem érzett bánat könnyen tettethető;
Rossz ember ebből él. Átszököm Angliába.
DONALBAIN
Én meg Írországba. Ha elválunk,
A biztonság nagyobb. Itt minden ember
Tőrt rejt mosolyában, egy vérrokon
Könnyen véres lehet.
MALCOLM
A gyilkos nyíl
Az íj idegén ül még, mi ne legyünk
A céltáblájukon. Nyergeljünk gyorsan,
Hosszasan nem búcsúzunk, elsurranunk.
Senki sem tolvaj, ha életét lopja:
Magát fogja ki, ha valami foglya.
2.4.
[Belép ROSS egy ÖREGEMBER-rel.]
ÖREG
Az elmúlt hetven évre jól emlékszem,
Vaskos kötet ez a hosszú idő,
Megéltem szörnyű, különös dolgokat,
De a múlt éjjelhez egyik sem fogható.
ROSS
A menny, jó öreg, bizony ránk ijeszt:
Borzasztja, hogyan alakít az ember
Ezen a lenti, véres színpadon.
Most nappal volna, de az úti lámpást
Elfojtja a sötét. Túl sok az éj,
Vagy a nap szégyenkezik, hogy a föld
Arcát sötét földeli el, és nem
Csókolhatja élénk sugarával?
ÖREG
Ez éppúgy természetellenes, mint a
Tett, ami megtörtént. Múlt kedden is egy
Sólyom büszkén szárnyalt, toronymagasan,
Egerésző bagoly csapott le rá,
És megölte.
�ROSS
És Duncan lovai – tényleg rendkívüli –
Mind gyors és pompás, fajtájuk legjava,
Visszavadultak, s béklyót szakítva,
Istállót törve úgy lázadtak fel, mint
Aki ember ellen visel háborút.
ÖREG
Azt mondják, fel is falták egymást.
ROSS
Így volt, csak bámultam a döbbenettől.
[Belép MACDUFF.]
ROSS
Nahát, itt a jó Macduff. Mondd, mi újság?
MACDUFF
Kérlek: csak nézz körül.
ROSS
Tudják-e már
Ki tette ezt a több, mint véres tettet?
MACDUFF
Az őrök, akiket Macbeth megölt.
ROSS
Micsoda nap; volt okuk vagy mentségük?
MACDUFF
Pénzért csinálták. Malcolm és Donalbain,
A két királyfi titokban megszökött,
Ezért gyanítható erősen, hogy
Kik a tettesek.
ROSS
Még több lázadás ez
A természet ellen. Pazarló
A becsvágy, amely épp azt rontja,
Amiből épült. Valószínű tehát,
Hogy a királyság most Macbethre száll.
MACDUFF
Nevét már kihirdették, és Scone-ba
Ment, hogy beiktassák.
�ROSS
És Duncan teste hol van?
MACDUFF
Colmkillbe vitték,
Minden ősének csontja ott pihen.
ROSS
Te elmész Scone-ba?
MACDUFF
Nem, haza tartok, Fife-ba, jó rokon.
ROSS
Én viszont Scone-ba.
MACDUFF
Bárcsak mindent rendben találnál ott.
Jó utat, aztán nehogy az új köpeny
Rosszabb legyen majd, mint a megkopott.
ROSS
Szerencsés utat, jó öreg.
ÖREG
Az Isten áldjon, utad ott vigyen át,
Ahol a rosszból jó lesz, ellenségből
Meg barát.
III. felvonás
3.1.
[Belép BANQUO lovaglóruhában.]
BANQUO
Hát most tiéd lett: király vagy, Glamis,
Cawdor, minden, ahogy a vészlények
Ígérték; s félek, iszonyú rút volt
Ez a játék. De azt is mondták, te itt
Megállsz, és én leszek királyok őse.
Ha nem hazudtak – Macbeth, te fürdesz
Szavaik fényében – és te magad vagy
A bizonyíték, az igazolás.
Mért ne válna be nekem is a jóslat?
Hadd reménykedjem! De csönd, itt jön.
[Kürtszó – belép MACBETH mint király, LADY MACBETH királynőként,
LENNOX, ROSS, urak és kísérők.]
�MACBETH
Itt a fővendég!
LADY MACBETH
Ha nem találjuk meg,
Hiányzott volna a lakománkról,
S minden rosszul sül el.
MACBETH
Ma este, uram, díszvacsora lesz,
Kérlek, legyél jelen.
BANQUO
Rendelkezz velem,
Felség; a kötelesség örökös
Kapocs: nem szakít el tőled.
MACBETH
Ma délután kilovagolsz?
BANQUO
Igen, uram.
MACBETH
Ha nem mennél, a mai tanácskozáson
Kikérnénk mindig megfontolt és okos
Véleményed, de akkor inkább holnap.
Messze mész?
BANQUO
Olyan messze, uram, hogy
Épp visszatérhetek a vacsorára.
Ha lassabb a lovam, kénytelen leszek
Az éjjeltől egy-két sötét órát
Kölcsönkérni.
MACBETH
De nehogy elmaradj a vacsoráról!
BANQUO
Semmiképp nem tenném, uram.
MACBETH
Azt halljuk, vérszagú öcséink
Bujkálnak Angliában és Írországban,
Tagadják az apagyilkosságot,
S furcsa mesékkel tömik mások fülét.
De erről holnap, ez mindannyiunkat
�Érintő államügy. Fáradj lovadhoz,
Minden jót, amíg meg nem jössz ma éjjel.
Fiad, Fleance veled megy?
BANQUO
Igen, uram, de már indulnunk kell.
MACBETH
Száguldjatok, lovatok ne botoljon,
Erős hátukra bízlak, jó utat!
[BANQUO el.]
Most hétig mindenki a maga ura,
Tegyétek, ami tetszik, annál is
Édesebb lesz, ha újra látjuk egymást.
Vacsoráig visszavonulunk; addig
Az Isten áldjon.
[Mind kimennek, kivéve MACBETH-et és egy SZOLGÁ-t.]
[A SZOLGÁ-hoz.] Hé, te, állj csak meg, itt vannak már,
Akiket idehívtam?
SZOLGA
Igen, uram,
A kastélykapu előtt várakoznak.
MACBETH
Kísérd be őket.
[SZOLGA el.]
Így lenni semmi;
De biztonságban lenni: az a kérdés.
A félelem Banquótól bennem ragadt;
Királyi jellemében trónol az,
Ami mélyembe vág. Sok mindent meg mer
Tenni, higgadt elmével, és olyan
Bölcsességgel, amely a tetteit
Biztonságos irányba tereli.
Más lénye nem nyomaszt, csak az övé,
Jelenlétében szellemem eltompul,
Mint mondják, Marcus Antoniusé,
Ha Caesar vele volt. Mikor először
Neveztek királynak, rászólt a nővérekre:
Neki beszéljenek, s e vészpróféták
Úgy köszöntötték, hogy királyok sorát
Nemzi majd. Az én fejemre pedig
�Meddő koronát, markomba kiszáradt
Jogart tettek, s kezemből kitépték
A folytatás és siker fonalát.
Nem lesz fiam, aki követne a trónon.
Ha így van, Banquo gyermekeiért
Mocskoltam be magam, őértük lettem
A jó és áldott Duncan gyilkosa,
Őértük került gennyes gyűlölet
Békém poharába, s dobtam a lelkem
Az emberfaló, sátáni kárhozatba.
Királlyá tettem őket, Banquo magjait!
Kihívom inkább a Sorsot viadalra
A legvégsőkig tartó küzdelemben.
Ki az ott?
[Belép a SZOLGA két GYILKOS-sal.]
[A SZOLGÁ-hoz] Most őrizd az ajtót, amíg nem szólok.
[A GYILKOS-okhoz] Nem tegnap beszélgettünk utoljára?
GYILKOSOK
De igen, felség.
MACBETH
Hát mit gondoltok arról, amit mondtam? Értsétek meg: nem én, hanem ő
volt, aki a múltban szerencsétlenné tett titeket, ti azonban engem,
az ártatlant gyanúsítjátok. A múltkor ezt elég érthetően
elmagyaráztam: bizonyítékokat mutattam, hogyan tévesztett meg és
csapott be. Láttátok ügynökei listáját, és hogy azok kikkel működtek
együtt, és minden egyebet, amiből egy félkegyelmű vagy nagyon ostoba
is megállapíthatja, hogy „mindezt Banquo tette”.
ELSŐ GYILKOS
Igen, tudattad velünk, uram.
MACBETH
De még mennyire, sőt tovább is mentem, és mai találkozónknak ez a
tárgya. Vajon annyira túlteng természetetekben a türelem, hogy
inkább mindent hagynátok ennyiben? Annyira átjár az evangéliumi
szellem, hogy inkább imádkoztok ezért a jó emberért és minden
utódjáért, érte, akinek kemény keze alatt görbült a hátatok, aki a
sírba taszít, és örökre földönfutóvá tette a családotokat?
ELSŐ GYILKOS
Mi férfiak vagyunk, uralkodóm.
MACBETH
Igen, a „férfi” gyűjtőnév alatt
Szerepeltek, ahogy „kutya” az agár,
�A korcs, a spániel, a keverék,
A loncsos szőrű és a vízi eb,
Meg a félig farkas: ezeket mind
Kutyának hívjuk. Becses tanulmányok
Tesznek különbséget a gyors, a lassú,
Az okos, a házőrző és vadászeb
Között, megemlítve az ajándékot,
Melyet a bőkezű természet zárt
Beléjük: ez által mindegyikben van
Valami többlet, amikor az azonos neműek
Lajstromán megjelennek. A férfival
Sincs másképp. Ha tehát fent vagytok
A listán, és nem a férfinem legalján
Tartanak számon, nyilatkozzatok,
S a lelketekre bízom az ügyet;
Gyors végrehajtás, s eltűnt az ellenség;
Mi meg szívünkbe zárunk. Az életet
Addig betegen viselem, amíg
Nem gyógyítja meg az ő halála.
MÁSODIK GYILKOS
Felség, egyként a sok közül, akit
Ütött-vert a világ, nem érdekel,
Dühömben mit csinálok, csak árthassak
Neki.
ELSŐ GYILKOS
Csatlakozom: sok baj szakadt
Fejemre, fáraszt, hogy huzakodjam
A szerencsével; vagy kijavítom
Az életem, vagy elhajítom.
MACBETH
Tudjátok
Akkor, ki az ellenség: Banquo.
GYILKOSOK
Úgy van, uram.
MACBETH
Az enyém is. Köztünk olyan
Véres a szakadás, hogy léte minden
Perce egy-egy döfés oda, ahol
Leginkább élek. Elsöpörhetném
Puszta tekintetemmel, hatalmas
Akaratom percnyi szeszélyeként,
De nem szabad, mert van néhány közös
Barátunk, a pártfogásuk fontos,
Ezért majd velük gyászolom, ámbár
�Én sújtom le. Ezért udvarlok
Segítségetekért, s rejtjük az ügyet
A köznép szeme elől: súlyos és
Nyomós okaink vannak.
MÁSODIK GYILKOS
Megtesszük,
Uram, amit nekünk parancsolsz.
ELSŐ GYILKOS
Még ha az életünk…
MACBETH
Lelketek tüze átsüt rajtatok.
Egy órán belül kaptok utasítást,
Hogy hol álljatok lesben, tudatom
A helyes időzítést, a legjobb
Percet, mert ma éjjel kell megtennetek.
Menjetek a kastélytól távolabb;
Tudjátok: árnyék rám nem vetülhet.
És vele együtt – hogy folt vagy botlás
Ne csúfítsa a munkát – abban az órában
Fiát, Fleance-t is várja ez a sors:
A fiú hű társa, és hogy ne legyen,
Éppúgy életbevágó. Ki-ki készülődjön,
Mindjárt jövök.
GYILKOSOK
Nem hagyunk cserben, jó uram.
MACBETH
Üzenek hamar: maradjatok a közelben.
[GYILKOSOK kimennek.]
Döntöttünk. Banquo, ha lelked a menny várja,
Ma éjjel van esély a nagy utazásra.
3.2.
[Belép LADY MACBETH és egy SZOLGA.]
LADY MACBETH
Banquo nincs a kastélyban?
SZOLGA
Nincs, asszonyom, de ma éjjel visszajön.
LADY MACBETH
�Mondd meg a királynak, hogy néhány szót
Kívánok váltani vele.
SZOLGA
Igenis, asszonyom.
LADY MACBETH
Semmink sincs, a tönk szélén állunk,
Ha belül üres az, amire vágytunk.
Nagyobb biztonság kárvallottnak lenni,
Mint vallani: kár így örömöt venni.
[Belép MACBETH.]
Mi van veled, mért vonulsz mindig el,
Mért választasz rémképet társadul?
Gyötrődsz magadban; ha halottra gondolsz,
Engedd, hadd haljon vele a gondolat.
Ha nincs ellenszer, kár tovább vesződni,
Ha megtettük: nem lehet nem megtenni.
MACBETH
A kígyóba csak belevágtunk, nem
Öltük meg; összeforr, tekergőzik,
És balfogásainkba újranőtt
Fogát vájja. De forduljon ki négy
Sarkából minden, legyen nyomorult
A menny és a föld, mielőtt rettegve
Eszünk-iszunk; lidérces álmok nem
Dúlhatják reszkető éjszakáink.
Feküdjünk együtt inkább a halottal
Akit, hogy jobb legyen létünk, jobblétre
Segítettünk, minthogy az elme kínja
Rázzon önkívületbe. Duncan ott
Lenn a sírban. Békésen alszik, nyugszik
Az elevenség lázai után. Az árulás
Ártott igazán, de már sem acél,
Sem méreg, sem hadak, sem belviszály,
Semmi nem érheti többé.
LADY MACBETH
Drága jó királyom, térj magadhoz,
Simítsd ki gyűrött arcod, légy ma vidám
És önfeledt a vendégek között.
MACBETH
Így lesz, szerelmem, de kérlek, légy te is.
Külön ügyelj Banquóra, tüntesd ki
Figyelmeddel, barátságos szavakkal.
�Míg nincs biztonság, rangunkból áradjon
A megnyerő hízelgés; szívünk elé
Arcunkat mint maszkot tartsuk,
S ne lássanak az álruhánk mögé.
LADY MACBETH
Hagy abba! Most azonnal!
MACBETH
Skorpiók nyüzsögnek a fejemben,
Szerelmem! Tudod: Banquo és Fleance él!
LADY MACBETH
Ők is halandó példányai a természetnek.
MACBETH
Van megoldás, igen: sebezhetőek;
Tehát örülj: mielőtt romfalak közt
Csapong a denevér, mielőtt csúf
Ganajbogár indul álmosan dongva
A sötét Hekatéhoz az éjszaka
Tátongó üregét zengetve,
Egy tett történik: neve is iszonyat.
LADY MACBETH
Miféle tett?
MACBETH
Drága csibém, neked nem kell még tudni
Erről; majd tapsolhatsz előadás után.
Gyere, vaksötét éjjel, bogozz
Kendőt nappalunk párás, bús szemére,
És vértől síkos, láthatatlan kézzel
Tépd cafatokra azt a szövetséget,
Mely napról napra sápadtabbá tesz.
Sűrűbb a szürkület; varjúhad száll,
Megtér a károgó vadonba; ami
Ma szép volt, bágyadtan konyul le;
Az éj sötét erői ólálkodnak, nézik,
Merre az áldozat. Csodálkozol?
A szavam ne feledd; maradj elszánt,
További bajjal gyógyítjuk, ami bánt.
Kérlek, gyere velem.
3.3.
[Belép három GYILKOS.]
ELSŐ GYILKOS
�De ki utasított, hogy velünk gyere?
HARMADIK GYILKOS
Macbeth.
MÁSODIK GYILKOS
Megbízhatsz benne.
Őt küldték, hogy elmondja pontról pontra,
Mi most a dolgunk.
ELSŐ GYILKOS
[A HARMADIK GYILKOS-nak.] Na, jól van, csatlakozhatsz.
Nyugat felől még dereng egy kis fény.
Kései utas ilyenkor igyekszik
A legközelebbi fogadóba.
Mindjárt jön, akire várunk.
HARMADIK GYILKOS
Csönd, ez lódobogás!
BANQUO
[Kívülről.]
Hé, világítson itt már valaki!
MÁSODIK GYILKOS
Ez ő lesz, a többi vendég
Megérkezett, és be is mentek.
ELSŐ GYILKOS
Leszálltak a lóról.
HARMADIK GYILKOS
Lehet, még majdnem egy mérföldre vannak;
Ő is, mint mindenki, onnan gyalog jön
A kastélykapuig.
[Belép BANQUO és FLEANCE, fáklyákkal.]
MÁSODIK GYILKOS
Vigyázat! Fáklya!
HARMADIK GYILKOS
Ő az!
ELSŐ GYILKOS
Essünk neki.
BANQUO
Ma éjjel esni fog.
�ELSŐ GYILKOS
De még mennyire!
[A GYILKOSOK támadnak. Az ELSŐ GYILKOS kioltja a fáklyát.]
BANQUO
Árulás!
Menekülj, drága Fleance, menekülj, szaladj!
Talán majd bosszút állsz. – Te aljas….!
[Meghal. FLEANCE elmenekül.]
HARMADIK GYILKOS
Ki ütötte le a fáklyát?
ELSŐ GYILKOS
Nem erről volt szó?
HARMADIK GYILKOS
Csak egy fekszik itt; a fiú megszökött.
MÁSODIK GYILKOS
Csak félmunkát végeztünk.
ELSŐ GYILKOS
Arról tegyünk jelentést, amit tettünk.
3.4.
[Díszvacsorára készülnek. Két trónszéket helyeznek a színpadra.
Bejön MACBETH mint Király, LADY MACBETH mint Királyné, ROSS, LENNOX,
URAK és személyzet. LADY MACBETH leül.]
MACBETH
Ismeritek az ülésrendet, foglaljatok helyet rang szerint; a
legkisebbet is hozta Isten.
[URAK leülnek]
URAK
Köszönjük, felség.
MACBETH
A magunk szerény személye majd közétek ül, a gondos házigazda
szerepében. Háziasszonyunk helyén marad,
de alkalomadtán őt is ide hívjuk.
LADY MACBETH
�Kérlek, uram, hirdesd ki minden itt lévő barátunknak szívből jövő
jókívánságaim.
[Belép az ELSŐ GYILKOS.]
MACBETH
[LADY MACBETH-hez] Fogadd szívük mélyéről érkező
Hálás pillantásuk. Ugyanannyi vendég
Van mindkét oldalon; majd ide ülök,
Középre. Mulassatok vidáman,
Mindannyian emeljük poharunk!
[Az ELSŐ GYILKOS-hoz]: Vér van az arcodon.
ELSŐ GYILKOS
Akkor az Banquoé.
MACBETH
Jobb egészben itt, mint az ő bőrében.
Elintéztétek?
ELSŐ GYILKOS
Magam végeztem el a torokmetszést.
MACBETH
Te vagy a legeslegjobb gégevágó.
De az se rossz, aki Fleance-szal tette;
Ha te voltál, tényleg páratlan vagy.
ELSŐ GYILKOS
Felséges úr, Fleance elmenekült.
MACBETH
Akkor újra rám tör a roham. Másként
Én lennék maga a tökély, kőkemény
Márvány gránit sziklatömbön, a tág,
A mindenségben áramló levegő;
Most megcsonkítva szűk odúba zártak,
Vigyorgó kétely, rettegés köt gúzsba.
De Banquo biztos?
ELSŐ GYILKOS
Igen, uram, egy mély és biztos árok
Magányos lakója, húsz mély barázda
Húzódik fején: már egy halálos.
MACBETH
Ezt nagyon köszönöm. A hosszabb kígyó
Mélybe vettetett; a kisebb féreg
Most még ártalmatlan, de kinő
�Idővel a méregfoga. Most menj,
Holnap majd hallasz rólunk.
[AZ ELSŐ GYILKOS el.]
LADY MACBETH
Felséges úr,
Vendégeidet elhanyagolod.
Csak ímmel-ámmal nyelik le az ételt,
Ha nem fűszerezi szívélyes kínálás.
Legízesebb a falat háziasan:
Mostantól a hús mellé jókedv-szósz jár,
Anélkül száraz az ilyen lakoma.
[Belép BANQUO szelleme és leül MACBETH helyére.]
MACBETH
Kedves, hogy emlékeztetsz!
Jó emésztés szolgálja az étvágyat,
S mindkettőt jó egészség!
LENNOX
Foglaljon helyet, felséges urunk.
MACBETH
Országunk színe-javát ölelné
A ház, ha nem nélkülöznénk Banquo
Jelenlétét. Remélem, egyszerűen
Illem ellen vét, s nem kell aggódnom,
Hogy valami baj érte.
ROSS
Hiánya, uram,
Ígéretére cáfol. Felséged
Megtisztelné társaságunkat?
MACBETH
Már mindenütt ülnek.
LENNOX
Itt még van egy fenntartott, üres hely.
MACBETH
Hol?
LENNOX
Itt, itt, uram. Felséged rosszul van?
MACBETH
�Melyikőtök csinálja ezt velem?
URAK
Mit, drága felség?
MACBETH
[BANQUO szelleméhez]
Nem mondhatod, hogy én tettem; ne rázd
A véres fürtjeid felém!
ROSS
Gyerünk, urak, királyunk nincsen jól.
LADY MACBETH
Barátaink, üljetek vissza. Férjemet
Hasonló rohamok ifjúkorától
Gyötrik. Nyugalom: egy gondolatnyi,
Röpke pillanat, és máris jól lesz.
Ha nézitek, csak ront a helyzetén,
És megbántjátok. Egyetek inkább,
Ne vegyetek róla tudomást.
[MACBETH-hez]: Férfi vagy te?
MACBETH
Bizony,
Olyan, aki meg meri bámulni,
Amitől ördög irtózva borzad el.
LADY MACBETH
Nagyon megható!
A félelmed festette ezt a képet;
A légben mozgó tőr is onnan ered:
Erről mondtad, hogy Duncanhez vezetett.
Csak borzongás ez, üres szörnyülködés,
Valódi rettenet utánzata;
Dajkák meséje ijeszt így egy téli
Éjszakán a kandalló tüzénél,
Nagymamák örömére. Szégyen, szégyen;
Mért vágsz ilyen arcot? Mit csinálsz? Csupán
Egy széket bámulsz!
MACBETH
Könyörgök, nézd már! Oda, oda nézz!
Hogy mondod? Miért, mi közöm hozzá?
Ha bólogatni tudsz, nyisd ki a szád!
Ha sírkamrák és temetők a holtat
Visszaküldik, keselyűk gyomra lesz
A síremlékünk.
�[A BANQUO szelleme eltávozik.]
LADY MACBETH
Bolond vagy? Légy már férfi!
MACBETH
Úgy láttam, ahogy most előtted állok.
LADY MACBETH
Fúj, micsoda szégyen!
MACBETH
Ember embernek vérét ősidők
Óta ontja; ma már a törvény védi
Az életet, mégis megesnek szörnyű,
Elmondhatatlan gyilkosságok. De
Mindig úgy volt: ha az agy kiloccsant,
Az ember meghalt, ennyi volt és kész.
Most a holtak újra járnak, fejükön
Húsz végzetes vágással, és székedről
Lelöknek. Megfoghatatlanabb, mint
Bármilyen gyilkosság.
LADY MACBETH
Drága királyom,
Hiányolnak nemes barátaid.
MACBETH
Igen, elfeledtem…
Barátaim, ne csodálkozzatok,
Szokatlan nyavalyám semmi komoly,
Ha jól ismertek. Gyertek, igyunk csak,
Szeressük egymást, egészségetekre,
Aztán majd leülök. Bort ide, hé!
[Megjelenik BANQUO Szelleme.]
Az egész asztal egészségére,
És Banquóéra, aki úgy hiányzik!
Bárcsak itt lenne! Rátok és rá iszom!
URAK
[Felállnak, emelik poharukat, isznak]
Szolgálatunk és hűségünk jeléül!
MACBETH
Menj el, ne lássalak! Takarjon föld!
Csontod velőtlen, valótlan a véred,
S nem látsz, hiába nézel bámuló
�Szemeddel!
LADY MACBETH
Férjem viselkedését vegyétek
Rossz szokásnak; egy kissé kellemetlen,
Semmi több.
MACBETH
Merem, amit egy férfi mer:
Gyere, mint nagymérgű, orosz medve,
Orrszarvú fenevad, vicsorgó, kászpi tigris,
Vagy legyél más alakban, mint ez itt:
Acélos inaim nem rezdülnének meg.
Vagy támadj fel, és hívj ki egy szál kardra
A pusztaságban; ha reszketnék, bent
Csendben meghúzódom, te meg kiáltsd:
Babázzon vele kisleány! [BANQUO Szelleméhez:] El innen,
Szörnyű árny, valóság romlott képe.
[BANQUO Szelleme eltűnik]
Hogy elmentél, megint ember vagyok.
[A vendégekhez:] Ne álljatok fel.
LADY MACBETH
Odalett minden mulatság,
Csodálatos felfordulást rendeztél!
MACBETH
Ha van ilyen jelenség,
És, mint nyári felhő, ránk telepszik,
Ne tüntessük-e ki csodálatunkkal?
