2
10
14
-
https://msha.btk.ppke.hu/files/original/7fd104a772cd7f9bec81723d5e1a1145.pdf
b1e0cef29169cd9257d681f927220f0d
PDF Text
Text
Enter Leonato gouernour of Messina, Innogen his wife, Hero
his daughter, and Beatrice his neece, with a
messenger.
Leonato.
I Learne in this letter, that don Peter of Arragon
comes this night to Messina.
Mess. He is very neare by this, he was not three
leagues off when I left him.
Leona. How many gentlemen haue you lost in this action?
Mess. But few of any sort, and none of name.
Leona. A victory is twice it selfe, when the atchiuer brings
home ful numbers: I find here, that don Peter hath bestowed
much honour on a yong Florentine called Claudio.
Mess. Much deseru'd on his part, and equally remembred
by don Pedro, he hath borne himselfe beyond the promise of
his age, doing in the figure of a lamb, the feats of a lion, he hath
indeed better bettred expectation then you must expect of me
to tell you how.
Leo. He hath an vnckle here in Messina will be very much
glad of it.
Mess. I haue already deliuered him letters, and there appeares much ioy in him, euen so much, that ioy could not shew
itselfe modest enough, without a badge of bitternesse.
Leo. Did he breake out into teares?
Mess. In great measure.
Leo. A kind ouerflow of kindnesse, there are no faces truer
then those that are so washt, how much better is it to weepe at
ioy, then to ioy at weeping?
Beatr. I pray you, is Signior Mountanto returnd from the
warres or no?
Messen. I know none of that name, ladie, there was none
�such in the army of any sort.
Leonato What is he that you aske for neece?
Hero My cosen meanes Signior Benedicke of Padua.
Mess. O hee's returnd, and as pleasant as euer he was.
Bea. He set vp his bills here in Messina, and challengde
Cupid at the Flight, and my vncles foole reading the chalenge
subscribde for Cupid, and challengde him at the Burbolt: I
pray you, how many hath he kild and eaten in these warres?
but how many hath he kild? for indeede I promised to eate all
of his killing.
Leo. Faith neece you taxe Signior Benedicke too much,
but heele be meet with you, I doubt it not.
Mess. He hath done good seruice lady in these warres.
Beat. You had musty vittaile, and he hath holpe to eate it,
he is a very valiaunt trencher man, he hath an excellent stomacke.
Mess. And a good souldier too, lady.
Beat. And a good souldiour to a Lady, but what is he to a
Lord?
Mess. A lord to a lord, a man to a man, stufft with al honorable vertues.
Beat. It is so indeed, he is no lesse then a stuft man, but for
the stuffing wel, we are al mortall.
Leo. You must not, sir, mistake my neece, there is a kind
of mery warre betwixt Signior Benedicke and her, they neuer
meet but there's a skirmish of wit betweene them.
Beat. Alas he gets nothing by that, in our last conflict, 4 of his
fiue wits went halting off, and now is the whole man gouernd
with one, so that if he haue wit enough to keep himself warm,
let him beare it for a difference between himself and his horse,
for it is all the wealth that he hath left, to be known a reasona-
�ble creature, who is his companion now? he hath euery month
a new sworne brother.
Mess. Ist possible?
Beat. Very easily possible, he weares his faith but as the fashion of his hat, it euer changes with the next blocke.
Mess. I see lady the gentleman is not in your bookes.
Beat. No, and he were, I would burne my study, but I pray
you who is his companion? is there no yong squarer now that
will make a voyage with him to the diuell?
Mess. He is most in the companie of the right noble Claudio.
Beat. O Lord, he will hang vpon him like a disease, hee is
sooner caught than the pestilence, and the taker runs presently madde, God help the noble Claudio, if he haue caught the
Benedict, it will cost him a thousand pound ere a be cured.
Mess. I will holde friends with you Ladie.
Beat. Do good friend.
Leon. You will neuer runne madde niece.
Beat. No, not till a hote Ianuary.
Mess. Don Pedro is approacht.
Enter don Pedro, Claudio, Benedicke, Balthasar
and Iohn the bastard.
Pedro Good signior Leonato, are you come to meet your
trouble: the fashion of the world is, to auoyd cost, and you incounter it.
Leon. Neuer came trouble to my house, in the likenesse of
your grace, for trouble being gone, comfort should remaine:
but when you depart from mee, sorrow abides, and happines
takes his leaue.
Pedro You embrace your charge too willingly: I thincke
this is your daughter.
�Leonato Her mother hath many times tolde me so.
Bened. Were you in doubt sir that you askt her?
Leonato Signior Benedicke, no, for then were you a child.
Pedro You haue it full Benedicke, wee may ghesse by this,
what you are, being a man, truely the Lady fathers her selfe:
be happy Lady, for you are like an honourable father.
