1 10 1 https://msha.btk.ppke.hu/files/original/e34befcab5ea8fc82892c76b99ed150f.pdf 0e998baa1c8e0d8a888c6fcb707e6e37 PDF Text Text Macbeth Fordította Kállay Géza I. felvonás 1.1. [Mennydörgés és villámlás. Belép három BOSZORKÁNY.] ELSŐ BOSZORKÁNY Mikor leszünk megint hárman? Mennydörgős szél viharában? MÁSODIK BOSZORKÁNY Ha a gomoly tisztább lett, Csatát veszt és nyer a tett. HARMADIK BOSZORKÁNY Nem lesz még éj nap helyett. ELSŐ BOSZORKÁNY És hol a hely? MÁSODIK BOSZORKÁNY A mezőn. HARMADIK BOSZORKÁNY Megyünk, s Macbeth odajön. ELSŐ BOSZORKÁNY Szürke macska, jövök már. MÁSODIK BOSZORKÁNY Hív a varangy. HARMADIK BOSZORKÁNY Most mindjár’… MIND Rút a jó, és szép a rossz, Ködmocsokba oszladozz. 1.2. [Kürtszó. Belép a KIRÁLY [DUNCAN], MALCOLM, DONALBAIN, LENNOX kísérőkkel; egy KAPITÁNY- nyal találkoznak, aki vérzik.] �DUNCAN Miféle véres embert látok ott? Ahogy kinéz, biztosan szemtanúként Számolhat be a csata állásáról. MALCOLM Ez a tiszt az a remek katona, apám, Aki nem hagyta, hogy fogságba essek. Üdv neked, bátor barátom! Beszéld el A Királynak, hogy forrt az ütközet Mielőtt idejöttél. KAPITÁNY Kétesen…, Mint két kimerült úszó, ha egymásba Csimpaszkodik, és épp azt fojtja meg, Amit legjobban tud. A kegyetlen Macdonwald (híres lázadó, hiszen Elborítja, rajta csüng A természet minden aljassága) A Hebridák felől talpasaival És lándzsásaival nyugatról támadt, S a Szerencse, mintha kurvája lenne, Az ő ütegére mosolygott. De hiába, mert a bátor Macbeth (Illik rá a jelző!) suhogó vasával, Mely párállott az ölésben a vértől, Fittyet hányt a Szerencsének, és mint Hősök közt főhős, kimetszette útját; Szeme a lázadó szemébe mélyedt, Annyit sem mondott: „befellegzett”, csak Felhasította a köldökétől állig, A fejét meg a vár fokára tűzte. DUNCAN Ó, vitéz rokon; kiváló ember! KAPITÁNY Mint mikor zeniten van a tavaszi nap, És megszakasztja viharok dühét, Ennek épp az ellenképe támadt, És vigasz helyett dagadt a veszély. Figyelj, nagy skót király, figyelj: Mihelyt a csőcselék menekülőre fogta, Sarkukban a hősies igazsággal, A norvég király esélyt szimatolt, És fényes pengékkel, pihent erőkkel Új támadásba lendült. �DUNCAN Megijedt-e ettől Macbeth és Banquo, A mi két parancsnokunk? KAPITÁNY Persze, mint sas a verébtől vagy oroszlán a nyúltól. Így volt: mint mikor az ágyúban dupla Töltet dördül, kétszer-kétszeres erővel Estek az ellenségre. Hogy vérgőzfürdő Volt-e vágyuk vagy egy új Golgota, Nem tudom. De rosszul vagyok, tátong a sebem. DUNCAN Szavad éppúgy illik hozzád, mint a seb: Becsületedre válik. Küldjetek orvosért. [KAPITÁNY el, kísérettel.] Ki jön itt? MALCOLM Ross vitéz thánja, felséges uram. LENNOX Egész lényéből sürgetés sugárzik, Az ilyen ember különös hírmondó. ROSS Isten áldja királyunkat! DUNCAN Honnan jössz, nemes thán? ROSS Fife-ból, uralkodóm, Ahol a lehajló norvég zászlók Legyezőként dicsérik a legyőzőt. Nyüzsgött a norvég, maga a király Vezette őket, s az aljas áruló: Cawdor thánja: ő új frontot nyitott, De Bellona vőlegénye biztos Páncélban szembeszállt vele, S mintha önmagával küzdene, Kard kard ellen, ide-oda: a lázadó Kedvét megnyirbálta. A komor helyzet A mi javunkra fordult, egy szó mint száz: Miénk a győzelem! �DUNCAN Micsoda öröm! ROSS Most ez a Sweno, a norvég király, Békéért esdekel, de nem engedjük, Hogy a halottait eltemesse, Míg Saint Colm Inchben nem helyez letétbe Tízezer tallért jóvátételként. DUNCAN Cawdor thánja sem él vissza többé A bizalmunkkal; végeztesd ki, S ami övé volt, Macbethé legyen. ROSS Igenis, uram. DUNCAN Amit veszített, Macbeth nyerte el. 1.3. [Mennydörgés. Belép a három BOSZORKÁNY.] ELSŐ BOSZORKÁNY Hol voltál, húgocskám? MÁSODIK BOSZORKÁNY Disznót öltem. HARMADIK BOSZORKÁNY Hát te, nővérkénk? ELSŐ BOSZORKÁNY Egy hajós asszonyának térdén gesztenye, Tömte, tömte, tömte magát, én mondom: „Adjon má’ ”. „Tágulj, boszorkány” – így a nagyfarú nyanya, A férje, a Tigris hajó parancsnoka, Aleppóba ment, Rostán oda vitorlázok, Farkatlan patkánnyá válok, Így teszek rá, így, így, így. MÁSODIK BOSZORKÁNY Kaphatsz szelet. ELSŐ BOSZORKÁNY �Hálás leszek. HARMADIK BOSZORKÁNY Tessék, még egy kis légáram. ELSŐ BOSZORKÁNY A többi már itt van nálam; Elérheti bármely partot, Bújhat bármely sötét sarkot, Ami rajta a térképen: Ezt már meg nem ússza épen. Kiszárítom! A szemhéját Fölfeszíti nap és éj, Ő lesz a gyűlölt személy. Nyolcvanegy lankasztó héten, Aszik, töpped, mondja: „végem”, Bár bárkája nem vész el, Vihart épp, hogy átvészel. Nézd csak, mim van! MÁSODIK BOSZORKÁNY Muti, muti! ELSŐ BOSZORKÁNY Egy kormányost a szél fújta, Hajója tört, meg egy ujja. Közeli dobszó. HARMADIK BOSZORKÁNY Dobszó, dobszó, Macbeth-hozó! MIND Három nővér, vészlények, Vízen, földön rémségek, Kéz a kézben táncol körbe, Neked három, nekem három, Most még a kilencet várom, Állj! Meghúztuk a varázskört. [Jön MACBETH és BANQUO.] MACBETH Sosem volt még ennyire szép és rossz napom. BANQUO Mennyire van ide Forres? – Mik ezek, Vad öltözetben, lógó, gyér ruhában? Nem úgy néznek ki, mint a föld lakói. �És mégis rajta állnak? – Éltek? Egyáltalán: Ember föltehet nektek kérdéseket? Azt hiszem, értitek, amit mondok, Mert mind egyszerre rücskös ujját vékony Szájára nyomja: nőknek mondanálak, De a szakállatok rám cáfol. MACBETH Beszéljetek, ha tudtok: mik vagytok? ELSŐ BOSZORKÁNY Éljen Macbeth, üdv neked, Glamis thánja! MÁSODIK BOSZORKÁNY Éljen Macbeth, üdv neked, Cawdor thánja! HARMADIK BOSZORKÁNY Éljen Macbeth, a későbbi király! BANQUO Uram, összerándulsz? Az riaszt, ami Éppen szépen hangzik? — Az igazságra Kérlek: mondjátok, képzelődünk, Vagy belül is azok vagytok, akik Kívülről? Nemes társamat itt nagy Jóindulattal, kedvező jóslattal Köszöntitek: vagyonról, királyságról Beszéltek: egészen belerévült. Hozzám nem szóltok. Ha látjátok az Idő vetését: melyik mag kel ki, Melyik nem, ahhoz is szóljatok, aki Nem kér pártfogást, de attól sem fél, Hogy kegyvesztett lesz. ELSŐ BOSZORKÁNY Üdv! MÁSODIK BOSZORKÁNY Üdv! HARMADIK BOSZORKÁNY Üdv! ELSŐ BOSZORKÁNY Kisebb leszel, mint Macbeth, és nagyobb. MÁSODIK BOSZORKÁNY Nem olyan boldog, mégis boldogabb. �HARMADIK BOSZORKÁNY Királyokat nemzel, te nem leszel az. Éljen hát Macbeth és éljen Banquo! ELSŐ BOSZORKÁNY Banquo és Macbeth, üdv! MACBETH Maradjatok, ezt be kell még fejezni, Beszéljetek tovább! Finel meghalt: jó, Ezért vagyok Glamis, de hogyhogy Cawdor? Cawdor thánja él, sikeres ember, S hogy király leszek, annyira hihető, Mint az, hogy Cawdor thánja. Mondjátok, Honnan a titkos hír, és miért ezen Az átkozott mezőn álltok elénk Éljenző jóslatokkal? Ha nem szólsz, Kényszerítlek. [A BOSZORKÁNYOK eltűnnek.] BANQUO Van vízi, de földi buborék is, Ezek olyanok voltak. Hová lettek? MACBETH A levegőbe, és ami testinek tűnt, A szélbe tűnt, mint a lélegzeted. Bárcsak maradtak volna! BANQUO Megtörtént, amiről most beszélünk? Vagy bolondgombát reggeliztünk, S gondolkodásunkat az ejtette foglyul? MACBETH A gyerekeidből király lesz. BANQUO Te pedig király. MACBETH És Cawdor thánja is: nem így mondták? BANQUO Még a szavakat is így ejtették – ki van itt? [Belép ROSS és ANGUS.] ROSS �A király örömmel vette, Macbeth, Győzelmed híreit, személyes érdemed A lázadók rémületével méri, Küzd benne a bámulat s dicséret, Töpreng, melyiket tartsa meg, s melyik Legyen tiéd. Néma ámulattal Nyugtázta, hogy ugyanaz a nap még Ott talált a norvég sáncokon, s hogy nem Riasztott a halál rémképe, melyet Az ellenségre magad festettél fel. Sűrűn estek be a hírnökök, s mint Országunk oltalmazóját Dicsérnek, s legendád fonalát A király előtt gombolyítják le. ANGUS Királyurunk a köszönetét küldi, Színe elé kéret, jutalmad ott Kapod meg. ROSS S egy még nagyobb méltóság Bizonyítékaként parancsolta, Köszöntselek most úgy mint Cawdor thánját, Úgyhogy: üdv neked, nemes thán, Kiérdemelted. BANQUO Mi, az ördög is mondhat igazat? MACBETH Cawdor thánja él. Mért adod rám A más ruháját? ANGUS A régi thán még él, ez igaz, De életét nehéz ítélet nyomja: Halálbüntetés. Hogy a norvégokkal hogyan paktált össze, Vagy titokban ment a hadisegély, Vagy másképp árulta el hazáját, Nem tudom. Idegenszívűségét Megmutatta, bevallotta, mi pedig Kivégezzük. MACBETH [Félre.] Glamis és Cawdor thánja? A legnagyobb hátra van. – Köszönöm nektek. �[Banquóhoz] Elhiszed-e, hogy fiadból király lesz? Reménykedsz? Akik engem először Cawdor ruhájába öltöztettek, neked ezt ígérték. BANQUO Egy találat van, De új tháni címed lehet, arra Lobbant, hogy a koronát vedd célba. Különös, hogy gyakran a sötét erők Igazat mondanak, így fordítanak Magunk ellen; ártatlan semmiségek Lesznek árulóink, s a következmény A mélységbe ránt. Testvéreim, egy szóra. MACBETH [Félre.] Elhangzott két igazság, Királydrámában termékeny prológus, Ha alakul az első felvonás. – Köszönöm, uraim. – [Félre.] Hogy ez a történet a földön túlról indul, Lehet, hogy jó, de hozhat bajt is. Ha bajt hoz, mért vagyok biztos a sikeremben? Mért lett igaz? Cawdor thánja vagyok. Ha jó, mért engedek a sejtetésnek, A rémképnek, melytől a hajam égnek áll, Békés szívem bordáimon dörömböl: Ez nem természetes! A félelem itt és most Nem annyi, mint az ábrázolt szörnyűség. A gondolat csak képzeli még, hogy öl, De úgy rázza létem állványzatát, Hogy a cselekvés elméletekbe fullad, És van a semmi, és az sincs, ami van. BANQUO Nézzétek, társunk hogy elmerült magában. MACBETH Ha úgy esik, hogy királlyá leszek, Nos, akkor az alkalom ad majd koronát, Nem mozdulok. BANQUO Új tisztességeket raktatok rá, Különös ruha az: mint a földi test, Csak ha használod, dől el, mennyit ér. �MACBETH Jöjjön, aminek jönnie kell: Egyszer a legkeményebb nap is véget ér. BANQUO Nemes Macbeth, tőled függ, indulunk-e. MACBETH Bocsánatot kérek, zsibbadt agyam Elfelejtett dolgokkal csatázott. Köszönöm, uraim: ha életem könyvében Lapozok, érdemetek ott szerepel majd Minden oldalon. És most a királyhoz! [Banquóhoz.] Gondolkozz azon, ami ma megesett, Jelentőségét később jobban látjuk, S akkor szabadon beszélgetünk róla. BANQUO Nagyon szívesen. MACBETH Ennyi most elég. – Gyerünk, barátaim. [El.] 1.4. [Kürtszó. Belép DUNCAN, LENNOX, MALCOLM, DONALBAIN és a kísérők.] DUNCAN Kivégezték már Cawdort? A megbízottak visszajöttek? MALCOLM Nem jöttek még meg, felséges apám, De beszéltem eggyel, aki látta a kivégzését, És ő azt mondta, vallott, áruló volt, Kegyelemért hozzád fellebbezett, és Tettét mélyen megbánta. Semmi sem Illett hozzá jobban életében, mint halála. Úgy halt meg, mint a halál szakértője, Úgy dobta el legféltettebb kincsét, Mint holmi semmiséget. DUNCAN Az arcon Nem találod, ki mit gondol belül. Erre nincs módszer. Mindenkinél Jobban bíztam benne. �[Belép MACBETH, BANQUO, ROSS és ANGUS.] Ó, legkedvesebb rokon, mennyire Nyomasztott a hálátlanság bűne! Mindenki mást annyira megelőzöl, Hogy a leggyorsabban felszárnyaló hála Is lassan ér utol. Bár érdemelnél Kevesebbet, akkor én szabhatnám ki Köszönet és fizetség határát. Csak annyit mondok: akkor is több járna, Ha a mindent fizetnénk ki neked. MACBETH Maga a szolgálat és a hűség, Amivel tartozom, már megéri. Felséged – szerepe szerint – fogadja, Amit teszünk érte, és a trónért, Államért, gyermekekért: mindenkiért, Aki szolgál. Ők meg teszik, amit kell, Hogy kimutassák, szeretnek és becsülnek. DUNCAN Gyere, megölellek. Most jó talajba ültettelek el, Gondom lesz rá, hogy tovább növekedj. Nemes Banquo: nem kevesebbet Érdemelsz – és tudja meg mindenki, Hogy ugyanannyit tettél – hadd ölellek! BANQUO Ha növekszem, tiéd az aratás. DUNCAN A bőséges öröm úgy élvezi A teljességet, hogy bús könnyek mögé Bújik. Fiaim, rokonok, thánok, És ti, legközelebb hozzám, halljátok: Későbbi birodalmunk idősebbik Fiunkra alapítjuk: Malcolm mostantól Cumberland hercege. Emellett pedig, Érdem szerint, csillagok és sok más Kitüntetés ragyog majd sokakon. [MACBETH-hez.] És most Invernessbe, hozzád: Legyen köztünk szorosabb kötelék! MACBETH Ami most jön, majd értelmet ad annak, �Hogy létezünk. Én magam viszem a hírt, A feleségem boldog lesz, hogy jössz, Ezért, engedelmeddel, távozom. DUNCAN Kedves, nagyszerű Cawdor. MACBETH [Félre.] Cumberland hercege: olyan lépés, Amelyen bukhatok, vagy át kell lépnem, Mert utamban áll. Csillagok: tüzet szüntess. A mélyfekete vágy nem a fényre vágyik, Mikor a szem a kézzel összejátszik. De az hadd legyen, Ami, ha tett, megretten a szem. [El.] DUNCAN Milyen igaz, kedves Banquo: remek ember, Kezeskedem érte! Egy hasas bankóm Van rá (haha), egy lakoma nem laktat úgy, Mintha őt nézed, vele töltekezel. Most menjünk utána, előttünk jár, Hogy gondoskodjon rólunk. Gyerünk! 