Úgy mutatsz, mint idegent önmagamnak;
Hogy maradhat rubinpiros az arcod,
Ha az enyém fehér a félelemtől?
ROSS
Milyen jelenségről van szó, jó uram?
LADY MACBETH
A sok beszéd zavarja, rosszabbul van,
A kérdések feldühítik. Nem kell
Rang szerint kivonulni, menjetek
Gyorsan, szép jó éjszakát.
LENNOX
Jó éjt, s jobb egészséget felséges
Urunknak!
�LADY MACBETH
Jó éjt mindenkinek!
[Mind kimennek, kivéve MACBETH-et és LADY MACBETH-et]
MACBETH
Azt mondják, vért kíván: a vér vért kíván.
Volt, hogy mozdult a kő, a fák beszéltek,
Fecsegő szarka, holló- és varjúhad
A látnokoknak értelmére adta
A legkörmönfontabb, legrejtettebb
Gyilkosságokat. Virrad? Vagy éjjel van?
LADY MACBETH
Versengve tanakodnak, melyik: melyik.
MACBETH
Mit szólsz, hogy Macduff nem jött el, holott
Többször is hívtuk?
LADY MACBETH
Járt nála valaki?
MACBETH
Pletykálnak ezt-azt, majd üzenek neki.
Mindegyik házban szolgál egy fizetett
Besúgóm. Holnap korán megyek
A vészlényekhez. Többet kell mondjanak,
Mert tudni akarom a legszörnyűbbet,
Akár a legszörnyűbb áron; mostantól
Minden engedjen nekem. A vérben
Olyan mélyen gázolok, hogy előre
Vagy épp vissza egyformán körülményes.
Fejem furcsán utasítja a kezem,
Ha lelepleznek, elbukom szerepem.
LADY MACBETH
Ami neked kell: fűszerünk, az alvás.
MACBETH
Gyere aludni.
Mint idegen nézem, hogy megyek tönkre,
Új rettegőnek kell a kemény lecke.
– A tettet és a tettetést csak most kezdtük.
3.5.
[Mennydörgés. Belép a három BOSZORKÁNY, és találkoznak HEKATÉ-val.]
�ELSŐ BOSZORKÁNY
Mért ilyen dúlt az arcod, Hekaté?
HEKATÉ
Joggal haragszom, arcátlan személyek,
Macbethtel levetek összeszűrtétek,
Feladni így rejtvényeket
Halálról hogyan mertetek?
Míg én, varázsló mesternő,
Ki bajt, ragályt titokban sző,
Nem játszhattam el szerepem,
Elhalványult művészetem.
S mindezt kiért? Vajon ki érti?
Emberetek zavaros férfi,
Bosszúálló, és mint az átlag,
Nem nektek él, csupán magának.
Tegyétek jóvá, holnap rátok
A mély Acheron partján várok,
Ő is ott lesz, már kora reggel:
A sorsát tudni vágyó ember.
Minden legyen: varázs, csalétek,
Ráolvasás és jósedények.
Most levegőbe! Az éjszakát
Komor végzettel hatom át,
Dolgozom, míg eljön a dél.
A holdon van egy sarok-él,
Azon gyűlik egy csepp, kövér,
Elkapom, mielőtt földet ér;
Varázzsal párlom jó előre,
Látvány gőzölög fel belőle,
Tudd a káprázat erejét,
És megzavarjuk a fejét.
Halálát, végzetét nem féli,
Vágyait valóságnak véli.
Tudjuk jól, a halandó vágya
És ellensége a biztonsága.
Kintről zeneszó, és egy dal: „Gyere, gyere, Hekaté…”.
De hívnak most, nézd, az a kicsi szellem
Ködös felhőn ül, és fenn vár engem.
[Elmegy.]
ELSŐ BOSZORKÁNY
Gyerünk, siessük, különben visszajön.
Mind el.
3.6.
�[Belép LENNOX és egy másik NEMES ÚR.]
LENNOX
Talán nem gondoltad még át, amit
A múltkor mondtam, most annyit csak,
Hogy ez az egész roppant különös.
Az tény, hogy Macbeth megsiratta a jó
És áldott Duncant, de gyilkosság volt, ez
Is tény. A bátor Banquo kint járt még
Késő éjjel; mondhatod, persze, hogy
Fleance ölte meg, hiszen elmenekült.
Ne járkáljunk későn odakint. Ki
Tagadhatná, milyen szörnyűség, hogy
Malcolm és Donalbain megölte jó
És áldott apját? Ez megveszekedett
Tény; Macbeth pedig meggyászolta. Vagy
Szent dühében nem szaggatta-e szét
A két ittas és álomittas őrt?
Ugye, nemes tett volt? És mennyire
Bölcs egyben: felháborodott volna
Az égő szív, ha az őrök tagadnak.
Tehát azt mondom: mindent jól csinált,
S ha foglya lett volna a két királyfi
– Ettől az Isten óvjon –, megtanulták
Volna, mi az: apát ölni. És Fleance is.
Sőt, Macduffról is azt hallom, kegyvesztett
Lett: túl egyenes volt a zsarnokkal, és
Nem vett részt a lakomáján. Uram,
Elárulnád, hogy Macduff hol van most?
NEMES ÚR
Duncan fia, akit ez a zsarnok
A születési jogától megfosztott,
Angliában él; a roppant ájtatos
Edvárd király olyan kegyelmesen
Fogadta, hogy önérzetét nem kezdte
Ki a rossz szerencse. Macduff a szent
Királyhoz utazott, segítse harcba
Hívni Northumberlandet és vitéz
Siwardot, hogy úgy legyen, mint régen
– Ha a fentiek is úgy akarják –,
Díszítse újra hús az asztalunkat,
Alvás az éjszakát, és véres kések
Ne zavarják esti lakomáink.
Hűséges tisztelet és szabadon
Szolgáló hűség legyen részünk: ez nincs most.
A hírek felingerelték Macbethet,
És háborúra készül.
�LENNOX
Ő küldött Macduffért?
NEMES ÚR
Pontosan, s mikor egy határozott
„Nem én, uram”-ot kapott válaszul
A borús küldönc, azonnal hátat
Fordít, és dúdolgat, azt sejtetve:
„Megbánod te még ezt a léha percet,
Egy sótlan választ így nyakamba sózni!”
LENNOX
Ez majd, remélem, Macduffnak azt súgja,
Hogy legyen óvatos, és bölcsességgel
Tartson távolságot. Egy szent angyal
Repüljön Angliába, s mielőtt
Macduff megérkezne, az udvarnak
Hirdesse üzenetünk; őt meg áldás
Lendítse haza, szenvedő hazánkba,
Melyre elátkozott kéz tenyerel.
NEMES ÚR
Én is vele küldöm hő imám.
IV. felvonás
4.1.
[Mennydörgés. Belép a három BOSZORKÁNY egy üsttel.]
ELSŐ BOSZORKÁNY
Hármat nyávogott a macska,
Csíkos, cirmos, tarka-barka!
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Háromszor és még egyszer
Sivít a sün: ez a jel!
HARMADIK BOSZORKÁNY
Hárpia, a jótevőnk,
Rikolt: Eljött az időnk!
ELSŐ BOSZORKÁNY
Körbe keringj, üst körül,
Minden méreg lemerül.
Síkos varangy első falat,
Szunnyadt jeges kövek alatt,
Éjjel, nappal, csukott szemmel,
Mérget izzadt, harmincegyszer.
�MIND
Dobja jobbra, dobja balra,
Láng dagassza, üstje falja.
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Lápi kígyó egy gerezdje
Lesz az üstlébe eresztve,
Béka ujja, gőte szeme,
Bőregérbőr, kutya nyelve,
Vakféregfog, kígyómarás,
Gyíkláb, kuvikszárny: üstvarázs,
Rontásra rémigét keress,
Bugyogj és forrj, pokolleves!
MIND
Dobja jobbra, dobja balra,
Láng dagassza, üstje falja.
HARMADIK BOSZORKÁNY
Sárkánypikkely, farkas foga,
Múmiává vénült banya,
Mindent faló cápa gyomra,
S szükségünk van mérges gyomra:
Éjjel ásott gumójára,
S kell káromló zsidó mája,
Kecskeepe, fűz egy fürtje,
Fogyó holdkor tépve-fűzve,
Török orra, tatár ajka,
Az is legyen pogányfajta,
Olyan kisded keze-ujja,
Akit ma szült szajha anyja,
Rögvest az árokba dobta,
De előtte megfojtotta.
Bélből rántás, tigrisé,
S készen áll a varázslé.
MIND
Dobja jobbra, dobja balra,
Láng dagassza, üstje falja.
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Pávián vér épp jól hűt
Egy ilyen varázsnedűt.
[Megjelenik HEKATÉ, és másik három BOSZORKÁNY.]
HEKATÉ
Jól van! Számíthattam rátok,
�Jutalmatok megkapjátok,
Álljátok az üstöt körbe,
S mint tündér, manó vagy törpe,
Énekeljetek neki,
Így lesz varázzsal teli.
[Zene és dal: „Sötét szellemek/lelkek”.]
[HEKATÉ és három BOSZORKÁNY távozik.]
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Hüvelykujjaimban érzem:
Valami gonosz jön éppen,
Bárki jár itt: bűvös zár nyit.
[Belép MACBETH.]
MACBETH
Mi van, titkolódzó, éjsötét banyák?
Mi dolgotok itt?
MIND
Tett, de nincs neve.
MACBETH
Bárhonnan van, tudásotok
Legsötétebb mélységére kérlek,
Feleljetek nekem.
Bár vad szeleket gyűjtötök templomok
Ostromára, bár zilált hullám öklel
Hajót, hogy megtévessze, elsüllyessze,
Bár dús vetést és fákat orkán tördel,
Bár várfal omlik védői fejére,
Bár paloták és piramisok csúcsai
Alapjaikba zuhannak bele,
Bár az őstermészet kincseinek
Legjava herdálódik, hogy még
A pusztulás is belesápad, mégis:
Válaszoljatok, ha kérdezek.
ELSŐ BOSZORKÁNY
Beszélj!
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Vallass!
HARMADIK BOSZORKÁNY
Válaszolunk.
�ELSŐ BOSZORKÁNY
A mi ajkunkról kívánod hallani,
Vagy azoktól, akik nekünk parancsolnak?
MACBETH
Hívjátok ide, hadd lássam őket.
ELSŐ BOSZORKÁNY
Disznóvér kell, olyan koca,
Kilenc kölykét mind felfalta,
A bitófa izzadt zsírja,
Hogyha gyilkos lengett rajta:
Dobd a lángba! Dobd!
MINDHÁROM BOSZORKÁNY
Mindegy, magasból vagy mélyből,
Mutasd, ki vagy és mi végből.
[Mennydörgés. Belép az ELSŐ JELENÉS, sisakos Fej.]
MACBETH
Beszélj nekem, te, rejtélyes erő…
ELSŐ BOSZORKÁNY
Tud olvasni gondolataidban,
Hallgasd, ne szólj egy szót sem.
ELSŐ JELENÉS
Macbeth, Macbeth, Macbeth: messze kerüld Macduffot,
Kerüld Fife thánját. — Engedj el. Elég.
[Alászáll.]
MACBETH
Bármi vagy, köszönöm a jótanácsot.
Félelmem hangszerén tisztán játszol.
Csak még egy szóra…
ELSŐ BOSZORKÁNY
Nem lehet neki parancsolni. Itt egy másik,
Még hatalmasabb, mint az első.
[Mennydörgés. Belép a MÁSODIK JELENÉS, egy véres Gyermek.]
MÁSODIK JELENÉS
Macbeth, Macbeth. Macbeth.
MACBETH
Bár három füllel hallhatnálak.
�MÁSODIK JELENÉS
Légy véresen elszánt, vakmerő,
Gúnyolva kacagd az emberek hatalmát,
Mert nem árthat Macbethnek, akit anya szült.
[Alászáll.]
MACBETH
Akkor, Macduff, csak élj, mit féljek tőled?
De megkétszerezem biztonságomat,
Szaván fogom a sorsot: mégse élj,
Hogy a sápadt szívű félelemnek
Szemébe mondhassam: „hazudsz nekem”,
S békén alhassak mennydörgéskor is.
[Mennydörgés. Belép a HARMADIK JELENÉS, egy koronát viselő Gyermek,
kezében élő fa.]
Mi ez? Úgy növekszik, mint királyi sarj,
S a kisgyermek fején uralkodói
Jelvény díszeleg.
MINDEN BOSZORKÁNY
Figyeld, de ne szólítsd meg.
HARMADIK JELENÉS
Légy oroszlánszívű és magabiztos,
Sértés, fenyegetés, vagy pusmogó
Összeesküvés ne érdekeljen.
Nem győzhetik le soha Macbethet,
Amíg Birnam Nagy Erdeje nem indul
Ellene, Dunsinane magas hegyére.
[Alászáll.]
MACBETH
Az pedig sosem lesz:
Ki hívja be a fákat katonának,
Ki mondja: „gyökerek, díszlépésben
Ki a földből?” Ez édes jóslat, jól van.
Ti lázadó halottak, maradjatok
A sírban, míg Birnam fái meglódulnak,
Macbethünk pedig a főhelyen
A természettől bérli életét:
Idő adósa, de csak mint bárki más.
Ám szívem dobban, egyet kérdezne még:
Királyok lesznek-e majd Banquo sarjai?
�MINDEN BOSZORKÁNY
Ne akarj többet tudni.
MACBETH
Ezt tudnom kell! Ha megtagadjátok,
Örökké tartó átok sújtson rátok.
[Az üst lesüllyed.]
Fuvolások.
Az üst mért süllyed el? Mi ez a zaj?
ELSŐ BOSZORKÁNY
Mutasd!
MÁSODIK BOSZORKÁNY
Mutasd!
HARMADIK BOSZORKÁNY
Mutasd!
MINDEN BOSZORKÁNY
Szemet tágíts, szívnek gyászt hozz,
Jöjj mint árnyék, s úgy is távozz.
[Belép mint jelenés nyolc király, az utolsó kristálygömböt tart,
amelyben látszik a jövő. Mögöttük BANQUO szelleme.]
MACBETH
Te is olyan vagy, mint Banquo szelleme.
Bukj már alá! Koronád égeti
A szemgolyómat. És a hajad, ez
A másik kerek aranykorona,
Szakasztott olyan, mint az elsőn vagy
A harmadikon. — Mocskos banyák, mért
Mutatjátok ezt? Még egy? Pukkanj ki, szem!
Hát ítéletnapig húzódik a sor?
Még egy hetedik is? Ne lássak többet.
De jön a nyolcadik, és kristálygömböt
Tart: benne még többet látok: hármas
Jogar, kettős országalma, borzalom!
De igaz a látvány, mert vérrögökkel
Fürtjein Banquo rám mosolyog, és
Azt mutatja: ott vannak sarjai.
[Eltűnik a királyok jelenése, BANQUO szellemével együtt.]
Hát akkor így lesz?
ELSŐ BOSZORKÁNY
Igen, uram, így lesz, így van. De mért áll
�Macbeth úgy, mint útvesztőben?
Gyertek csak, húgaim, bűbájainkkal
Felvidítjuk, itt a bemutató!
Én hangot csiholok a puszta légből,
Te válassz táncot az őrültekéből,
Boldogan mondhassa nagy királyunk,
Megérte, hogy a ma estére várjunk.
[Zene. A BOSZORKÁNYOK táncolnak, majd eltűnnek.]
MACBETH
Hol vannak? Elmentek? Ez a vészes óra,
Átkozott legyen minden krónikában!
Gyere be, aki kint vagy!
[Belép LENNOX.]
LENNOX
Mit parancsol felséged?
MACBETH
Láttad a vészlényeket?
LENNOX
Nem én, jó uram.
MACBETH
Nem látogattak meg?
LENNOX
Nem, uram, dehogy.
MACBETH
Romoljon alattuk meg a levegő,
S átkozott legyen, aki még bízik bennük.
Lódobogást hallottam, ki jött meg?
LENNOX
Egy páran, hírhozók, azt mondják,
Macduff átszökött Angliába.
MACBETH
Átszökött Angliába?
LENNOX
Igen, uram.
MACBETH
[Félre.] Idő, előre látod rémes terveim;
�A gyorsan tűnő célt sohasem érjük el,
Ha nem jár vele tett. Mostantól ami a szívemben
Megfogan, kézen fogom. És hogy gondolataimat
Meg is koronázzam, azonnal megteszem,
Amit gondolok. Meglepem Macduff várát,
Elfoglalom Fife-ot, kardélre hányom
Asszonyát, kölykeit és a többi
Szerencsétlent, aki hozzá húz. Nem
Kérkedek bolondként: meglesz a tett,
Sóhaj helyett; nem hűlhet ki a cél.
[LENNOX-hoz]
Hol vannak hát a hírhozó urak?
Vezess hozzájuk!
[Kimennek.]
4.2.
[Belép LADY MACDUFF, a FIA és ROSS.]
LADY MACDUFF
Mért menekült el? Valami rosszat tett?
ROSS
Türelem, kérlek, drága asszonyom…
LADY MACDUFF
Türelem? Neki nem volt; ez értelmetlen.
Van úgy, hogy nem a tettünk árul el,
Hanem a félelem tesz árulóvá.
ROSS
Nem tudhatod, hogy félelem volt-e,
Vagy épp bölcsesség.
LADY MACDUFF
Bölcsesség? Itt hagyja feleségét,
Kisgyermekeit, a házát, birtokát,
Ahonnan maga is menekül? Nem
Szeret minket. A természetben is
Az ágrólszakadt ökörszem, a legkisebb
Madár harcol a nagy bagollyal, védi
A fiókáit, fészkét nem engedi.
Itt mindenki gyáva, semmi a szeretet;
Esztelen rémület ez, nem bölcsesség!
ROSS
Drága húgom, szedd össze magad! Férjed
Igenis bölcs, okosan mérlegel,
�És tudja, mikor mit kell tennie.
Nem merem tűzni-fűzni, de iszonyú
A kor, amelyben árulóvá válunk,
De nem tudjuk magunkról; suttogunk
Félelmekről, de nem értjük, mitől
Félünk, mert az névtelen; csak sodródunk
A vad, nyílt óceánon, és nincs utunk
Semerre. Most mennem kell, de hamar
Visszatérek. A mélypontról csak felfelé
Van út, rosszabb már nem lehet. Kishúgom,
Isten áldjon!
LADY MACDUFF
Fiamnak van apja, de még sincs.
ROSS
Bolondság volna tőlem itt maradni:
Nekem kínos, neked csak szomorúság,
Most rögtön távozom. [Kimegy.]
LADY MACDUFF
Fiam, apád meghalt. Most mihez kezdesz?
Hogy élsz tovább?
KISFIÚ
Mint a madarak, anyám.
LADY MACDUFF
Csak nem kukacokon és legyeken élsz?
KISFIÚ
Ahogyan ők: azon, amit találok.
LADY MACDUFF
Kis madaram, háló, madarász tőre, csapda, más kelepce eddig még nem
ért, ezért nem félsz tőlük.
KISFIÚ
Miért félnék, anyám? A pici, sovány madarat nem bántják.
És az apám nem halt meg, akármit mondasz.
LADY MACDUFF
De igen, halott. Hogy szerzel új apát?
KISFIÚ
És te új férjet?
LADY MACDUFF
Bármelyik piacon akár húszat kapok.
�KISFIÚ
Akkor csak azért vedd meg őket, hogy aztán eladhasd mindet.
LADY MACDUFF
Eszes gyerek vagy, de még sokat kell tanulnod.
KISFIÚ
Anyám, apa áruló volt?
LADY MACDUFF
Igen, áruló.
KISFIÚ
Mi az, hogy áruló?
LADY MACDUFF
Hát, aki esküdözik és hazudik.
KISFIÚ
És aki ezt csinálja, az mind áruló?
LADY MACDUFF
Mindenki, aki ezt csinálja, áruló és fel kell akasztani.
KISFIÚ
És aki esküdözik és hazudik, mind fel kell akasztani?
LADY MACDUFF
Mind egy szálig.
KISFIÚ
Kinek kell felakasztani?
LADY MACDUFF
Hát a becsületes embereknek.
KISFIÚ
Akkor az esküdözők és hazugok mind bolondok, mert elég esküdöző és
hazug van, hogy megverjék a becsületes embereket, és felakasszák
őket.
LADY MACDUFF
Kis majom! Ne félj, az Isten ad majd bölcsességet. De hogyan pótolod
az apádat?
KISFIÚ
Ha meghalt volna, most zokognál, megsiratnád: nem akarsz sírni,
tehát gyorsan új apát kell kapnom.
�LADY MACDUFF
Szegénykém, miket mondasz, csak beszélsz összevissza.
[Belép egy HÍRHOZÓ.]
HÍRHOZÓ
Isten áldása kísérjen, szép hölgy.
Te nem ismersz, én pontosan tudom,
Kit tisztelhetek benned. Sajnos nagy és
Közvetlen veszély fenyeget, kérlek,
Fogadd el tisztaszívű jótanácsom:
Ne találjanak itt. El innen gyorsan,
Kicsinyeiddel együtt! Tudom, hogy
Vad dolog így rád ijesztenem, de
Ha baj ér, az nagyobb kegyetlenség,
És személyed ennél fontosabb. Ég óvjon,
Nem merek tovább maradni.
[Kimegy.]
LADY MACDUFF
De hát hová szaladjak?
Nem tettem semmi rosszat. Tudom, tudom,
Ez a földi világ, ahol a gonoszság
Arat zajos sikert; a jótettet meg
Veszélyes hóbortként könyvelik el.
De hát nem úgy védekezem-e, ahogy
Egy nő szokott: „nem tettem semmi rosszat”?
[GYILKOSOK törnek be.]
Micsoda arcok….
GYILKOS
Hol van a férjed?
LADY MACDUFF
Remélem, nem szentségtelen helyen,
Ahol a magadfajta rátalálna.
GYILKOS
A férjed áruló.
KISFIÚ
Hazudsz, te csimbókos hajú gazember!
GYILKOS
Micsoda, te záptojás?
�Te kis szaros: áruló vakarcsa! [Megöli.]
KISFIÚ
Anya, megölt.
Könyörgök, menekülj!
[Mind el, LADY MACDUFF azt kiáltozza, „Gyilkos!”, mögötte a GYILKOSok, akik magukkal cipelik a fiát.]
4.3.
[Belép MALCOLM és MACDUFF.]
MALCOLM
Keressünk egy elhagyatott, árnyékos
Helyet, és sírjuk ki jól magunkat.
MACDUFF
Inkább markoljuk meg halálos vasunk,
S mint jó bajtársak, mentsük a romlástól
Jogos örökségünk. Minden új reggel
Új özvegyek jajongnak, új árvák
Sírnak, új gyász üti arcul a mennyet,
Hogy visszhangzik belé, mintha Skócia
Lelke volna, s egyetlen szótagban
Üvöltené ki, mi fáj.
MALCOLM
Gyászolnom kell, amit el kell hinnem,
És el kell hinnem, amit már tudok,
S ha tudom, bepólyálom a sebeket,
Amint kedvez a tettnek az idő.
Talán úgy van valóban, ahogy mondtad.
A zsarnokról is, akinek ma már
Puszta neve sérti nyelvünk, azt hittük,
Derék ember. Te is szeretted. Eddig
Téged nem bántott. Keveset éltem,
És hozzá eljutsz, ha engem használsz fel:
Megfontolandó ma született bárányt
Adni egy éhes isten haragvó kezébe.
MACDUFF
Nem vagyok áruló.
MALCOLM
De Macbeth az.
A legedzettebb jellem is megroppanhat
Nagy nyomás alatt. Ne haragudj rám:
Hogy te mi vagy, én nem szabhatom meg,
�S ragyognak még az angyalok, bár egyszer épp
A fényhozó bukott le. A jóság
Azért csak jóságnak tűnik,
Még akkor is, ha rút belsőt takar.
MACDUFF
Minden reményemet elvesztettem.
MALCOLM
Talán úgy, ahogy én a bizalmamat.
Mért hagytad ott, ridegen, búcsú nélkül
A gyerekeid és a feleséged,
Imádatod legdrágább tárgyait?
Tisztességedben nem kételkedem,
Ne haragudj: a saját biztonságom
Tesz gyanakvóvá. Én gondolhatok bármit,
Attól te még igaz ember lehetsz.
MACDUFF
Hát akkor vérezz, vérezz, szegény ország!
Zsarnokság dísze: szilárd az alapzatod,
Mert jóság nem mer érinteni se.
Csak hízzál, gazdagodj, neved tovább
Ragyoghat. Sohase lennék gazember, az,
Akinek gondolsz, hiába kínálnák
A zsarnok tartományát, s ráadásként
A Kelet kincseit.
MALCOLM
Nem akartalak megsérteni.
Nincs arról szó, hogy egyáltalán nem
Bízom benned. Az ország szerintem is
Posványba süllyed az iga alatt,
Sír, vérzik, minden nap új sebet kap.
De mégis volna néhány segítő kéz:
Visszahelyeznének jogaimba,
És pár ezer katonát felajánlott
A jó angol király is. Ennek ellenére,
Ha rálépek a vad zsarnok fejére,
Vagy azt kardom hegyére tűzöm,
Szegény országom csak még szaporább bűnt,
Még több szenvedést és görbe utat
Lát majd az új királytól.