Be. If Signior Leonato be her father, she would not haue
his head on her shoulders for all Messina as like him as she is.
Beat. I wonder that you will still be talking, signior Benedicke, no body markes you.
Bene. What my deere lady Disdaine! are you yet liuing?
Bea. Is it possible Disdaine should die, while she hath such
meete foode to feede it, as signior Benedicke? Curtesie it selfe
must conuert to Disdaine, if you come in her presence.
Bene. Then is curtesie a turne-coate, but it is certaine I am
loued of all Ladies, onelie you excepted: and I would I could
finde in my heart that I had not a hard heart, for truely I loue
none.
Beat. A deere happinesse to women, they would else haue
beene troubled with a pernitious suter, I thanke God and my
cold blood, I am of your humour for that, I had rather heare
my dog barke at a crow, than a man sweare he loues me.
Bene. God keepe your Ladiship stil in that mind, so some
Gentleman or other shall scape a predestinate scratcht face.
Beat. Scratching could not make it worse, and twere such
a face as yours were.
Bene. Well, you are a rare parrat teacher.
Beat. A bird of my tongue, is better than a beast of yours.
Ben. I would my horse had the speed of your tongue, and
so good a continuer, but keep your way a Gods name, I haue
done.
�Beat. You alwayes end with a iades tricke, I knowe you of
olde.
Pedro That is the summe of all: Leonato, signior Claudio,
and signior Benedicke, my deere friend Leonato, hath inuited
you all, I tell him we shall stay here, at the least a moneth, and
he heartily praies some occasion may detaine vs longer, I dare
sweare he is no hypocrite, but praies from his heart.
Leon. If you sweare, my lord, you shall not be forsworne,
let mee bidde you welcome, my lord, being reconciled to the
Prince your brother: I owe you all duetie.
Iohn I thanke you, I am not of many wordes, but I thanke
you
Leon. Please it your grace leade on?
Pedro Your hand Leonato, we wil go together.
Exeunt. Manent Benedicke & Claudio.
Clau. Benedicke, didst thou note the daughter of Signior
(Leonato?
Bene. I noted her not, but I lookte on her,
Clau. Is she not a modest yong ladie?
Bene. Do you question me as an honest man should doe,
for my simple true iudgement? or would you haue me speake
after my custome, as being a professed tyrant to their sex?
Claudio No, I pray thee speake in sober iudgement.
Bene. Why yfaith me thinks shees too low for a hie praise,
too browne for a faire praise, and too litle for a great praise, onlie this commendation I can affoord her, that were shee other
then she is, she were vnhansome, and being no other, but as she
is, I do not like her.
Claudio Thou thinkest I am in sport, I pray thee tell mee
truelie how thou lik'st her.
Bene. Would you buie her that you enquier after her?
�Claudio Can the world buie such a iewel?
Bene. Yea, and a case to putte it into, but speake you this
with a sad brow? or doe you play the flowting iacke, to tell vs
Cupid is a good Hare-finder, and Vulcan a rare Carpenter:
Come, in what key shall a man take you to go in the song?
Claudio In mine eie, shee is the sweetest Ladie that euer I
lookt on.
Bened. I can see yet without spectacles, and I see no such
matter: theres her cosin, and she were not possest with a fury,
exceedes her as much in beautie, as the first of Maie dooth the
last of December: but I hope you haue no intent to turne husband, haue you?
Claudio I would scarce trust my selfe, though I had sworne
the contrarie, if Hero would be my wife.
Bened. Ist come to this? in faith hath not the worlde one
man but he will weare his cappe with suspition? shall I neuer
see a batcheller of three score againe? go to yfaith, and thou wilt
needes thrust thy necke into a yoke, weare the print of it, and
sigh away sundaies: looke, don Pedro is returned to seeke you.
Enter don Pedro, Iohn the bastard.
Pedro What secret hath held you here, that you followed
not to Leonatoes?
Bene. I would your Grace would constraine me to tell.
Pedro I charge thee on thy allegeance.
Ben. You heare, Count Claudio, I can be secret as a dumb
man, I woulde haue you thinke so (but on my allegiance,
marke you this, on my allegiance) he is in loue, with who? now
that is your Graces part: marke how short his answer is, with
Hero Leonatoes short daughter.
Clau. If this were so, so were it vttred.
Bened. Like the olde tale, my Lord, it is not so, nor twas
�not so: but indeede, God forbid it should be so.
Claudio If my passion change not shortly, God forbid it
should be otherwise.
Pedro Amen, if you loue her, for the Lady is very well
worthy.
Claudio You speake this to fetch me in, my Lord.
Pedro By my troth I speake my thought.