1.5. [Belép LADY MACBETH egyedül, levéllel a kezében, melyet éppen olvas.] LADY MACBETH „…a siker napján találtak rám, és a legtökéletesebb bizonyítékkal rendelkezem, hogy több lakik bennük, mint amit földi lény tudhat. Amikor égtem a vágytól,hogy tovább kérdezzem őket, levegővé változtatták magukat, ebben tűntek el. Amikor ámulatba merülve álltam, egyszer csak követek érkeztek a királytól, akik Cawdor thánjaként üdvözöltek, és ezzel a címmel köszöntöttek a vészlények is, célozgatva az elkövetkezendő időre, így: „Üdv, király: aki leszel”. Úgy gondoltam, jó, ha ezt tudatom veled, kedves kicsi társam, akivel mindig is osztoztam, ha nagy volt a siker, hiszen megfosztanálak valamitől, ami jár neked; tudnod kell, hogy te is örülj, milyen nagy méltóságot ígértek neked. Mindezt szívedre bízom, a viszontlátásig.” Glamis vagy, és Cawdor vagy; s az leszel, Amit ígértek – de félek, természetedben Túlteng az emberi jóság langy teje, Hogy rögtön cselekedj. Nagyra törsz, tudod, Hogy mire vágysz, de nem kell a romlás, Ami mindezzel jár. Amit akarsz, �Azt megszentelve kéred, tisztán játszol, Mégis rossz okból nyersz. Azt kívánod, Glamis, ami kiált, hogy „így kell tenned, Ha kellek neked”, de félsz megtenni, S azt mondod: „hagyjuk el”. Gyorsan gyere, És szellememet a füledbe öntöm, S bátor nyelvemmel űzöm el, ami Utadban áll a koronához, melyet, Úgy tűnik, már fejedre tett a sors, És valami természetfölötti. [Belép egy SZOLGA.] Mi történt? Van valami hír? SZOLGA Estére ideér a király. LADY MACBETH Mért beszélsz ilyen őrültségeket? Urad nincsen vele? Ha így lenne, Szólt volna, hogy készülődjünk. SZOLGA Úrnőm, jön urunk, Macbeth is, ez igaz, Egy szolgatársam megelőzte, de Úgy kapkodta a levegőt, hogy majdnem meghalt, Mielőtt kilehelte az üzenetet. LADY MACBETH Adj neki valamit, fontos hírt hozott. [SZOLGA el.] LADY MACBETH Rekedt maga a holló, Aki hírül adja Duncan végzetes belépőjét Kastélyom kapuján. Gyertek, a sorsnak szolgáló szellemek, Itt változtassatok át, Ne számítson, hogy nőnek születtem. A fejem búbjától a nagylábujjamig Töltsön el a legriasztóbb kegyetlenség, Legyen sűrű a vérem, zárjátok el A megbánás útjait, És ha a természet elgyengítene, Ádáz vágyamat ne veszítsem el; Ne támadjon rés szándék és cél között. Két mellemben a tej legyen erjedt epe; �Ti láthatatlan, gyilkoló segédek, Álljatok lesben, hogy a természet Rontását segítsétek. Szállj le, sűrű éj, borítsd magad A legtöményebb pokolfüstbe, Hogy mohó késem ne lássa: sebet ejt, S a menny ne kémleljen a sűrű takarón át, Hogy azt kiáltsa: „Megállj!” és „Ne tedd!” [Belép MACBETH.] Nagy Glamis, drága Cawdor, S még több azáltal, ami később vár rád, Leveled kiemelt az értetlen jelenből, És a jövőt a pillanatban érzem. MACBETH Drága szerelmem, Duncan itt lesz ma éjjel. LADY MACBETH Mikor megy el? MACBETH Majd holnap, ez a terv. LADY MACBETH Kelő nap nem látja meg azt a holnapot. Arcod nagy, nyitott könyv, drága thánom, És benne másnak visszás a tartalom. Úgy csald az időt, hogy idomulsz hozzá, A szem, kéz, nyelv mondja: „Isten hozott”, S míg úgy tűnsz nekik, mint szende virágszál, Te légy a kígyó, mely alatta lapul. Az érkezőt méltóan kell fogadni, De ami az éjjeli ügyet illeti, Azt bízd csak rám, s minden további éj És rólunk szóló nap teljes hatalmú Királya leszünk. MACBETH Jó, ezt majd megbeszéljük. LADY MACBETH Derűsen nézz, A félelem nyomot hagy az arcon. Ha megteszed, a többi az én harcom. [Mindketten el.] 1.6. �[Fiúk fuvolával és fáklyások. Belép a DUNCAN, MALCOLM, DONALBAIN, BANQUO, LENNOX, MACDUFF, ROSS, ANGUS és kísérők.] DUNCAN Kellemes helyre épült ez a vár, S a magaslati levegő jólesőn Cirógatja fáradt szemem. BANQUO A nyár vendége, A fészkét a templomfalra tapasztó Fecske nem kedvelné így ezt a helyet, Ha nem érezné a menny leheletét. Nincs párkány, pillér, sarokív, falkönyök, Ahová fészkét, ezt az ágyat, Ezt az ingó bölcsőt Ne építené nagy szakértelemmel: Itt szeret költeni. Megfigyeltem, Az ilyen helyen jó a levegő. [Belép LADY MACBETH.] DUNCAN Ó, itt van a ház úrnője. – A kedvesség, Amivel elhalmoznak, néha túl sok, De azért nagyon kedves. Megtanítlak, Hogyan kérd az Istent, hogy ő köszönje, Amit értünk teszel. LADY MACBETH Minden szolgálat, Ha kétszer tennénk, és megint még kétszer, Kevés volna a tisztességhez képest, Hogy urunk házunkba száll. Hálánknak Széle-hossza nincs. Szegény remeteként Köszönjük a régebbi és új tisztségeket, Melyeket ránk ruházol. DUNCAN Merre van Cawdor thánja? Azt hittük, Utolérjük, és mi fogadjuk őt, De jó lovas, és szeretete, Mint éles sarkantyú, hozta haza, S előttünk célba ért. Drága úrnőm, Ma éjjel te gondoskodj rólunk. LADY MACBETH Szolgáid, és a szolgák sok szolgája �Kihallgatásra óhajod elé Rakják majd mindenük, ami amúgy is Mind tiéd volt. DUNCAN Add a kezed, vezess a ház urához, Nagyon szeretjük, és a kegyeinket Tovább élvezheti. [Kezét nyújtja.] Engedd meg, úrnőm. 1.7. [Fiúk fuvolával, fáklyák. Feltűnik a főtálaló mester és különböző szolgák tálakkal és más edényekkel a színpadon. Azután belép MACBETH.] MACBETH: Ha meglenne a tett, amikor megvan, Jó lenne, hogyha gyorsan lenne meg. Ha a merényletből háló is lehetne, Mely a halállal a következményt Éppúgy elkapná, mint a sikert, ha A csapás egyszerre lenne minden Léte és vége egyben, akkor itt, itt, Az idő innenső partján kockáztatnánk, Ami még hátra van. Csakhogy ilyenkor Itt van az ítélet, s a véres okítás, Ha célba talál, épp oktatóját Ízekre szedi. A pártatlan igazság Préseli ajkunkra mérgezett poharát. — Itt kétszeres a bizalma: rokona vagyok És alattvalója, ez kétszeresen mond Ellent a tettnek; énnekem kellene Házigazdaként a gyilkos elől Ajtó mögé zárnom, nemhogy még én Legyek, aki feni a kést. Aztán meg Ez a Duncan olyan jámbor lélek, Olyan tiszta király, hogy jósága, Mint angyal, harsonák hangján Taszít a kárhozatba, ami rám vár, Ha megölöm. És a szánalom, mint Csupasz újszülött viharfelhő hátán, Vagy mint ezer kerub, sok láthatatlan hírnök, A lég mennyei paripáin ülve, A rémes tettet úgy vágná szemünkbe, Hogy a szél könnyekbe fúl. Nincs sarkantyúm Hogy szándékom véknyát csiklandozzam, Csak a nagyravágyás, mely akkorát lendül, Hogy földre puffan a másik oldalon. �[Belép LADY MACBETH.] Mi van, mi újság? LADY MACBETH A vacsora végén tart. Miért jöttél ki? MACBETH Kérdezte, hol vagyok? LADY MACBETH Hát persze, nem tudod? MACBETH Ne bolygassuk tovább ezt az ügyet. Nemrég tüntetett ki, és mások is Csillogó meséket szőnek rólam, Még utolsó öltésük sincs rajta, Máris szaggassam szét? LADY MACBETH Túl mámoros volt talán a remény, Amibe burkolóztál? Vagy alszik Azóta is? És most fölébred, mint A zöldre sápadt másnaposság, és csak Bámul arra, amit örömmel vállalt? Mostantól így veszem, ha azt mondod: „szeretlek”. Hát félsz elszántan tenni is azért, Amiért a vágy gyötör? Életünk dísze Neked is éppúgy kell, de ehhez sehogy Sem illik ez a gyávaság, így élni Te is szégyellsz: mikor a „nem merem” Szolgál a „szeretném”-nek, ahogy A kényes macska mondja a mesében. MACBETH Kérlek, elég, Meg merem tenni, amit férfi merhet, Aki többet mer, nem is ember. LADY MACBETH Akkor biztos egy szörny volt, aki múltkor Tudtomra adta, mit határozott. Amikor merted: akkor voltál férfi, És mennyire férfi volnál akkor, Ha még több lennél, mint az akkori. Nem vágott egybe sem hely, sem idő: Te létrehoztad volna mind a kettőt. �Most egyszerre magukat megteremtik: Most ettől vagy oda. Szoptattam már, Tudom milyen egy kisbabát szeretni, De fogatlan szájából tépném ki A mellbimbómat, és míg mosolyog rám, Loccsantanám szét azt a kis fejét, Ha úgy adtam volna szavam, ahogy te. MACBETH És ha belebukunk? LADY MACBETH Mi? Belebukunk? Húzd pattanásig bátorságod íját, És nem bukunk el. Ha Duncan elalszik, – S hamar pihenni hívja a mai Hosszú út – a két testőrét borral És más főzetekkel úgy elkábítom, Hogy az emlékezet, az elme Gondnoka, csak pára lesz, és cseppenként jut Az ész lombikjába. Ha a két őr Kábán, mint az állat, elázva hever, Hullarészegen, akkor miénk A gyámoltalan Duncan, és rajta bármit Elvégezhetünk. És mészárlásunk Bűnét mért ne fognánk a jól bevedelt Testőreire? MACBETH Te csak fiút szülj, Rettenthetetlen, acélos anyagod Csak hímeket formálhat. Ha vérrel Mázoljuk be a két bent alvó őrt, S az ő tőrüket használjuk, elhiszik Ennyiből, hogy ők a tettesek? LADY MACBETH Mi mást hihetne bárki, ha halálán Őrjöngő gyászban jajveszékelünk? MACBETH Döntöttem és testemben minden ízem A szörnyű mutatványra ajzom fel. Gyere, Szép külső csalja meg most a jelent, Hamis arc rejtse, amit a rút szív Kijelent. II. felvonás �2.1. [Belép BANQUO és FLEANCE, az utóbbi fáklyát tart.] BANQUO Hány óra van, fiam? FLEANCE A hold lement; az óra nem ütött. BANQUO A hold ilyenkor éjfélkor megy le. FLEANCE Azt hiszem, ennél később van, uram. BANQUO Gyere, segíts levenni a kardom. – A mennyben fukarkodnak a fénnyel, Minden gyertyát elfújtak. – Ezt is fogd meg. Ólmos fáradság üli minden tagom, De nem tudok aludni. Adná az ég, Hogy ne kelljen nyomasztó sejtelmekkel Viaskodnom, melyeket a természet Épp alvás közben küld. [Belép MACBETH és egy SZOLGA fáklyával.] Ide a kardot – Ki az? Mit akar? MACBETH Jóbarát. BANQUO Hát nem alszol még, uram? A király Lefeküdt, szokatlanul vidám volt, A szolgáknak bő jutalmat osztott, A háziasszonyok gyöngyének pedig Ezt a gyémántot küldi, és igen Elégedetten zárta a napot. [Egy gyémántot ad át MACBETH-nek] Azaz sötét van, mert a holdat és a csillagokat felhők borítják. MACBETH A szándék szabadságát vétségek Nyomták el: készületlenek voltunk. �BANQUO Minden nagyon jó volt. — Múlt éjszaka A három vészlény zavarta álmomat; Volt igaz abban, amit neked mondtak. MACBETH Nem gondolok rájuk, de ha van egy Nyugalmas óra, szenteljünk néhány szót Ennek az ügynek, ha alkalmas neked. BANQUO Amikor neked is jó, örömmel. MACBETH Hidd el, csak becsületedre válhat, Ha te is azt gondolod, amit én. BANQUO Efelől nincs kétségem, persze majd Szabadon mondom, amit gondolok, S nyilvánvaló lesz, kihez vagyok hű. MACBETH Hát akkor — jó éjt. BANQUO Köszönöm, neked is. [BANQUO, FLEANCE el.] MACBETH [a SZOLGÁ-hoz]: Menj, kérd meg az úrnőd, hogy csengessen, Ha kész az italom. Aztán meg ágyba! [SZOLGA el.] Tőr az, amit magam előtt látok, Markolattal a tenyerem felé? Gyere, hadd kaplak el, Nem foglak még, de látlak. Halálos látvány, vajon érzékeimből Csak a látásomnak adod át magad? Vagy csupán az elme tőre volnál, Hamis csinálmány, ami a túlfűtött Agyból gőzölög elő? De látlak még, Olyan tapinthatóan, mint ezt a tőrt, Amit most húzok ki éppen. Úgy vezetsz, mintha tudnád, mit akartam, És ilyen eszköz kellett pont nekem. Szemem a többi érzékem bolondja, Vagy több, mint bármely másik. Látlak még, Pengéden és a markolaton vérfolt: Nem így volt eddig! — Ilyen dolog nincs. Szemem szokik a véres feladathoz. Most úgy tűnik, a világ egyik felén �A természet halott, s a gonosz álom Lopva kísérti az alvás függönyét. Boszorkány áldoz sápadt Hekaténak, A halványuló gyilkosságot farkas Üvölti talpra, a hű éjjeli őr; Mint kísértet, a gyilkos puhán lépdel, Elnyújtva, bűverővel, Tarquinius Nyomdokán. Lábam alatt te, kemény, Szikár föld, ne halld meg lépteim, Nehogy a kövek szólják el magukat, S a rettenet kiszökjön az időből, Most, amikor minden összevág. De csak fenyegetőzöm, ő meg él, Forró tettre minden szó jeges szél. Csengettyű szól. Megyek s megvan a tett. Hív a kis harang. Ne halld meg Duncan, mert ez kongatja el, Pokolra kerülsz-e, vagy mennybe fel. [El.] 2.2. [Belép LADY MACBETH.] LADY MACBETH Bátorrá tett, amitől ők berúgtak, Kialudtak — bennem ébred a tűz. [Bagolyhuhogás.] Csönd! Mi ez? Bagoly rikolt a sors őrjáratán, S kíván örök, végső jó éjszakát. Most, mindjárt megteszi! Az ajtó nyitva van. A két bódult Őr horkol, más bajt nem csinálhat. Olyan Szert tettem a pohárba, hogy vagy Élet várja őket, vagy halál, majd Meglátjuk, ki győz. [MACBETH belép a háttérben két véres tőrrel a kezében.] MACBETH Ki az? Mi történt? LADY MACBETH Mi van, ha felébredtek, és nem sikerült? Ha nincsen tett, csak bajt hoz ránk a próba. Csönd! A tőröket odakészítettem, Nem tévesztheti el. Ha nem hasonlít �Úgy alvó apámra, én teszem meg. Macbeth! MACBETH Megtettem. Meg! Hallottál valamit? LADY MACBETH Bagoly rikoltott, tücsök sírt, csak ennyit. Mondtál valamit? MACBETH Mikor? LADY MACBETH Most. MACBETH Ahogy bejöttem? LADY MACBETH Igen. MACBETH Hallgasd csak! Ki alszik a szomszédos szobában? LADY MACBETH Donalbain. MACBETH Szánalmas látvány. LADY MACBETH Ne mondj ilyet, ez