MACDUFF
Ki lenne az?
MALCOLM
Természetesen én – akinek
�Húsában sokfajta bűn zárványként
Lapul: amikor felnyitják rendre mindet,
A sötét Macbeth hófehérnek látszik,
S szegény államunk majd kisbáránynak tartja
Az én végtelen vétkeimhez képest.
MACDUFF
A poklok fészkének összes légiója
Nem ismer olyan átkozott ördögöt,
Aki gonoszságban túltenne Macbethen.
MALCOLM
Elismerem, hogy vérszomjas, tékozló,
Kapzsi, hamis, csalárd, álnok, hirtelen
Haragú, rosszindulatú, gázol
Minden nemű és fajú bűnben egyaránt.
De az én kéjvágyam feneketlen,
Feleségeiteket dögkútként
Elemésztem; kívánnék lányt, tisztes
Matrónát, szüzeket;
Étvágyam letépne minden zárat,
Ami utamban áll. Nem tudom, mi az:
Önmegtartóztatás. Inkább Macbeth,
Mintsem ilyen király, nem?
MACDUFF
A zabolátlan, féktelen természet
Zsarnokságba fullad: sok trón ürült
Meg így, sok király így ment tönkre. De
Csak szerezd meg, ami a tiéd: ne félj,
Örömöd mámorító mezőkön
Kóborolhat, míg te józan maradsz:
Így tévesztheted meg a közvéleményt.
Sok hölgy fog jelentkezni. Keselyű
Étvágyadnak sok is lesz talán:
Ha érzik, hogy kellenek, ők maguk
Ajánlkoznak.
MALCOLM
Csakhogy zavaros, kóros vágyaimban
Szárába szökkent a telhetetlen
Kapzsiság is: ha király lennék, minden
Nemest levágnék, elvenném földjüket,
Kívánnám ékszerük és házaik:
A „még több” csupán zsíros szaft nekem,
Mely éhségem táplálja. Veszekedést
Rendeznék álürüggyel, a jók és
Becsületesek vagyonát eloroznám,
Ilyen vagy olyan címen.
�MACDUFF
Ez a kapzsiság mélyebbre nyúlik:
Ártalmas gyökere nem egynyári
Vágyat gerjeszt; ez bizonyult
Mohó királyok hóhérpallosának.
De ne félj, uram: Skóciában gazdag
Az aratás, a sok kis csűr megtölti
Majd nagy magtárad; ez nekünk megéri,
Ha erényeid mázsáján mérjük le.
MALCOLM
De nincsenek. A királyi erények:
Bölcs döntés, igazmondás, önmérséklet,
Megbízhatóság, jótékonykodás,
Kitartás, megbocsátás és alázat,
Jámborság, merészség, türelem, erő –
Ezekkel én nem élek, ám a gazság
Minden válfajában járatos vagyok,
És gonoszságomban tettek fogannak.
Ha én lennék hatalmon, az összhang
Édes tejét, bizony, pokolba önteném,
Felforgatnám az egyetemes békét,
A föld egysége így bomlana szét.
MACDUFF
Ó, Skócia, Skócia!
MALCOLM
Akkor mondd meg, így alkalmas vagyok-e
A kormányzásra. Bemutatkoztam, tessék.
MACDUFF
A kormányzásra? Arra sem vagy
Alkalmas, hogy élj. Nyomorult nemzet!
Zsarnok trónbitorló véres jogara
Sújt! Vajon mikor látsz üdvösebb
Napot? Királyi széked legigazabb
Sarja maga átkozza ki önmagát,
És káromolja ősei jogát.
Apád valódi felkent, szent király volt,
Szülőanyád, a királyné a talpán ritkán,
Inkább térden állt, s mindennap készen arra,
Hogy kikérjék a lelkét. Na, Isten áldjon,
A sok gonoszság, amit magadról
Felsoroltál, most engem is száműz
A szép Skóciából. Szegény szívem,
Oda minden remény.
�MALCOLM
Macduff, nemes felindulásodat
A becsület szülte. Sötét kétségeim
Elsöpörted, gondolataim most
Egyenes jellemedhez igazodnak.
Az ördögi Macbeth megkísértett,
Már-már bűvkörébe vont, s a szerény
Bölcsesség nem engedte, hogy hamar higgyek,
De Isten intézte fönt kettőnk ügyét,
Most téged követlek, megtagadom
A hamis ösvényt, és visszavonom
Mindazt a bűnt és vádat, amelyet
Magamról mondtam: ezektől iszonyodik
Természetem. Nővel még nem háltam,
Nem esküdöztem üresen soha,
Ritkán kívántam, ami nem az enyém,
Nem vagyok hitszegő, az ördögöt
Sem adnám föl titokban senkinek:
Az életben gyönyörködöm, s az igazságban.
Első hazug beszédem az imént
Mondottam el, önmagam ellen. Egy dolog
Vagyok igazán: a tiéd, és szegény
Pusztuló hazámé; mielőtt jöttél, történt,
Hogy Siward készenlétbe állított
Tízezer háborúra edzett katonát.
Együtt megyünk, és a jószerencse
Úgy kísérjen, ahogy igaz ügyet
Szolgálunk. Most mért nem mondasz semmit?
MACDUFF
Két ennyire vonzó és taszító
Vallomást nehéz így összerakni.
[Belép egy ORVOS.]
MALCOLM
Jó, majd folytatjuk.
Érkezik-e már a király?
ORVOS
Igen, uram, néhány nyomorult lélek
Ácsorog odakint, áhítják gyógyító
Kezét. Az orvoslás értetlenül áll
Nyavalyáik előtt,
De a menny olyan szentséggel ruházta
Fel királyunk jobbját, hogy egyetlen
Érintése megtisztítja őket.
MALCOLM
�Köszönöm, tudós doktor.
MACDUFF
Miféle betegségről van itt szó?
MALCOLM
A „Gonosz”: ez a neve.
A jó királyban csodás erő lakik,
Ennek kézzelfogható jeleit
Magam láttam, itt, Angliában. Hogy
Miként beszél a mennyel, az ő titka,
De hatalmas, dagadt kelésekkel megvert
Emberek felgyógyulnak szemnek is
Fájó, gennyedő sebekből. Aranyból
Érmét akaszt a nyakukba, miközben
Szent imákat mormol, s azt mondják, ezt
A gyógyerőt majd utódjára hagyja.
Különös képessége jövőbe
Látó készséggel párosul. Sokféle
Áldás öleli trónusát, s mind őt dicsérik.
[Belép ROSS.]
MACDUFF
Nézd csak, ki jön itt!
MALCOLM
A mi földünkről érkezett, de nem
Ismerem.
MACDUFF
Kedves, jó rokon, Isten hozott.
MALCOLM
Tudom, ki vagy! Az Úristen hamar
Megmutatta: nem vagy idegen.
ROSS
Így legyen, felséges úr.
MACDUFF
Változott-e valami Skóciában?
ROSS
Szegény ország, már-már fél szembenézni
Azzal, mi lett belőle. Nem hívhatjuk
Anyánknak, csak sírgödrünknek, és
Senkit nem látsz egyszer se mosolyogni,
Legfeljebb azt, aki nem tud semmiről.
�Sóhaj, nyögések, sikolyok tépik
A levegőt, sértik a fület, már
Nem számolja senki. A vad fájdalom
Mindennapos lett. A lélekharang
Nem tudja, kiért szól, s a jóemberek
Élete előbb ér véget, mintsem
A virág elhervadna sapkájukon:
Haldokolnak, megbetegszenek.
MACDUFF
Ezt szépen mondtad; fájdalmas igazság.
MALOLM
Mi a legújabb gyász oka?
ROSS
Hogy a gyászhír már nem él egy órát se,
Már percenként jön az újabb és újabb.
MACDUFF
Hogy van a feleségem?
ROSS
Hát, jól.
MACDUFF
És a gyerekeim?
ROSS
Ők is.
MACDUFF
A zsarnok nem háborgatta őket?
ROSS
Nem, nagy békében voltak, amikor
Eljöttem.
MACDUFF
Mért fukarkodsz a szóval? Mi történt?
ROSS
Amikor indultam, hogy beszámoljak
Nektek, nehéz szívvel, az a hír járta,
Hogy sok derék társunk külföldre ment,
És szerintem emiatt van az is,
Hogy a zsarnok csapatokat állít.
Nagyon kell a segítség. [MALCOLM-nak] Csupán egy
Pillantásod katonát teremtene
�Skóciában, és az asszonyok is
Harcolnának, hogy levethessék
Szörnyű gyötrelmeik.
MALCOLM
Vigasztald őket,
Hogy jövünk már. Anglia kegyesen
Siwardot és tízezer emberét adta
Kölcsön; kipróbált harcos az öreg,
Nincs jobb a keresztény világban.
ROSS
Bár viszonozhatnám ezt hasonló
Vigasszal, de szavam inkább
A puszta levegőbe üvölteném,
Ahol nem sérti a fület.
MACDUFF
Kinek szól a hír? Mindenkinek, vagy
Csak egyetlen szívbe markol?
ROSS
Nincs becsületes lélek, akit ne
Rendítene meg igazán, de a történet
Veleje csak rád vonatkozik.
MACDUFF
Ha az enyém, ne titkold el, gyorsan
Mondd, ki vele!
ROSS
Nehogy füled örökre elátkozza
Nyelvemet, mert ilyen súlyos hangokat
Még nem hallottál.
MACDUFF
Jaj, azt hiszem, tudom már…
ROSS
A váradat hirtelen megrohanták,
S kíméletlenül lemészárolták
Feleségedet és gyermekeidet.
Ha mindent pontosan elmondanék,
Téged is meggyilkolt őzgidáid
Mellé löknélek holt tetemként.
MALCOM
Jóságos Isten! De ne fojtsd el a bánatod,
Szóba öntsd, ami fáj; a néma gyász csak
�Suttog a nehéz szívnek, s megrepeszti.
MADUFF
A gyerekeimet is?
ROSS
Asszonyodat, gyerekeidet, szolgáidat:
Mindenkit, aki élt.
MACDUFF
És én nem lehettem ott?
A feleségemet is megölték?
ROSS
Ahogy mondtam.
MALCOLM
Valami vigasz kell:
Iszonyú bosszúnk legyen az orvosság,
Hogy a halálos bánatot gyógyítsuk.
MACDUFF
Neki nincs gyermeke. Mindet, azokat
A szépeket? Azt mondtad, mindenkit?
Poklok ragadozója! Mindenkit?
Hogy? Minden pelyhes csibét a kotlóssal?
Egyetlen mozdulattal felfordítja
A fészket?
MALCOLM
Harcolj, ahogy férfihoz illik.
MACDUFF
Igen, igen,
De éreznem is kell, ember vagyok,
Emlékeznem kell a legdrágábbakra.
Hát letekint a menny, és nem védi őket?
Macduff, szörnyű bűnöd, hogy miattad
Haltak meg. Gonosz vagy; nem a saját
Vétkeikért pusztultak, a te
Hibádból gyilkolták meg őket. A menny
Adjon nekik most békés nyughelyet.
MALCOLM
Ez legyen a kardod köszörűje,
Legyen harag a gyászból, a szív háborogjon,
Ne tompuljon el.
MACDUFF
�Most játszhatnám a nőt könnyes szemmel,
Beszélhetnék most összevissza, de
Inkább az eget kérem, közjáték
Helyett hadd legyek főszereplő, szemtől
Szembe a skót fenevaddal, tőlem
Egyetlen kardnyújtásnyira. Ha szökni próbál,
A menny lehet neki irgalmas, de nem én!
MALCOLM
Ez férfias harci riadó. Gyerünk a királyhoz,
Minden készen áll, már csak indulni kell.
Macbethet tönkretesszük: épp megérett rá.
A fentiek erősítsék hatalmunkat.
Kedvünk formáljuk bármilyen alakra,
Hosszú az éj, ha nem lel rá a napra.
[Kimennek.]
V. felvonás
5.1.
[Belép egy ORVOS és egy belső UDVARHÖLGY.]
ORVOS
Harmadik éjszaka virrasztok önnel, drága hölgyem, de semmi
bizonyíték nincs arra, amit mondott. Mikor járkált utoljára?
UDVARHÖLGY
Mióta felséges urunk a harcmezőn gyűjt csapatokat, láttam, hogy
asszonyunk kikel az ágyából, magára kapja hálóköpenyét, kinyitja a
faliszekrényt, papirost vesz elő, félbehajtja, ír rá valamit,
elolvassa, később pecséttel lezárja, aztán visszatér az ágyába, de
közben végig mélyen alszik.
ORVOS
A természet komoly zavarodottságát mutatja, ha valaki úgy részesül
az alvás jótéteményében, hogy közben látszólag ébren van. Álomittas
izgalmában a járkálás és a többi valóban eljátszott mozdulat mellett
mondott is valamit? Hallotta, mit beszél?
UDVARHÖLGY
Hallottam, uram, de nem ismétlem el.
ORVOS
Nekem nyugodtan, sokat segítene.
UDVARHÖLGY
�Sem magának, sem másnak, uram, mivel nincs tanúm, aki
megerősíthetné, amit mondok.
[Belép LADY MACBETH gyertyával.]
Nézze, itt jön. Úgy vette fel ezt a szokást, mint ruhát, szinte
belebújt, de az életemre esküszöm, hogy mélyen alszik. Nagyon
figyeljen, de ő ne lássa önt!
ORVOS
Honnan szerezte a gyertyát?
UDVARHÖLGY
Az ágya mellől. Azt parancsolta, hogy a szobájában mindig világítson
valami.
ORVOS
Látja? A szeme nyitva van.
UDVARHÖLGY
Igen, mégis minden érzékszerve becsukódott.
ORVOS
Most mit csinál? Nézze, hogy dörzsölgeti a kezét.
UDVARHÖLGY
Ezt sokszor csinálja; úgy tesz, mintha kezet mosna. Néha negyedórán
át nem hagyja abba.
LADY MACBETH
Még mindig itt egy folt.
ORVOS
Csönd, mondott valamit. Leírom, mi szólal meg benne, így később
pontosabban tudom felidézni a jelenetet.
LADY MACBETH
Tűnj el, átkozott folt! Tűnj el, ha mondom! Egy, kettő. Igen, most
jött el az idő, meg kell tenni. A pokol homályos. Fúj, uram, fúj,
katona és ennyire fél? Ki tudja meg, ha mi vagyunk hatalmon, és
senki sem vonhat felelősségre? De ki gondolta volna, hogy az
öregemberben ennyi vér van?
ORVOS
Hallotta ezt?
LADY MACBETH
Fife thánjának volt egy felesége. És hol van most? Hát sohasem lesz
tiszta ez a kéz? Ebből elég volt,
�uram, elég: ezzel a rángatózással mindent elrontasz.
ORVOS
Ajaj, ezt nem lett volna szabad hallania.
UDVARHÖLGY
Igen, biztosra veszem, hogy olyat mondott, amit
nem lett volna szabad. Az ég tudja, mit tud még.
LADY MACBETH
Még mindig itt van a vér szaga. Arábia minden fűszere sem képes
megédesíteni ezt a kis kezet. Ó! Ó! Ó!
ORVOS
Micsoda sóhaj! Nehéz a szív és fáj.
UDVARHÖLGY
Ilyen szívet nem hordanék a mellkasomban, még ha királynői testem
lehetne cserébe, akkor sem.
ORVOS
Jól van, jól van….
UDVARHÖLGY
Imádkozzunk, hogy minden jól legyen.
ORVOS
Ilyen esetem még nem volt, de tudok olyanokról, akik alvajárók
voltak, és ágyban haltak meg, beszentelve.
LADY MACBETH
Mosd meg a kezed, végy hálóruhát, ne sápadozz! Megint mondom, hogy
Banquót eltemették, nem mászhat elő a sírjából.
ORVOS
Még ez is?
LADY MACBETH
Ágyba, ágyba, kopognak a várkapun. Gyere, gyere, gyere, gyere, add a
kezed, amit megtettünk, nem lehet már nem megtenni. Ágyba, ágyba,
ágyba.
ORVOS
Most visszamegy az ágyba?
UDVARHÖLGY
Egyenesen oda.
ORVOS
�Rút dolgokról suttognak mindenütt,
A tett, ha vét a természet ellen,
Természetellenes a származéka is,
A nyugtalanság. Beteges elme
Süket párnának suttogja el a titkát.
Lelki segítség kell itt, nem orvosi.
Mindannyiunknak bocsáss meg, Istenem.
[Az udvarhölgyhöz:] Vigyázzon rá; a közeléből vigyen el
Mindent, amivel árthat magának,
És sohase veszítse szem elől.
Most jó éjszakát.
Megrémisztette elmémet a látvány,
Egészen elképesztett.
Csak gondolkodni merek, beszélni nem.
UDVARHÖLGY
Jó éjszakát, tudós doktor.
5.2.
[Dobosok és zászlóvivők. Belép MENTEITH, CAITHNESS, ANGUS, LENNOX,
Katonák.]
MENTEITH
Az angol sereg közel van, élén
Malcolm és nagybátyja: Siward,
És a derék Macduff.
Bosszúvágy lobog bennük: sérelmük
Vérző félhalottakat felrázna,
A haldokló is indulatba jönne.
ANGUS
Birnam erdejénél találkozunk
Velük, annyi biztos. Odajönnek ők is.
CAITHNESS
Vajon Donalbain támogatja bátyját?
Ott lesz Malcolmmal?
LENNOX
Biztos, hogy nem. Listám van arról, ki
Van velünk a nemességből. Siward
Fia például, és számos ifjú,
Akik majd most érnek igazi férfivá.
MENTIETH
S a zsarnok mit csinál?
CAITHNESS
�Erősíti Dunsinane magas várát,
Sokan mondják, megőrült, aki nem
Gyűlöli annyira, vakmerő dühről
Beszél; az biztos: zavaros dolgait
Képtelen a törvény körén belül tartani.
ANGUS
Már pontosan érzi, mit jelent, hogy
Orgyilkos vér tapad a kezéhez,
Már érti, mit jelent a hitszegés;
Aki engedelmeskedik még neki,
Az parancsra cselekszik, nem
Szeretetből. Már érzi, mit jelent,
Ha a királyi cím úgy lóg valakin,
Mint tolvaj törpén óriás lebernyege.
MENTEITH
Nem csodálom, hogy minden elgyötört
Érzéke visszaborzad, elirtózott
Önmagától, hiszen bensőjében
Azt ítéli el, ami épp benne van.
CAITHNESS
Azt hiszem, jobb, ha most továbbmegyünk,
És teljesítjük, amivel tartozunk.
Találkozzunk Malcolmmal, ő a beteg
Nemzet gyógyszere, mi az orvosság
Cseppjei, akik megtisztogatjuk
Országunkat.
LENNOX
Vagy legyünk a királyi virágot
Tápláló harmatcseppek, de ami gyom,
Azt megfullasztjuk. Csapat, indulj Birnam felé!
[Mind el, menetelve.]
5.3.
[Belép MACBETH, az ORVOS és kísérők.]
MACBETH
Ne hozzatok több hírt. Hadd fussanak,
Mindenki, amerre lát. Ameddig
Birnam erdeje nem indul Dunsinane-be,
Nem mocskol be a félelem. Ki ez
A Malcolm, ez a kölyök? Talán nem
Anya szülte? A szellemek, az emberi
Sors ismerői azt jósolták nekem,
�„Ne félj, Macbeth, akit asszony szült meg,
Nem győzhet le soha.” Akkor csak tessék,
Álnok thánok, menjetek az angol
Kéjtanyára. Szilárd elmémet és szívemet
Nem hajlítja meg a kétség; nem rendít
Meg a rémület.
[Belép egy SZOLGA.]
Az ördög fessen feketére, te
Tejfölképű átokfajzat! Honnan
Vetted ezt a dülledt libaszemet?
SZOLGA
Uram, tízezer…
MACBETH
Liba, gazember?
SZOLGA
Katonák, uram.
MACBETH
Menj, és csipdesd a holtfehér archúsod,
Egy kis pirosítót a gyávaságra!
Friss májat egyél, több lesz majd a véred!
Miféle katonák, te idióta?
Fulladj meg, ez a lepedő-arc másokat
Is félelemre sápaszt. Miféle
Katonák jönnek, te tejfölös túró?
SZOLGA
Uram, könyörgök, az angol hadsereg!
MACBETH
Vidd innen a pofádat! Gyorsan!
Seyton! – rosszul vagyok, ha meglátlak –
Hé, Seyton, az anyád… – ez a támadás
Vagy felvidít majd, vagy most letaszít.
Eleget éltem. Az életem száradó
Holtágba lépett a sárga falevél
Évszakában, s az öregség áldásai:
Tisztelet, hűség, szeretet, barátok,
Nekem nem jut soha. Helyette átok:
Nem hangos, inkább mélyen zengő;
Gépiesen felmondott dicséret, lihegés,
Amit a szív tagadna, de a száj nem meri.
Seyton!
�[Belép SEYTON.]
SEYTON
Mit óhajt felséged?
MACBETH
Van új hír azóta?
SEYTON
Csak megerősítették, amit hallottál.
MACBETH
Harcolok, amíg a csontomról le nem
Metszik a húst.
Hozd a kardomat, a többi fegyvert!
SEYTON
Még nincsen rájuk szükség.
MACBETH
Nekem már kellenek.
Küldj ki több lovast. Pásztázd a környéket.
Akaszd fel, aki fél. Hozd a fegyverem.
Hogy van a beteged, tudós doktor?
ORVOS
A teste egészséges, felséges úr,
A feje van tele sűrű képzelgéssel,
Nem engedi pihenni.
MACBETH
Gyógyítsd ki ebből.
Hát nincs recepted a beteg elmére,
A bánat gyökereit sem tudod kitépni
Az emlékek közül, az agyra vésett
Zűrzavart kitörölni? Ha a mellkasban
Méreganyag gyűlik, és a szívet nyomja,
Nincs valami édes, purgáló csodaszer,
Amitől elfelejtjük, mi gyötör?
ORVOS
Itt a beteg csak önmagán segíthet.
MACBETH
Dobd a kutyáknak a tudományod,
Nekem nem kell. Ide a kardot, a lándzsát! –
Mozdulj, Seyton! – Doktorom, a thánok
Mind itt hagynak. [SEYTON-hoz:] – Most mégis, mire vársz? –
Te tudós, vizsgáld meg az országom
�Vizeletét, add vissza az egészségét
Egészen, ébredjen frissen, én pedig
A visszhangig tapsollak: kétszer hallod
A tenyerem. [SEYTON-hoz:] – Indulj már, azt a keserves…! –
[SEYTON el.]
Mondd, nincs valami szennafű, rebarbara,
Tudod: tisztítószer, ami kihajtja
Innen az angol sereget?
ORVOS
De van, jó uram, hiszen azt halljuk,
Királyi fogadtatásban részesülnek.
MACBETH
Azt ott hozd utánam. –
Addig nem halok meg, semminek sincs vége,
Míg Birnam erdeje nem jön Dunsinane-be.
[Mindenki el, kivéve az ORVOS-t.]
ORVOS
Bárcsak Dunsinane-től messze lennék,
Nincs az a pénz, amiért visszajönnék.
[Elmegy.]
5.4.
[Dobok és zászlók. Belép MALCOLM, SIWARD, MACDUFF, IFJABB SIWARD,
MENTEITH, CAITHNESS, ANGUS és KATONÁK, menetelve.]
MALCOLM
Rokonaim, remélem, közel már
A nap, hogy otthonunkban biztonság
Lakozzon.
MENTEITH
Semmi kétségünk nincs!
SIWARD
Miféle erdő ez itt?
MENTEITH
A birnami erdő.
MALCOLM
Minden katona vágjon egy lombos ágat,
S tartsa maga elé; így árnyékba borul,
Hogy hányan vagyunk, s a felderítés
�Hibás adatot mond.
KATONA
Igenis, uram!
SIWARD
Csak annyit tudunk, a magabiztos zsarnok
Szilárdan tartja magát Dunsinane-ben,
És hagyja majd, hogy tábort verjünk.
MALCOLM
Mert azt reméli, így nem szöknek ki
Többen a várból: minden rendű és rangú
Elhagyta, s aki szolgálja, kényszerből
Teszi: a szív hiányzik.
MACDUFF
Alaposan mérjük föl erőinket,
És igaz ügyünk mellé illesszünk
Vitézséget.
SIWARD
Eljött az idő:
Tanácskozunk, és jó döntést hozunk,
Mi a miénk és mivel tartozunk.
A találgatás hamis reményt táplál,
Ha lecsapunk, eldől, ki támad vagy hátrál,
Hát akkor induljon a háború!
5.5.
[Belép MACBETH, SEYTON és katonák dobokkal és zászlókkal.]
MACBETH
Tűzd ki zászlónkat a külső falra;
Még mindig azt kiáltozzák, „jönnek”.
A vár ereje kikacagja ezt az ostromot,
Hadd heverésszenek itt lenn, alattunk,
Az éhínség, a láz majd felzabálja őket.
Magukhoz kényszerítik, aki a miénk,
Másképp a szakállánál fogva mindet
Hazavernénk.