Claudio And in faith, my Lord, I spoke mine.
Bened. And by my two faiths and troths, my Lorde, I
spoke mine.
Clau. That I loue her, I feele.
Pedro That she is worthy, I know.
Bened. That I neither feele how she should be loued, nor
know how she should be worthie,
is the opinion that fire can
not melt out of me, I will die in it at the stake.
Pedro Thou wast euer an obstinate heretique in the despight of Beauty.
Clau. And neuer could maintaine his part, but in the force
of his wil.
Bene. That a woman conceiued me, I thanke her: that she
brought me vp, I likewise giue her most humble thankes: but
that I will haue a rechate winded in my forehead, or hang my
bugle in an inuisible baldricke, all women shall pardon mee:
because I will not doe them the wrong to mistrust any, I will
doe my selfe the right to trust none: and the fine is, (for the
which I may go the finer,) I will liue a bacheller.
Pedro I shall see thee ere I die, looke pale with loue.
Bene. With anger, with sickenesse, or with hunger, my
Lord, not with loue: proue that euer I loose more blood with
loue then I will get againe with drinking, picke out mine eies
�with a Ballad-makers penne, and hang me vp at the doore of a
brothel house for the signe of blinde Cupid.
Pedro Well, if euer thou dost fall from this faith, thou wilt
prooue a notable argument.
Bene. If I do, hang me in a bottle like a Cat, and shoote at
me, and he that hits me, let him be clapt on the shoulder, and
calld Adam.
Pedro Well, as time shal trie: in time the sauage bull doth
beare the yoake.
Bene. The sauage bull may, but if euer the sensible Benedicke beare it, plucke off the bulls hornes, and set them in my
forehead, and let me be vildly painted, and in such great letters as they write, here is good horse to hyre: let them signifie vnder my signe, here you may see Benedicke the married
man.
Claudio If this should euer happen, thou wouldst be horn
madde.
Pedro Nay, if Cupid haue not spent all his quiuer in Venice,
thou wilt quake for this shortly.
Bened. I looke for an earthquake too then.
Pedro Well, you will temporize with the howres, in the
meane time, good signior Benedicke, repaire to Leonatoes,
commend me to him, and tell him I will not faile him at supper, for indeede he hath made great preparation.
Bened. I haue almost matter enough in mee for suche an
Embassage, and so I commit you.
Clau. To the tuition of God: from my house if I had it.
Pedro The sixt of Iuly: your louing friend Benedicke.
Bened. Nay mocke not, mocke not, the body of your discourse is sometime guarded with fragments, and the guardes
are but slightly basted on neither, ere you flowt old ends any
�further, examine your conscience, and so I leaue you.
exit
Claudio My liege, your Highnesse nowe may doe mee
good.
Pedro My loue is thine to teach, teach it but how,
And thou shalt see how apt it is to learne
Any hard lesson that may do thee good.
Clau. Hath Leonato any sonne, my lord?
Pedro No childe but Hero, shees his onely heire:
Doost thou affect her Claudio?
Claudio O my lord,
When you went onward on this ended action,
I lookt vpon her with a souldiers eie,
That likt, but had a rougher taske in hand,
Than to driue liking to the name of loue:
But now I am returnde, and that warre-thoughts,
Haue left their places vacant: in their roomes,
Come thronging soft and delicate desires,
All prompting mee how faire yong Hero is,
Saying I likt her ere I went to warres.
Pedro Thou wilt be like a louer presently,
And tire the hearer with a booke of words,
If thou dost loue faire Hero, cherish it,
And I wil breake with hir, and with her father,
300And thou shalt haue her: wast not to this end,
That thou beganst to twist so fine a storie?
Clau. How sweetly you do minister to loue,
That know loues griefe by his complexion!
But lest my liking might too sodaine seeme,
I would haue salude it with a longer treatise.
Pedro What need the bridge much broder then the flood?
�The fairest graunt is the necessitie:
Looke what wil serue is fit: tis once, thou louest,
And I wil fit thee with the remedie,
I know we shall haue reuelling to night,
I wil assume thy part in some disguise,
And tell faire Hero I am Claudio,
And in her bosome ile vnclaspe my heart,
And take her hearing prisoner with the force
And strong incounter of my amorous tale:
Then after, to her father will I breake,
And the conclusion is, she shal be thine,
In practise let vs put it presently.
exeunt.
Enter Leonato and an old man brother to Leonato
Leo. How now brother, where is my cosen your sonne, hath
he prouided this musique?
Old He is very busie about it, but brother, I can tell you
strange newes that you yet dreampt not of.
Leo. Are they good?