ostobaság. MACBETH Az egyik felnevetett álmában, A másik meg azt kiáltja: „Gyilkos!” Fölébresztették egymást, ott álltam, Hallottam őket, de imádkozni kezdtek, S visszabújtak az ágyba. LADY MACBETH Ketten vannak abban a szobában. MACBETH „Isten, segíts” – szól az egyik, „Ámen”, Mondja a másik, mintha észrevennék A hóhér kezem. A borzongató �Fohászra nem ment az „Ámen”, pedig Próbáltam, mikor mondták: „Isten segíts!” LADY MACBETH Ne gyötörd magad ennyire. MACBETH De mért nem tudtam kimondani, „Ámen”? Segítség kellett volna fentről, De az „Ámen” a torkomban rekedt. LADY MACBETH Nem jó tetteinkről így gondolkodni, Mind a ketten beleőrülünk. MACBETH Hallottam, valaki azt kiáltja: „Ne aludj Tovább, Macbeth álmot öl”, az ártatlan Álmot, mely kisimítja a ráncokat A gondok zubbonyán, a mély álmot, Mely elveszi minden nap életét, Őrlődés gyógyfürdője, megrongált Elme balzsama, tápláló éltetőnk, A főfogás a természet asztalán. LADY MACBETH Mi van? Nem értem. MACBETH Az egész házban az visszhangzott: „Ne Aludj, Glamis álmot gyilkol, ezért Cawdor Sem alhat, Macbeth nem alhat többé.” LADY MACBETH Ugyan már, ki kiáltott volna? Drága thánom, csak pazarlod az erőd, Ha ilyen betegesen állítasz be Mindent. Hozz egy kis vizet és mosd le A kezedről ezt a mocskos tanút. A tőröket meg mért hoztad ide? Ott kellett volna hagyni. Vidd vissza, És mázold be az őrök arcát vérrel. MACBETH Nem megyek vissza! Rágondolni is félek, Hogy mit tettem, nem akarom látni, Nem merem. LADY MACBETH �Mennyire gyenge lettél! Kérem a tőröket! Az alvó vagy a holt Csak kép, semmi más, gyermeki szem fél A festett ördögtől. Ha vérzik még, Az ő vérével kenem be a két őrt, Ez lesz ellenük a koronatanú. [A tőrökkel el.] [Kopogás kintről.] MACBETH Mi ez a kopogás? Mi van velem, hogy Irtózom minden hangtól? Kié ez A kéz? Nézd, kivájja a szemem! Vajon Neptun hatalmas óceánja Tisztára mossa kezem ennyi vértől? Nem: ha minden tenger egyesül, Kezem vörösre festi azt a zöld vizet! [Belép Lady MACBETH.] LADY MACBETH A kezem olyan színű, mint a tiéd, De szégyellném, ha a szívem ijedten Sápadozna. [Kopogás kintről.] Kopogást hallok A déli kapun. Zárkózzunk a szobánkba, Nem kell sok víz, hogy lemossuk a tettet. Milyen könnyű lesz akkor! Téged viszont Elhagy minden erőd. [Kopogás kintről.] Hallgasd csak! Megint Kopognak. Vegyél hálóruhát, nehogy Azt higgyék, fent voltunk egész éjjel. Ne merülj el ennyire magadban. MACBETH Hogy megtudjam, mit tettem, legjobb volna, Ha már nem tudnám, ki vagyok. [Kopogás kintről.] Kopogj csak, ébreszd föl az alvó Duncant! Bárcsak lehetne. [Elmennek.] �2.3. [Belép a KAPUS. Kívülről kopogás.] KAPUS Itt aztán van kopogás: ha az ember a pokol kapujában őrködne, már rég elfordította volna a kulcsot. [Kopogás] Kip-kop. Ki az ott, Belzebub nevében? Itt jön egy módos gazda, aki felakasztotta magát, mert bő termést remélt. A legjobbkor jössz – remélem, van zsebkendőd, mert mész az izzasztóba. [Kopogás.] Kip-kop. Ki az ott… na, a… másik ördög nevében? Á, itt van egy mindent kimagyarázó… a csúsztatások mestere, aki esküdni is úgy tud, hogy az igazság mérlegén mindkét serpenyőt mozgásba hozza egymás ellen; épp elég árulást követett el Isten nevében, mégse tudta becsúsztatni magát a mennyországba. Na, gyere, kedves mester. [Kopogás.] Kip-kop. Ki van ott? De hiszen ez egy angol szabó, akinek épp most bújik ki az izéje a legutolsó francia divat szerint készült nadrágból. Gyere, szabó, itt megsütheted a libuskádat. [Kopogás.] Kip-kop. Hát már sohase lesz itten csend? Mégis, mit gondoltok, hol vagytok? De ez a hely nem lehet a pokol, ahhoz túl hideg. Elég volt az ördög-kapusságból. Csak néhány hivatalos csúsztatót akartam beengedni, akik puha rugózású hintón tartanak az örök máglya felé. [Kopogás.] Mindjárt,mindjárt, no; ejnye, de sürgős! Kérem, ne felejtkezzenek el a kapusról. [Belép MACDUFF és LENNOX.] MACDUFF Hogy van ez barátom, olyan késő volt, Mikor ágyba mentél, hogy most Korán van a késői kelés? KAPUS Parancsára, uram, a második kakasszóig mulattunk, és az ital, uram, három dolgot is felpiszkál. MACDUFF Na, mi az a három, amit az ital különösen felpiszkál? KAPUS Az az igazság uram, hogy az orrpirosítást, az alvást és a vizelést. Viszont ami a bujálkodást illeti, azt felpiszkálja és bepiszkítja: felpiszkálja a vágyat, de elmarad az előadás. Ezért aztán a sok italra lehet mondani, hogy értelmeinek megfelelően egy ivású, akarom �mondani egy ívású a bujasággal: felhevít-lekonyít, megrakatjaelrakatja, felcsinál-becsinál, megcsinálja-kicsinálja, feláll, de aztán meg leáll. Összefoglalva: az ivás és a bujaság együtt lefekteti az igazságot… aludni… oszt jó napot. MACDUFF Úgy látom, téged alaposan két vállra fektetett. KAPUS Ahogy mondja, uram, még a torkomat is szorongatta alulról, de aztán én torkoltam le, és azt hiszen, én voltam az erősebb, mert ugyan többször levett a lábamról… hányszor is? … minden esetre … hánytam, mert nem engedtem, hogy elszédítsen és megtévesszen ... szóval … lehánytam a lábam. [Belép MACBETH.] MACDUFF Felkelt a gazdád, úgy látom, Biztos a kopogás ébresztette fel, Itt jön. LENNOX Jó reggelt, uram! MACBETH Jó reggelt nektek is. MACDUFF Felkelt-e már a király, thán uram? MACBETH Még nem. MACDUFF Meghagyta, hogy jó időben keltsem. Majdnem késtem egy órát. MACBETH Máris viszlek hozzá. MACDUFF Tudom, hogy ez kedves kötelesség, De azért feladat. MACBETH Az ilyen munka éppen, hogy pihentet. Arra van az ajtaja. �MACDUFF Nem szívesen zavarom, de most ez A dolgom. [Kimegy.] LENNOX Már ma útnak indul a király? MACBETH Igen, így rendelkezett. LENNOX Ma éjjel minden nyugtalan volt, ahol Aludtunk, ledőlt a kémény, s azt mondják, Furcsa jajongást hordott-vitt a szél, Halálsikolyt, rémisztő szájból ömlő Jóslatot gomolygó zűrzavarról, Amikor események roncsait Sodorja bús korunk. A vészmadár Zengett az életünkre örökös Éjszakát. Azt rebesgetik, a föld Belázasodott, rázta a hideg. MACBETH Nehéz éjszaka volt. LENNOX Nem éltem még sokat, de ilyenre Nem emlékszem. [Belép MACDUFF.] MACDUFF Iszony! Iszony! Iszony! Nincs rá a szívben kép, a nyelvben szó! MACBETH és LENNOX Miért, mi történt? MACDUFF A romlás megalkotta mesterművét. Szentséggyalázó gyilkosság törte Át az Úr magasztos házának falát, S ellopta az építmény életét. MACBETH Mit mondtál? Életét? LENNOX Csak nem felséges urunkról beszélsz? �MACDUFF Menjetek be, és nézzetek egy új Gorgó szemébe, csak nehogy kőszobor Legyen belőletek. Nincsen szavam, Lássatok és beszéljetek ti. [MACBETH és LENNOX el.] Felkelni, felkelni, Harangot félre verni, gyilkosság és Felségárulás! Banquo és Donalbain, Malcolm, mindenki fel, az álmot, A halál ábrázatát, vessétek le, Mert valóság vár: maga a halál, A végítélet képe. Keljetek már, Hé, Malcolm, Banquo, mint sírból jövő Szellemek siessetek, a rettenet Ezt kívánja. [Félreverik a harangot. Belép LADY MACBETH.] LADY MACBETH Ki fújja itt a borzalom kürtjelét, Amitől összecsődül az egész Alvó ház? Beszélj már! Beszélj! MACDUFF Ó, asszonyom, Az én szavam most nem hölgynek való, Egy nő fülébe jutva újra ölne, És úgy pottyanna ki. [Belép BANQUO.] Ó, Banquo, Banquo, Felséges királyunkat meggyilkolták. LADY MACBETH Jaj nekem, borzalom, Itt, a mi kastélyunkban? BANQUO Ez bárhol iszonyat. Kedves Macduff, Vond vissza a szavad, és mondd, Hogy nem igaz. [Belép MACBETH és LENNOX.] �MACBETH Ha egy órával ezelőtt meghalok, Boldogan éltem volna. Mostantól Semmi sem komoly itt, a földi létben. Minden játékszer, halott a rang, a fény, Az élet borát lefejték, csak sűrű Alja az ég büszkesége. [Bejön MALCOLM és DONALBAIN.] DONALBAIN Valaki rosszul van? MACBETH Ti vagytok, csak még nem tudjátok. A véretek forrása, kútfeje Elapadt, maga az élet-kút Apadt ki. MACDUFF Apátokat megölték. MALCOLM Kicsoda? LENNOX Minden jel azt mutatja, az őrök Tették, a belső emberek. Sok vér Csúfítja arcuk és kezük, a két Véres tőrt párnájukon megtaláltuk, Le sem törölték; csak bámultak bután, Nem lett volna szabad megbízni bennük. MACBETH Mennyire bánom már, hogy haragomban Mindkettőt megöltem. MACDUFF Hogyan tehetted ezt? MACBETH Ki tud egyszerre bölcs és dühös lenni, Kábultan mérlegelni hűség és jog között? Az nem is ember. Vad szeretetem Meglódult, nem lassította ész. Ott Feküdt Duncan, ezüstös bőrét arany Csipkével verte ki a vér, s mint hitszegés A természettel szemben, egy-egy tátongó Sebe omladék volt, melyen betört �A rontás. S a gyilkosok mesterségük Bíborában; a tőrök markolatig Ragacsosak a vértől – nem, itt nem Volt visszaút annak, aki igazán Szerette, s tudta, hogy ezt bátorsággal Hogyan mutassa ki. LADY MACBETH Segítség, jaj! MACDUFF Valaki segítsen. [LADY MACBETH kimegy, támogatják.] MALCOLM [DONALBAIN-hez] Mondd, miért nem moccan a nyelvünk,holott Az ügy leginkább minket érint? DONALBAIN [MALCOLM-hoz] Mit mondhatnánk, ha itt minden odúban Végzet ülhet, hogy lecsapjon ránk? Meneküljünk. A könnyet forralni kell. MALCOLM [DONALBAIN-hez] A mély gyász még csak álldogál szívünkben. BANQUO Nézzük meg, hogy van a Lady. S ha úrrá lettünk kissé fájdalmunkon, Tanácskozzunk, és hatoljunk a véres Tett mélyére. Kétely és félelem Gyötör mindannyiunkat. De a nagy Isten színe előtt állva keresem A rejtett indítékot, harcolok Az áruló gonosz ellen. MACDUFF Én is! MIND Én is, én is! MACBETH Vegyünk magunkra emberibb ruhát, És találkozzunk kint, a nagyteremben. MIND �Helyes, helyes. [Mindenki kimegy, kivéve MALCOLM-ot és DONALBAIN-t.] MALCOLM Te mit teszel most? Ne menjünk közéjük, Nem érzett bánat könnyen tettethető; Rossz ember ebből él. Átszököm Angliába. DONALBAIN Én meg Írországba. Ha elválunk, A biztonság nagyobb. Itt minden ember Tőrt rejt mosolyában, egy vérrokon Könnyen véres lehet. MALCOLM A gyilkos nyíl Az íj idegén ül még, mi ne legyünk A céltáblájukon. Nyergeljünk gyorsan, Hosszasan nem búcsúzunk, elsurranunk. Senki sem tolvaj, ha életét lopja: Magát fogja ki, ha valami foglya. 2.4. [Belép ROSS egy ÖREGEMBER-rel.] ÖREG Az elmúlt hetven évre jól emlékszem, Vaskos kötet ez a hosszú idő, Megéltem szörnyű, különös dolgokat, De a múlt éjjelhez egyik sem fogható. ROSS A menny, jó öreg, bizony ránk ijeszt: Borzasztja, hogyan alakít az ember Ezen a lenti, véres színpadon. Most nappal volna, de az úti lámpást Elfojtja a sötét. Túl sok az éj, Vagy a nap szégyenkezik, hogy a föld Arcát sötét földeli el, és nem Csókolhatja élénk sugarával? ÖREG Ez éppúgy természetellenes, mint a Tett, ami megtörtént. Múlt kedden is egy Sólyom büszkén szárnyalt, toronymagasan, Egerésző bagoly csapott le rá, És megölte. �ROSS És Duncan lovai – tényleg rendkívüli – Mind gyors és pompás, fajtájuk legjava, Visszavadultak, s béklyót szakítva, Istállót törve úgy lázadtak fel, mint Aki ember ellen visel háborút. ÖREG Azt mondják, fel is falták egymást. ROSS Így volt, csak bámultam a döbbenettől. [Belép MACDUFF.] ROSS Nahát, itt a jó Macduff. Mondd, mi újság? MACDUFF Kérlek: csak nézz körül. ROSS Tudják-e már Ki tette ezt a több, mint véres tettet? MACDUFF Az őrök, akiket Macbeth megölt. ROSS Micsoda nap; volt okuk vagy mentségük? MACDUFF Pénzért csinálták. Malcolm és Donalbain, A két királyfi titokban megszökött, Ezért gyanítható erősen, hogy Kik a tettesek. ROSS Még több lázadás ez A természet ellen. Pazarló A becsvágy, amely épp azt rontja, Amiből épült. Valószínű tehát, Hogy a királyság most Macbethre száll. MACDUFF Nevét már kihirdették, és Scone-ba Ment, hogy beiktassák. �ROSS És Duncan teste hol van? MACDUFF Colmkillbe vitték, Minden ősének csontja ott pihen. ROSS Te elmész Scone-ba? MACDUFF Nem, haza tartok, Fife-ba, jó rokon. ROSS Én viszont Scone-ba. MACDUFF Bárcsak mindent rendben találnál ott. Jó utat, aztán nehogy az új köpeny Rosszabb legyen majd, mint a megkopott. ROSS Szerencsés utat, jó öreg. ÖREG Az Isten áldjon, utad ott vigyen át, Ahol a rosszból jó lesz, ellenségből Meg barát. III. felvonás 3.1. [Belép BANQUO lovaglóruhában.] BANQUO Hát most tiéd lett: király vagy, Glamis, Cawdor, minden, ahogy a vészlények Ígérték; s félek, iszonyú rút volt Ez a játék. De azt is mondták, te itt Megállsz, és én leszek királyok őse. Ha nem hazudtak – Macbeth, te fürdesz Szavaik fényében – és te magad vagy A bizonyíték, az igazolás. Mért ne válna be nekem is a jóslat? Hadd reménykedjem! De csönd, itt jön. [Kürtszó – belép MACBETH mint király, LADY MACBETH királynőként, LENNOX, ROSS, urak és kísérők.] �MACBETH Itt a fővendég! LADY MACBETH Ha nem találjuk meg, Hiányzott volna a lakománkról, S minden rosszul sül el. MACBETH Ma este, uram, díszvacsora lesz, Kérlek, legyél jelen. BANQUO Rendelkezz