[Asszonyi sikoltás hallatszik kívülről.]
Mi volt ez a zaj?
SEYTON
Asszonyok jajongnak, jó uram.
�MACBETH
Már alig emlékszem a félelem ízére,
Volt idő, amikor egyetlen sikolytól
Az éjszakában minden érzékem
Jegesre fagyott, s egy baljós történettől
Karomon minden szőrszál külön állt,
És reszketett, mintha mindegyikben
Élet volna. Torkig bevacsoráztam
Iszonyatból. Most a borzalom bennem
A véres gondolatok jóbarátja.
Ki sikoltott?
SEYTON
Uram, meghalt a királyné.
MACBETH
Később kellett volna;
Egy ilyen szó más lett volna más időben.
A holnap és a holnap és a holnap:
Nap telik nap után, mind húzza a lábát
A jegyzett idő utolsó szaváig,
És minden tegnap a dohos halálba
Világított utat nekünk, bolondoknak.
Ne égj, csonka gyertya!
Az élet csupán sétáló árny, egy nyavalyás
Színész, egy órát teszi-veszi magát fönn
A színpadon és elhallgat. Egy gyagyás
Meséje, hang és téboly,
És nem szól semmiről.
[Belép egy HÍRNÖK.]
A nyelvedet akarod használni:
Mi a történet? Egy-kettő, gyorsan!
HÍRNÖK
Kegyelmes uram,
Azt kéne elmondanom, amit láttam,
De nem tudom, hogyan.
MACBETH
Azért csak mondjad!
HÍRNÖK
Ahogy álltam fenn a dombon s őrködtem,
Birnam felé néztem, és úgy tűnt,
Az erdő elindult felém.
�MACBETH
Hazug disznó!
HÍRNÖK
Tégy velem, amit akarsz, ha nem igaz;
Három mérföldre látszik, hogy felénk tart:
Egy mozgó liget.
MACBETH
Ha hazudsz, az első fára lógatlak fel,
Elevenen, amíg az éhség le nem
Szárít; ha igazat mondtál, te tedd
Meg nekem ezt a szívességet, jó? –
Az elszántságom gyanakvásba fordul;
Elcsúszott valami: a látomás
Lidérce úgy volt kétértelmű, hogy igazat
Mondott: ezzel hazudott. „Ne félj,
Amíg Birnam erdeje nem jön fel
Dunsinane-be”, és most az erdő feljön
Dunsinane-be. Mindenki fogjon fegyvert!
Ha megtörtént, amiről ez itt szájalt,
Nincs hová mennem, s itt sem maradhatok.
Már az is fáraszt, hogy ragyog a nap,
És bár csinálná vissza valaki,
Hogy egyáltalán létezik világ.
Verd félre a harangot! Riadó!
Bömböljön a szél, hadd pusztítson a romlás,
Ha meg kell halni, legalább fegyvert fogj,
Most nincs más.
[Mind el.]
5.6.
[Dobok és zászlók. Belép MALCOLM, SIWARD, MACDUFF és seregeik,
ágakkal.]
MALCOLM
Közelítünk, dobjátok el a lombos
Ágat, már nem kell leplezni, hogy kik
Vagyunk. Siward bátyám, kiváló fiaddal
Az első összecsapást te vezesd,
Mi a jó Macduffal elvégezzük,
Ha maradna még valami feladat,
Ez a hadiparancsom.
SIWARD
Isten veled.
Találja meg a zsarnokot csapatunk,
�És győzzenek le, hogyha nem harcolunk.
MACDUFF
Beszéljenek a kürtök, szavuk felszáll,
Harsogva hirdessék: sok vér és halál!
[Kimennek. További kürtszó.]
5.7.
[Belép MACBETH.]
MACBETH
Oszlophoz kötöztek, és mint a medve,
Harcolnom kell, nincs hova menekülnöm.
Ki az, akit nem az anyja szülte?
Tőle kell félnem, mástól senkitől se.
[Belép az IFJÚ SIWARD.]
IFJÚ SIWARD
Mi a neved?
MACBETH
Megrettensz, ha meghallod.
IFJÚ SIWARD
Nem! Mondj perzselőbb nevet, mint bármely
Név a pokol fenekéről.
MACBETH
A nevem Macbeth.
IFJÚ SIWARD
A fülem belefájdul:
Az ördög sem ejthetne ki gyűlöltebb nevet.
MACBETH
De rémisztőbbet se.
IFJÚ SIWARD
Hazudsz, átkozott zsarnok, kardommal
Bizonyítom, mennyire hazudsz!
[Vívnak, az IFJÚ SIWARD holtan elesik.]
MACBETH
Hiába, anya szült.
Kardra mosolygok, a fegyvert kacagom,
�Ha anya szülte, hordja: hadd villogjon.
Csak tessék – hagyom.
[Kimegy, és viszi magával az IFJÚ SIWARD testét. Harsonák. Belép
MACDUFF.]
MACDUFF
Itt hallok csatazajt. Zsarnok, mutasd
A képed! Ha nem az én döfésem öl meg,
A feleségem s kisgyermekeim
Nem nyughatnak, kísért a szellemük.
Mért bántanék itt néhány nyamvadt zsoldost,
Aki csak pénzért rázza a lándzsáját?
Te kellesz, Macbeth, vagy éles kardom
Tett nélkül csúszik vissza hüvelyébe.
Itt kéne lenned, a kardcsattogás,
A harci zsivaj rólad árulkodik.
Szerencse, segíts megtalálnom, más
Kívánságom nincs.
[Elmegy. Harsonák, csatazaj. Belép MALCOLM és SIWARD.]
SIWARD
Uram, gyere, a vár lassan tiéd,
A zsarnoktól sokan hozzánk pártolnak,
S a nemes thánok vitézül küzdenek,
Úgy tűnik, uram, ez a te napod,
Nincs már sok dolgunk.
MALCOLM
Az ellenség most úgy van ellenünk,
Hogy épp velünk van.
SIWARD
Felséged lépjen be a várkapun.
[Elmennek, harsonák.]
5.8.
[Belép MACBETH.]
MACBETH
Miért is játszanám a római
Bolondot? Talán kardomba dőljek?
Amíg itt élő alakokat látok,
Inkább gyönyörködöm a sebeikben.
[Belép MACDUFF.]
�MACDUFF
Fordulj ide, pokol kutyája, fordulj!
MACBETH
Mindenki közül téged kerültelek,
Menj innen, menj. Véredből máris túl sok
Terheli a lelkem.
MACDUFF
Nincs mit mondanom, az én hangom a kard,
Te véresebb gazember, mintsem szó
Lenne rá.
[Vívnak, közben kürtszó.]
MACBETH
Kár fáradoznod.
Előbb aprítod szét a kardoddal
A sivár levegőt, mintsem hogy belőlem
Vér fakadjon. Sebezhető fejekre
Tartogasd a pengéd. Engem varázs véd:
Engem nem bánthat az, kit anya szült.
MACDUFF
Rettegjen az a varázs!
Majd elmondja neked maga a bukott
Angyal, akit szolgálsz: Macduffot idő
Előtt az anyja méhéből kitépték!
MACBETH
Átkozott legyen a nyelv, ami ezt
Mondja; a jobbik részem szívja ki.
A szemfényvesztő lidércek becsaptak,
Két értelemből fontak minden szót,
Ami a fülemben ígéretként csengett,
Megtört reményként, tompán némul el.
Nem harcolok veled.
MACDUFF
Akkor add meg magad, te gyávaság
Bálványa, cégtábla leszel, bámuljon
A nép: kiállítunk mint szörnyű ritkaságot,
Oszlopra festünk és odapingáljuk:
„Itt látható a zsarnok”.
MACBETH
Nem aláztok meg.
Tán Malcolm lába előtt csókoljam
�A földet? Átkozzon, köpjön le a csőcselék?
Igen: a birnami erdő feljött
Dunsinane-be. Igen: téged nem anya
Szült. Itt az utolsó próba: itt vagyok.
Tessék: a pajzsom elhajítom.
Támadj, Macduff és legyen átkozott,
Aki először kezd sírni, hogy „elég volt!”.
[Kimennek, közben vívnak. Harsonák. Majd újra belép MACBETH és
MACDUFF, vívnak, MACBETH holtan elesik. MACDUFF kimegy MACBETH
testével.
5.9.
[Visszavonulás és harsonák. Dobokkal és zászlókkal belép MALCOLM,
SIWARD, ROSS, a thánok és katonák.]
MALCOLM
Bárcsak itt lennének már barátaink,
Remélem, sok bajuk nem esett.
SIWARD
Néhányan biztosan meghaltak. De sokan
Térnek vissza: nagy győzelem volt,
Kevés véráldozattal.
MALCOLM
Macduff hiányzik, és a te fiad is,
Siward bátyám.
ROSS:
[SIWARD-hoz]: Uram, fiad igazi katonaként
Rótta le tartozását életéért;
Így érett valódi férfivá. Ezt
Bizonyítja bátorsága: végig
Kitartott, s férfiként halt meg.
SIWARD
Hát meghalt?
ROSS
Igen,
A többiekkel fekszik, kiterítve.
Kérlek, érdemeit ne bánatoddal
Mérd, mert akkor örökké siratod.
SIWARD
Elöl kapott halálos sebet a fiam?
�ROSS
Igen, uram, elöl.
SIWARD
Akkor legyen az Isten katonája;
Ha annyi fiam lenne, mint hajszálam,
Egyiknek sem kívánnék szebb halált.
Hadd szóljon érte a lélekharang!
MALCOLM
Ennél különb szertartást érdemel,
Majd gondoskodom róla.
SIWARD
Nem, nem érdemel többet, hiszen hallod:
Az élettől szépen vált meg, és nem volt
Tartozása: most Isten nyugosztalja.
[Belép MACDUFF, MACBETH fejével.]
MACDUFF
Üdv neked, királyom, hiszen az vagy!
Nézd, itt a trónbitorló átkozott feje.
Az idő kiszabadult. Látom,
Királyságod úgy ölel, mint foglalat
A drága ékkövet: az én hangomban
Csendül hangosan, amit mások csupán
Magukban mondanak vagy gondolnak:
Üdv neked, Skócia királya!
MINDENKI
Üdv neked, Skócia királya!
[Harsonaszó.]
MALCOLM
Nem fogunk sok időt pazarolni:
Hogy szerettek, most rögtön megköszönjük,
És nem maradunk adósa senkinek.
Thánok, rokonaim: mostantól viseljetek
Grófi címet: először királyi
Adomány ez Skóciában. S az idő
Azt kívánja, kezdjünk ültetni újra
Kertjeinkben, s barátainkat, akik
Az éber zsarnok csapdái elől
Külföldre kényszerültek, hívjuk gyorsan
Haza. A kényúr aljas társait
Bíróság elé visszük: azokat,
Akik szolgálták ezt a most megölt
�Mészárost és sátánfajzat feleségét;
Utóbbiról az hírlik, hogy önkezével,
Vad indulatban vetett véget
Életének. S ami még szükséges,
Megtesszük, megformáljuk, a kegyelem
Kegyelméből, mérték, idő és hely
Szerint. Most halljátok mind,
Együtt, s külön-külön a köszönet
Szavát: meghívunk Scone-ba,
Ott fejemre teszik a koronát.
[Mind el.]
�
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
Macbeth
Subject
The topic of the resource
A Macbeth címá dráma verziói
Description
An account of the resource
A Macbeth című dráma angol és magyar szövegváltozatai, színházi és filmes adaptációi
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
Almási Zsolt
Source
A related resource from which the described resource is derived
Digitalizált könyvek, színházi előadások, filmek
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Almási Zsolt
Rights
Information about rights held in and over the resource
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc
Language
A language of the resource
magyar
angol
License
A legal document giving official permission to do something with the resource.
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc
Medium
The material or physical carrier of the resource.
digitális gyűjtemény
Zotero
Author
Almási Zsolt
Date
2016. 02. 19.
Language
magyar
Publisher
Almási Zsolt
Title
Macbeth gyűjtemény
URL
https://msha.btk.ppke.hu/collections/show/2
Text
A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text.
Original Format
The type of object, such as painting, sculpture, paper, photo, and additional data
Könyv
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
Macbeth (Kállay Géza 2014)
Subject
The topic of the resource
Macbeth 21. századi magyar fordítása.
Description
An account of the resource
Kállay Gézának a Liget Kiadónál megjelentetett fordításának az archívumhoz hangolt változata. Annyiban változata az eredeti megjelenésnek, hogy formailag idomul az archívumban található szövegekhez, valamint a rendezői utasítások szögletes zárójelbe kerültek, illetve egy-két elütést javítottam. Tovább az eredtei kiadásból csak a szöveget hagytam meg, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket kihagytam.
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
William Shakespeare
Source
A related resource from which the described resource is derived
https://konyv.ligetmuhely.com/ebook/Macbeth-KallayG-Liget.pdf
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Liget Műhely Alapítvány
Date
A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource
2017
Contributor
An entity responsible for making contributions to the resource
Kállay Géza fordító
Almási Zsolt (Az archívum számára szekesztette)
Horgas Judit (Liget kiadó szerkesztő)
Levendel Júlia (Liget kiadó szerkesztő)
Horgas Béla (Liget kiadó szerkesztő)
Rights
Information about rights held in and over the resource
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Format
The file format, physical medium, or dimensions of the resource
PDF
Language
A language of the resource
magyar
Type
The nature or genre of the resource
TragédiA
Coverage
The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant
Budapest
Date Created
Date of creation of the resource.
2019
License
A legal document giving official permission to do something with the resource.
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Bibliographic Citation
A bibliographic reference for the resource. Recommended practice is to include sufficient bibliographic detail to identify the resource as unambiguously as possible.
Budapest, Liget Műhely Alapítvány, 2014
Zotero
Author
William Shakespeare
Translator
Kállay Géza
ISBN
ISBN 978-615-5419-11-9
Book Title
Macbeth
Date
2014
First Page
32
Genre
Tragédia
Language
Magyar
Medium
Könyv
Num Pages
97
Pages
32-129
Publisher
Liget Műhely Alapítvány
Rights
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
URL
https://konyv.ligetmuhely.com/ebook/Macbeth-KallayG-Liget.pdf
digitális szöveg
Fordítás
Kállay Géza
Tragédia
-
https://msha.btk.ppke.hu/files/original/eb751388457d2cc27bdec2403c5a05e3.pdf
6a0f4d8a17183a19749bd2c422db83fa
PDF Text
Text
THE TRAGEDY OF MACBETH
Act I
Scene I.
[An open Heath.]
[Thunder and Lightning. Enter three Witches]
1 WITCH
When shall we three meet again?
In Thunder, Lightning, or in Rain?
2 WITCH
When the Hurly-burly's done,
When the Battle's lost and won.
3 WITCH
That will be ere the set of Sun.
1 WITCH
Where the place?
2 WITCH
Upon the Heath.
3 Witch
There to meet with Macbeth.
1 WITCH
I come, Gray-Malkin!
ALL
Paddock calls: - anon!
Fair is foul, and foul is fair.
Hover through the fog and filthy Air
[They rise from the Stage, and fly away.]
Scene II.
[A Palace.]
[Enter King, Malcolme, Donalbain, Lenox, with Attendants, meeting a
bleeding Captain.]
KING
What bloody Man is that? He can report,
As seemeth by his Plight, of the Revolt
The newest State.
[Q3]
�[2302]
MALCOLM
This is the Serjeant,
Who like a good and hardy Soldier fought
'Gainst my Captivity; Hail, hail, brave Friend!
Say to the King, the Knowledge of the broil,
As thou didst leave it.
CAPTAIN
Doubtful it stood;
As two spent Swimmers, that do cling together,
And choak their Art: The merciless Macdonnel
(Worthy to be a Rebel, for to that
The multiplying Villanies of Nature
Do swarm upon him) from the Western Isles
Of Kernes and Gallow-glasses is supply'd,
And Fortune on his damned Quarry smiling,
Shew'd like a Rebels Whore. But all's too weak:
For brave Macbeth, well he deserves that Name,
Disdaining Fortune, with his brandisht Steel,
Which smoak'd with bloody Execution,
Like Valours Minion, carv'd out his Passage,
'Till he fac'd the Slave;
Which never shook Hands, nor bid farewel to him,
'Till he unseam'd him from the Nave to th' Chops,
And fix'd his Head upon our Battlements.
KING
O valiant Cousin! worthy Gentleman!
CAPTAIN
As whence the Sun gins his Reflection,
Shipwracking Storms and direful Thunders breaking;
So from that Spring, whence Comfort seem'd to come;
Discomfort swells: Mark, King of Scotland, mark;
No sooner Justice had, with Valour arm'd,
Compell'd these skipping Kernes to trust their Heels.
But the Norweyan Lord furveying Vantage,
With furbisht Arms and new Supplies of Men,
Began a fresh assault.
KING
Dismaid not this our Captains, Macbeth and Banquo?
CAPTAIN
Yes, as Sparrows Eagles;
Or the Hare the Lion.
If I say sooth, I must report they were
�As Cannons overcharg'd with double Cracks,
So they doubly redoubled Stroaks on the Foe:
Except they meant to bathe in reeking Wounds,
Or memorize another Golgotha,
[2303]
I cannot tellBut I am faint, my Gashes cry for helpKING
So well thy Words become thee, as thy Wounds;
They smack of Honour both: Go, get him Surgeons.
[Enter Rosse and Angus.]
Who comes here?
MALCOLM
The worthy Thane of Rosse.
LENOX
What haste looks through his Eyes?
So should he look, that seems to speak things strange.
ROSSE
God save the King.
KING
Whence cam'st thou, worthy Thane?
ROSSE
From Fife, great King,
Where the Norweyan Banners flout the Sky,
And fan our People Cold.
Norway himself, with terrible Numbers,
Assisted by that most disloyal Traitor,
The Thane of Cawdor, began a dismal Conflict,
'Till that Bellona's Bridegroom, lapt in proof,
Confronted him with Self-comparisons,
Point against Point, rebellious Arm 'gainst Arm,
Curbing his lavish Spirit: And to conclude,
The Victory fell on us.
KING
Great Happiness.
ROSSE
That now Sweno, the Norway's King,
�Craves Composition:
Nor would we deign him burial of his Men,
'Till he disbursed, at St. Colmes-hill,
Ten thousand Dollars, to our general use.
KING
No more that Thane of Cawdor shall deceive
Our bosom Interest. Go, pronounce him present Death,
And with his former Title, greet Macbeth.
ROSSE
I'll see it done.
KING
What he hath lost, noble Macbeth hath won.
[Exeunt]
SCENE III.
[The Heath.}
[Thunder. Enter the three Witches.]
1 WITCH
Where hast thou been, Sister?
2 WITCH
Killing Swine.
[Q4]
[2304]
3 WITCH
Sister, where thou?
1 WITCH
A Sailor's Wife had Chestnuts in her Lap,
And mouncht, and mouncht, and mouncht;
Give me, quoth I.
Aroint thee, Witch, the Rump-fed Ronyon cries.
Her Husband's to Aleppo gone, Master o'th' Tiger;
But in a Sieve I'll thither fail,
And like a Rat without a Tail,
I'll do — I'll do - and I'll do.
2 WITCH
I'll give thee a Wind,
1 Witch
�Th'art kind.
3 WITCH
And I another.
1 WITCH
I my self have all the other,
And the very Ports they blow,
All the Quarters that they know,
I'th' Ship-man's Card.
I'll drain him dry as Hay;
Sleep shall neither Night nor Day,
Hang upon his Pent-house Lid;
He shall live a Man forbid;
Weary Sev'nights, nine times nine.
Shall he dwindle, peak and pine:
Though his Bark cannot be lost,
Yet it shall be tempest-tost.
Look what I have.
2 WITCH
Shew me, shew me.
1 WITCH
Here, I have a Pilot's Thumb,
Wrackt as homeward he did come.
[Drum within.]
3 WITCH
A Drum, a Drum.
Macbeth doth come.
ALL
The weyward Sisters, Hand in Hand,
Posters of the Sea and Land,
Thus do go about, about,
Thrice to thine, and thrice to mine.
And thrice again to make up nine.
Peace, the Charm's wound up.
[Enter Macbeth and Banquo, with Soldiers and other Attendants]
MACBETH
So foul and fair a Day I have not seen.
BANQUO
How far is't call'd to Soris? — What are these?
So wither'd, and so wild in their attire,
�That look not like th' Inhabitants o'th' Earth,
[2305]
And yet are on't? Live you, or are you ought
That Man in question? You seem to understand me,
By each at once her choppy Finger laying
Upon her skinny Lips.— You should be Women,
And yet your Beards forbid me to interpret
That you are so.
MACBETH
Speak if you can; what are you?
1 WITCH
All hail, Macbeth! hail to thee, Thane of Glamis!
2 WITCH
All hail, Macbeth! hail to thee, Thane of Cawdor!
3 WITCH
All hail, Macbeth! that shalt be King hereafter.
BANQUO
Good Sir, why do you start, and seem to fear
Things that do found fo fair? i'th' the name of Truth,
Are ye fantastical, or that indeed
[To the Witches.]
Which outwardly ye shew? my noble Partner,
You greet with present Grace, and great Prediction
Of noble having, and of Royal hope,
That he seems wrapt withal,to me you speak not.
If you can look into the Seeds of Time,
And fay, which Grain will grow, and which will not,
Speak then to me, who neither beg, nor fear,
Your Favours, nor your Hate.
1 WITCH
Hail!
2 WITCH
Hail!
3 WITCH
Hail!
1 WITCH
�Lesser than Macbeth, and greater.
2 WITCH
Not so happy, yet much happier.
3 WITCH
Thou shalt get Kings, though thou be none;
So all hail ! Macbeth and Banqou.
1 WITCH
Banqou and Macbeth, all hail!
MACBETH
Stay, you imperfect Speakers, tell me more;
By Sinel's Death I know I am Thane of Glamis;
But how of Cawdor? The Thane of Cawdor lives,
A prosperous Gentleman; and to be King,
Stands not within the prospect of belief,
No more than to be Cawdor. Say from whence
You owe this strange Intelligence? or why,
Upon this blasted Heath you stop our way,
With such Prophetick Greeting? Speak, I charge you.
[Witches vanish.]
BANQUO
The Earth hath bubbles as the Water hath;
And these are of them: Whither are they vanish'd?
[2306]
MACBETH
Into the Air: and what seem'd corporal,
Melted, as breath into the Wind.
Would they had staid.
BANQUO
Were such things here, as we do speak about?
Or have we eaten of the insane Root,
That takes the Reason Prisoner?
MACBETH
Your Children shall be Kings.
BANQUO
You shall be King.
MACBETH
�And Thane of Cawdor too; went it not so?
BANQUO
To th' self-same tune, and words; who's here?
[Enter Rosse and Angus.]
ROSSE
The King hath happily receiv'd, Macbeth,
The News of thy Succes; and when he reads
Thy personal Venture in the Rebels Fight,
His Wonders and his Praises do contend,
Which should be thine or his; Silenc'd with that,
In viewing o'er the rest o' th' self-same day,
He finds thee in the stout Norweyan Ranks,
Nothing afraid, of what thy self didst make,
Strange Images of Death; is thick as Hail
Came Post with Post, and every one did bear
Thy Praises in his Kingdom's great Defence,
And pour'd them down before him.
ANGUS
We are sent,
To give thee, from our Royal Master, Thanks,
Only to Herald thee into this fight,
Not pay thee.
ROSSE
And for an earnest of a greater Honour,
He bad me, from him, call thee Thane of Cawdor;
In which Addition, hail, most worthy Thane!
For it is thine.
BANQOU
What, can the Devil speak true?
MACBETH
The Thane of Cawdor lives;
Why do you dress me in this borrowed Robes?
ANGUS
Who was the Thane, lives yet,
But under heavy Judgment bears that Life,
Which he deserves to lose.
Whether he was combin'd with those of Norway,
Or else did line the Rebel with hidden help,
And vantage, or that with both he labour'd
In his Country's wrack, I know not:
�[2307]
But Treasons Capital, confess'd and prov'd,
Have overthrown him.
MACBETH
Glamis, and Thane of Cawdor!
[Aside]
The greatest is behind. Thanks for your pains.
[To Angus]
Do you not hope your Children shall be Kings?
[To Banquo]
When those that gave the Thane of Cawdor to me,
Promis'd no less to them?
BANQUO
That trusted home,
Might yet enkindle you into the Crown,
Besides the Thane of Cawdor, But 'tis strange:
And oftentimes, to win us to our harm,
The Instruments of darkness tell us Truths,
Win us with honest Trifles, to betray's
In deepest Consequence,
Cousins, a word, I pray you.
[To Rosse and Angus]
MACBETH
Two Truths are told,
[Aside.]
As happy Prologues to the swelling Act
Of the imperial Theam. I thank you, Gentlemen This supernatural solliciting
Cannot be ill; cannot be good - If ill:
Why hath it given me earnest of success,
Commencing in a Truth? I am Thane of Cawdor.
If good: Why do I yield to that Suggestion,
Whose horrid Image doth unfix my Hair.
And make my seated Heart knock at my Ribs,
Against the use of Nature? Present fears
Are less than horrible imaginings:
My thought, whose murther yet is but fantastical,
Shakes so my single State of Man,
That Function is smother'd in surmise,
And nothing is, but what is not.