velem, Felség; a kötelesség örökös Kapocs: nem szakít el tőled. MACBETH Ma délután kilovagolsz? BANQUO Igen, uram. MACBETH Ha nem mennél, a mai tanácskozáson Kikérnénk mindig megfontolt és okos Véleményed, de akkor inkább holnap. Messze mész? BANQUO Olyan messze, uram, hogy Épp visszatérhetek a vacsorára. Ha lassabb a lovam, kénytelen leszek Az éjjeltől egy-két sötét órát Kölcsönkérni. MACBETH De nehogy elmaradj a vacsoráról! BANQUO Semmiképp nem tenném, uram. MACBETH Azt halljuk, vérszagú öcséink Bujkálnak Angliában és Írországban, Tagadják az apagyilkosságot, S furcsa mesékkel tömik mások fülét. De erről holnap, ez mindannyiunkat �Érintő államügy. Fáradj lovadhoz, Minden jót, amíg meg nem jössz ma éjjel. Fiad, Fleance veled megy? BANQUO Igen, uram, de már indulnunk kell. MACBETH Száguldjatok, lovatok ne botoljon, Erős hátukra bízlak, jó utat! [BANQUO el.] Most hétig mindenki a maga ura, Tegyétek, ami tetszik, annál is Édesebb lesz, ha újra látjuk egymást. Vacsoráig visszavonulunk; addig Az Isten áldjon. [Mind kimennek, kivéve MACBETH-et és egy SZOLGÁ-t.] [A SZOLGÁ-hoz.] Hé, te, állj csak meg, itt vannak már, Akiket idehívtam? SZOLGA Igen, uram, A kastélykapu előtt várakoznak. MACBETH Kísérd be őket. [SZOLGA el.] Így lenni semmi; De biztonságban lenni: az a kérdés. A félelem Banquótól bennem ragadt; Királyi jellemében trónol az, Ami mélyembe vág. Sok mindent meg mer Tenni, higgadt elmével, és olyan Bölcsességgel, amely a tetteit Biztonságos irányba tereli. Más lénye nem nyomaszt, csak az övé, Jelenlétében szellemem eltompul, Mint mondják, Marcus Antoniusé, Ha Caesar vele volt. Mikor először Neveztek királynak, rászólt a nővérekre: Neki beszéljenek, s e vészpróféták Úgy köszöntötték, hogy királyok sorát Nemzi majd. Az én fejemre pedig �Meddő koronát, markomba kiszáradt Jogart tettek, s kezemből kitépték A folytatás és siker fonalát. Nem lesz fiam, aki követne a trónon. Ha így van, Banquo gyermekeiért Mocskoltam be magam, őértük lettem A jó és áldott Duncan gyilkosa, Őértük került gennyes gyűlölet Békém poharába, s dobtam a lelkem Az emberfaló, sátáni kárhozatba. Királlyá tettem őket, Banquo magjait! Kihívom inkább a Sorsot viadalra A legvégsőkig tartó küzdelemben. Ki az ott? [Belép a SZOLGA két GYILKOS-sal.] [A SZOLGÁ-hoz] Most őrizd az ajtót, amíg nem szólok. [A GYILKOS-okhoz] Nem tegnap beszélgettünk utoljára? GYILKOSOK De igen, felség. MACBETH Hát mit gondoltok arról, amit mondtam? Értsétek meg: nem én, hanem ő volt, aki a múltban szerencsétlenné tett titeket, ti azonban engem, az ártatlant gyanúsítjátok. A múltkor ezt elég érthetően elmagyaráztam: bizonyítékokat mutattam, hogyan tévesztett meg és csapott be. Láttátok ügynökei listáját, és hogy azok kikkel működtek együtt, és minden egyebet, amiből egy félkegyelmű vagy nagyon ostoba is megállapíthatja, hogy „mindezt Banquo tette”. ELSŐ GYILKOS Igen, tudattad velünk, uram. MACBETH De még mennyire, sőt tovább is mentem, és mai találkozónknak ez a tárgya. Vajon annyira túlteng természetetekben a türelem, hogy inkább mindent hagynátok ennyiben? Annyira átjár az evangéliumi szellem, hogy inkább imádkoztok ezért a jó emberért és minden utódjáért, érte, akinek kemény keze alatt görbült a hátatok, aki a sírba taszít, és örökre földönfutóvá tette a családotokat? ELSŐ GYILKOS Mi férfiak vagyunk, uralkodóm. MACBETH Igen, a „férfi” gyűjtőnév alatt Szerepeltek, ahogy „kutya” az agár, �A korcs, a spániel, a keverék, A loncsos szőrű és a vízi eb, Meg a félig farkas: ezeket mind Kutyának hívjuk. Becses tanulmányok Tesznek különbséget a gyors, a lassú, Az okos, a házőrző és vadászeb Között, megemlítve az ajándékot, Melyet a bőkezű természet zárt Beléjük: ez által mindegyikben van Valami többlet, amikor az azonos neműek Lajstromán megjelennek. A férfival Sincs másképp. Ha tehát fent vagytok A listán, és nem a férfinem legalján Tartanak számon, nyilatkozzatok, S a lelketekre bízom az ügyet; Gyors végrehajtás, s eltűnt az ellenség; Mi meg szívünkbe zárunk. Az életet Addig betegen viselem, amíg Nem gyógyítja meg az ő halála. MÁSODIK GYILKOS Felség, egyként a sok közül, akit Ütött-vert a világ, nem érdekel, Dühömben mit csinálok, csak árthassak Neki. ELSŐ GYILKOS Csatlakozom: sok baj szakadt Fejemre, fáraszt, hogy huzakodjam A szerencsével; vagy kijavítom Az életem, vagy elhajítom. MACBETH Tudjátok Akkor, ki az ellenség: Banquo. GYILKOSOK Úgy van, uram. MACBETH Az enyém is. Köztünk olyan Véres a szakadás, hogy léte minden Perce egy-egy döfés oda, ahol Leginkább élek. Elsöpörhetném Puszta tekintetemmel, hatalmas Akaratom percnyi szeszélyeként, De nem szabad, mert van néhány közös Barátunk, a pártfogásuk fontos, Ezért majd velük gyászolom, ámbár �Én sújtom le. Ezért udvarlok Segítségetekért, s rejtjük az ügyet A köznép szeme elől: súlyos és Nyomós okaink vannak. MÁSODIK GYILKOS Megtesszük, Uram, amit nekünk parancsolsz. ELSŐ GYILKOS Még ha az életünk… MACBETH Lelketek tüze átsüt rajtatok. Egy órán belül kaptok utasítást, Hogy hol álljatok lesben, tudatom A helyes időzítést, a legjobb Percet, mert ma éjjel kell megtennetek. Menjetek a kastélytól távolabb; Tudjátok: árnyék rám nem vetülhet. És vele együtt – hogy folt vagy botlás Ne csúfítsa a munkát – abban az órában Fiát, Fleance-t is várja ez a sors: A fiú hű társa, és hogy ne legyen, Éppúgy életbevágó. Ki-ki készülődjön, Mindjárt jövök. GYILKOSOK Nem hagyunk cserben, jó uram. MACBETH Üzenek hamar: maradjatok a közelben. [GYILKOSOK kimennek.] Döntöttünk. Banquo, ha lelked a menny várja, Ma éjjel van esély a nagy utazásra. 3.2. [Belép LADY MACBETH és egy SZOLGA.] LADY MACBETH Banquo nincs a kastélyban? SZOLGA Nincs, asszonyom, de ma éjjel visszajön. LADY MACBETH �Mondd meg a királynak, hogy néhány szót Kívánok váltani vele. SZOLGA Igenis, asszonyom. LADY MACBETH Semmink sincs, a tönk szélén állunk, Ha belül üres az, amire vágytunk. Nagyobb biztonság kárvallottnak lenni, Mint vallani: kár így örömöt venni. [Belép MACBETH.] Mi van veled, mért vonulsz mindig el, Mért választasz rémképet társadul? Gyötrődsz magadban; ha halottra gondolsz, Engedd, hadd haljon vele a gondolat. Ha nincs ellenszer, kár tovább vesződni, Ha megtettük: nem lehet nem megtenni. MACBETH A kígyóba csak belevágtunk, nem Öltük meg; összeforr, tekergőzik, És balfogásainkba újranőtt Fogát vájja. De forduljon ki négy Sarkából minden, legyen nyomorult A menny és a föld, mielőtt rettegve Eszünk-iszunk; lidérces álmok nem Dúlhatják reszkető éjszakáink. Feküdjünk együtt inkább a halottal Akit, hogy jobb legyen létünk, jobblétre Segítettünk, minthogy az elme kínja Rázzon önkívületbe. Duncan ott Lenn a sírban. Békésen alszik, nyugszik Az elevenség lázai után. Az árulás Ártott igazán, de már sem acél, Sem méreg, sem hadak, sem belviszály, Semmi nem érheti többé. LADY MACBETH Drága jó királyom, térj magadhoz, Simítsd ki gyűrött arcod, légy ma vidám És önfeledt a vendégek között. MACBETH Így lesz, szerelmem, de kérlek, légy te is. Külön ügyelj Banquóra, tüntesd ki Figyelmeddel, barátságos szavakkal. �Míg nincs biztonság, rangunkból áradjon A megnyerő hízelgés; szívünk elé Arcunkat mint maszkot tartsuk, S ne lássanak az álruhánk mögé. LADY MACBETH Hagy abba! Most azonnal! MACBETH Skorpiók nyüzsögnek a fejemben, Szerelmem! Tudod: Banquo és Fleance él! LADY MACBETH Ők is halandó példányai a természetnek. MACBETH Van megoldás, igen: sebezhetőek; Tehát örülj: mielőtt romfalak közt Csapong a denevér, mielőtt csúf Ganajbogár indul álmosan dongva A sötét Hekatéhoz az éjszaka Tátongó üregét zengetve, Egy tett történik: neve is iszonyat. LADY MACBETH Miféle tett? MACBETH Drága csibém, neked nem kell még tudni Erről; majd tapsolhatsz előadás után. Gyere, vaksötét éjjel, bogozz Kendőt nappalunk párás, bús szemére, És vértől síkos, láthatatlan kézzel Tépd cafatokra azt a szövetséget, Mely napról napra sápadtabbá tesz. Sűrűbb a szürkület; varjúhad száll, Megtér a károgó vadonba; ami Ma szép volt, bágyadtan konyul le; Az éj sötét erői ólálkodnak, nézik, Merre az áldozat. Csodálkozol? A szavam ne feledd; maradj elszánt, További bajjal gyógyítjuk, ami bánt. Kérlek, gyere velem. 3.3. [Belép három GYILKOS.] ELSŐ GYILKOS �De ki utasított, hogy velünk gyere? HARMADIK GYILKOS Macbeth. MÁSODIK GYILKOS Megbízhatsz benne. Őt küldték, hogy elmondja pontról pontra, Mi most a dolgunk. ELSŐ GYILKOS [A HARMADIK GYILKOS-nak.] Na, jól van, csatlakozhatsz. Nyugat felől még dereng egy kis fény. Kései utas ilyenkor igyekszik A legközelebbi fogadóba. Mindjárt jön, akire várunk. HARMADIK GYILKOS Csönd, ez lódobogás! BANQUO [Kívülről.] Hé, világítson itt már valaki! MÁSODIK GYILKOS Ez ő lesz, a többi vendég Megérkezett, és be is mentek. ELSŐ GYILKOS Leszálltak a lóról. HARMADIK GYILKOS Lehet, még majdnem egy mérföldre vannak; Ő is, mint mindenki, onnan gyalog jön A kastélykapuig. [Belép BANQUO és FLEANCE, fáklyákkal.] MÁSODIK GYILKOS Vigyázat! Fáklya! HARMADIK GYILKOS Ő az! ELSŐ GYILKOS Essünk neki. BANQUO Ma éjjel esni fog. �ELSŐ GYILKOS De még mennyire! [A GYILKOSOK támadnak. Az ELSŐ GYILKOS kioltja a fáklyát.] BANQUO Árulás! Menekülj, drága Fleance, menekülj, szaladj! Talán majd bosszút állsz. – Te aljas….! [Meghal. FLEANCE elmenekül.] HARMADIK GYILKOS Ki ütötte le a fáklyát? ELSŐ GYILKOS Nem erről volt szó? HARMADIK GYILKOS Csak egy fekszik itt; a fiú megszökött. MÁSODIK GYILKOS Csak félmunkát végeztünk. ELSŐ GYILKOS Arról tegyünk jelentést, amit tettünk. 3.4. [Díszvacsorára készülnek. Két trónszéket helyeznek a színpadra. Bejön MACBETH mint Király, LADY MACBETH mint Királyné, ROSS, LENNOX, URAK és személyzet. LADY MACBETH leül.] MACBETH Ismeritek az ülésrendet, foglaljatok helyet rang szerint; a legkisebbet is hozta Isten. [URAK leülnek] URAK Köszönjük, felség. MACBETH A magunk szerény személye majd közétek ül, a gondos házigazda szerepében. Háziasszonyunk helyén marad, de alkalomadtán őt is ide hívjuk. LADY MACBETH �Kérlek, uram, hirdesd ki minden itt lévő barátunknak szívből jövő jókívánságaim. [Belép az ELSŐ GYILKOS.] MACBETH [LADY MACBETH-hez] Fogadd szívük mélyéről érkező Hálás pillantásuk. Ugyanannyi vendég Van mindkét oldalon; majd ide ülök, Középre. Mulassatok vidáman, Mindannyian emeljük poharunk! [Az ELSŐ GYILKOS-hoz]: Vér van az arcodon. ELSŐ GYILKOS Akkor az Banquoé. MACBETH Jobb egészben itt, mint az ő bőrében. Elintéztétek? ELSŐ GYILKOS Magam végeztem el a torokmetszést. MACBETH Te vagy a legeslegjobb gégevágó. De az se rossz, aki Fleance-szal tette; Ha te voltál, tényleg páratlan vagy. ELSŐ GYILKOS Felséges úr, Fleance elmenekült. MACBETH Akkor újra rám tör a roham. Másként Én lennék maga a tökély, kőkemény Márvány gránit sziklatömbön, a tág, A mindenségben áramló levegő; Most megcsonkítva szűk odúba zártak, Vigyorgó kétely, rettegés köt gúzsba. De Banquo biztos? ELSŐ GYILKOS Igen, uram, egy mély és biztos árok Magányos lakója, húsz mély barázda Húzódik fején: már egy halálos. MACBETH Ezt nagyon köszönöm. A hosszabb kígyó Mélybe vettetett; a kisebb féreg Most még ártalmatlan, de kinő �Idővel a méregfoga. Most menj, Holnap majd hallasz rólunk. [AZ ELSŐ GYILKOS el.] LADY MACBETH Felséges úr, Vendégeidet elhanyagolod. Csak ímmel-ámmal nyelik le az ételt, Ha nem fűszerezi szívélyes kínálás. Legízesebb a falat háziasan: Mostantól a hús mellé jókedv-szósz jár, Anélkül száraz az ilyen lakoma. [Belép BANQUO szelleme és leül MACBETH helyére.] MACBETH Kedves, hogy emlékeztetsz! Jó emésztés szolgálja az étvágyat, S mindkettőt jó egészség! LENNOX Foglaljon helyet, felséges urunk. MACBETH Országunk színe-javát ölelné A ház, ha nem nélkülöznénk Banquo Jelenlétét. Remélem, egyszerűen Illem ellen vét, s nem kell aggódnom, Hogy valami baj érte. ROSS Hiánya, uram, Ígéretére cáfol. Felséged Megtisztelné társaságunkat? MACBETH Már mindenütt ülnek. LENNOX Itt még van egy fenntartott, üres hely. MACBETH Hol? LENNOX Itt, itt, uram. Felséged rosszul van? MACBETH �Melyikőtök csinálja ezt velem? URAK Mit, drága felség? MACBETH [BANQUO szelleméhez] Nem mondhatod, hogy én tettem; ne rázd A véres fürtjeid felém! ROSS Gyerünk, urak, királyunk nincsen jól. LADY MACBETH Barátaink, üljetek vissza. Férjemet Hasonló rohamok ifjúkorától Gyötrik. Nyugalom: egy gondolatnyi, Röpke pillanat, és máris jól lesz. Ha nézitek, csak ront a helyzetén, És megbántjátok. Egyetek inkább, Ne vegyetek róla tudomást. [MACBETH-hez]: Férfi vagy te? MACBETH Bizony, Olyan, aki meg meri bámulni, Amitől ördög irtózva borzad el. LADY MACBETH Nagyon megható! A félelmed festette ezt a képet; A légben mozgó tőr is onnan ered: Erről mondtad, hogy Duncanhez vezetett. Csak borzongás ez, üres szörnyülködés, Valódi rettenet utánzata; Dajkák meséje ijeszt így egy téli Éjszakán a kandalló tüzénél, Nagymamák örömére. Szégyen, szégyen; Mért vágsz ilyen arcot? Mit csinálsz? Csupán Egy széket bámulsz! MACBETH Könyörgök, nézd már! Oda, oda nézz! Hogy mondod? Miért, mi közöm hozzá? Ha bólogatni tudsz, nyisd ki a szád! Ha sírkamrák és temetők a holtat Visszaküldik, keselyűk gyomra lesz A síremlékünk. �[A BANQUO szelleme eltávozik.] LADY MACBETH Bolond vagy? Légy már férfi! MACBETH Úgy láttam, ahogy most előtted állok. LADY MACBETH Fúj, micsoda szégyen! MACBETH Ember embernek vérét ősidők Óta ontja; ma már a törvény védi Az életet, mégis megesnek szörnyű, Elmondhatatlan gyilkosságok. De Mindig úgy volt: ha az agy kiloccsant, Az ember meghalt, ennyi volt és kész. Most a holtak újra járnak, fejükön Húsz végzetes vágással, és székedről Lelöknek. Megfoghatatlanabb, mint Bármilyen gyilkosság. LADY MACBETH Drága királyom, Hiányolnak nemes barátaid. MACBETH Igen, elfeledtem… Barátaim, ne csodálkozzatok, Szokatlan nyavalyám semmi komoly, Ha jól ismertek. Gyertek, igyunk csak, Szeressük egymást, egészségetekre, Aztán majd leülök. Bort ide, hé! [Megjelenik BANQUO Szelleme.] Az egész asztal egészségére, És Banquóéra, aki úgy hiányzik! Bárcsak itt lenne! Rátok és rá iszom! URAK [Felállnak, emelik poharukat, isznak] Szolgálatunk és hűségünk jeléül! MACBETH Menj el, ne lássalak! Takarjon föld! Csontod velőtlen, valótlan a véred, S nem látsz, hiába nézel bámuló �Szemeddel! LADY MACBETH Férjem viselkedését vegyétek Rossz szokásnak; egy kissé kellemetlen, Semmi több. MACBETH Merem, amit egy férfi mer: Gyere, mint nagymérgű, orosz medve, Orrszarvú fenevad, vicsorgó, kászpi tigris, Vagy legyél más alakban, mint ez itt: Acélos inaim nem rezdülnének meg. Vagy támadj fel, és hívj ki egy szál kardra A pusztaságban; ha reszketnék, bent Csendben meghúzódom, te meg kiáltsd: Babázzon vele kisleány! [BANQUO Szelleméhez:] El innen, Szörnyű árny, valóság romlott képe. [BANQUO Szelleme eltűnik] Hogy elmentél, megint ember vagyok. [A vendégekhez:] Ne álljatok fel. LADY MACBETH Odalett minden mulatság, Csodálatos felfordulást rendeztél! MACBETH Ha van ilyen jelenség, És, mint nyári felhő, ránk telepszik, Ne tüntessük-e ki csodálatunkkal? Úgy mutatsz, mint idegent önmagamnak; Hogy maradhat rubinpiros az arcod, Ha az enyém fehér a félelemtől? ROSS Milyen jelenségről van szó, jó uram? LADY MACBETH A sok beszéd zavarja, rosszabbul van, A kérdések feldühítik. Nem kell Rang szerint kivonulni, menjetek Gyorsan, szép jó éjszakát. LENNOX Jó éjt, s jobb egészséget felséges Urunknak! �LADY MACBETH Jó éjt mindenkinek! [Mind kimennek, kivéve MACBETH-et és LADY MACBETH-et] MACBETH Azt mondják, vért kíván: a vér vért kíván. Volt, hogy mozdult a kő, a fák beszéltek, Fecsegő szarka, holló- és varjúhad A látnokoknak értelmére adta A legkörmönfontabb, legrejtettebb Gyilkosságokat. Virrad? Vagy éjjel van? LADY MACBETH Versengve tanakodnak, melyik: melyik. MACBETH Mit szólsz, hogy Macduff nem jött el, holott Többször is hívtuk? LADY MACBETH Járt nála valaki? MACBETH Pletykálnak ezt-azt, majd üzenek neki. Mindegyik házban szolgál egy fizetett Besúgóm. Holnap korán megyek A vészlényekhez. Többet kell mondjanak, Mert tudni akarom a legszörnyűbbet, Akár a legszörnyűbb áron; mostantól Minden engedjen nekem. A vérben Olyan mélyen gázolok, hogy előre Vagy épp vissza egyformán körülményes. Fejem furcsán utasítja a kezem, Ha lelepleznek, elbukom szerepem. LADY MACBETH Ami neked kell: fűszerünk, az alvás. MACBETH Gyere aludni. Mint idegen nézem, hogy megyek tönkre, Új rettegőnek kell a kemény lecke. – A tettet és a tettetést csak most kezdtük. 3.5. [Mennydörgés. Belép a három BOSZORKÁNY, és találkoznak HEKATÉ-val.] �ELSŐ BOSZORKÁNY Mért ilyen dúlt az arcod, Hekaté? HEKATÉ Joggal haragszom, arcátlan személyek, Macbethtel levetek összeszűrtétek, Feladni így rejtvényeket Halálról hogyan mertetek? Míg én, varázsló mesternő, Ki bajt, ragályt titokban sző, Nem játszhattam el szerepem, Elhalványult művészetem. S mindezt kiért? Vajon ki érti? Emberetek zavaros férfi, Bosszúálló, és mint az átlag, Nem nektek él, csupán magának. Tegyétek jóvá, holnap rátok A mély Acheron partján várok, Ő is ott lesz, már kora reggel: A sorsát tudni vágyó ember. Minden legyen: varázs, csalétek, Ráolvasás és jósedények. Most levegőbe! Az éjszakát Komor végzettel hatom át, Dolgozom, míg eljön a dél. A holdon van egy sarok-él, Azon gyűlik egy csepp, kövér, Elkapom, mielőtt földet ér; Varázzsal párlom jó előre, Látvány gőzölög fel belőle, Tudd a káprázat erejét, És megzavarjuk a fejét. Halálát, végzetét nem féli, Vágyait valóságnak véli. Tudjuk jól, a halandó vágya És ellensége a biztonsága. Kintről zeneszó, és egy dal: „Gyere, gyere, Hekaté…”. De hívnak most, nézd, az a kicsi szellem Ködös felhőn ül, és fenn vár engem. [Elmegy.] ELSŐ BOSZORKÁNY Gyerünk, siessük, különben visszajön. Mind el. 3.6. �[Belép LENNOX és egy másik NEMES ÚR.] LENNOX Talán nem gondoltad még át, amit A múltkor mondtam, most annyit csak, Hogy ez az egész roppant különös. Az tény, hogy Macbeth megsiratta a jó És áldott Duncant, de gyilkosság volt, ez Is tény. A bátor Banquo kint járt még Késő éjjel; mondhatod, persze, hogy Fleance ölte meg, hiszen elmenekült. Ne járkáljunk későn odakint. Ki Tagadhatná, milyen szörnyűség, hogy Malcolm és Donalbain megölte jó És áldott apját? Ez megveszekedett Tény; Macbeth pedig meggyászolta. Vagy Szent dühében nem szaggatta-e szét A két ittas és álomittas őrt? Ugye, nemes tett volt? És mennyire Bölcs egyben: felháborodott volna Az égő szív, ha az őrök tagadnak. Tehát azt mondom: mindent jól csinált, S ha foglya lett volna a két királyfi – Ettől az Isten óvjon –, megtanulták Volna, mi az: apát ölni. És Fleance is. Sőt, Macduffról is azt hallom, kegyvesztett Lett: túl egyenes volt a zsarnokkal, és Nem vett részt a lakomáján. Uram, Elárulnád, hogy Macduff hol van most? NEMES ÚR Duncan fia, akit ez a zsarnok A születési jogától megfosztott, Angliában él; a roppant ájtatos Edvárd király olyan kegyelmesen Fogadta, hogy önérzetét nem kezdte Ki a rossz szerencse. Macduff a szent Királyhoz utazott, segítse harcba Hívni Northumberlandet és vitéz Siwardot, hogy úgy legyen, mint régen – Ha a fentiek is úgy akarják –, Díszítse újra hús az asztalunkat, Alvás az éjszakát, és véres kések Ne zavarják esti lakomáink. Hűséges tisztelet és szabadon Szolgáló hűség legyen részünk: ez nincs most. A hírek felingerelték Macbethet, És háborúra készül. �LENNOX Ő küldött Macduffért? NEMES ÚR Pontosan, s mikor egy határozott „Nem én, uram”-ot kapott válaszul A borús küldönc, azonnal hátat Fordít, és dúdolgat, azt sejtetve: „Megbánod te még ezt a léha percet, Egy sótlan választ így nyakamba sózni!” LENNOX Ez majd, remélem, Macduffnak azt súgja, Hogy legyen óvatos, és bölcsességgel Tartson távolságot. Egy szent angyal Repüljön Angliába, s mielőtt Macduff megérkezne, az udvarnak Hirdesse üzenetünk; őt meg áldás Lendítse haza, szenvedő hazánkba, Melyre elátkozott kéz tenyerel. NEMES ÚR Én is vele küldöm hő imám. IV. felvonás 4.1. [Mennydörgés. Belép a három BOSZORKÁNY egy üsttel.] ELSŐ BOSZORKÁNY Hármat nyávogott a macska, Csíkos, cirmos, tarka-barka! MÁSODIK BOSZORKÁNY Háromszor és még egyszer Sivít a sün: ez a jel! HARMADIK BOSZORKÁNY Hárpia, a jótevőnk, Rikolt: Eljött az időnk! ELSŐ BOSZORKÁNY Körbe keringj, üst körül, Minden méreg lemerül. Síkos varangy első falat, Szunnyadt jeges kövek alatt, Éjjel, nappal, csukott szemmel, Mérget izzadt, harmincegyszer. �MIND Dobja jobbra, dobja balra, Láng dagassza, üstje falja. MÁSODIK BOSZORKÁNY Lápi kígyó egy gerezdje Lesz az üstlébe eresztve, Béka ujja, gőte szeme, Bőregérbőr, kutya nyelve, Vakféregfog, kígyómarás, Gyíkláb, kuvikszárny: üstvarázs, Rontásra rémigét keress, Bugyogj és forrj, pokolleves! MIND Dobja jobbra, dobja balra, Láng dagassza, üstje falja. HARMADIK BOSZORKÁNY Sárkánypikkely, farkas foga, Múmiává vénült banya, Mindent faló cápa gyomra, S szükségünk van mérges gyomra: Éjjel ásott gumójára, S kell káromló zsidó mája, Kecskeepe, fűz egy fürtje, Fogyó holdkor tépve-fűzve, Török orra, tatár ajka, Az is legyen pogányfajta, Olyan kisded keze-ujja, Akit ma szült szajha anyja, Rögvest az árokba dobta, De előtte megfojtotta. Bélből rántás, tigrisé, S készen áll a varázslé. MIND Dobja jobbra, dobja balra, Láng dagassza, üstje falja. MÁSODIK BOSZORKÁNY Pávián vér épp jól hűt Egy ilyen varázsnedűt. [Megjelenik HEKATÉ, és másik három BOSZORKÁNY.] HEKATÉ Jól van! Számíthattam rátok, �Jutalmatok megkapjátok, Álljátok az üstöt körbe, S mint tündér, manó vagy törpe, Énekeljetek neki, Így lesz varázzsal teli. [Zene és dal: „Sötét szellemek/lelkek”.] [HEKATÉ és három BOSZORKÁNY távozik.] MÁSODIK BOSZORKÁNY Hüvelykujjaimban érzem: Valami gonosz jön éppen, Bárki jár itt: bűvös zár nyit. [Belép MACBETH.] MACBETH Mi van, titkolódzó, éjsötét banyák? Mi dolgotok itt? MIND Tett, de nincs neve. MACBETH Bárhonnan van, tudásotok Legsötétebb mélységére kérlek, Feleljetek nekem. Bár vad szeleket gyűjtötök templomok Ostromára, bár zilált hullám öklel Hajót, hogy megtévessze, elsüllyessze, Bár dús vetést és fákat orkán tördel, Bár várfal omlik védői fejére, Bár paloták és piramisok csúcsai Alapjaikba zuhannak bele, Bár az őstermészet kincseinek Legjava herdálódik, hogy még A pusztulás is belesápad, mégis: Válaszoljatok, ha kérdezek. ELSŐ BOSZORKÁNY Beszélj! MÁSODIK BOSZORKÁNY Vallass! HARMADIK BOSZORKÁNY Válaszolunk. �ELSŐ BOSZORKÁNY A mi ajkunkról kívánod hallani, Vagy azoktól, akik nekünk parancsolnak? MACBETH Hívjátok ide, hadd lássam őket. ELSŐ BOSZORKÁNY Disznóvér kell, olyan koca, Kilenc kölykét mind felfalta, A bitófa izzadt zsírja, Hogyha gyilkos lengett rajta: Dobd a lángba! Dobd! MINDHÁROM BOSZORKÁNY Mindegy, magasból vagy mélyből, Mutasd, ki vagy és mi végből. [Mennydörgés. Belép az ELSŐ JELENÉS, sisakos Fej.] MACBETH Beszélj nekem, te, rejtélyes erő… ELSŐ BOSZORKÁNY Tud olvasni gondolataidban, Hallgasd, ne szólj egy szót sem. ELSŐ JELENÉS Macbeth, Macbeth, Macbeth: messze kerüld Macduffot, Kerüld Fife thánját. — Engedj el. Elég. [Alászáll.] MACBETH Bármi vagy, köszönöm a jótanácsot. Félelmem hangszerén tisztán játszol. Csak még egy szóra… ELSŐ BOSZORKÁNY Nem lehet neki parancsolni. Itt egy másik, Még hatalmasabb, mint az első. [Mennydörgés. Belép a MÁSODIK JELENÉS, egy véres Gyermek.] MÁSODIK JELENÉS Macbeth, Macbeth. Macbeth. MACBETH Bár három füllel hallhatnálak. �MÁSODIK JELENÉS Légy véresen elszánt, vakmerő, Gúnyolva kacagd az emberek hatalmát, Mert nem árthat Macbethnek, akit anya szült. [Alászáll.] MACBETH Akkor, Macduff, csak élj, mit féljek tőled? De megkétszerezem biztonságomat, Szaván fogom a sorsot: mégse élj, Hogy a sápadt szívű félelemnek Szemébe mondhassam: „hazudsz nekem”, S békén alhassak mennydörgéskor is. [Mennydörgés. Belép a HARMADIK JELENÉS, egy koronát viselő Gyermek, kezében élő fa.] Mi ez? Úgy növekszik, mint királyi sarj, S a kisgyermek fején uralkodói Jelvény díszeleg. MINDEN BOSZORKÁNY Figyeld, de ne szólítsd meg. HARMADIK JELENÉS Légy oroszlánszívű és magabiztos, Sértés, fenyegetés, vagy pusmogó Összeesküvés ne érdekeljen. Nem győzhetik le soha Macbethet, Amíg Birnam Nagy Erdeje nem indul Ellene, Dunsinane magas hegyére. [Alászáll.] MACBETH Az pedig sosem lesz: Ki hívja be a fákat katonának, Ki mondja: „gyökerek, díszlépésben Ki a földből?” Ez édes jóslat, jól van. Ti lázadó halottak, maradjatok A sírban, míg Birnam fái meglódulnak, Macbethünk pedig a főhelyen A természettől bérli életét: Idő adósa, de csak mint bárki más. Ám szívem dobban, egyet kérdezne még: Királyok lesznek-e majd Banquo sarjai? �MINDEN BOSZORKÁNY Ne akarj többet tudni. MACBETH Ezt tudnom kell! Ha megtagadjátok, Örökké tartó átok sújtson rátok. [Az üst lesüllyed.] Fuvolások. Az üst mért süllyed el? Mi ez a zaj? ELSŐ BOSZORKÁNY Mutasd! MÁSODIK BOSZORKÁNY Mutasd! HARMADIK BOSZORKÁNY Mutasd! MINDEN BOSZORKÁNY Szemet tágíts, szívnek gyászt hozz, Jöjj mint árnyék, s úgy is távozz. [Belép mint jelenés nyolc király, az utolsó kristálygömböt tart, amelyben látszik a jövő. Mögöttük BANQUO szelleme.] MACBETH Te is olyan vagy, mint Banquo szelleme. Bukj már alá! Koronád égeti A szemgolyómat. És a hajad, ez A másik kerek aranykorona, Szakasztott olyan, mint az elsőn vagy A harmadikon. — Mocskos banyák, mért Mutatjátok ezt? Még egy? Pukkanj ki, szem! Hát ítéletnapig húzódik a sor? Még egy hetedik is? Ne lássak többet. De jön a nyolcadik, és kristálygömböt Tart: benne még többet látok: hármas Jogar, kettős országalma, borzalom! De igaz a látvány, mert vérrögökkel Fürtjein Banquo rám mosolyog, és Azt mutatja: ott vannak sarjai. [Eltűnik a királyok jelenése, BANQUO szellemével együtt.] Hát akkor így lesz? ELSŐ BOSZORKÁNY Igen, uram, így lesz, így van. De mért áll �Macbeth úgy, mint útvesztőben? Gyertek csak, húgaim, bűbájainkkal Felvidítjuk, itt a bemutató! Én hangot csiholok a puszta légből, Te válassz táncot az őrültekéből, Boldogan mondhassa nagy királyunk, Megérte, hogy a ma estére várjunk. [Zene. A BOSZORKÁNYOK táncolnak, majd eltűnnek.] MACBETH Hol vannak? Elmentek? Ez a vészes óra, Átkozott legyen minden krónikában! Gyere be, aki kint vagy! [Belép LENNOX.] LENNOX Mit parancsol felséged? MACBETH Láttad a vészlényeket? LENNOX Nem én, jó uram. MACBETH Nem látogattak meg? LENNOX Nem, uram, dehogy. MACBETH Romoljon alattuk meg a levegő, S átkozott legyen, aki még bízik bennük. Lódobogást hallottam, ki jött meg? LENNOX Egy páran, hírhozók, azt mondják, Macduff átszökött Angliába. MACBETH Átszökött Angliába? LENNOX Igen, uram. MACBETH [Félre.] Idő, előre látod rémes terveim; �A gyorsan tűnő célt sohasem érjük el, Ha nem jár vele tett. Mostantól ami a szívemben Megfogan, kézen fogom. És hogy gondolataimat Meg is koronázzam, azonnal megteszem, Amit gondolok. Meglepem Macduff várát, Elfoglalom Fife-ot, kardélre hányom Asszonyát, kölykeit és a többi Szerencsétlent, aki hozzá húz. Nem Kérkedek bolondként: meglesz a tett, Sóhaj helyett; nem hűlhet ki a cél. [LENNOX-hoz] Hol vannak hát a hírhozó urak? Vezess hozzájuk! [Kimennek.] 