BANQUO
Look how our Partner's rapt.
�MACBETH
If Chance will have me King, why Chance may
crown me
[Aside]
Without my stir.
BANQUO
New Honours come upon him,
Like our strange Garments, cleave not to their mould,
But with the aid of use.
MACBETH
Come what come may,
Time and the Hour runs thro' the roughest Day.
[2308]
BANQUO
Worthy Macbeth, we stay upon your leisure.
MACBETH
Give me your Favour:
My dull Brain was wrought with things forgotten,
Kind Gentlemen, your Pains are registred,
Where every Day I turn the Leaf to read them.
Let us toward the King; think upon
[To Banquo]
What hath chanc'd, and at one more time,
The interim having weigh'd it, let us speak
Our free Hearts each to other.
BANQUO
Very gladly.
MACBETH
'Till then enough:
Come, Friends.
[Exeunt]
Scene IV.
[A Palace.}
[Flourish. Enter King, Malcolme, Donalbain, Lenox, and Attendants]
KING
Is Execution done on Cawdor?
Are not those in Commission yet return'd?
MALCOLM
My Liege, they are not yet come back.
�But I have spoke with one that saw him die:
Who did report, that very frankly he
Confess'd his Treasons, implor'd your Highness pardon,
And set forth a deep Repentance,
Nothing in his Life became him,
Like the Leaving it. He dy'd,
As one that had been studied in his Death,
To throw away the dearest thing he ow'd,
As twere a careless trifle.
KING
There's no Art,
To find the Mind's Construction in the Face:
He was a Gentleman on whom I built
An absolute trust.
[Enter Macbeth, Banquo, Rosse, and Angus]
O worthiest Cousin!
The Sin of my Ingratitude even now
Was heavy on me. Thou art so far before,
That swiftest Wind of Recompence is slow,
To overtake thee. Would thou hadst less deserv'd
[2309]
That the Proportion both of Thanks and Payment,
Might have been mine: Only I have left say,
More is thy due, than more than all can pay.
MACBETH
The Service and the Loyalty I owe,
In doing it, pays it self.
Your Highness part is to receive our Duties;
And our Duties are to your Throne and State,
Children and Servants; which do but what they should,
By doing every thing safe toward your Love
And Honour.
KING
Welcome hither:
I have begun to plant thee, and will labour
To make thee full of growing. Noble Banquo,
That hast no less deserv'd, and must be known.
No less to have done so: Let me enfold thee,
And hold thee to my Heart.
BANQOU
There if I grow,
The Harvest is your own.
�KING
My plenteous Joys,
Wanton in fulness, seek to hide themselves
In drops of Sorrow. Sons, Kinsman, Thanes,
And you, whose Places are the nearest, know,
We will establish our Estate upon
Our eldest, Malcolm, whom we name hereafter,
The Prince of Cumberland: Which Honour must
Not unaccompanied, invest him only,
But signs of Nobleness, like Stars shall shine
On all Deservers. From hence to Enverness,
And bind us further to you.
MACBETH
The rest is labour, which is not us'd for you;
I'11 be my self the Harbinger, and make joyful
The hearing of my Wife with your approach,
So humbly take my leave.
KING
My worthy Cawdor!
MACBETH
The Prince of Cumberland! — that is a step.
On which I must fall down, or else o'er-leap,
[Aside]
For in my way it lies. Stars hide your Fires,
Let not Light see my black and deep desires;
The Eye wink at the Hand; yet let that be,
Which the Eye fears, when it is done, to see.
[Exit]
[2310]
KING
True, worthy Banquo; he is full so valiant,
And in his Commendations I am fed;
It is a Banquet to me, let's after him,
Whose care is gone before, to bid us welcome:
It is a peerless Kinsman.
[Exeunt]
Scene V.
[An Apartment in Macbeth's Castle.]
[Enter Lady Macbeth alone with a Letter.]
LADY MACBETH
They met me in the Day of Success; and I have learn'd
by the perfectest Report, they have more in them, than mortal
�Knowledge. When I burnt in desire to question them further,
they made themselves Air, into which they vanish'd. Whiles I
stood rapt in the wonder of it, came Missives from the King,
who all, hail'd me Thane of Cawdor, by which Title before
these wayward Sisters saluted me, and referr'd me to the coming
on of time, with hail King that shalt be. This have I thought
good to deliver thee (my dearest partner of Greatness) that thou
might'st not lose the dues of rejoycing by being ignorant of what
Greatness is promis'd thee. Lay it to thy Heart, and farewel.
Glamis thou art, and Cawdor — and shalt be
What thou art promis'd. Yet I do fear thy Nature,
It is too full o'th' Milk of human Kindness,
To catch the nearest way. Thou wouldst be great,
Art not without Ambition, but without
The Illness should attend it. What thou wouldst highly,
That wouldst thou holily; wouldst not play false,
And yet wouldst wrongly win.
Thou'dst have, great Glamis that which cries,
Thus thou must do if thou have it;
And that which rather thou dost fear to do,
Than wishest should be undone. Hie thee hither,
That I may pour my Spirits in thine Ear,
And chastise with the Valour of my Tongue
All that thee hinders from the Golden Round,
Which Fate and Metaphysical aid doth seem
To have thee crown'd withal.
[Enter Messenger]
What is your Tidings?
[2311]
MESSENGER
The King comes here to Night.
LADY MACBETH
Thou'rt mad to say it.
Is not thy Master with him? who wer't so,
Would have inform'd for Preparation.
MESSENGER
So please you, it is true: Our Thane is coming,
One of my Fellows had the speed of him;
Who almost dead for Breath, had scarcely more
Than would make up his Message.
LADY MACBETH
Give him tending.
He brings great News. The Raven himself Is hoarse,
�[Exit Messenger]
That croaks the fatal entrance of Duncan
Under my Battlements. Come you Spirits,
That tend on mortal Thoughts, unsex me here,
And fill me from the Crown to the Toe, top-full
Of direst Cruelty; make thick my Blood,
Stop up the access and passage to Remorse,
That no compunctious visitings of Nature
Shake my fell Purpose, nor keep Peace between
Th' effect, and it. Come to my Woman's Breasts,
And take my Milk for Gall, you murth'ring Ministers,
Where-ever in your sightless Substances.
You wait on Nature's Mischief. Come, thick Night,
And pall thee in the dunnest Smoak of Hell,
That my keen Knife see not the wound it makes,
Nor Heav'n peep through the Blanket of the dark,
To cry, hold, hold,
[Enter Macbeth]
Great Glamis! worthy Cawdor!
[Embracing him]
Greater than both, by the all hail hereafter,
Thy Letters have transported me beyond
This ignorant Present, and I feel now
The future in the instant.
MACBETH
My dearest Love,
Duncan comes here to Night.
LADY MACBETH
And when goes hence?
MACBETH
To Morrow, as he purposes.
LADY MACBETH
O never
Shall Sun that Morrow fee.
Your Face, my Thane, is as a Book, where Men
May read strange Matters to beguile the time.
[2312]
Look like the time, bear welcome in your Eye,
Your Hand, your Tongue; look like the innocent Flower,
But be the Serpent under't. He that's coming,
Must be provided for; and you shall put
This Night's great Business into my dispatch,
Which shall to all our Nights and Days to come,
�Give solely sovereign Sway and Masterdom.
MACBETH
We will speak further.
LADY MACBETH
Only look up clear:
To alter Favour ever is to fear.
Leave all the rest to me.
[Exeunt]
SCENE IV.
[The Castle Gate.]
[Hautboys and Torches. Enter King, Malcolm, Donalbain,
Banquo, Lenox, Macduff, Rosse, Angus and Attendants.]
KING
This Castle hath a pleasant Seat; the Air
Nimbly and sweetly recommends it self
Unto our gentle Senses.
BANQUO
This Guest of Summer.
The Temple-haunting Martlet does approve,
By his lov'd Mansonry, that the Heav'n's breath
Smells wooingly here. No jutty frieze,
Buttrice, nor Coigne of Vantage, but this Bird
Hath made his pendant Bed, and procreant Cradle:
Where they most breed, and haunt, I have observ'd,
The Air is delicate.
[Enter Lady Macbeth]
KING
See! see, our honour'd Hostess!
The Love that follows us, sometime is our Trouble,
Which still we thank as Love. Herein I teach you,
How you shall bid god-eyld us for your Pains,
And thank us for your Trouble.
LADY MACBETH
All our Service.
In every point twice done, and then done double,
Were poor, and single Business, who contend
Against those Honours deep, and broad,
Where with your Majesty loads our House:
For those of old, and the late Dignities,
Heap'd up to them, we rest your Hermits.
�[2313]
KING
Where's the Thane of Cawdor?
We courst him at the Heels, and had a purpose
To be his Purveyor: But he rides well,
And his great Love, sharp as his Spur, hath holp him
To his home before us: Fair and noble Hostess,
We are your Guest to Night.
LADY MACBETH
Your Servants ever,
Have theirs, themselves, and what is theirs in compt,
To make their Audit at your Highness Pleasure,
Still to return your own.
KING
Give me your Hand;
Conduct me to mine Host, we love him highly,
And shall continue our Graces towards him.
By your leave, Hostess.
[Exeunt]
SCENE VII.
[An Apartment.]
[Hautboys, Torches. Enter divers Servants with Dishes and Service
ever the Stage. Then Macbeth.]
MACBETH
If it were done, when 'tis done, then 'twere well
It were done quickly; if the Assassination
Could trammel up the Consequence, and catch
With his surcease, Success; that but this blow
Might be the all, and be the end of all - Here,
But here, upon this Bank and School of time —
We'ld jump the Life to come. But in these Cases,
We still have Judgment here; that we but teach
Bloody Instructions, which being taught, return
To plague th'ingredience of our poison'd Chalice
To our own Lips. He's here in double trust:
First, as I am his Kinsman, and his Subject,
Strong both against the Deed; then, as his Host,
Who should against his Murtherer shut the Door,
Not bear the Knife my self. Besides, this Duncan, Hath born his Faculty to meek, hath been
So clear in his great Office, that his Virtues
Will plead like Angels, Trumpet tongu'd against
The deep Damnation of his taking off:
And Pity, like a naked New-born Babe,
�Striding the Blast, or Heav'ns Cherubin, hors'd
[Vol. V] [R]
[2314]
Upon the sightless Curriers of the Air,
Shall blow the horrid deed in every Eye,
That Tears shall drown the Wind. I have no Spur
To prick the sides of my Intent, but only
Vauling Ambition, which o'er-leaps it self
[Enter Lady Macbeth.]
And falls on th' other How now? What News?
LADY MACBETH
He has almost sup'd; why have you left the Chamber?
MACBETH
Hath he ask'd for me?
LADY MACBETH
Know you not, he has?
MACBETH
We will proceed no further in this Business.
He hath honour'd me of late; and I have bought
Golden Opinions from all sorts of People,
Which would be worn now in their newest Gloss,
Not cast aside so soon.
LADY MACBETH
Was the hope drunk,
Wherein you drest your self? Hath it slept since?
And wakes it now to look so green and pale,
At what it did so freely? From this time,
Such I account thy love. Art thou afraid
To be the same in thine own Act and Valour,
As thou art in desire? wouldst thou have that
Which thou esteem'st the Ornament of Life,
And live a Coward in thine own Esteem?
Letting I dare not, wait upon I would,
like the poor Cat i'th' Adage.
MACBETH
Prethee, Peace:
I dare do all that may become a Man;
Who dares do more is none.
�LADY MACBETH
What Beast was't then,
That made you break this enterprize to me?
When you dust do it, then you were a Man;
Aid to be more than what you were, you would
Be so much more the Man. Nor time, nor place
Did then adhere, and yet you would make both:
They have made themselves, and that their fitness now
Do's unmake you. I have given Suck, and know
How tender 'tis to love, the Babe that milks me
I would, while it was smiling in my Face,
Have pluckt my Nipple from his boneless Gums,
[2315]
And dasht the Brains out, had I but so sworn
As you have done too this.
MACBETH
If we should fail?
LADY MACBETH
We fail!
But screw your Courage to the sticking Place,
And we'll not fail. When Duncan is asleep,
(Whereto the rather shall his day's hard Journey
Soundly invite him) his two Chamberlains
Will I with Wine and Wassel, so convince,
That Memory, the warder of the Brain,
Shall be a Fume, and the receipt of Reason
A Limbeck only; when in swinish sleep
Their drenched Natures lye is in a Death,
What cannot you and I perform upon
Th'unguarded Duncan? What, not put upon
His spungy Officers, who shall bear the Guile
Of our great Quell?
MACBETH
Bring forth Men-Children only:
For thy undaunted Metal should compose
Nothing but Males. Will it not be receiv'd,
When we have mark'd with Blood those sleepy two
Of his own Chamber, and us'd their very Daggers
That they have don't?
LADY MACBETH
Who dares receive it other,
As we shall make our Griefs and Clamour roar,
Upon his Death?
�MACBETH
I am setled, and bend up
Each corporal Agent to this terrible Feat,
Away, and mock the time with fairest show,
False Face must hide what the false Heart doth know.
[Exeunt]
Act II.
Scene I.
[A Hall]
[Enter Banquo and Fleance with a Torch before him.]
BANQUO
How goes the Night, Boy?
FLEANCE
The Moon is down: I have not heard
the Clock.
[R2]
[2316]
BANQUO
And she goes down at Twelve.
FLEANCE
I take't tis later, Sir.
BANQUO
Hold, take my Sword; there's Husbandry in Heav'n,
Their Candles are all out. - Take thee that too.
A heavy Summons lyes like Lead upon me,
And yet I would not sleep: Merciful Powers
Restrain in me the cursed Thoughts, that Nature
Gives way to in repose.
[Enter Macbeth, and a Servant with a Torch.]
Give me my Sword: Who's there?
MACBETH
A Friend.
BANQUO
What, Sir, not yet at rest! The King's a-bed,
He hath been in unusual Pleasure,
And sent forth a great Largess to your Officers,
This Diamond he greets your Wife withal,
By the Name of most kind Hostess,
�And shut it up in measureless Content.
MACBETH
Being unprepar'd,
Our Will became the Servant to defect
Which else should free have wrought.
BANQUO
All's well.
I dreamt last Night of the three weyward Sisters;
To you they have shew'd some Truth.
MACBETH
I think not of them;
Yet when we can intreat an Hour to serve
We would spend some Words upon that Business,
If you would grant the time.
BANQUO
At your kind Leisure.
MACBETH
If you shall cleave to my Consent, when 'tis,
It shall make Honour for you.
BANQUO
So I lose none,
In seeking to augment it, but still keep
My Bosom Franchis'd, and Allegiance clear,
I shall be counsell'd.
MACBETH
Good Repose the while.
BANQUO
Thanks, Sir; the like to you.
[Exit Banquo]
MACBETH
Go, bid thy Mistress, when my Drink is ready,
She strike upon the Bell. Get thee to bed.
[Exit Servant]
Is this a Dagger which I see before me,
The Handle toward my Hand? Come let me clutch thee —
[2317]
I have thee not, and yet I see thee still,
Art thou not, fatal Vision, sensible
�To feeling, as to fight? Or art thou but
A Dagger of the Mind, a false Creation,
Proceeding from the Heat-oppressed Brain?
I see thee yet, in form, as palpable
As this which now I draw.
Thou marshal'st me the way that I was going,
And such an Instrument I was to use.
Mine Eyes are made, the Fools o'th' other Senses,
Or else worth all the rest - I see thee still,
And on thy Blade, and Dudgeon, Gouts of Blood,
Which was not so before. There's no such thing
It is the bloody Business, which informs
This to mine Eyes. Now o'er the one half world
Nature seems dead, and wicked Dreams abuse
The Curtain'd sleep now Witchcraft celebrates
Pale Hecate's Offerings, and wither'd Murther,
Alarum'd by his Sentinel, the Wolf,
Whose howl's his Watch, thus with his stealthy pace,
With Tarquin's ravishing sides, towards his Design
Moves like a Ghost. Thou sour and firm-set Earth,
Hear not my steps, which way they walk, for fear
Thy very Stones prate of my where about,
And take the present Horror from the time,
Which now suits with it. Whilst I threat, he lives;
Words to the heat of Deeds too cold breath gives.
[A Bell rings.]
I go, and it is done; the Bell invites me.
Hear it not, Duncan, for it is a Knell,
That summons thee to Heav'n, or to Hell.
[Exit.]
[Enter Lady.]
LADY MACBETH
That which hath made them drunk, hath made me
What hath quencht them, hath given me Fire. Hark! Peace!
It was the Owl that shriek'd, the fatal Bell-Man,
Which gives the stern'st good Night --- he is about it.
The Doors are open; and the surfeited Grooms
Do mock their Charge with Snores, I have drugg'd their
Possets,
[R3]
[2318]
That Death and Nature do contend about them,
Whether they live or die.
[Enter Macbeth.]
�MACBETH
Who's there? What ho?
LADY MACBETH
Alack! I am afraid they have awak'd,
And 'tis not done; the Attempt, and not the Deed
Confounds us— Hark! — I laid their Daggers ready,
He could not miss 'em. Had he not resembled
My Father as he slept, I had don't — My Husband!
MACBETH
I have done the deed - Didst not thou
hear a Noise?
LADY MACBETH
I heard the Owl scream, and the Crickets cry.
Did not you speak?
MACBETH
When?
LADY MACBETH
Now.
MACBETH
As I descended?
LADY MACBETH
Ay.
MACBETH
Hark! — who lyes i'th' second Chamber?
LADY MACBETH
Donalbaine.
MACBETH
This is a sorry sight.
LADY MACBETH
A foolish Thought; to say a sorry sight.
MACBETH
There's one did laugh in's sleep; and one cry'd
Murther,
That they did wake each other; I stood and heard them;
But they did say their Prayers, and addrest them
Again to sleep.
�LADY MACBETH
There are two lodg'd together.
MACBETH
One cry'd, God bless us, and Amen the other,
As they had seen me with these Hangman's Hands,
Listning their Fear; I could not say Amen,
When they did say, God bless us.
LADY MACBETH
Consider it not so deeply.
MACBETH
But wherefore could not I pronounce Amen?
I had most need of Blessing, and Amen stuck in my Throat.
LADY MACBETH
These Deeds must not be thought, after these ways;
So, it will make us mad.
MACBETH
Methought I heard a Voice cry. Sleep no more;
Macbeth does murther sleep, the innocent sleep,
Sleep that knits up the ravell'd Sleeve of Care,
The Death of each day's Life, fore Labours Bath,
[2319]
Balm of hurt Minds, great Nature's second Cousse,
Chief Nourisher in Life's Feast.
LADY MACBETH
What do you mean?
MACBETH
Still it cry'd, Sleep no more, to all the House;
Glamis hath murther'd Sleep, and therefore Cawdor
Shall sleep no more; Macbeth shall sleep no more.
LADY MACBETH
Who was it that thus cry'd? Why, worthy Thane,
You do unbend your noble Strength, to think
So brain-sickly of things; go, get some Water,
And wash this filthy Witness from your Hand.
Why did you bring these Daggers from the place?
They must lye there. Go, carry them, and smear
The sleepy Grooms with Blood.
MACBETH
�I'll go no more;
I am afraid, to think what I have done;
Look on 't again, I dare not.
LADY MACBETH
Infirm of purpose!
Give me the Daggers; the sleeping
Are but as Pictures; 'tis the Eye
That fears a painted Devil. If he
I'll gild the Faces of the Grooms
For it must seem their Guilt.
[Exit.]
[Knock within.]
and the dead,
of Child-hood,
do bleed,
withal,
MACBETH
Whence is that Knocking?
[Starting.]
How is't with me, when every Noise appalls me?
What Hands are here? Hah! they pluck out mine Eyes,
Will all great Neptune's Ocean wash this Blood
Clean from my Hand? No, this my Hand will rather
The multitudinous Sea incarnadine,
Making the green one red.
[Enter Lady Macbeth.]
LADY MACBETH
My Hands are of your Colour; but I shame
To wear a Heart so white.
[Knock.]
I hear a Knocking at the South Entry;
Retire we to our Chamber;
A little Water clears us of this deed,
How easie is it then? Your Constancy
Hath left you unattended.
Hark, more Knocking.
[Knock.]
Get on your Night-Gown, lest occasion call us,
[R4]
[2320]
And shew us to be Watchers; be not lost
So poorly in your thoughts.
MACBETH
To know my deed,
[Knock.]
'Twere best not know my self.
�Wake Duncan with this Knocking:
I would thou could'st.
[Exeunt.]
[Enter a Porter.]
[Knocking within.]
PORTER
Here's a Knocking indeed: If a Man were Porter
of Hell-Gate, he should have old turning the Key. Knock.
Knock, knock, knock. Who's there, i'th' name of Belzebub? Here's a Farmer, that hang'd himself on th' expectation of Plenty: Come in time, have Napkins enough
about you, here you'll sweat for't. Knock. Knock, knock.
Who's there in th' other Devils Name? Faith, here's an
Equivocator, that could swear in both the Scales, against either Scale, who committed Treason enough for
God's sake, yet could not equivocate to Heav'n; Oh come
in, Equivocator. Knock. Knock, knock, knock. Who's
there? Faith, here's an English Taylor come hither for
stealing out of a French Hose: Come in Taylor, here you
may roast your Goose. Knock. Knock, knock, never at quiet!
What are you? But this place is too cold for Hell. I'll
Devil-porter it no further: I had thought to have let in
some of all Professions, that go the Primrose way to th'
everlasting Bonfire. Knock. Anon, anon, I pray you remember the Porter.
[Enter Macduff, and Lenox.]
MACDUFF
Was it to late, Friend, e'er you went to bed,
That you do lye so late?
PORTER
Faith, Sir, we were carousing 'till the second Cock:
And Drink, Sir, is a great Provoker of three things.
MACDUFF
What three things does Drink especially provoke?
PORTER
Marry, Sir, Nose-painting, Sleep, and Urine.
Letchery, Sir, it provokes, and unprovokes; it provokes the
Desire, but it takes away the Performance. Therefore much
Drink may be said to be an Equivocator with Letchery;
it makes him and it mars him; it sets him on, and it takes
him off; it persuades him and disheartens him; makes him
[2321]
�stand to, and not stand to; in Conclusion, equivocates him
into a sleep, and giving him the Lie, leaves him.
MACDUFF
I believe Drink gave thee the Lie last Night.
PORTER
That it did, Sir, i' the very Throat on me; but I
requited him for his Lie, and, I think, being too strong
for him, though he took up my Legs sometime, yet I made
a shift to cast him.
[Enter Macbeth.]
MACDUFF
Is thy Master stirring?
Our Knocking has awak'd him; here he comes.
LENOX
Good Morrow, Noble Sir.
MACBETH
Good Morrow both.
MACDUFF
Is the King stirring, worthy Thane?
MACBETH
Not yet.
MACDUFF
He did command me to call timely on him,
I have almost slept the Hour.
MACBETH
I'll bring you to him.
MACDUFF
I know this is a joyful trouble to you:
But yet 'tis one.
MACBETH
The labour we delight in, Physick's pain;
This is the Door.
MACDUFF
I'll make so bold to call, for 'tis my limited Service.
[Exit Macduff.]
�LENOX
Goes the King hence to day?
MACDUFF
He does; he did appoint so.
LENOX
The Night has been unruly; where we lay
Our Chimneys were blown down. And, as they say,
Lamenting heard i'th' Air; strange screams of Death
And Prophesying, with Accents terrible,
Of dire Combustions, and confus'd Events,
New hatch'd to th' woful time.
The obscure Bird clamor'd the live-long Night,
Some say the Earth was Feaverous, and did shake.
MACBETH
'Twas a rough Night.
LENOX
My young remembrance cannot parallel
A fellow to it.
[Enter Macduff.]
MACDUFF
O horror! horror! horror!
Tongue nor Heart cannot conceive, nor name thee --[2322]
MACBETH and LENOX
What's the Matter?
MACDUFF
Confusion now hath made his Master-piece,
Most sacrilegious Murther hath broke ope
The Lord's anointed Temple, and stole thence
The Life o'th' Building.
MACBETH
What is't you say? the Life? —
LENOX
Mean you his Majesty? —
MACDUFF
Approach the Chamber, and destroy your sight
With a new Gorgon. Do not bid me speak;
�See, and then speak your selves: Awake! awake! [Exeunt Macbeth and Lenox.]
MACDUFF
Ring the Alarum-Bell— Murther! and Treason!
Banquo and Donalbaine! Malcolme! awake!
Shake off this downy Sleep, Death's Counterfeit,
And look on Death it self —-— up, up, and see
The great Doom's Image! Malcome! Banquo!
As from your Graves rise up and walk like Sprights,
To countenance this horror. Ring the Bell ———
[Bell Rings.]
[Enter Lady Macbeth.]
LADY MACBETH
What's the Business?
That such an hideous Trumpet calls to Parley,
The Sleepers of the House? Speak, speak.
MACDUFF
O gentle Lady,
'Tis not for you to hear what I can speak:
The Repetition in a Woman's Ear,
Would murther as it fell.
[Enter Banquo.]
O Banquo, Banquo, our Royal Master's murther'd.
LADY MACBETH
Woe, alas!