4.2. [Belép LADY MACDUFF, a FIA és ROSS.] LADY MACDUFF Mért menekült el? Valami rosszat tett? ROSS Türelem, kérlek, drága asszonyom… LADY MACDUFF Türelem? Neki nem volt; ez értelmetlen. Van úgy, hogy nem a tettünk árul el, Hanem a félelem tesz árulóvá. ROSS Nem tudhatod, hogy félelem volt-e, Vagy épp bölcsesség. LADY MACDUFF Bölcsesség? Itt hagyja feleségét, Kisgyermekeit, a házát, birtokát, Ahonnan maga is menekül? Nem Szeret minket. A természetben is Az ágrólszakadt ökörszem, a legkisebb Madár harcol a nagy bagollyal, védi A fiókáit, fészkét nem engedi. Itt mindenki gyáva, semmi a szeretet; Esztelen rémület ez, nem bölcsesség! ROSS Drága húgom, szedd össze magad! Férjed Igenis bölcs, okosan mérlegel, �És tudja, mikor mit kell tennie. Nem merem tűzni-fűzni, de iszonyú A kor, amelyben árulóvá válunk, De nem tudjuk magunkról; suttogunk Félelmekről, de nem értjük, mitől Félünk, mert az névtelen; csak sodródunk A vad, nyílt óceánon, és nincs utunk Semerre. Most mennem kell, de hamar Visszatérek. A mélypontról csak felfelé Van út, rosszabb már nem lehet. Kishúgom, Isten áldjon! LADY MACDUFF Fiamnak van apja, de még sincs. ROSS Bolondság volna tőlem itt maradni: Nekem kínos, neked csak szomorúság, Most rögtön távozom. [Kimegy.] LADY MACDUFF Fiam, apád meghalt. Most mihez kezdesz? Hogy élsz tovább? KISFIÚ Mint a madarak, anyám. LADY MACDUFF Csak nem kukacokon és legyeken élsz? KISFIÚ Ahogyan ők: azon, amit találok. LADY MACDUFF Kis madaram, háló, madarász tőre, csapda, más kelepce eddig még nem ért, ezért nem félsz tőlük. KISFIÚ Miért félnék, anyám? A pici, sovány madarat nem bántják. És az apám nem halt meg, akármit mondasz. LADY MACDUFF De igen, halott. Hogy szerzel új apát? KISFIÚ És te új férjet? LADY MACDUFF Bármelyik piacon akár húszat kapok. �KISFIÚ Akkor csak azért vedd meg őket, hogy aztán eladhasd mindet. LADY MACDUFF Eszes gyerek vagy, de még sokat kell tanulnod. KISFIÚ Anyám, apa áruló volt? LADY MACDUFF Igen, áruló. KISFIÚ Mi az, hogy áruló? LADY MACDUFF Hát, aki esküdözik és hazudik. KISFIÚ És aki ezt csinálja, az mind áruló? LADY MACDUFF Mindenki, aki ezt csinálja, áruló és fel kell akasztani. KISFIÚ És aki esküdözik és hazudik, mind fel kell akasztani? LADY MACDUFF Mind egy szálig. KISFIÚ Kinek kell felakasztani? LADY MACDUFF Hát a becsületes embereknek. KISFIÚ Akkor az esküdözők és hazugok mind bolondok, mert elég esküdöző és hazug van, hogy megverjék a becsületes embereket, és felakasszák őket. LADY MACDUFF Kis majom! Ne félj, az Isten ad majd bölcsességet. De hogyan pótolod az apádat? KISFIÚ Ha meghalt volna, most zokognál, megsiratnád: nem akarsz sírni, tehát gyorsan új apát kell kapnom. �LADY MACDUFF Szegénykém, miket mondasz, csak beszélsz összevissza. [Belép egy HÍRHOZÓ.] HÍRHOZÓ Isten áldása kísérjen, szép hölgy. Te nem ismersz, én pontosan tudom, Kit tisztelhetek benned. Sajnos nagy és Közvetlen veszély fenyeget, kérlek, Fogadd el tisztaszívű jótanácsom: Ne találjanak itt. El innen gyorsan, Kicsinyeiddel együtt! Tudom, hogy Vad dolog így rád ijesztenem, de Ha baj ér, az nagyobb kegyetlenség, És személyed ennél fontosabb. Ég óvjon, Nem merek tovább maradni. [Kimegy.] LADY MACDUFF De hát hová szaladjak? Nem tettem semmi rosszat. Tudom, tudom, Ez a földi világ, ahol a gonoszság Arat zajos sikert; a jótettet meg Veszélyes hóbortként könyvelik el. De hát nem úgy védekezem-e, ahogy Egy nő szokott: „nem tettem semmi rosszat”? [GYILKOSOK törnek be.] Micsoda arcok…. GYILKOS Hol van a férjed? LADY MACDUFF Remélem, nem szentségtelen helyen, Ahol a magadfajta rátalálna. GYILKOS A férjed áruló. KISFIÚ Hazudsz, te csimbókos hajú gazember! GYILKOS Micsoda, te záptojás? �Te kis szaros: áruló vakarcsa! [Megöli.] KISFIÚ Anya, megölt. Könyörgök, menekülj! [Mind el, LADY MACDUFF azt kiáltozza, „Gyilkos!”, mögötte a GYILKOSok, akik magukkal cipelik a fiát.] 4.3. [Belép MALCOLM és MACDUFF.] MALCOLM Keressünk egy elhagyatott, árnyékos Helyet, és sírjuk ki jól magunkat. MACDUFF Inkább markoljuk meg halálos vasunk, S mint jó bajtársak, mentsük a romlástól Jogos örökségünk. Minden új reggel Új özvegyek jajongnak, új árvák Sírnak, új gyász üti arcul a mennyet, Hogy visszhangzik belé, mintha Skócia Lelke volna, s egyetlen szótagban Üvöltené ki, mi fáj. MALCOLM Gyászolnom kell, amit el kell hinnem, És el kell hinnem, amit már tudok, S ha tudom, bepólyálom a sebeket, Amint kedvez a tettnek az idő. Talán úgy van valóban, ahogy mondtad. A zsarnokról is, akinek ma már Puszta neve sérti nyelvünk, azt hittük, Derék ember. Te is szeretted. Eddig Téged nem bántott. Keveset éltem, És hozzá eljutsz, ha engem használsz fel: Megfontolandó ma született bárányt Adni egy éhes isten haragvó kezébe. MACDUFF Nem vagyok áruló. MALCOLM De Macbeth az. A legedzettebb jellem is megroppanhat Nagy nyomás alatt. Ne haragudj rám: Hogy te mi vagy, én nem szabhatom meg, �S ragyognak még az angyalok, bár egyszer épp A fényhozó bukott le. A jóság Azért csak jóságnak tűnik, Még akkor is, ha rút belsőt takar. MACDUFF Minden reményemet elvesztettem. MALCOLM Talán úgy, ahogy én a bizalmamat. Mért hagytad ott, ridegen, búcsú nélkül A gyerekeid és a feleséged, Imádatod legdrágább tárgyait? Tisztességedben nem kételkedem, Ne haragudj: a saját biztonságom Tesz gyanakvóvá. Én gondolhatok bármit, Attól te még igaz ember lehetsz. MACDUFF Hát akkor vérezz, vérezz, szegény ország! Zsarnokság dísze: szilárd az alapzatod, Mert jóság nem mer érinteni se. Csak hízzál, gazdagodj, neved tovább Ragyoghat. Sohase lennék gazember, az, Akinek gondolsz, hiába kínálnák A zsarnok tartományát, s ráadásként A Kelet kincseit. MALCOLM Nem akartalak megsérteni. Nincs arról szó, hogy egyáltalán nem Bízom benned. Az ország szerintem is Posványba süllyed az iga alatt, Sír, vérzik, minden nap új sebet kap. De mégis volna néhány segítő kéz: Visszahelyeznének jogaimba, És pár ezer katonát felajánlott A jó angol király is. Ennek ellenére, Ha rálépek a vad zsarnok fejére, Vagy azt kardom hegyére tűzöm, Szegény országom csak még szaporább bűnt, Még több szenvedést és görbe utat Lát majd az új királytól. MACDUFF Ki lenne az? MALCOLM Természetesen én – akinek �Húsában sokfajta bűn zárványként Lapul: amikor felnyitják rendre mindet, A sötét Macbeth hófehérnek látszik, S szegény államunk majd kisbáránynak tartja Az én végtelen vétkeimhez képest. MACDUFF A poklok fészkének összes légiója Nem ismer olyan átkozott ördögöt, Aki gonoszságban túltenne Macbethen. MALCOLM Elismerem, hogy vérszomjas, tékozló, Kapzsi, hamis, csalárd, álnok, hirtelen Haragú, rosszindulatú, gázol Minden nemű és fajú bűnben egyaránt. De az én kéjvágyam feneketlen, Feleségeiteket dögkútként Elemésztem; kívánnék lányt, tisztes Matrónát, szüzeket; Étvágyam letépne minden zárat, Ami utamban áll. Nem tudom, mi az: Önmegtartóztatás. Inkább Macbeth, Mintsem ilyen király, nem? MACDUFF A zabolátlan, féktelen természet Zsarnokságba fullad: sok trón ürült Meg így, sok király így ment tönkre. De Csak szerezd meg, ami a tiéd: ne félj, Örömöd mámorító mezőkön Kóborolhat, míg te józan maradsz: Így tévesztheted meg a közvéleményt. Sok hölgy fog jelentkezni. Keselyű Étvágyadnak sok is lesz talán: Ha érzik, hogy kellenek, ők maguk Ajánlkoznak. MALCOLM Csakhogy zavaros, kóros vágyaimban Szárába szökkent a telhetetlen Kapzsiság is: ha király lennék, minden Nemest levágnék, elvenném földjüket, Kívánnám ékszerük és házaik: A „még több” csupán zsíros szaft nekem, Mely éhségem táplálja. Veszekedést Rendeznék álürüggyel, a jók és Becsületesek vagyonát eloroznám, Ilyen vagy olyan címen. �MACDUFF Ez a kapzsiság mélyebbre nyúlik: Ártalmas gyökere nem egynyári Vágyat gerjeszt; ez bizonyult Mohó királyok hóhérpallosának. De ne félj, uram: Skóciában gazdag Az aratás, a sok kis csűr megtölti Majd nagy magtárad; ez nekünk megéri, Ha erényeid mázsáján mérjük le. MALCOLM De nincsenek. A királyi erények: Bölcs döntés, igazmondás, önmérséklet, Megbízhatóság, jótékonykodás, Kitartás, megbocsátás és alázat, Jámborság, merészség, türelem, erő – Ezekkel én nem élek, ám a gazság Minden válfajában járatos vagyok, És gonoszságomban tettek fogannak. Ha én lennék hatalmon, az összhang Édes tejét, bizony, pokolba önteném, Felforgatnám az egyetemes békét, A föld egysége így bomlana szét. MACDUFF Ó, Skócia, Skócia! MALCOLM Akkor mondd meg, így alkalmas vagyok-e A kormányzásra. Bemutatkoztam, tessék. MACDUFF A kormányzásra? Arra sem vagy Alkalmas, hogy élj. Nyomorult nemzet! Zsarnok trónbitorló véres jogara Sújt! Vajon mikor látsz üdvösebb Napot? Királyi széked legigazabb Sarja maga átkozza ki önmagát, És káromolja ősei jogát. Apád valódi felkent, szent király volt, Szülőanyád, a királyné a talpán ritkán, Inkább térden állt, s mindennap készen arra, Hogy kikérjék a lelkét. Na, Isten áldjon, A sok gonoszság, amit magadról Felsoroltál, most engem is száműz A szép Skóciából. Szegény szívem, Oda minden remény. �MALCOLM Macduff, nemes felindulásodat A becsület szülte. Sötét kétségeim Elsöpörted, gondolataim most Egyenes jellemedhez igazodnak. Az ördögi Macbeth megkísértett, Már-már bűvkörébe vont, s a szerény Bölcsesség nem engedte, hogy hamar higgyek, De Isten intézte fönt kettőnk ügyét, Most téged követlek, megtagadom A hamis ösvényt, és visszavonom Mindazt a bűnt és vádat, amelyet Magamról mondtam: ezektől iszonyodik Természetem. Nővel még nem háltam, Nem esküdöztem üresen soha, Ritkán kívántam, ami nem az enyém, Nem vagyok hitszegő, az ördögöt Sem adnám föl titokban senkinek: Az életben gyönyörködöm, s az igazságban. Első hazug beszédem az imént Mondottam el, önmagam ellen. Egy dolog Vagyok igazán: a tiéd, és szegény Pusztuló hazámé; mielőtt jöttél, történt, Hogy Siward készenlétbe állított Tízezer háborúra edzett katonát. Együtt megyünk, és a jószerencse Úgy kísérjen, ahogy igaz ügyet Szolgálunk. Most mért nem mondasz semmit? MACDUFF Két ennyire vonzó és taszító Vallomást nehéz így összerakni. [Belép egy ORVOS.] MALCOLM Jó, majd folytatjuk. Érkezik-e már a király? ORVOS Igen, uram, néhány nyomorult lélek Ácsorog odakint, áhítják gyógyító Kezét. Az orvoslás értetlenül áll Nyavalyáik előtt, De a menny olyan szentséggel ruházta Fel királyunk jobbját, hogy egyetlen Érintése megtisztítja őket. MALCOLM �Köszönöm, tudós doktor. MACDUFF Miféle betegségről van itt szó? MALCOLM A „Gonosz”: ez a neve. A jó királyban csodás erő lakik, Ennek kézzelfogható jeleit Magam láttam, itt, Angliában. Hogy Miként beszél a mennyel, az ő titka, De hatalmas, dagadt kelésekkel megvert Emberek felgyógyulnak szemnek is Fájó, gennyedő sebekből. Aranyból Érmét akaszt a nyakukba, miközben Szent imákat mormol, s azt mondják, ezt A gyógyerőt majd utódjára hagyja. Különös képessége jövőbe Látó készséggel párosul. Sokféle Áldás öleli trónusát, s mind őt dicsérik. [Belép ROSS.] MACDUFF Nézd csak, ki jön itt! MALCOLM A mi földünkről érkezett, de nem Ismerem. MACDUFF Kedves, jó rokon, Isten hozott. MALCOLM Tudom, ki vagy! Az Úristen hamar Megmutatta: nem vagy idegen. ROSS Így legyen, felséges úr. MACDUFF Változott-e valami Skóciában? ROSS Szegény ország, már-már fél szembenézni Azzal, mi lett belőle. Nem hívhatjuk Anyánknak, csak sírgödrünknek, és Senkit nem látsz egyszer se mosolyogni, Legfeljebb azt, aki nem tud semmiről. �Sóhaj, nyögések, sikolyok tépik A levegőt, sértik a fület, már Nem számolja senki. A vad fájdalom Mindennapos lett. A lélekharang Nem tudja, kiért szól, s a jóemberek Élete előbb ér véget, mintsem A virág elhervadna sapkájukon: Haldokolnak, megbetegszenek. MACDUFF Ezt szépen mondtad; fájdalmas igazság. MALOLM Mi a legújabb gyász oka? ROSS Hogy a gyászhír már nem él egy órát se, Már percenként jön az újabb és újabb. MACDUFF Hogy van a feleségem? ROSS Hát, jól. MACDUFF És a gyerekeim? ROSS Ők is. MACDUFF A zsarnok nem háborgatta őket? ROSS Nem, nagy békében voltak, amikor Eljöttem. MACDUFF Mért fukarkodsz a szóval? Mi történt? ROSS Amikor indultam, hogy beszámoljak Nektek, nehéz szívvel, az a hír járta, Hogy sok derék társunk külföldre ment, És szerintem emiatt van az is, Hogy a zsarnok csapatokat állít. Nagyon kell a segítség. [MALCOLM-nak] Csupán egy Pillantásod katonát teremtene �Skóciában, és az asszonyok is Harcolnának, hogy levethessék Szörnyű gyötrelmeik. MALCOLM Vigasztald őket, Hogy jövünk már. Anglia kegyesen Siwardot és tízezer emberét adta Kölcsön; kipróbált harcos az öreg, Nincs jobb a keresztény világban. ROSS Bár viszonozhatnám ezt hasonló Vigasszal, de szavam inkább A puszta levegőbe üvölteném, Ahol nem sérti a fület. MACDUFF Kinek szól a hír? Mindenkinek, vagy Csak egyetlen szívbe markol? ROSS Nincs becsületes lélek, akit ne Rendítene meg igazán, de a történet Veleje csak rád vonatkozik. MACDUFF Ha az enyém, ne titkold el, gyorsan Mondd, ki vele! ROSS Nehogy füled örökre elátkozza Nyelvemet, mert ilyen súlyos hangokat Még nem hallottál. MACDUFF Jaj, azt hiszem, tudom már… ROSS A váradat hirtelen megrohanták, S kíméletlenül lemészárolták Feleségedet és gyermekeidet. Ha mindent pontosan elmondanék, Téged is meggyilkolt őzgidáid Mellé löknélek holt tetemként. MALCOM Jóságos Isten! De ne fojtsd el a bánatod, Szóba öntsd, ami fáj; a néma gyász csak �Suttog a nehéz szívnek, s megrepeszti. MADUFF A gyerekeimet is? ROSS Asszonyodat, gyerekeidet, szolgáidat: Mindenkit, aki élt. MACDUFF És én nem lehettem ott? A feleségemet is megölték? ROSS Ahogy mondtam. MALCOLM Valami vigasz kell: Iszonyú bosszúnk legyen az orvosság, Hogy a halálos bánatot gyógyítsuk. MACDUFF Neki nincs gyermeke. Mindet, azokat A szépeket? Azt mondtad, mindenkit? Poklok ragadozója! Mindenkit? Hogy? Minden pelyhes csibét a kotlóssal? Egyetlen mozdulattal felfordítja A fészket? MALCOLM Harcolj, ahogy férfihoz illik. MACDUFF Igen, igen, De éreznem is kell, ember vagyok, Emlékeznem kell a legdrágábbakra. Hát letekint a menny, és nem védi őket? Macduff, szörnyű bűnöd, hogy miattad Haltak meg. Gonosz vagy; nem a saját Vétkeikért pusztultak, a te Hibádból gyilkolták meg őket. A menny Adjon nekik most békés nyughelyet. MALCOLM Ez legyen a kardod köszörűje, Legyen harag a gyászból, a szív háborogjon, Ne tompuljon el. MACDUFF �Most játszhatnám a nőt könnyes szemmel, Beszélhetnék most összevissza, de Inkább az eget kérem, közjáték Helyett hadd legyek főszereplő, szemtől Szembe a skót fenevaddal, tőlem Egyetlen kardnyújtásnyira. Ha szökni próbál, A menny lehet neki irgalmas, de nem én! MALCOLM Ez férfias harci riadó. Gyerünk a királyhoz, Minden készen áll, már csak indulni kell. Macbethet tönkretesszük: épp megérett rá. A fentiek erősítsék hatalmunkat. Kedvünk formáljuk bármilyen alakra, Hosszú az éj, ha nem lel rá a napra. [Kimennek.] V. felvonás 5.1. [Belép egy ORVOS és egy belső UDVARHÖLGY.] ORVOS Harmadik éjszaka virrasztok önnel, drága hölgyem, de semmi bizonyíték nincs arra, amit mondott. Mikor járkált utoljára? UDVARHÖLGY Mióta felséges urunk a harcmezőn gyűjt csapatokat, láttam, hogy asszonyunk kikel az ágyából, magára kapja hálóköpenyét, kinyitja a faliszekrényt, papirost vesz elő, félbehajtja, ír rá valamit, elolvassa, később pecséttel lezárja, aztán visszatér az ágyába, de közben végig mélyen alszik. ORVOS A természet komoly zavarodottságát mutatja, ha valaki úgy részesül az alvás jótéteményében, hogy közben látszólag ébren van. Álomittas izgalmában a járkálás és a többi valóban eljátszott mozdulat mellett mondott is valamit? Hallotta, mit beszél? UDVARHÖLGY Hallottam, uram, de nem ismétlem el. ORVOS Nekem nyugodtan, sokat segítene. UDVARHÖLGY �Sem magának, sem másnak, uram, mivel nincs tanúm, aki megerősíthetné, amit mondok. [Belép LADY MACBETH gyertyával.] Nézze, itt jön. Úgy vette fel ezt a szokást, mint ruhát, szinte belebújt, de az életemre esküszöm, hogy mélyen alszik. Nagyon figyeljen, de ő ne lássa önt! ORVOS Honnan szerezte a gyertyát? UDVARHÖLGY Az ágya mellől. Azt parancsolta, hogy a szobájában mindig világítson valami. ORVOS Látja? A szeme nyitva van. UDVARHÖLGY Igen, mégis minden érzékszerve becsukódott. ORVOS Most mit csinál? Nézze, hogy dörzsölgeti a kezét. UDVARHÖLGY Ezt sokszor csinálja; úgy tesz, mintha kezet mosna. Néha negyedórán át nem hagyja abba. LADY MACBETH Még mindig itt egy folt. ORVOS Csönd, mondott valamit. Leírom, mi szólal meg benne, így később pontosabban tudom felidézni a jelenetet. LADY MACBETH Tűnj el, átkozott folt! Tűnj el, ha mondom! Egy, kettő. Igen, most jött el az idő, meg kell tenni. A pokol homályos. Fúj, uram, fúj, katona és ennyire fél? Ki tudja meg, ha mi vagyunk hatalmon, és senki sem vonhat felelősségre? De ki gondolta volna, hogy az öregemberben ennyi vér van? ORVOS Hallotta ezt? LADY MACBETH Fife thánjának volt egy felesége. És hol van most? Hát sohasem lesz tiszta ez a kéz? Ebből elég volt, �uram, elég: ezzel a rángatózással mindent elrontasz. ORVOS Ajaj, ezt nem lett volna szabad hallania. UDVARHÖLGY Igen, biztosra veszem, hogy olyat mondott, amit nem lett volna szabad. Az ég tudja, mit tud még. LADY MACBETH Még mindig itt van a vér szaga. Arábia minden fűszere sem képes megédesíteni ezt a kis kezet. Ó! Ó! Ó! ORVOS Micsoda sóhaj! Nehéz a szív és fáj. UDVARHÖLGY Ilyen szívet nem hordanék a mellkasomban, még ha királynői testem lehetne cserébe, akkor sem. ORVOS Jól van, jól van…. UDVARHÖLGY Imádkozzunk, hogy minden jól legyen. ORVOS Ilyen esetem még nem volt, de tudok olyanokról, akik alvajárók voltak, és ágyban haltak meg, beszentelve. LADY MACBETH Mosd meg a kezed, végy hálóruhát, ne sápadozz! Megint mondom, hogy Banquót eltemették, nem mászhat elő a sírjából. ORVOS Még ez is? LADY MACBETH Ágyba, ágyba, kopognak a várkapun. Gyere, gyere, gyere, gyere, add a kezed, amit megtettünk, nem lehet már nem megtenni. Ágyba, ágyba, ágyba. ORVOS Most visszamegy az ágyba? UDVARHÖLGY Egyenesen oda. ORVOS �Rút dolgokról suttognak mindenütt, A tett, ha vét a természet ellen, Természetellenes a származéka is, A nyugtalanság. Beteges elme Süket párnának suttogja el a titkát. Lelki segítség kell itt, nem orvosi. Mindannyiunknak bocsáss meg, Istenem. [Az udvarhölgyhöz:] Vigyázzon rá; a közeléből vigyen el Mindent, amivel árthat magának, És sohase veszítse szem elől. Most jó éjszakát. Megrémisztette elmémet a látvány, Egészen elképesztett. Csak gondolkodni merek, beszélni nem. UDVARHÖLGY Jó éjszakát, tudós doktor. 5.2. [Dobosok és zászlóvivők. Belép MENTEITH, CAITHNESS, ANGUS, LENNOX, Katonák.] MENTEITH Az angol sereg közel van, élén Malcolm és nagybátyja: Siward, És a derék Macduff. Bosszúvágy lobog bennük: sérelmük Vérző félhalottakat felrázna, A haldokló is indulatba jönne. ANGUS Birnam erdejénél találkozunk Velük, annyi biztos. Odajönnek ők is. CAITHNESS Vajon Donalbain támogatja bátyját? Ott lesz Malcolmmal? LENNOX Biztos, hogy nem. Listám van arról, ki Van velünk a nemességből. Siward Fia például, és számos ifjú, Akik majd most érnek igazi férfivá. MENTIETH S a zsarnok mit csinál? CAITHNESS �Erősíti Dunsinane magas várát, Sokan mondják, megőrült, aki nem Gyűlöli annyira, vakmerő dühről Beszél; az biztos: zavaros dolgait Képtelen a törvény körén belül tartani. ANGUS Már pontosan érzi, mit jelent, hogy Orgyilkos vér tapad a kezéhez, Már érti, mit jelent a hitszegés; Aki engedelmeskedik még neki, Az parancsra cselekszik, nem Szeretetből. Már érzi, mit jelent, Ha a királyi cím úgy lóg valakin, Mint tolvaj törpén óriás lebernyege. MENTEITH Nem csodálom, hogy minden elgyötört Érzéke visszaborzad, elirtózott Önmagától, hiszen bensőjében Azt ítéli el, ami épp benne van. CAITHNESS Azt hiszem, jobb, ha most továbbmegyünk, És teljesítjük, amivel tartozunk. Találkozzunk Malcolmmal, ő a beteg Nemzet gyógyszere, mi az orvosság Cseppjei, akik megtisztogatjuk Országunkat. LENNOX Vagy legyünk a királyi virágot Tápláló harmatcseppek, de ami gyom, Azt megfullasztjuk. Csapat, indulj Birnam felé! [Mind el, menetelve.] 5.3. [Belép MACBETH, az ORVOS és kísérők.] MACBETH Ne hozzatok több hírt. Hadd fussanak, Mindenki, amerre lát. Ameddig Birnam erdeje nem indul Dunsinane-be, Nem mocskol be a félelem. Ki ez A Malcolm, ez a kölyök? Talán nem Anya szülte? A szellemek, az emberi Sors ismerői azt jósolták nekem, �„Ne félj, Macbeth, akit asszony szült meg, Nem győzhet le soha.” Akkor csak tessék, Álnok thánok, menjetek az angol Kéjtanyára. Szilárd elmémet és szívemet Nem hajlítja meg a kétség; nem rendít Meg a rémület. [Belép egy SZOLGA.] Az ördög fessen feketére, te Tejfölképű átokfajzat! Honnan Vetted ezt a dülledt libaszemet? SZOLGA Uram, tízezer… MACBETH Liba, gazember? SZOLGA Katonák, uram. MACBETH Menj, és csipdesd a holtfehér archúsod, Egy kis pirosítót a gyávaságra! Friss májat egyél, több lesz majd a véred! Miféle katonák, te idióta? Fulladj meg, ez a lepedő-arc másokat Is félelemre sápaszt. Miféle Katonák jönnek, te tejfölös túró? SZOLGA Uram, könyörgök, az angol hadsereg! MACBETH Vidd innen a pofádat! Gyorsan! Seyton! – rosszul vagyok, ha meglátlak – Hé, Seyton, az anyád… – ez a támadás Vagy felvidít majd, vagy most letaszít. Eleget éltem. Az életem száradó Holtágba lépett a sárga falevél Évszakában, s az öregség áldásai: Tisztelet, hűség, szeretet, barátok, Nekem nem jut soha. Helyette átok: Nem hangos, inkább mélyen zengő; Gépiesen felmondott dicséret, lihegés, Amit a szív tagadna, de a száj nem meri. Seyton! �[Belép SEYTON.] SEYTON Mit óhajt felséged? MACBETH Van új hír azóta? SEYTON Csak megerősítették, amit hallottál. MACBETH Harcolok, amíg a csontomról le nem Metszik a húst. Hozd a kardomat, a többi fegyvert! SEYTON Még nincsen rájuk szükség. MACBETH Nekem már kellenek. Küldj ki több lovast. Pásztázd a környéket. Akaszd fel, aki fél. Hozd a fegyverem. Hogy van a beteged, tudós doktor? ORVOS A teste egészséges, felséges úr, A feje van tele sűrű képzelgéssel, Nem engedi pihenni. MACBETH Gyógyítsd ki ebből. Hát nincs recepted a beteg elmére, A bánat gyökereit sem tudod kitépni Az emlékek közül, az agyra vésett Zűrzavart kitörölni? Ha a mellkasban Méreganyag gyűlik, és a szívet nyomja, Nincs valami édes, purgáló csodaszer, Amitől elfelejtjük, mi gyötör? ORVOS Itt a beteg csak önmagán segíthet. MACBETH Dobd a kutyáknak a tudományod, Nekem nem kell. Ide a kardot, a lándzsát! – Mozdulj, Seyton! – Doktorom, a thánok Mind itt hagynak. [SEYTON-hoz:] – Most mégis, mire vársz? – Te tudós, vizsgáld meg az országom �Vizeletét, add vissza az egészségét Egészen, ébredjen frissen, én pedig A visszhangig tapsollak: kétszer hallod A tenyerem. [SEYTON-hoz:] – Indulj már, azt a keserves…! – [SEYTON el.] Mondd, nincs valami szennafű, rebarbara, Tudod: tisztítószer, ami kihajtja Innen az angol sereget? ORVOS De van, jó uram, hiszen azt halljuk, Királyi fogadtatásban részesülnek. MACBETH Azt ott hozd utánam. – Addig nem halok meg, semminek sincs vége, Míg Birnam erdeje nem jön Dunsinane-be. [Mindenki el, kivéve az ORVOS-t.] ORVOS Bárcsak Dunsinane-től messze lennék, Nincs az a pénz, amiért visszajönnék. [Elmegy.] 