What, in our House? ———
BANQUO
Too cruel, any where.
Dear Duff, I prithee contradict thy self,
And say, it is not so.
[Enter Macbeth, Lenox, and Rosse.]
MACBETH
Had I but dy'd an hour before this chance,
I had liv'd a blessed time: For from this instant,
There's nothing serious in Mortality;
All is but Toys; Renown and Grace is dead;
The Wine of Life is drawn, and the mere Lees
Is left this Vault to brag of.
[2323]
[Enter Malcolme, and Donalbaine.]
�DONALBAINE
What is amiss?
MACBETH
You are, and do not know't:
The Spring, the Head, the Fountain of your Blood,
Is stopt; the very Source of it is stopt.
MACDUFF
Your Royal Father's murder'd.
MALCOLME
Oh, by whom?
LENOX
Those of his Chamber, as it seem'd, had don't
Their Hands and Faces were all badg'd with Blood
So were their Daggers, which unwip'd, we fouod
Upon their Pillows; they star'd, and were distracted:
No Man's Life was to be trusted with them.
MACBETH
O, yet I do repent me of my fury,
That I did kill them --MACDUFF
Wherefore did yon so?
MACBETH
Who can be wise, amaz'd, temp'rate and furious,
Loyal, and Neutrals in a monent? No Man.
Th' expedition of my violent Love
Out-run the pauser, Reason. Here lay Duncan,
His silver Skin, lac'd with his Golden Blood,
And his gash'd Stabs, look'd like a Breach in Nature,
For Ruins wasteful entrance; there the Murtherers,
Steep'd in the Colours of their Trade; their Daggers,
Unmannerly breech'd with gore. Who could refrain,
That had a Heart to love, and in that Heart,
Courage, to make's Love known?
LADY MACBETH
Help me hence, ho! --[Seeming to faint.]
MACDUFF
Look to the Lady.
�MALCOLM
Why do we hold our Tongues,
That most may claim this Argument for ours?
DONALBAINE
What should be spoken here,
Where our Fate hid within an auger-hole,
May rush, and seize us? Let's away,
Our Tears are not yet brew'd.
MALCOLM
Nor our strong Sorrow
Upon the foot of Motion.
BANQUO
Look to the Lady;
[Lady Macbeth is carried out.]
And when we have our naked Frailties hid,
That suffer in exposure: let us meet,
And question this most bloody piece of Work,
To know it further. Fears and Scruples shake us:
[2324]
In the great hand of God I stand, and thence,
Against the undivulg'd pretence I fight
Of treasonous Malice.
MACBETH
And so do I.
ALL
So all.
MACBETH
Let's briefly put on manly readiness,
And meet i'th' Hall together.
ALL
Well contented.
[Exeunt.]
MALCOLM
What will you do? Let's not confort with them:
To shew an unfelt Sorrow, is an Office
Which the false Man does easy. I'll to England.
DONALBAINE
To Ireland, I; our separated Fortune,
�Shall keep us both the safer; where we are,
There's Daggers in Mens Smiles; the near in Blood,
The nearer bloody.
MALCOLM
This murtherous shaft that's shot,
Hath not yet lighted; and our safest way,
Is to avoid the aim. Therefore to Horse,
And let us not be dainty of leave-taking,
But shift away; there's warrant in that Theft,
Which steals it self, when there's no Mercy left.
[Exeunt.]
SCENE II.
[Enter Rosse, with an Old Man.]
OLD MAN
Threescore and ten I can remember well,
Within the Volume of which time, I have seen
Hours dreadful, and things strange; but this sore Night
Hath trifl'd former knowings.
ROSSE
Ah, good Father,
Thou seest the Heav'ns, as troubled with Man's Act,
Threaten his bloody Stage: By th' Clock 'tis Day,
And yet dark Night strangles the travelling Lamp:
Is't Night's predominance, or the Day's shame,
That darkness does the face of Earth intomb,
When living Light should kiss it?
OLD MAN
'Tis unnatural,
Even like the Deed that's done. On Tuesday last,
A Faulcon towring in her pride of Place,
Was by a mousing Owl hawkt at, and kil'd.
[2325]
ROSSE
And Duncan's Horses,
A thing most strange and certain!
Beauteous and swift, the Minions of their Race,
Turn'd wild in Nature, broke their Stalls, flung out,
Contending 'gainst Obedience, as they would
Make War with Mankind
OLD MAN
'Tis said, they eat each other.
�ROSSE
They did so;
To th' amazement of mine Eyes, that look'd upon't.
[Enter Macduff.]
Here comes the good Macduff.
How goes the World, Sir, now?
MACDUFF
Why see you not?
ROSSE
Is't known who did this more than bloody Deed?
MACDUFF
Those that Macbeth hath slain.
ROSSE
Alas the Day!
What good could they pretend?
MACDUFF
They were suborn'd;
Malcolm, and Donalbain the King's two Sons,
Are stoln away and fled, which puts upon them
Suspicion of the Deed.
ROSSE
'Gainst Nature still;
Thriftless Ambition! that will raven upon
Thine own lives means; then 'tis most like
The Sovereignty will fall upon Macbeth.
MACDUFF
He is already nam'd, and gone to Scone
To be invested.
ROSSE
Where is Duncan's Body?
MACDUFF
Carried to Colmeshill,
The Sacred Stone-house of his Predecessors.
And Guardian of their Bones.
ROSSE
Will you to Scone?
MACDUFF
�No, Cousin, I'll to Fife.
ROSSE
Well, I will thither.
MACDUFF
Well may you see, things well done there; adieu.
Left our old Robes sit easier than our new.
ROSSE
Farewel, Father.
OLD MAN.
God's benison go with you, Sir, and with those
That would make good of bad, and Friends of Foes.
[Exeunt.]
[2326]
ACT III. SCENE I.
[SCENE A Royal Apartment.]
[Enter Banquo.]
BANQUO
Thou hast it now, King, Cawdor, Glamis, all,
As the way ward Women promis'd, and I fear
Thou plaid'st most foully for't: Yet it was said
It should not stand in thy Posterity,
But that my self should be the Root, and Father
Of many Kings. If there come truth from them,
As upon thee, Macbeth, their Speeches shine,
Why by the Verities on thee made good,
May they not be my Oracles as well,
And set me up in hope? But hush, no more.
[Trumpets sound. Enter Macbeth as King, Lady Macbeth,
Lenox, Rosse, Lords and Attendants.]
MACBETH
Here's our chief Guest.
LADY MACBETH
If he had been forgotten,
It had been as a gap in our great Feast,
And all things unbecoming.
MACBETH
To Night we hold a solemn Supper, Sir,
And I'll request your presence.
�BANQUO
Lay your Highness
Command upon me, to the which, my Duties
Are with a most indissoluble tye
For ever knit.
MACBETH
Ride you this Afternoon?
BANQUO
Ay, my good Lord.
MACBETH
We should have else desir'd your good Advice,
Which still hath been both grave and prosperous,
In this Day's Council; but we'll take to Morrow.
Is't far you ride?
BANQUO
As far, my Lord, as will fill up the time
'Twixt this and Supper. Go not my Horse the better,
I must become a borrower of the Night,
For a dark hour or twain.
MACBETH
Fail not our Feast.
BANQUO
My Lord, I will not.
MACBETH
We hear, our bloody Cousins are bestow'd
In England, and in Ireland, not confessing
Their cruel Parricide, filling their hearers
With strange Invention, but of that to Morrow,
When therewithal we shall have cause of State,
Craving us jointly. Hie you to Horse:
Adieu, 'till you return at Night.
Goes Fleance with you?
BANQUO
Ay, my Lord; our time does call upon's.
MACBETH
I wish your Horses swift and sure of Foot:
And so I do commend you to their Backs.
Farewel.
[Exit Banquo.]
Let every Man be Master of his Time,
�'Till seven at Night, to make Society
The sweeter welcome: We will keep our self
'Till Supper time alone: While then, God be with you.
[Exeunt Lady Macbeth, and Lords.]
Sirrah, a word with you: Attend those Men
[To a Servant.]
Our pleasure?
SERVANT
They are, my Lord, without the Palace Gate.
MACBETH
Bring them before us,
[Exit Servant.]
To be thus, is nothing,
But to be safely thus: Our fears in Banquo
Stick deep, and in his Royalty of Nature
Reigns that which would be fear'd. 'Tis much he dares,
And to that dauntless temper of his Mind,
He hath a Wisdom that doth guide his Valour,
To act in safety. There is none but he,
Whose Being I do fear: And under him,
My Genius is rebuk'd; as it is said
Mark Anthony's was by Caesar; he chid the Sisters,
When first they put the Name of King upon me,
And bad them speak to him; then Prophet like,
They hail'd him Father to a line of Kings.
Upon my Head, they plac'd a fruitless Crown,
And put a barren Scepter in my Gripe,
Thence to be wrench'd with an unlineal Hand,
No Son of mine succeeding: If't be so,
For Banquo's Issue have I fil'd my Mind,
For them, the gracious Duncan have I murther'd,
Put Rancors in the Vessel of my Peace
Only for them, and mine Eternal Jewel
Given to the common Enemy of Man,
[2328]
To make them Kings, the Seeds of Banquo Kings:
Rather than so, come Fate into the List,
And Champion me to th' utterance --Who's there?
[Enter Servant, and two Murtherers.]
Now go to the Door, and stay there 'till we call.
[Exit Servant.]
Was it not yesterday we spoke together?
MURTHERER
�It was, so please your Highness.
MACBETH
Well then,
Now you have consider'd of my Speeches? know
That it was he, in the times past, which held you
So under Fortune, which you thought had been
Our innocent self, this I made good to you,
In our last Conference, past in probation with you:
How you were born in Hand, how crost, the Instruments,
Who wrought with them: And all things else that might
To half a Soul, and to a Notion craz'd,
Say, thus did Banquo.
1 MURTHERER
You made it known to us.
MACBETH
I did so; and went further, which is now
Out point of second meeting. Do you find
Your patience so predominant in your Nature,
That you can let this go? Are you so Gospell'd
To pray for this good Man, and for his Issue.
Whose heavy Hand hath bow'd you to the Grave,
And beggar'd yours for ever?
1 MURTHERER
We are Men, my Liege.
MACBETH
Ay, in the Catalogue ye go for Men,
As Hounds, and Greyhounds, Mungrels, Spaniels, Curs,
Showghes, Water-Rugs, and Demy-Wolves are clipt
All by the Name of Dogs; the valued file
Distinguishes the swift, the slow, the subtle,
The House-Keeper, the Hunter, every one
According to the Gift, which bounteous Nature
Hath in him clos'd? whereby he does receive
Particular addition, from the Bill.
[2329]
That writes them all alike: and so of Men.
Now, if you have a station in the file,
And not in the worst rank of Manhood, say it;
And I will put the business in your Bosoms,
Whose Execution takes your Enemy off;
Grapples you to the Heart, and love of us,
Who wear our Health but sickly in his Life,
�Which in his Death were perfect.
2 MURTHERER
I am one, my Liege,
Whom the vile Blows and Buffets of the World
Have so incens'd that I am reckless what
I do, to spite the World.
1 MURTHERER
And I another,
So weary with Disasters, tugg'd with Fortune,
That I would set my Life on any Chance,
To mend it, or be rid on't.
MACBETH
Both of you
Know Banquo was your Enemy.
MURTHERERS
True, my Lord.
MACBETH
So is he mine: and in such bloody distance,
That every Minute of his being, thrusts
Against my near'st of Life; and though I could
With bare-fac'd Power sweep him from my sight
And bid my will avouch it; yet I must not,
For certain Friends that are both his, and mine,
Whose loves I may not drop, but wail his fall,
Who I my self struck down: and thence it is,
That I to your assistance do make love,
Masking the business from the common Eye,
For sundry weighty Reasons.
2 MURTHERER
We shall, my Lord,
Perform what you command us.
1 MURTHERER
Though our Lives ——
MACBETH
Your Spirits shine through you.
Within this Hour, at most,
I will advice you where to plant your selves.
Acquaint you with the perfect Spy o'th' time,
The moment on't, for't must be done to Night,
And something from the Palace: always thought,
That I require a clearness; and with him,
�To leave no Rubs nor Botches in the Work;
[Vol. V.] [S]
[2330]
Fleance, his Son, that keeps him company,
Whose absence is no less material to me,
Than is his Father's, must embrace the fate
Of that dark Hour. Resolve your selves a-part,
I'll come to you anon.
MURTHERERS
We are resolv'd, my Lord.
MACBETH
I'll call upon you straight; abide within,
It is concluded; Banquo, thy Soul's flight.
If it find Heav'n, must find it out to Night.
[Exeunt.]
[Enter Lady Macbeth, and a Servant.]
LADY MACBETH
Is Banquo gone from Court?
SERVANT
Ay, Madam, but returns again to Night.
LADY MACBETH
Say to the King, I would attend his leisure,
For a few words.
SERVANT
Madam, I will.
[Exit.]
LADY MACBETH
Nought's had, all's spent,
Where our desire is got without content:
'Tis safer, to be that which we destroy.
Than by destruction dwell in doubtful joy.
[Enter Macbeth.]
How now, my Lord, why do you keep alone?
Of sorriest Fancies your Compainions making,
Using those Thoughts, which should indeed have dy'd
With them they think on; things without all remedy
Should be without regard; what's done, is done.
MACBETH
�We have scorch'd the Snake, not kill'd it:
She'll close, and be her self, whilst our poor Malice
Remains in danger of her former Tooth.
But let the frame of things disjoint,
Both the Worlds suffer,
E'er we will eat our Meal in fear, and sleep
In the affliction of these terrible Dreams,
That shake us Nightly: Better be with the dead,
Whom we, to gain our place, have sent to peace,
Than on the torture of the Mind to lie
In restless ecstasie. Duncan is in his Grave;
After Life's fitful Fever, he sleeps well,
Treason has done his worst; nor Steel nor Poison,
Malice Domestick, Foreign Levy, nothing
Can touch him further.
LADY MACBETH
Come on;
[2331]
Gentle, my Lord, sleep o'er your rugged Looks,
Be bright and jovial 'mong your Guests to Night.
MACBETH
So shall I, Love, and so I pray be you;
Let your remembrance still apply to Banquo,
Present him Eminence, both with Eye and Tongue:
Unsafe the while, that we must lave our Honours
In these so flattering streams,
And make our Faces Vizards to our Hearts,
Disguising what they are.
LADY MACBETH
You must leave this.
MACBETH
O, full of Scorpions is my Mind, dear Wife!
Thou know'st, that Banquo and his Fleance lives.
LADY MACBETH
But in them, Nature's Copy's not eterne.
MACBETH
There's comfort yet, they are assailable,
Then be thou jocund: e'er the Bat hath flown
His Cloyster'd flight, e'er to black Hecat's Summons
The shard-born Beetle, with his drowsie hums,
Hath rung Night's yawning Peal, there shall be done
�A deed of dreadful note.
LADY MACBETH
What's to be done?
MACBETH
Be inocent of the Knowledge, dearest Chuck,
'Till thou applaud the deed: Come, sealing Night,
Skarf up the tender Eye of pitiful Day,
And with thy bloody and invisible Hand
Cancel and tear to pieces that great Bond,
Which keeps me pale. Light thickens, and the Crow
Makes Wing to th'Rooky Wood:
Good things of Day begin to droop and drowze,
Whiles Night's black Agents to their Preys do rowze.
Thou marvell'st at my words; but hold thee still;
Things bad begun, make strong themselves by ill:
So prithee go with me.
[Exeunt.]
SCENE II.
[SCENE A Park, the Castle at a Distance.]
[Enter three Murtherers.]
1 MURTHERER
But who did bid thee join with us?
3 MURTHERER
Macbeth.
[S2]
[2332]
2 MURTHERER
He needs not our mistrust, since he delivers
Our Offices, and what we have to do,
To the direction just.
1 MURTHERER
Then stand with us.
The West yet glimmers with some streaks of Day.
Now spurs the latest Traveller apace,
To gain the timely Inn, and near approaches
The subject of our Watch.
3 MURTHERER
Hark, I hear Horses.
[Banquo within.]
�Give us a Light there, ho.
2 MURTHERER
Then 'tis he:
The rest, that are within the note of expectation,
Already are i'th' Court.
1 MURTHERER
His Horses go about.
3 MURTHERER
Almost a Mile: but he does usually,
So all Men do, from hence to th' Palace Gate,
Make it their walk.
[Enter Banquo and Fleance, with a Torch.]
2 MURTHERER
A Light, a Light.
3 MURTHERER
'Tis he.
1 MURTHERER
Stand to't.
BANQUO
It will be rain to Night.
[They fall upon Banquo and kill him; in the scuffle Fleance
escapes.]
1 MURTHERER
Let it come down.
BANQUO
O, Treachery!
Fly, good Fleance, fly, fly, fly,
Thou may'st revenge. O Slave!
[Dies.]
3 MURTHERER
Who did strike out the Light?
1 MURTHERER
Was't not the way?
3 MURTHERER
There's but one down; the Son is fled.
2 MURTHERER
�We have lost
Best half of our Affair.
1 MURTHERER
Well, let's away, and say how much is done.
[Exeunt.]
SCENE III.
[A Room of State.]
[A Banquet prepar'd. Enter Macbeth, Lady, Rosse, Lenox,
Lords, and Attendants.]
MACBETH
You know your own Degrees, sit down:
At first and last, the hearty welcome.
LORDS
Thanks to your Majesty.
MACBETH
Our self will mingle with Society,
[2333]
And play the humble Host:
Our Hostess keeps her State, but in the best time
We will require her welcome.
[They sit.]
LADY MACBETH
Pronounce it for me, Sir, to all our Friends.
For my Heart speaks, they are welcome.
[Enter first Murtherer.]
MACBETH
See they encounter thee with their Hearts thanks,
Both sides are even: here I'll sit i'th' mid'st,
Be large in Mirth, anon we'll drink a Measure
The Table round. There's Blood upon thy Face.
[To the Murtherer.]
MURTHERER
'Tis Banquo's then.
MACBETH
'Tis better thee without, than he within.
Is he dispatch'd?
MURTHERER
�My Lord, his Throat is cut; that I did for him.
MACBETH
Thou art the best o'th' Cut-throats; yet he's good,
That did the like for Fleance; if thou did'st it,
Thou art the Non-pareil.
MURTHERER
Most Royal Sir,
Fleance is 'scap'd.
MACBETH
Then comes my Fit again:
I had else been perfect;
Whole as the Marble, founded as the Rock;
As broad, and general, as the casing Air:
But now I am cabin'd, crib'd, confin'd, bound in
To fawcy doubts and fears. But Banquo's safe? ——
MURTHERER
Ay, my good Lord: safe in a Ditch he bides,
With twenty trenched gashes on his Head;
The least a Death to Nature.
MACBETH
Thanks for that;
There the grown Serpent lyes; the Worm that's fled
Hath Nature, that in time will Venom breed,
No Teeth for th' present. Get thee gone, to morrow
We'll hear our selves again.
[Exit Murtherers.]
LADY MACBETH
My Royal Lord,
You do not give the Cheer; the Feast is sold,
That is not often vouched, while 'tis making:
'Tis given with welcome; to feed, were best at home;
From thence, the Sawce to Meat is Ceremony;
Meeting were bare without it.
[The Ghost of Banquo rises, and sits in Macbeth's place.]
MACBETH,
Sweet Remembrancer!
Now good Digestion wait on Appetite,
[2334]
And health on both.
�LENOX
May't please your Highness sit?
MACBETH
Here had we now our Country's Honour roof'd,
Were the grac'd Person of our Banquo present;
Who may I rather challenge for Unkindness,
Than pity for Mischance.
ROSSE
His absence, Sir,
Lays blame upon his promise. Pleas't your Highness
To grace us with your Royal Company?
MACBETH
The Table's full.
[Starting.]
LENOX
Here is a place reserv'd, Sir.
MACBETH
Where?
LENOX
Here, my good Lord.
What is't that moves your Highness?
MACBETH
Which of you have done this?
LORDS
What, my good Lord?
MACBETH
Thou can'st not say, I did it: never shake
Thy goary Locks at me.
ROSSE
Gentlemen, rise; his Highness is not well.
LADY MACBETH
Sit, worthy Friends, my Lord is often thus,
And hath been from his Youth. Pray you keep seat,
The fit is momentary, upon a Thought
He will again be well. If much you note him,
You shall offend him, and extend his Passion.
Feed, and regard him not. Are you a Man?
[To Macbeth.]
�MACBETH
Ay, and a bold one, that dare look on that
Which might appall the Devil.
LADY MACBETH
O proper stuff!
This is the very painting of your fear;
This is the Air-drawn-Dagger which you said,
Led you to Duncan. Oh, these flaws and starts,
Impostors to true fear, would well become
A Woman's story at a Winter's Fire,
Authoriz'd by her Grandam: shame it self!
Why do you make such Faces? when all's done
You look but on a stool.
MACBETH
Prithee, see there:
Behold! look! so! how say you?
[Pointing to the Ghost.]
Why, what care I, if thou canst nod, speak too.
If Charnel-Houses, and our Graves must send
Those, that we bury, back; our Monuments
[2335]
Shall be the Maws of Kites.
[The Ghost vanishes.]
LADY MACBETH
What? quite unmann'd in Folly?
MACBETH
If I stand here, I saw him.
LADY MACBETH
Fie, for shame!
MACBETH
Blood hath been shed e'er now, i'th' old time,
E'er humane Statue purg'd the gentle Weal;
Ay, and since too, Murthers have been performe'd
Too terrible for the Ear: the times have been,
That when the Brains were out, the Man would die,
And there an end; But now they rise again
With twenty mortal Murthers on their Crowns,
And push us from our Stools; this is more strange
Than such a Murther is.
�LADY MACBETH
My worthy Lord,
Your Noble Friends do lack you.
MACBETH
I do forget. ————
Do not muse at me, my most worthy Friends,
I have a strange Infirmity, which is nothing
To those that know me. Come, Love and Health to all,
Then I'll sit down: Give me some Wine, fill full ——
[As he is drinking, the Ghost rises again just before him.]
I drink to th' general joy of the whole Table,
And to our dear Friend Banquo, whom we miss;
Would he were here; to all, and him, we thirst,
And all to all.
LORDS
Our duties, and the pledge.
MACBETH
Avant, and quit my sight, let the Earth hide thee:
Thy Bones are marrowless, thy Blood is cold;
Thou hast no speculation in those Eyes,
Which thou dost glare with.
LADY MACBETH
Think of this, good Peers.
But as a thing of Custom; 'tis no other,
Only it spoils the pleasure of the time.
MACBETH
What Man dare, I dare:
Approach thou like the rugged Russian Bear,
The arm'd Rhinoceros, or th' Hyrcan Tyger,
Take any shape but that, and my firm Nerves
Shall never tremble. O be alive again,
And dare me to the Desert with thy Sword;
If trembling I inhabit, then protest me
The Baby of a Girl. Hence horrible Shadow,
[S4]
[2336]
Unreal Mock'ry, hence! Why so —— Be gone.
[The Ghost vanishes.]
I am a Man again: pray you sit still.
[The Lords rise.]
�LADY MACBETH
You have displac'd the Mirth, broke the good
Meeting,
With most admir'd disorder.
MACBETH
Can such things be,
And overcome us like a Summer's Cloud,
Without our special wonder? You make me strange
Even to the disposition that I owe,
When now I think you can behold such fights;
And keep the natural Ruby of your Cheeks,
When mine is blanch'd with fear.
ROSSE
What sights, my Lord?
LADY MACBETH
I pray you speak not; he grows worse and worse;
Question enrages him: at once Good-night.
Stand not upon the order of your going,
But go at once.
LENOX
Good-night, and better Health
Attend his Majesty.
LADY MACBETH
A kind Good-night to all.
[Exeunt Lords.]
MACBETH
It will have Blood they say; Blood will have Blood.
Stones have been known to move, and Trees to speak;
Augures, that understood Relations, have
By Maggot-Pyes, and by Choughs, and Rooks brought forth
The secret'st Man of blood. What is the Night?
LADY MACBETH
Almost at odds with Morning, which is which.
MACBETH
How say'st thou, that Macduff denies his Person,
At our great bidding?
LADY MACBETH
Did you send to him, Sir?
MACBETH
�I hear it by the way; but I will send.
There's not a one of them, but in his House
I keep a Servant Fee'd. I will to Morrow
(And betimes I will) to the wizard Sisters.
More shall they speak; for now I am bent to know,
By the worst means, the worst for mine own good;
All Causes shall give way, I am in Blood
Spent in so far, that should I wade no more,
Returning were as tedious as go o'er:
Strange things I have in Head, that will to Hand;
Which must be acted, e'er they may be scann'd.
[2337]
LADY MACBETH
You lack the Season of all Natures, Sleep.
MACBETH
Come, we'll to Sleep; My strange and self-abuse
Is the initiate Fear, that wants hard use:
We are yet but young indeed.
[Exeunt.]
SCENE IV.
[The Heath.]
[Thunder. Enter the three Witches, meeting Hecate.]
1. WITCH
Why how now, Hecate, you look angerly?
HECATE
Have I not Reason, Beldams, as you are?
Sawcy, and over-bold, how did you dare
To trade and traffick with Macbeth,
In Riddles, and Affairs of Death?