5.4. [Dobok és zászlók. Belép MALCOLM, SIWARD, MACDUFF, IFJABB SIWARD, MENTEITH, CAITHNESS, ANGUS és KATONÁK, menetelve.] MALCOLM Rokonaim, remélem, közel már A nap, hogy otthonunkban biztonság Lakozzon. MENTEITH Semmi kétségünk nincs! SIWARD Miféle erdő ez itt? MENTEITH A birnami erdő. MALCOLM Minden katona vágjon egy lombos ágat, S tartsa maga elé; így árnyékba borul, Hogy hányan vagyunk, s a felderítés �Hibás adatot mond. KATONA Igenis, uram! SIWARD Csak annyit tudunk, a magabiztos zsarnok Szilárdan tartja magát Dunsinane-ben, És hagyja majd, hogy tábort verjünk. MALCOLM Mert azt reméli, így nem szöknek ki Többen a várból: minden rendű és rangú Elhagyta, s aki szolgálja, kényszerből Teszi: a szív hiányzik. MACDUFF Alaposan mérjük föl erőinket, És igaz ügyünk mellé illesszünk Vitézséget. SIWARD Eljött az idő: Tanácskozunk, és jó döntést hozunk, Mi a miénk és mivel tartozunk. A találgatás hamis reményt táplál, Ha lecsapunk, eldől, ki támad vagy hátrál, Hát akkor induljon a háború! 5.5. [Belép MACBETH, SEYTON és katonák dobokkal és zászlókkal.] MACBETH Tűzd ki zászlónkat a külső falra; Még mindig azt kiáltozzák, „jönnek”. A vár ereje kikacagja ezt az ostromot, Hadd heverésszenek itt lenn, alattunk, Az éhínség, a láz majd felzabálja őket. Magukhoz kényszerítik, aki a miénk, Másképp a szakállánál fogva mindet Hazavernénk. [Asszonyi sikoltás hallatszik kívülről.] Mi volt ez a zaj? SEYTON Asszonyok jajongnak, jó uram. �MACBETH Már alig emlékszem a félelem ízére, Volt idő, amikor egyetlen sikolytól Az éjszakában minden érzékem Jegesre fagyott, s egy baljós történettől Karomon minden szőrszál külön állt, És reszketett, mintha mindegyikben Élet volna. Torkig bevacsoráztam Iszonyatból. Most a borzalom bennem A véres gondolatok jóbarátja. Ki sikoltott? SEYTON Uram, meghalt a királyné. MACBETH Később kellett volna; Egy ilyen szó más lett volna más időben. A holnap és a holnap és a holnap: Nap telik nap után, mind húzza a lábát A jegyzett idő utolsó szaváig, És minden tegnap a dohos halálba Világított utat nekünk, bolondoknak. Ne égj, csonka gyertya! Az élet csupán sétáló árny, egy nyavalyás Színész, egy órát teszi-veszi magát fönn A színpadon és elhallgat. Egy gyagyás Meséje, hang és téboly, És nem szól semmiről. [Belép egy HÍRNÖK.] A nyelvedet akarod használni: Mi a történet? Egy-kettő, gyorsan! HÍRNÖK Kegyelmes uram, Azt kéne elmondanom, amit láttam, De nem tudom, hogyan. MACBETH Azért csak mondjad! HÍRNÖK Ahogy álltam fenn a dombon s őrködtem, Birnam felé néztem, és úgy tűnt, Az erdő elindult felém. �MACBETH Hazug disznó! HÍRNÖK Tégy velem, amit akarsz, ha nem igaz; Három mérföldre látszik, hogy felénk tart: Egy mozgó liget. MACBETH Ha hazudsz, az első fára lógatlak fel, Elevenen, amíg az éhség le nem Szárít; ha igazat mondtál, te tedd Meg nekem ezt a szívességet, jó? – Az elszántságom gyanakvásba fordul; Elcsúszott valami: a látomás Lidérce úgy volt kétértelmű, hogy igazat Mondott: ezzel hazudott. „Ne félj, Amíg Birnam erdeje nem jön fel Dunsinane-be”, és most az erdő feljön Dunsinane-be. Mindenki fogjon fegyvert! Ha megtörtént, amiről ez itt szájalt, Nincs hová mennem, s itt sem maradhatok. Már az is fáraszt, hogy ragyog a nap, És bár csinálná vissza valaki, Hogy egyáltalán létezik világ. Verd félre a harangot! Riadó! Bömböljön a szél, hadd pusztítson a romlás, Ha meg kell halni, legalább fegyvert fogj, Most nincs más. [Mind el.] 5.6. [Dobok és zászlók. Belép MALCOLM, SIWARD, MACDUFF és seregeik, ágakkal.] MALCOLM Közelítünk, dobjátok el a lombos Ágat, már nem kell leplezni, hogy kik Vagyunk. Siward bátyám, kiváló fiaddal Az első összecsapást te vezesd, Mi a jó Macduffal elvégezzük, Ha maradna még valami feladat, Ez a hadiparancsom. SIWARD Isten veled. Találja meg a zsarnokot csapatunk, �És győzzenek le, hogyha nem harcolunk. MACDUFF Beszéljenek a kürtök, szavuk felszáll, Harsogva hirdessék: sok vér és halál! [Kimennek. További kürtszó.] 5.7. [Belép MACBETH.] MACBETH Oszlophoz kötöztek, és mint a medve, Harcolnom kell, nincs hova menekülnöm. Ki az, akit nem az anyja szülte? Tőle kell félnem, mástól senkitől se. [Belép az IFJÚ SIWARD.] IFJÚ SIWARD Mi a neved? MACBETH Megrettensz, ha meghallod. IFJÚ SIWARD Nem! Mondj perzselőbb nevet, mint bármely Név a pokol fenekéről. MACBETH A nevem Macbeth. IFJÚ SIWARD A fülem belefájdul: Az ördög sem ejthetne ki gyűlöltebb nevet. MACBETH De rémisztőbbet se. IFJÚ SIWARD Hazudsz, átkozott zsarnok, kardommal Bizonyítom, mennyire hazudsz! [Vívnak, az IFJÚ SIWARD holtan elesik.] MACBETH Hiába, anya szült. Kardra mosolygok, a fegyvert kacagom, �Ha anya szülte, hordja: hadd villogjon. Csak tessék – hagyom. [Kimegy, és viszi magával az IFJÚ SIWARD testét. Harsonák. Belép MACDUFF.] MACDUFF Itt hallok csatazajt. Zsarnok, mutasd A képed! Ha nem az én döfésem öl meg, A feleségem s kisgyermekeim Nem nyughatnak, kísért a szellemük. Mért bántanék itt néhány nyamvadt zsoldost, Aki csak pénzért rázza a lándzsáját? Te kellesz, Macbeth, vagy éles kardom Tett nélkül csúszik vissza hüvelyébe. Itt kéne lenned, a kardcsattogás, A harci zsivaj rólad árulkodik. Szerencse, segíts megtalálnom, más Kívánságom nincs. [Elmegy. Harsonák, csatazaj. Belép MALCOLM és SIWARD.] SIWARD Uram, gyere, a vár lassan tiéd, A zsarnoktól sokan hozzánk pártolnak, S a nemes thánok vitézül küzdenek, Úgy tűnik, uram, ez a te napod, Nincs már sok dolgunk. MALCOLM Az ellenség most úgy van ellenünk, Hogy épp velünk van. SIWARD Felséged lépjen be a várkapun. [Elmennek, harsonák.] 5.8. [Belép MACBETH.] MACBETH Miért is játszanám a római Bolondot? Talán kardomba dőljek? Amíg itt élő alakokat látok, Inkább gyönyörködöm a sebeikben. [Belép MACDUFF.] �MACDUFF Fordulj ide, pokol kutyája, fordulj! MACBETH Mindenki közül téged kerültelek, Menj innen, menj. Véredből máris túl sok Terheli a lelkem. MACDUFF Nincs mit mondanom, az én hangom a kard, Te véresebb gazember, mintsem szó Lenne rá. [Vívnak, közben kürtszó.] MACBETH Kár fáradoznod. Előbb aprítod szét a kardoddal A sivár levegőt, mintsem hogy belőlem Vér fakadjon. Sebezhető fejekre Tartogasd a pengéd. Engem varázs véd: Engem nem bánthat az, kit anya szült. MACDUFF Rettegjen az a varázs! Majd elmondja neked maga a bukott Angyal, akit szolgálsz: Macduffot idő Előtt az anyja méhéből kitépték! MACBETH Átkozott legyen a nyelv, ami ezt Mondja; a jobbik részem szívja ki. A szemfényvesztő lidércek becsaptak, Két értelemből fontak minden szót, Ami a fülemben ígéretként csengett, Megtört reményként, tompán némul el. Nem harcolok veled. MACDUFF Akkor add meg magad, te gyávaság Bálványa, cégtábla leszel, bámuljon A nép: kiállítunk mint szörnyű ritkaságot, Oszlopra festünk és odapingáljuk: „Itt látható a zsarnok”. MACBETH Nem aláztok meg. Tán Malcolm lába előtt csókoljam �A földet? Átkozzon, köpjön le a csőcselék? Igen: a birnami erdő feljött Dunsinane-be. Igen: téged nem anya Szült. Itt az utolsó próba: itt vagyok. Tessék: a pajzsom elhajítom. Támadj, Macduff és legyen átkozott, Aki először kezd sírni, hogy „elég volt!”. [Kimennek, közben vívnak. Harsonák. Majd újra belép MACBETH és MACDUFF, vívnak, MACBETH holtan elesik. MACDUFF kimegy MACBETH testével. 5.9. [Visszavonulás és harsonák. Dobokkal és zászlókkal belép MALCOLM, SIWARD, ROSS, a thánok és katonák.] MALCOLM Bárcsak itt lennének már barátaink, Remélem, sok bajuk nem esett. SIWARD Néhányan biztosan meghaltak. De sokan Térnek vissza: nagy győzelem volt, Kevés véráldozattal. MALCOLM Macduff hiányzik, és a te fiad is, Siward bátyám. ROSS: [SIWARD-hoz]: Uram, fiad igazi katonaként Rótta le tartozását életéért; Így érett valódi férfivá. Ezt Bizonyítja bátorsága: végig Kitartott, s férfiként halt meg. SIWARD Hát meghalt? ROSS Igen, A többiekkel fekszik, kiterítve. Kérlek, érdemeit ne bánatoddal Mérd, mert akkor örökké siratod. SIWARD Elöl kapott halálos sebet a fiam? �ROSS Igen, uram, elöl. SIWARD Akkor legyen az Isten katonája; Ha annyi fiam lenne, mint hajszálam, Egyiknek sem kívánnék szebb halált. Hadd szóljon érte a lélekharang! MALCOLM Ennél különb szertartást érdemel, Majd gondoskodom róla. SIWARD Nem, nem érdemel többet, hiszen hallod: Az élettől szépen vált meg, és nem volt Tartozása: most Isten nyugosztalja. [Belép MACDUFF, MACBETH fejével.] MACDUFF Üdv neked, királyom, hiszen az vagy! Nézd, itt a trónbitorló átkozott feje. Az idő kiszabadult. Látom, Királyságod úgy ölel, mint foglalat A drága ékkövet: az én hangomban Csendül hangosan, amit mások csupán Magukban mondanak vagy gondolnak: Üdv neked, Skócia királya! MINDENKI Üdv neked, Skócia királya! [Harsonaszó.] MALCOLM Nem fogunk sok időt pazarolni: Hogy szerettek, most rögtön megköszönjük, És nem maradunk adósa senkinek. Thánok, rokonaim: mostantól viseljetek Grófi címet: először királyi Adomány ez Skóciában. S az idő Azt kívánja, kezdjünk ültetni újra Kertjeinkben, s barátainkat, akik Az éber zsarnok csapdái elől Külföldre kényszerültek, hívjuk gyorsan Haza. A kényúr aljas társait Bíróság elé visszük: azokat, Akik szolgálták ezt a most megölt �Mészárost és sátánfajzat feleségét; Utóbbiról az hírlik, hogy önkezével, Vad indulatban vetett véget Életének. S ami még szükséges, Megtesszük, megformáljuk, a kegyelem Kegyelméből, mérték, idő és hely Szerint. Most halljátok mind, Együtt, s külön-külön a köszönet Szavát: meghívunk Scone-ba, Ott fejemre teszik a koronát. [Mind el.] � Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Macbeth Subject The topic of the resource A Macbeth címá dráma verziói Description An account of the resource A Macbeth című dráma angol és magyar szövegváltozatai, színházi és filmes adaptációi Creator An entity primarily responsible for making the resource Almási Zsolt Source A related resource from which the described resource is derived Digitalizált könyvek, színházi előadások, filmek Publisher An entity responsible for making the resource available Almási Zsolt Rights Information about rights held in and over the resource Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc Language A language of the resource magyar angol License A legal document giving official permission to do something with the resource. Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc Medium The material or physical carrier of the resource. digitális gyűjtemény Zotero Author Almási Zsolt Date 2016. 02. 19. Language magyar Publisher Almási Zsolt Title Macbeth gyűjtemény URL https://msha.btk.ppke.hu/collections/show/2 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Original Format The type of object, such as painting, sculpture, paper, photo, and additional data Könyv Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Macbeth (Kállay Géza 2014) Subject The topic of the resource Macbeth 21. századi magyar fordítása. Description An account of the resource Kállay Gézának a Liget Kiadónál megjelentetett fordításának az archívumhoz hangolt változata. Annyiban változata az eredeti megjelenésnek, hogy formailag idomul az archívumban található szövegekhez, valamint a rendezői utasítások szögletes zárójelbe kerültek, illetve egy-két elütést javítottam. Tovább az eredtei kiadásból csak a szöveget hagytam meg, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket kihagytam. Creator An entity primarily responsible for making the resource William Shakespeare Source A related resource from which the described resource is derived https://konyv.ligetmuhely.com/ebook/Macbeth-KallayG-Liget.pdf Publisher An entity responsible for making the resource available Liget Műhely Alapítvány Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2017 Contributor An entity responsible for making contributions to the resource Kállay Géza fordító Almási Zsolt (Az archívum számára szekesztette) Horgas Judit (Liget kiadó szerkesztő) Levendel Júlia (Liget kiadó szerkesztő) Horgas Béla (Liget kiadó szerkesztő) Rights Information about rights held in and over the resource Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource PDF Language A language of the resource magyar Type The nature or genre of the resource TragédiA Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Budapest Date Created Date of creation of the resource. 2019 License A legal document giving official permission to do something with the resource. Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. Bibliographic Citation A bibliographic reference for the resource. Recommended practice is to include sufficient bibliographic detail to identify the resource as unambiguously as possible. Budapest, Liget Műhely Alapítvány, 2014 Zotero Author William Shakespeare Translator Kállay Géza ISBN ISBN 978-615-5419-11-9 Book Title Macbeth Date 2014 First Page 32 Genre Tragédia Language Magyar Medium Könyv Num Pages 97 Pages 32-129 Publisher Liget Műhely Alapítvány Rights Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. URL https://konyv.ligetmuhely.com/ebook/Macbeth-KallayG-Liget.pdf digitális szöveg Fordítás Kállay Géza Tragédia