And I the Mistress of your Charms,
The close contriver of all harms,
Was never call'd to bear my part,
Or shew the glory of our Art?
And which is worse, all you have done
Hath been but for a wayward Son,
Spightful and wrathful, who, as others do,
Loves for his own ends, not for you.
But make amends now; get you gone,
And at the Pit of Acheron
Meet me i'th' Morning: thither he
Will come, to know his Destiny;
Your Vessels, and your Spells provide,
Your Charms, and every thing beside;
�I am for th' Air; this Night I'll spend
Unto a dismal, and a fatal End;
Great Business must be wrought e'er Noon;
Upon the Corner of the Moon
There hangs a vap'rous drop, profound;
I'll catch it e'er it come to ground;
And that distill'd by Magick slights,
Shall raise such Artificial Sprights,
As by the strength of their Illusion,
Shall draw him on to his Confusion.
He shall spurn Fate, scorn Death, and bear
His hopes 'bove Wisdom, Grace and Fear;
And you all know, Security
Is Mortal's chiefest Enemy.
[Music, and a Song.]
[2338]
Hark, I am call'd; my little Spirit fee,
Sits in the foggy Cloud, and stays for me.
[Sing within. Come away, come away.]
1 WITCH
Come, let's make haste, she'll soon be
Back again.
[Exeunt.]
SCENE V.
[Enter Lenox, and another Lord.]
LENOX
My former Speeches have but hit your Thoughts,
Which can interpret farther. Only I say
Things have been strangely born. The gracious Duncan
Was pitied of Macbeth —— marry he was dead:
And right valiant Banquo walk'd too late.
Whom you may say, if't please you, Fleance kill'd,
For Fleance fled; Men must not walk too late.
Who cannot want the thought, how monstrous
It was for Malcolm, and for Donalbaine
To kill their gracious Father? Damned Fact!
How it did grieve Macbeth? Did he not straight
In pious Rage, the two Delinquents tear,
That were the Slaves of Drink, and Thralls of Sleep?
Was that not nobly done? ay, and wisely too;
For 'twould have anger'd any Heart alive
To hear the Men deny't. So that I say,
He has born all things well; and I do think,
That had he Duncan's Sons under the Key,
�(As, and't please Heav'n he shall not,) they should find
What 'twere to kill a Father: So should Fleance.
But Peace; for from broad words, and cause he fail'd
His presence at the Tyrant's Feast, I hear,
Macduff lives in disgrace. Sir, can you tell
Where he bestows himself?
LORD
The Sons of Duncan,
From whom this Tyrant holds the due of Birth,
Live in the English Court; and are receiv'd
Of the most Pious Edward, with such grace,
That the Malevolence of Fortune nothing
Takes from his high respect. Thither Macduff
Is gone, to pray the Holy King, upon his aid
To wake Northumherland, and warlike Seyward;
That by the help of these, with him above
To ratifie the Work, we may again
Give to our Tables Meat, Sleep to our Nights,
Free from our Feasts and Banquets bloody Knives,
Do faithful Homage, and receive free Honours,
All which we pine for now. And this report
Hath so exasperate their King, that he
Prepares for some attempt of War.
LENOX
Sent he to Macduff?
LORD
He did; and with an absolute, Sir, not I,
The cloudy Messenger turns me his Back.
And hums; as who should say, you'll rue the time,
That clogs me with this Answer.
LENOX
And that well might,
Advise him to a caution t'hold what distance
His Wisdom can provide. Some Holy Angel
Fly to the Court of England, and unfold
His Message e'er he come; that a swift Blessing
May soon return to this our suffering Country,
Under a Hand accurs'd!
LORD
I'll send my Prayers with him.
[Exeunt.]
ACT IV. SCENE I.
[A dark Cave; in the middle a great Cauldron burning.]
�[Thunder. Enter the three Witches.]
1 WITCH
Thrice the brinded Cat hath mew'd.
2 WITCH
Thrice, and once the Hedges Pig whin'd.
3 WITCH
Harpier crys, 'tis time, 'tis time.
1 WITCH
Round about the Cauldron go,
In the poison'd Entrails throw.
[They march round the Cauldron, and throw in the several Ingredients
as for the Preparation of their Charm.]
Toad, that under the cold Stone,
Days and Nights, has thirty one:
Swelter'd Venom sleeping got;
Boil thou first i'th' charmed Pot.
[2340]
ALL
Double, double, toil and trouble;
Fire burn, and Cauldron bubble.
2 WITCH
Fillet of a Fenny Snake,
In the Cauldron boil and bake;
Eye of Newt, and Toe of Frog,
Wool of Bat, and Tongue of Dog,
Adders Fork, and Blind-worms Sting,
Lizard Leg, and Howlet's Wing,
For a Charm of powerful Trouble,
Like a Hell-broth, boil and bubble.
ALL
Double, double, toil and trouble,
Fire burn, and Cauldron bubble.
3 WITCH
Scale of Dragon, Tooth of Wolf,
Witches Mummy, Maw, and Gulf
Of the ravin'd salt Sea Shark;
Root of Hemlock, digg'd i'th' dark;
Liver of Blaspheming Jew:
�Gall of Goat, and Slips of Yew,
Sliver'd in the Moon's Eclipse;
Nose of Turk, and Tartar's Lips;
Finger of Birth-strangled Babe,
Ditch deliver'd by a Drab;
Make the Gruel thick, and slab.
Add thereto a Tyger's Chawdron,
For th' Ingredients of our Cauldron.
ALL
Double, double, toil and trouble,
Fire burn, and Cauldron bubble.
2 WITCH
Cool it with a Baboon's Blood,
Then the Charm is firm and good.
[Enter Hecate, and other three Witches.]
HECATE
Oh! well done! I commend your pains,
And every one shall share i'th' gains.
And now about the Cauldron sing,
Like Elves and Fairies in a Ring,
Inchanting all that you put in.
[Musick and a Song.]
Black Spirits and White,
Blue Spirits and Gray,
Mingle, mingle, mingle,
You that mingle may.
2 WITCH
By the pricking of my Thumbs,
[2341]
Something wicked this way comes:
Open Locks, whoever knocks.
[Enter Macbeth.]
MACBETH
How now, you secret, black, and midnight Hags?
What is't you do?
All
A deed without a Name.
�MACBETH
I conjure you, by that which you prosess,
How e'er you come to know it, answer me.
Though you untie the Winds, and let them fight
Against the Churches; though the yesty Waves
Confound and swallow Navigation up;
Though bladed Corn be lodg'd, and Trees blown down;
Though Castles topple on their Warders Heads;
Though Palaces, and Pyramids do slope
Their Heads to their Foundations; though the Treasure
Of Natures Germain, tumble altogether,
Even 'till destruction sicken, answer me
To what I ask you.
1 WITCH
Speak.
2 WITCH
Demand.
3 WITCH
We'll answer.
1 WITCH
Say, if th' hadst rather hear it from our Mouths,
Or from our Masters.
MACBETH
Call 'em: let me see 'em.
1 WITCH
Pour in Sowes Blood, that hath eaten
Her nine Farrow; Greace that's sweaten
From the Murtherers Gibbet, throw
Into the Flame.
ALL
Come high or low:
Thy self and Office deftly show.
[Thunder.]
[Aparition of an armed Head rises.]
MACBETH
Tell me, thou unknown Power————
1 WITCH
He knows thy thought,
Hear his Speech, but say thou nought.
�APPARITION
Macbeth! Macbeth! Macbeth! beware Macduff!
Beware the Thane of Fife —— dismiss me —— Enough.
[Descends.]
MACBETH
What-e'er thou art, for thy good Caution, Thanks.
Thou hast harp'd my fear aright. But one word more ——
1 WITCH
He will not be commanded; here's another
More potent than the first.
[Thunder.]
[2342]
[Apparition of a bloody Child rises.]
APPARITION
Macbeth! Macbeth! Macbeth!
MACBETH
Had I three Ears, I'd hear thee.
APPARITION
Be bloody, bold, and resolute; laugh to scorn
The power of Man; for none of Woman born
Shall harm Macbeth.
[Descends.]
MACBETH
Then live Macduff: What need I fear of thee?
But yet I'll make assurance, double sure,
And take a Bond of Fate; thou shalt not live,
That I may tell pale-hearted Fear, it lyes;
And sleep in spight of Thunder.
[Thunder.]
[Apparition of a Child crowned, with a Tree in his Hand, rises.]
What is this,
That rises like the Issue of a King,
And wears upon his Baby-brow, the round
And top of Soveraignty?
ALL
Listen, but speak not to't.
APPARITION
Be Lion metled, proud and take no care,
�Who chases, who frets, or where Conspirers are:
Macbeth shall never vanquish'd be, until
Great Birman Wood to high Dunsinane Hill
Shall come against him.
[Descends.]
MACBETH
That will never be:
Who can impress the Forest, bid the Tree
Unfix his Earth-bound Root? Sweet Boadments! good!
Rebellious dead, rise never 'till the Wood
Of Birnam rise, and our high-plac'd Macbeth
Shall live the Lease of Nature, pay his breath
To Time and mortal Custom. Yet my Heart
Throbs to know one thing; tell me, if your Art
Can tell so much: Shall Banquo's Issue ever
Reign in this Kingdom?
ALL
Seek to know no more.
[The Cauldron sinks into the Ground.]
MACBETH
I will be satisfied. Deny me this,
And an eternal Curse fall on you: Let me know,
Why sinks that Cauldron? and what noise is this.
[Hoboys.]
1 WITCH
Shew!
2 WITCH
Shew!
3 WITCH
Shew!
[2343]
ALL
Shew his Eyes, and grieve his Heart.
Come like Shadows, so depart.
[Eight Kings appear and pass over in order, and Banquo last; with a
Glass in his Hand.]
MACBETH
Thou art too like the Spirit of Banquo; Down!
Thy Crown do's fear mine Eye-Balls. And thy Hair,
�Thou other Gold-bound brow, is like the first——
A third, is like the former —— filthy Hags!
Why do you shew me this? —— A fourth? —— Start Eye!
What, will the Line stretch out to th' crack of Doom? ——
Another yet? —— A seventh! I'll see on more——
And yet the eighth appears, who bears a Glass,
Which shews me many more; and some I see,
That twofold Balls, and treble Scepters carry.
Horrible sight! Now, I see, 'tis true;
For the Blood-bolter'd Banquo smiles upon me,
And points at them for his. What, is this so?
1 WITCH
Ay, Sir, all this is so. But why
Stands Macbeth thus amazedly?
Come, Sisters, cheer we up his Sprights,
And shew the best of our Delights;
I'll charm the Air to give a sound,
While you perform your Antique round:
That this great King may kindly say,
Our Duties did his welcome pay.
[Musick.]
[The Witches dance, and vanish.]
MACBETH
Where are they? Gone? —— Let this pernicious hour
Stand ay accursed in the Kalender.
Come in, without there.
[Enter Lenox.]
LENOX
What's your Grace's Will?
MACBETH
Saw you the Wizard Sisters?
LENOX
No, my Lord.
MACBETH
Came they not by you?
LENOX
No indeed, my Lord.
MACBETH
Infected be the Air whereon they ride,
And damn'd all those that trust them, I did hear
�The galloping of Horse. Who was't came by?
LENOX
'Tis two or three, my Lord, that bring you word,
Macduff is fled to England.
[2344]
MACBETH
Fled to England?
LENOX
Ay, my good Lord.
MACBETH
Time, thou anticipat'st my dread Exploits:
The flighty purpose never is o'er-took
Unless the deed go with it. From this moment,
The very firstlings of my Heart shall be
The firstling of my Hand. And even now
To Crown my Thoughts with Acts, be it thought and done,
The Castle of Macduff I will surprize,
Seize upon Fife; give to th' edge o'th' Sword
His Wife, his Babes, and all unfortunate Souls
That trace him in his Line. No boasting like a Fool,
This deed I'll do, before this purpose cool,
But no more sights. Where are these Gentlemen?
Come, bring me where they are.
[Exeunt.]
SCENE III.
[Macduff's Castle.]
[Enter Lady Macduff, her Son, and Rosse.]
LADY MACDUFF
What had he done, to make him fly the Land?
ROSSE
You must have patience, Madam.
LADY MACDUFF
He had none;
His flight was madness; when our Actions do not,
Our Fears do make us Traitors.
ROSSE
You know not,
Whether it was his Wisdom, or his Fear.
�LADY MACDUFF
Wisdom? to leave his Wife, to leave his Babes,
His Mansion, and his Titles, in a place
From whence himself does fly? He loves us not,
He wants the natural Touch; for the poor Wren,
The most diminutive of Birds, will fight,
Her young Ones in her Nest, against the Owl.
All is the Fear, and nothing is the Love;
As little is the Wisdom, where the flight
So runs against all reason.
ROSSE
My dearest Coz,
I pray you School your self; but for your Husband,
He is Noble, Wise, Judicious, and best knows
The fits o' th' Season. I dare not speak much further,
But cruel are the times, when we are Traitors,
[2345]
And do not know our selves: When we hold Rumour
From what we fear, yet know not what we fear,
But float upon a wild and violent Sea
Each way, and move. I take my leave of you;
Shall not be long but I'll be here again:
Things at the worst will cease, or else climb upward
To what they were before, my pretty Cousin,
Blessing upon you.
LADY MACDUFF
Father'd he is, and yet he's Fatherless.
ROSSE
I am so much a Fool, should I stay longer,
It would be my Disgrace, and your Discomfort.
I take my leave at once.
[Exit Rosse.]
LADY MACDUFF
Sirrah, your Father's dead,
And what will you do now? How will you live?
SON
As Birds do, Mother.
LADY MACDUFF
What, with Worms and Flies?
SON
�With what I get, and so do they.
LADY MACDUFF
Poor Bird?
Thoud'st never fear the Net, nor Line,
The Pit-fall, nor the Gin.
SON
Why should I, Mother?
Poor Birds they are not set for.
My Father is not dead for all your saying.
LADY MACDUFF
Yes, he is dead; how wilt thou do for a Father?
SON
Nay, how will you do for a Husband?
LADY MACDUFF
Why, I can buy me twenty at any Market.
SON
Then you'll buy 'em to sell again.
LADY MACDUFF
Thou speak'st with all thy wit,
And yet i'faith with wit enough for thee.
SON
Was my Father a Traitor, Mother?
LADY MACDUFF
Ay, that he was.
SON
What is a Traitor?
LADY MACDUFF
Why, one that swears and lies.
SON
And be all Traitors that do so?
LADY MACDUFF
Every one that does so, is a Traitor,
And must be hang'd.
SON
And must they all be hang'd that swear and lie?
�LADY MACDUFF
Every one.
SON
Who must hang them?
LADY MACDUFF
Why, honest Men.
[Vol.V.][T]
[2346]
SON
Then the Liars and Swearers are Fools; for there are
Liars and Swearers enow, to beat the honest Men, and hang
up them.
LADY MACDUFF
God help thee, poor Monkey:
But how wilt thou do for a Father?
SON
If he were dead, you'd weep for him: If you would
not, it were a good Sign, that I should quickly have a new
Father.
LADY MACDUFF
Poor Pratler, how thou talk'st?
[Enter a Messenger.]
MESSENGER
Bless you, fair Dame, I am not to you known,
Though in your State of Honour I am perfect;
I doubt some danger does approach you nearly.
If you will take a homely Man's advice,
Be not found here; hence with your little Ones
To fright you thus, methinks I am too savage;
To do worse to you, were fell Cruelty,
Which is too nigh your Person. Heav'n preserve you,
I dare abide no longer.
[Exit Messenger.]
LADY MACDUFF
Whither should I fly?
I have done no harm. But I remember now
�I am in this earthly World; where to do harm
Is often laudable, to do good sometime
Accounted dangerous Folly. Why then, alas!
Do I put up that Womanly Defence,
To say I had done no harm? —— What are these Faces?
[Enter Murtherers.]
MURTHERER
Where is your husband?
LADY MACDUFF
I hope in no place so unsanctified,
Were such as thou may'st find him.
MURTHERER
He's a Traitor.
SON
Thou ly'st, thou shag-ear'd Villain.
MURTHERER
What, you Egg?
[Stabbing him.]
Young fry of Treachery?
SON
He has kill'd me, Mother.
Run away, I pray you.
[Exit, crying Murther.]
[2347]
SCENE III.
[The King of England's Palace.]
[Enter Malcolm and Macduff.]
MALCOLM
Let us seek out some desolate Shade, and there
Weep our sad Bosoms empty.
MACDUFF
Let us rather
Hold fast the mortal
Bestride our downfal
New Widows howl, new
Strike Heaven on the
Sword; and like good Men,
Birthdom: Each new Morn,
Orphans cry; new Sorrows
Face, that it resounds
�As if it felt with Scotland, and yell'd out
Like Syllables of Dolour.
MALCOLM
What I believe, I'll wail;
What know, believe; and what I can redress,
As I shall find the time to friend, I will.
What you have spoke, it may be so, perchance;
This Tyrant, whose sole Name blisters our Tongues,
Was once thought honest: You have lov'd him well,
He hath not touch'd you yet. I am young; but something
You may discern of him through me, and wisdom
To offer up a weak, poor, innocent Lamb,
T'appease an angry God.
MACDUFF
I am not treacherous.
MALCOLM
But Macbeth is.
A good and virtuous Nature may recoil
In an imperial Charge. But I shall crave your Pardon:
That which you are, my thoughts cannot transpose;
Angels are bright still, though the brightest fell.
Though all things foul would bear the brows of Grace,
Yet Grace must look still so.
MACDUFF
I have lost my hopes.
MALCOLM
Perchance, even there, where I did find my doubts.
Why in that rawness left you Wife and Children?
Those precious Motives, those strong knots of Love,
Without leave taking. I pray you,
Let not my Jealousies, be your Dishonours,
But mine own Safeties. You may be rightly just,
Whatever I shall think.
[T2]
[2348]
MACDUFF
Bleed, bleed, poor Country,
Great Tyranny, lay thou thy Basis sure,
For Goodness dares not check thee: wear thou thy wrongs
The Title is afraid. Fare thee well, Lord;
I would not be the Villain that thou think'st
�For the whole space that's in the Tyrant's Grasp,
And the rich East to boot.
MALCOLM
Be not offended;
I speak not as in absolute fear of you:
1 think our Country sinks beneath the Yoak;
It weeps, it bleeds, and each new Day a Gath
Is added to her Wounds. I think withal,
There would be hands up-lifted in my right:
And here from gracious England have I offer
Of goodly thousands. But for all this,
When I shall tread upon the Tyrant's Head,
Or wear it on my Sword, yet my poor Country
Shall have more Vices than it had before;
More suffer, and more sundry ways than ever,
By him that shall succeed.
MACDUFF
What should he be?
MALCOLM
It is my self I mean, in whom I know
All the particulars of Vice so grafted,
That when they shall be open'd, black Macbeth
Will seem as pure as Snow; and the poor State
Esteem him as a Lamb, being compar'd
With my confineless harms.
MACDUFF
Not in the Legions
Of horrid Hell can come a Devil more damn'd,
In Evils, to top Macbeth.
MALCOLM
I grant him Bloody,
Luxurious, Avaricious, False, Deceitful,
Sudden, Malicious, smoaking of every Sin
That has a Name. But there's no bottom, none
In my Voluptuousness: Your Wives, your Daughters,
Your Matrons, and your Maids, could not fill up
The Cistern of my Lust; and my Desire
All continent Impediments would o'er-bear,
That did oppose my Will. Better Macbeth,
Than such an one to reign.
[2349]
MACDUFF
�Boundless Intemperance
In Nature is a Tyranny; It hath been
Th' untimely emptying of the bappy Throne,
And fall of many Kings. But fear not yet
To take upon you what is yours; You may
Convey your Pleasures in a spacious Plenty,
And yet seem cold. The time you may so Hoodwink,
We have willing Dames enough; there cannot be
That Vulture in you, to devour so many
As will to Greatness dedicate themselves,
Finding it so inclin'd.
MALCOLM
With this, there grows
In my most ill-compos'd Affection, such
A stanchless Avarice, that were I King,
I should cut off the Nobles for their Lands;
Define his Jewels, and this other's House,
And my more-having would be as a Sawce
To make me hunger more; that I should forge
Quarrels unjust against the Good and Loyal,
Destroying them for wealth.
MACDUFF
This Avarice
Sticks deeper; grows with more pernicious Root
Than Summer-seeming Lust; and it hath been
The Sword of our slain Kings: Yet do not fear,
Scotland hath Foysons to fill up your Will
Of your mere Own. All these are portable,
With other Graces weigh'd.
MALCOLM
But I have none, the King-becoming Graces,
As Justice, Verity, Temp'rance, Stablenes,
Bounty, Perseverance, Mercy, Lowliness,
Devotion, Patience, Courage, Fortitude;
I have no relish of them, but abound
In the Division of each several Crime,
Acting it many ways. Nay, had I power, I should
Pour the sweet Milk of Concord into Hell,
Uproar the universal Peace, confound
All unity on Earth.
MACDUFF
O Scotland! Scotland!
MALCOLM
If such a one be fit to govern, speak:
�I am as I have spoken.
[T3]
[2350]
MACDUFF
Fit govern? No not to live. O Nation miserable!
With an untitled Tyrant, bloody Sceptred,
When shalt thou see thy wholsome Days again?
Since that the truest Issue of thy Throne
By his own Interdiction stands accurst.
And do's blaspheme his Breed? thy Royal Father
Was a most fainted King; the Queen that bore thee,
Oftner upon her Knees, than on her Feet,
Dy'd every Day she liv'd. Fare thee well.
These Evils thou repeat'st upon thy self,
Have banish'd me from Scotland, O my Breast,
Thy hope ends here.
MALCOLM
Macduff, this noble Passion,
Child of Integrity, hath from my Soul
Wip'd the black Scruples, reconcil'd my Thoughts
To thy good truth, and honour. Devillish Macbeth
By many of these trains, hath fought to win me
Into his Power; and modest Wisdom plucks me
From over-credulous haste; but God above
Deal between thee and me; for even now
I put my self to thy direction, and
Unspeak mine own detraction, here abjure
The taints, and blames I laid upon my self,
For strangers to my Nature. I am yet
Unknown to Women, never was forsworn,
Scarcely have coveted what was mine own,
At no time broke my Faith, would not betray
The Devil to his Fellow, and delight
No less in Truth than Life. My first false speaking
Was this upon my self; what I am truly
Is thine, and my poor Country's to command:
Whither indeed, before thy here approach,
Old Seyward with ten thousand warlike Men.
All ready at a point, was setting forth.
Now we'll together, and the chance of goodness
Be like our warranted Quarrel. Why are you silent?
MACDUFF
Such welcome, and unwelcome things, at once,
'Tis hard to reconcile.
�[Enter a Doctor]
MALCOLM
Well, more anon. Comes the King forth, I pray
you?
[2351]
DOCTOR
Ay Sir; there are a Crew of wretched Souls
That stay his Cure; their Malady convinces
The great Assay of Art. But at his touch,
Such sanctity hath Heav'n given his Hand,
They presently amend.
[Exit.]
MALCOLM
I thank you, Doctor.
MACDUFF
What's the Disease he means?
MALCOLM
'Tis call'd the Evil,
A most miraculous work in this good King,
Which often since my here remain in England,
I have seen him do. How he solicits Heav'n,
Himself best knows; but strangely visited People,
All swoln and Ulcerous, pitiful to the Eye,
The mere despair of Surgery, he cures,
Hanging a Golden Stamp about their Necks,
Put on with holy Prayers, and 'tis spoken
To the succeeding Royalty he leaves
The healing Benediction; with this strange Virtue,
He hath a Heavenly Gift of Prophecy,
And sundry Blessings hang about his Throne,
That speak him full of Grace.
[Enter Rosse.]
MACDUFF
See, who comes here.
MALCOLM
My Country-man; but yet I know him not.
MACDUFF
My ever gentle Cousin, welcome hither.
�MALCOLM
I know him now. Good God-betimes remove
The means, the means that makes us Strangers.
ROSSE
Sir. Amen,
MACDUFF
Stands Scotland where it did?
ROSSE
Alas poor Country,
Almost afraid to know it self. It cannot
Be call'd our Mother, but our Grave; where nothing,
But who knows nothing, is once seen to smile:
Where Sighs and Groans, and Shrieks that rend the Air
Are made, not mark'd; where violent Sorrow seems
A modern ecstasie: the Dead-man's Knell,
Is there scarce ask'd, for who; and good Mens lives
Expire before the Flowers in their Caps,
Dying, or e'er they sicken.
MACDUFF
Oh Relation! too nice, and yet too true.
MALCOLM
What's the newest Grief?
[T4]
[2352]
ROSSE
That of an hours Age doth hiss the Speaker,
Each minute seems a new one.
MACDUFF
How does my Wife?
ROSSE
Why, well.
MACDUFF
And all my Children?
ROSSE
Well too.
MACDUFF
�The Tyrant has not batter'd at their peace?
ROSSE
No, they were well at peace when I did leave 'em.
MACDUFF
Be not a niggard of your Speech: how goes it?
ROSSE
When I came hither to transport the Tidings
Which I have heavily born, there ran a Rumour
Of many worthy Fellows, that were out,
Which was to my belief witnest the rather,
For that I saw the Tyrant's Power a-foot;
Now is the time of help; your Eye in Scotland
Would create Soldiers, make our Women fight,
To doff their dire distresses.
MALCOLM
Be't their comfort
We are coming thither: Gracious England hath
Lent us good Seyward, and ten thousand Men,
An older, and a better Soldier, none
That Christendom gives out.
ROSSE
Would I could answer
This comfort with the like. But I have words
That would be howl'd out in the desart air,
Where hearing should not catch them.
MACDUFF
What? concern they
The general Cause? or is it a Fee-grief
Due to some single Breast?
ROSSE
No Mind that's honest
But in it shares some woe, though the main part
Pertains to you alone.
MACDUFF
If it be mine
Keep it not from me, quickly let me have it.
ROSSE
Let not your Ears despise my Tongue for ever.
Which shall possess them with the heaviest sound
That ever yet they heard.
�MACDUFF
Hum! I guess at it.
ROSSE
Your Castle is surpriz'd, your Wife and Babes
Savagely slaughter'd; to relate the manner.
Were, on the Quarry of these murther'd Deer,
[2353]
To add the Death of you.
MALCOLM
Merciful Heav'n!
What Man, ne'er pull your Hat upon your brows;
Give sorrow words; the grief that does not speak,
Whispers the o'er-fraught Heart, and bids it break.
MACDUFF
My Children too!
ROSSE
Wife, Children, Servants, all that could be found.
MACDUFF
And I must be from thence! my Wife kill'd too!
ROSSE
I have said.
MALCOLM
Be comforted.
Let's make us Med'cines of our great Revenge,
To cure this deadly grief.
MACDUFF
He has no Children. All my pretty ones?
Did you say All? O Hell Kite! All?
What, All my pretty Chickens, and their Dam,
At one fell swoop?
MALCOLM
Dispute it like a Man.
MACDUFF
I shall do so; but I must also feel it as a Man.
I cannot but remember such things were,
That were most precious to me: Did Heav'n look on
�And would not take their part? Sinful Macduff,
They were all struck for thee: Naught that I am,
Not for their own demerits, but for mine
Fell slaughter on their Souls: Heav'n rest them now.
MALCOLM
Be this the Whetstone of your Sword, let grief
Convert to anger: blunt not the Heart, enrage it.
MACDUFF
O I could play the Woman with mine Eyes,
And Braggart with my Tongue. But gentle Heav'ns,
Cut short all intermission: Front to Front,
Bring thou this Fiend of Scotland, and my self.
Within my Sword's length set him, if he 'scape,
Heav'n forgive him too.
MALCOLM
This tune goes manly:
Come, go we to the King, our Power is ready,
Our lack is nothing but our leave. Macbeth
Is ripe for shaking, and the Powers above
Put on their Instruments: Receive what cheer you may,
The Night is long that never finds the Day.
[Exeunt]
[2354]
ACT V. SCENE I.
[An Anti-chamber in Macbeth's Castle.]
[Enter a Doctor of Physick, and a Gentlewoman.]
DOCTOR
I have two Nights watch'd with you, but can perceive
no truth in your report. When was it she last walk'd?
GENTLEWOMAN
Since his Majesty went into the Field, I have seen
her rise from her Bed, throw her Night-Gown upon her,
unlock her Closet, take forth Paper, fold it, write upon't,
read it, afterwards Seal it, and again return to Bed; yet all
this while in a most fast sleep.
DOCTOR
A great perturbation in Nature! to receive at
once the benefit of sleep, and do the effects of watching.
In this slumbry Agitation, besides her walking, and other
actual performances, what (at any time) have you heard
�her say?
GENTLEWOMAN
That Sir, which I will not report after her.
DOCTOR
You may to me, and 'tis most meet you should.
GENTLEWOMAN
Neither to you, nor any one, having no witness to
confirm my Speech.
[Enter Lady Macbeth with a Taper.]
Lo you! here she comes: This is her very guise, and upon my Life fast asleep; observe her, stand close.
DOCTOR
How came she by that light?
GENTLEWOMAN
Why, it stood by her: she has light by her continually,
'tis her command.
DOCTOR
You see her Eyes are open.
GENTLEWOMAN
Ay, but their sense is shut.
DOCTOR
What is it she do's now?
Look how she rubs her hands.
GENTLEWOMAN
It is an accustom'd action with her, to seem thus
washing her hands: I have known her continue in this a
quarter of an hour.
LADY MACBETH
Yet here's a spot.
DOCTOR
Hark, she speaks, I will set down what comes from
her, to satisfie my remembrance the more strongly.
[2355]
LADY MACBETH
Out damned spot; out I say - One; Two;
why then 'tis time to do't — Hell is murky. Fie, my
�Lord, Fie, a Soldier, and afraid? what need we fear who
knows it, when none can call our Power to account — yet
who would have thought the old Man to have had so much
Blood in him?
DOCTOR
Do you mark that?
LADY MACBETH
The Thane of Fife had a Wife; where is she now?
What, will these Hands ne'er be clean? — No more o' that,
my Lord, no more o' that: you marr all with starting.
DOCTOR
Go to, go to;
You have known what you should not.
GENTLEWOMAN
She has spoke what she should not, I am sure of that:
Heav'n knows what she has known.
LADY MACBETH
Here's the smell of Blood still: all the perfumes of
Arabia will not sweeten this little Hand.
Oh! oh! oh!
DOCTOR
What a sigh is there? The Heart is sorely charg'd.
GENTLEWOMAN
I would not have such a Heart in my Bosome, for
Dignity of the whole Body.
DOCTOR
Well, well, well GENTLEWOMAN
Pray God it be, Sir.
DOCTOR
This Disease is beyond my Practice: yet I have
known those which have walkt in their sleep, who have died
holily in their Beds.
LADY MACBETH
Wash your Hands, put on your Night-Gown, look
not so Pale - I tell you yet again, Banquo's buried; he
cannot come out on's Grave.
�DOCTOR
Even so?
LADY MACBETH
To Bed, to Bed; there's knocking at the Gate:
Come, come, come, come, give me your Hand: what's
done, cannot be undone. To bed, to bed, to bed.
[Exit Lady Macbeth.]
DOCTOR
Will she go now to Bed?
GENTLEWOMAN
Directly.
DOCTOR
Foul whisperings are abroad; unnatural deeds
Do breed unnatural Troubles. Infected Minds
To their deaf Pillows will discharge their secrets,
More needs she the Divine than the Physician:
God, God forgive us all. Look after her,
Remove from her the means of all annoyance,
[2356]
And still keep Eyes upon her; so good Night.
My mind she has mated, and amaz'd my fight.
I think, but dare not speak.
GENTLEWOMAN
Good Night, good Doctor.
[Exeunt.]
SCENE II.
[A Field with a Wood at Distance.]
[Enter Menteth, Cathness, Angus, Lenox, and Soldiers.]
MENTETH
The English Power is near, led on by Malcolm,
His Uncle Seyward, and the good Macduff.
Revenges burn in them: For their dear causes
Excite the mortified Man.
ANGUS
Near Birnam Wood
Shall we meet them, that way are they coming.
CATHNESS
�Who knows if Donalbaine be with his Brother?
LENOX
For certain. Sir, he is not: I have a File
Of all the Gentry; there is Seyward's Son,
And many unruff Youths, that even now
Protest their first of Manhood.
MENTETH
What does the Tyrant?
CATHNESS
Great Dunsinane he strongly fortifies;
Some say he's mad: Others, that lesser hate him,
Do call it valiant Fury, but, for certain,
He cannot buckle his distemper'd Cause
Within the belt of Rule.
ANGUS
Now do's he feel
His secret Murthers sticking on his hands,
Now minutely Revolts upbraid his faith-breach:
Those he commands move only in command,
Nothing in love: Now does he feel his Title
Hang loose about him, like a Giant's Robe
Upon a Drawfish Thief.
MENTETH
Who then shall blame
His pester'd Senses to recoyl, and start,
When all that is within him do's condemn
It self for being there.
CATHNESS
Well, march we on,
To give Obedience where 'tis truly ow'd:
Meet we the Med'cine of the sickly Weal;
[2357]
And with him pour we, in our Country's purge,
Each drop of us.
LENOX
Or so much as it needs,
To dew the Sovereign Flower, and drown the Weeds.
Make we our March towards Birnam.
[Exeunt.]
�SCENE III.
[The Castle.]
[Enter Macbeth, Doctor, and Attendants.]
MACBETH
Bring me no more Reports, let them fly all:
'Till Birnam Wood remove to Dunsinane,
I cannot taint with fear. What's the Boy, Malcolme?
Was he not born of Woman? The Spirits that know
All mortal Consequences, have pronounc'd me thus:
Fear not, Macbeth, no Man that's born of Woman
Shall e'er have power upon thee. Then fly false Thanes,
And mingle with the English Epicures,
The mind I sway by, and the heart I bear,
Shall never sag with doubt, nor shake with fear.
[Enter a Servant.]
The Divel damn thee black, thou cream-fac'd Lown:
Where got'st thou that Goose-Look?
SERVANT
There are ten thousand MACBETH
Geese, Villain?
SERVANT
Soldiers, Sir.
MACBETH
Go, prick thy Face, and over-red thy fear,
Thou Lilly-liver'd Boy. What Soldiers, Patch?
Death of thy Soul, those Linnen Cheeks of thine
Are Counsellours to fear. What Soldiers, Whay-face?
SERVANT
The English Force, to please you.
MACBETH
Take thy Face hence - Seyton! - I'm sick at heart,
When I behold - Seyton, I say! — this push
Will cheer me ever, or disease me now.
I have liv'd long enough: My way of Life
Is fall'n into the Sear, the yellow Leaf,
And that which should accompany old Age,
As Honour, Love, Obedience, Troops of Friends.
I must not look to have: But in their stead,
�Curses, not loud but deep, Mouth-honour breath,
Which the poor Heart would fain deny, and dare not.
[2358]
[Enter Seyton.]
SEYTON
What's your Gracious pleasure?
MACBETH
What News more?
SEYTON
All is confirm'd, my Lord, which was reported.
MACBETH
I'll fight, 'till from my Bones my Flesh is hackt.
Give me my Armour.
SEYTON
'Tis not needed yet.
MACBETH
I'll put it on:
Send out more Horses, skir the Country round,
Hang those that stand in fear. Give me mine Armour.
How do's your patient, Doctor?
DOCTOR
Not so sick, my Lord,
As she is troubled with thick-coming Fancies,
That keep her from her rest.
MACBETH
Cure her from that:
Canst thou not minister to a Mind diseas'd,
Pluck from the Memory a rooted Sorrow,
Raze out the written troubles of the Brain,
And with some sweet oblivious Anntidote,
Cleanse the stuft Bosome of that perillous stuff,
Which weighs upon the Heart?
DOCTOR
Therein the Patient
Must minister unto himself.
MACBETH
Throw Physick to the Dogs, I'll none of it.
�Come, put my Armour on, give me my Staff.
Seyton, send out — Doctor, the Thanes fly from me —
Come, Sir, dispatch - If thou could'st. Doctor, cast
The water of my Land, find her Disease,
And purge it to a sound and pristine Health,
I would applaud thee to the very Echo,
That should applaud again. Pull't off, I say —
What Rubard, Senna, or what Purgative Drug,
Would scour these English hence: Hear'st thou of them?
DOCTOR
Ay, my good Lord; Your Royal preparation
Makes us hear something.
MACBETH
Bring it after me;
I will not be afraid of Death and Bane,
'Till Birnam Forest come to Dunsinane.
DOCTOR
Were I from Dunsinane away, and clear,
Prosit again should hardly draw me here.
[Exeunt.]
[2359]
SCENE IV.
[A Wood.]
[Enter Malcolme, Seyward, Macduff, Seyward's Son, Menteth,
Cathness, Angus, and Soldiers marching.]
MALCOLM
Cousin, I hope the days are near at hand,
That Chambers will be safe.
MENTETH
We doubt it nothing.
SEYWARD
What Wood is this before us?
MENTETH
The Wood of Birnam.
MALCOLM
Let every Soldier hew him down a Bough,
And bear't before him, thereby shall we shadow
The numbers of our Host, and make discov'ry
�Err in report of us.
SOLDIER
It shall be done.
SEYWARD
We learn no other, but the confident Tyrant,
Keeps still in Dunsinane, and will endure
Our setting down before't.
MALCOLM
'Tis his main hope:
For where there is advantage to be given,
Both more and less have given him the Revolt,
And none serve with him, but constrained things,
Whose Hearts are absent too.
MACDUFF
Set our best Censures
Before the true event, and put we on
Industrious Soldiership.
SEYWARD
The time approaches,
That will with due decision make us know
What we shall say we have, and what we owe:
Thoughts speculative, their unsure hopes relate,
But certain issue, strokes must arbitrate,
Towards which, advance the War.
[Exeunt marching.]
SCENE V.
[The Castle.]
[Enter Macbeth, Seyton, and Soldiers with Drums and Colours.]
MACBETH
Hang out our Banners on the outward Walls,
The Cry is still, they come: Our Castle's strength
Will laugh a Siege to scorn. Here let them lye,
Till Famine and the Ague eat them up:
[2360]
Were they not forc'd with those that should be ours,
We might have met them dareful, Beard to Beard,
And beat them backward home. What is that noise?
[A cry within of Women.]
�SEYTON
It is the cry of Women, my good Lord.
MACBETH
I have almost forgot the taste of Fears:
The Time has been, my Senses would have cool'd
To hear a Night-shriek, and my Fell of Hair
Would at a dismal Treatise rouze, and stir
As Life were in't. I have supt full with horrors,
Direness familiar to my slaughterous Thoughts
Cannot once start me. Wherefore was that cry?
SEYTON
The Queen (my Lord) is dead.
MACBETH
She should have dy'd hereafter;
There would have been a time for such a word,
To morrow, and to morrow, and to morrow,
Creeps in this petty pace from day to day,
To the last Syllable of Recorded time:
And all our yesterdays have lighted Fools
The way to study death. Out, out, brief Candle,
Life's but a walking Shadow, a poor Player,
That struts and frets his hour upon the Stage.
And then is heard no more. It is a Tale
Told by an Idoet, full of sound and fury
Signifying nothing.
[Enter a Messenger.]
Thou com'st to use thy Tongue: Thy story quickly.
MESSENGER
My Gracious Lord,
I should report that which I say I saw,
But know not how to do't.
MACBETH
Well, say. Sir.
MESSENGER
As I did stand my Watch upon the Hill,
I look'd toward Birnam, and anon methought
The Wood began to move.
MACBETH
Liar, and Slave.
�[Striking him.]
MESSENGER
Let me endure your wrath, if't be not so:
Within this three mile you may see it coming.
I say, a moving Grove.
MACBETH
If thou speak'st false,
Upon the next Tree shalt thou hang alive
'Till Famine cling thee: If thy Speech be sooth,
[2361]
I care not if thou do'st for me as much.
I pull in Resolution, and begin
To doubt the Equivocation of the Fiend,
That lies like truth. Fear not, 'till Birnam Wood
Do come to Dunsinane and now a Wood
Comes toward Dunsinane. Arm, arm, and out;
If this which he avouches do's appear,
There is no flying hence, nor tarrying here;
I 'gin to be a weary of the Sun,
And with th' estate o'th' World were now undone.
Ring the alarum Bell, blow Wind, come wrack,
At least we'll die with harness on our back.
[Exeunt.]
SCENE VI.
[Before Macbeth's Castle.]
[[Enter Malcolme, Seyward, Macduff, and their Army,
with Boughs.]
MALCOLM
Now near enough: your Leavy Screens throw down,
And shew like those you are: You (worthy Uncle)
Shall with my Cousin, your right Noble Son,
Lead our first Battel. Worthy Macduff, and we
Shall take upon's what else remains to do
According to our order.
SEYWARD
Fare you well:
Do we but find the Tyrant's Power to Night,
Let us be beaten, if we cannot fight.
MACDUFF
Make all our Trumpets speak, give them all breath,
�Those clamorous Harbingers of Blood and Death.
[Exeunt.]
[Alarums continued.]
[Enter Macbeth.]
MACBETH
They have ty'd me to a stake, I cannot fly,
But Bear-like I must fight the course. What's he
That was not born of Woman? Such a one
Am I to fear, or none.
[Enter Young Seyward.]
YOUNG SEYWARD
What is thy Name?
MACBETH
Thoul't be afraid to hear it.
YOUNG SEYWARD
No: though thou call'st thy self a hotter Name
Than any is in Hell.
MACBETH
My Name's Macbeth.
[VOL. V.]
[U]
[2362]
YOUNG SEYWARD
The Devil himself could not pronounce a Title
More hateful to mine Ear.
MACBETH
No, nor more fearful.
YOUNG SEYWARD
Thou liest, thou abhorred Tyrant, with my
Sword I'll prove the lie thou speak'st.
[Fight, and Young Seyward's slain.]
MACBETH
Thou wast born of Woman;
But Swords I smile at, Weapons laugh to scorn,
Brandish'd by Man that's of a Woman born.
[Exit. Alarums.]
�[Enter Macduff.]
MACDUFF
That way the noise is: Tyrant, shew thy Face,
If thou be'st slain, and with no stroke of mine,
My Wife and Childrens Ghosts will haunt me still:
I cannot strike at wretched Kernes, whose arms
Are hir'd to bear their Staves; either thou, Macbeth
Or else my Sword with an unbatter'd edge
I sheath again undeeded. There thou should'st be
By this great clatter, one of greatest note
Seems bruited. Let me find him, Fortune,
And more I beg not.
[Exit. Alarums.]
[Enter Malcolme and Seyward.]
SEYWARD
This was, my Lord, the Castle's gently rendered:
The Tyrant's People on both sides do fight.
The noble Thanes do bravely in the War,
The day almost it self professes yours,
And little is to do.
MALCOLM
We have met with Foes
That strike beside us.
SEYWARD
Enter, Sir, the Castle.
[Exeunt. Alarum.]
[Enter Macbeth]
MACBETH
Why should 1 play the Roman Fool, and die
On mine own Sword? whilst I see lives, the gashes
Do better upon them.
[Enter Macduff.]
MACDUFF
Turn Hell-bound, turn.
MACBETH
Of all Men else I have avoided thee:
But get thee back, my Soul is too much charg'd
With Blood of thine already.
MACDUFF
�I have no words,
My Voice is in my Sword, thou bloodier Villain
Than terms can give thee out.
[Fight. Alarum.]
[2363]
MACBETH
Thou losest labour,
As easie may'st thou the intrenchart Air
With thy keen Sword impress, as make me bleed:
Let fall thy blade on vulnerable Crests,
I bear a charmed Life, which must not yield
To one of Woman born.
MACDUFF
Despair thy Charm,
And let the Angel whom thou still hast serv'd
Tell thee, Macduff was from his Mother's Womb
Untimely rip'd.
MACBETH
Accursed be that tongue that tells me so:
For it hath Cow'd my better part of Man:
And be these Jugling Fiends no more believ'd,
That palter with us in a double sense,
That keep the word of promise to our Ear,
And break it to our Hope. I'll not fight with thee.
MACDUFF
Then yield thee, Coward,
And live to be the show, and gaze o'th'time,
We'll have thee, as our Rarer-Monsters are
Painted upon a Pole, and under-writ,
Here may you see she Tyrant.
MACBETH
I will not yield
To kiss the ground before young Malcolm's Feet,
And to be baited with the Rabbles Curse.
Though Burnam Wood be come to Dunsinane,
And thou oppos'd, being of no Woman born,
Yet I will try the last. Before my Body,
I throw my Warlike Shield: Lay on Macduff,
And damn'd be him, that first cries hold, enough:
[Exeunt fighting. Alarums.]
[Enter fighting, and Macbeth is slain.
[Retreat and Flourish. Enter with Drum and Colours,
�Malcolme, Seyward, Rosse, Thanes, and Soldiers.]
MALCOLM
I would the Friends we miss, were safe arriv'd.
SEYWARD
Some must go off: and yet by these I see.
So great a day as this is cheaply bought.
MALCOLM
Macduff is missing, and your noble Son.
ROSSE
Your Son, my Lord, has paid a Soldier's Debt,
He only liv'd but 'till he was a Man,
The which no sooner had his Prowess confirm'd,
In the unshrinking station where he fought.
[U2]
[2364]
But like a Man he dy'd.
SEYWARD
Then he is dead?
ROSSE
Ay, and brought off the Field: your cause of sorrow
Must not be measur'd by his worth, for then
It hath no end.
SEYWARD
Had he his hurts before?
ROSSE
Ay, on the Front.
SEYWARD
Why then, God's Soldier be he:
Had I as many Sons as I have Hairs,
I would not wish them to a fairer death:
And so his Knell is knoll'd.
MALCOLM
He's worth more sorrow,
And that I'll spend for him.
SEYWARD
�He's worth no more,
They say he parted well, and paid his score.
And so God be with him. Here comes newer comfort.
[Enter Macduff with Macbeth's Head.]
MACDUFF
Hail, King! for so thou art. Behold, where stands
Th' Usurper's Cursed Head; the time is free:
I see thee compast with thy Kingdom's Peers,
That speak my salutation in their Minds:
Whose Voices I desire aloud with mine.
Hail King of Scotland.
ALL
Hail, King of Scotland.
[Flourish.]
MALCOLM
We shall not send a large expence of time,
Before we reckon with your several loves,
And make us even with you. My Thanes and Kinsmen
Henceforth be Earls, the first that ever Scotland,
In such an Honour nam'd: What's more to do
Which would be planted, newly with the time.
As calling home our exil'd Friends abroad.
That fled the Snares of watchful Tyranny,
Producing forth the cruel Ministers
Of this dead Butcher, and his Fiend-like Queen;
Who (as 'tis thought) by self and violent hands,
Took off her Life; This, and what needful else
That calls upon us, by the Grace of Grace.
We will perform in Measure, Time and Place:
So Thanks to all at once, and to each one,
Whom we invite, to see us Crown'd at Scone.
[Flourish. Exeunt.]
�
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
Macbeth
Subject
The topic of the resource
A Macbeth címá dráma verziói
Description
An account of the resource
A Macbeth című dráma angol és magyar szövegváltozatai, színházi és filmes adaptációi
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
Almási Zsolt
Source
A related resource from which the described resource is derived
Digitalizált könyvek, színházi előadások, filmek
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Almási Zsolt
Rights
Information about rights held in and over the resource
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc
Language
A language of the resource
magyar
angol
License
A legal document giving official permission to do something with the resource.
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc
Medium
The material or physical carrier of the resource.
digitális gyűjtemény
Zotero
Author
Almási Zsolt
Date
2016. 02. 19.
Language
magyar
Publisher
Almási Zsolt
Title
Macbeth gyűjtemény
URL
https://msha.btk.ppke.hu/collections/show/2
Text
A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text.
Original Format
The type of object, such as painting, sculpture, paper, photo, and additional data
Könyv
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
Macbeth (Rowe, 1709)
Subject
The topic of the resource
18. századi szövegváltozat, szerkesztője Nicholas Rowe.
Description
An account of the resource
18. századi digitális, gondozott betűhív átirat. Az Internet Archive-ban található szövegváltozat gondozott átirata.
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
William Shakespeare
Source
A related resource from which the described resource is derived
https://archive.org/details/worksmrwilliams01curlgoog/page/n241
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Internet Archive
Date
A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource
1709
2019
Contributor
An entity responsible for making contributions to the resource
Nicholas Rowe (szerkesztő)
Csontos Anna (digitális átirat gondozója)
Hricsovinyi Réka (digitális átirat gondozója)
Molnár Ágnes (digitális átirat gondozója)
Huszár Eszter (digitális átirat gondozója)
Gyuricska Patrik (digitális átirat gondozója)
Almási Zsolt (digitális átirat szerkesztője)
Rights
Information about rights held in and over the resource
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Format
The file format, physical medium, or dimensions of the resource
Könyv
PDF
Language
A language of the resource
Angol
Type
The nature or genre of the resource
Tragédia
License
A legal document giving official permission to do something with the resource.
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Medium
The material or physical carrier of the resource.
Könyv
Digitális szövegfájl
Bibliographic Citation
A bibliographic reference for the resource. Recommended practice is to include sufficient bibliographic detail to identify the resource as unambiguously as possible.
THE WORKS OF Mr. William Shakespear; IN SIX VOLUMES. ADORN'D with CUTS. Revis'd and Corrected, with an Account of the Life and Writings of the Author. By N. Rowe, Efq; LONDON: Printed for Jacob Tonson, within Grays-Inn Gate, next Grays-Inn Lane. MDCCIX. VOLUME FIVE.
Zotero
Author
William Shakespeare
Editor
Nicholas Rowe
Artwork Medium
Digitális könyv
Book Title
Macbeth
Date
1709
2019
First Page
2300
Genre
Tragédia
Language
Angol
Medium
Könyv
Num Pages
65
Number of Volumes
6
Pages
2300-2364
Place
London
Publisher
Jacob Tonson
Rights
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
URL
https://archive.org/details/worksmrwilliams01curlgoog/page/n241
Volume
5
Digitális betűhív átirat
digitális szöveg
Macbeth
Shakespeare
Tonson
Tragédia