Old As the euents stampes them, but they haue a good couer: they shew well outward, the prince and Count Claudio
walking in a thicke pleached alley in mine orchard, were thus
much ouer-heard by a man of mine: the prince discouered to
Claudio that he loued my niece your daughter, and meant to
acknowledge it this night in a daunce, and if he found her accordant, he meant to take the present time by the top, and instantly breake with you of it.
Leo Hath the fellow any wit that told you this?
Old A good sharp fellow, I wil send for him, and question
him your selfe.
�Leo. No, no, we wil hold it as a dreame til it appeare itself:
but I will acquaint my daughter withall, that she may bee the
better prepared for an answer, if peraduenture this be true: go
you and tel hir of it: coosins, you know what you haue to doe,
O I crie you mercie friend, go you with me and I wil vse your
shill: good cosin haue a care this busie time.
exeunt.
Enter sir Iohn the bastard, and Conrade his companion.
Con. What the goodyeere my lord, why are you thus out of
measure sad?
Iohn There is no measure in the occasion that breeds, therfore the sadnesse is without limit.
Con. You should heare reason.
Iohn And when I haue heard it, what blessing brings it?
Con If not a present remedy, at least a patient sufferance.
Iohn I wonder that thou (being as thou saist, thou art, borne
vnder Saturne) goest about to apply a morall medicine, to a
mortifying mischiefe: I cannot hide what I am: I must be sad
when I haue cause, and smile at no mans iests, eate when I haue
stomack, and wait for no mans leisure: sleep when I am drowsie, and tend on no mans businesse, laugh when I am mery, and
claw no man in his humor.
Con. Yea but you must not make the full show of this till
you may do it without controllment, you haue of late stoode
out against your brother, and he hath tane you newly into his
grace, where it is impossible you should take true root, but by
the faire weather that you make your self, it is needful that you
frame the season for your owne haruest.
Iohn I had rather be a canker in a hedge, then a rose in his
grace, and it better fits my bloud to be disdain'd of all, then to
fashion a cariage to rob loue from any: in this (thogh I cannot
�be said to be a flatering honest man) it must not be denied but I
am a plain dealing villaine, I am trusted with a mussel, and enfraunchisde with a clogge, therfore I haue decreed, not to sing
in my cage: if I had my mouth I would bite: if I had my liberty I would do my liking: in the mean time, let me be that I am,
and seeke not to alter me.
Con. Can you make no vse of your discontent?
Iohn I make all vse of it, for I vse it only,
Who comes here? what newes Borachio?
Enter Borachio.
Bor. I came yonder from a great supper, the prince your
brother is royally entertain'd by Leonato, and I can giue you
intelligence of an intended mariage.
Iohn Wil it serue for any model to build mischiefe on? what
is he for a foole that betrothes himselfe to vnquietnesse?
Bor. Mary it is your bothers right hand.
Iohn Who, the most exquisite Claudio?
Bor. Euen he.
Iohn A proper squier, and who, and who, which way looks
he?
Bor. Mary one Hero the daughter and heire of Leonato.
Iohn A very forward March-chicke, how came you to
this?
Bor Being entertain'd for a perfumer, as I was smoaking a
musty roome, comes me the prince and Claudio, hand in
hand in sad conference: I whipt me behind the arras, and there
heard it agreed vpon, that the prince should wooe Hero for
himselfe, and hauing obtain'd her, giue her to Counte Claudio.
Iohn Come, come, let vs thither, this may proue food to my
displeasure, that yong start-vp hath all the glory of my ouer-
�throw: if I can crosse him any way, I blesse my selfe euery way,
you are both sure, and wil assist me.
Conr. To the death my Lord.
Iohn Let vs to the great supper, their cheere is the greater
that I am subdued, would the cooke were a my mind, shall we
go proue whats to be done?
Bor. Weele wait vpon your lordship.
exit.
Enter Leonato, his brother, his wife, Hero his daughter, and
Beatrice his neece, and a kinsman.
Leonato Was not counte Iohn here at supper?
brother I saw him not.
Beatrice How tartely that gentleman lookes, I neuer can see
him but I am heart-burn'd an hower after.
Hero He is of a very melancholy disposition.
Beatrice He were an excellent man that were made iust in
the mid-way between him and Benedick, the one is too like an
image and saies nothing, and the other too like my ladies eldest
sonne, euermore tatling.
Leonato Then halfe signior Benedickes tongue in Counte
Iohns mouth, and halfe Counte Iohns melancholy in Signior
Benedickes face.
Beatrice With a good legge and a good foote vnckle, and
money inough in his purse, such a man would winne any woman in the world if a could get her good will.
Leonato By my troth neece thou wilt neuer get thee a husband, if thou be so shrewd of thy tongue.
brother Infaith shees too curst.
Beatrice Too curst is more then curst, I shall lessen
Gods sending that way, for it is saide, God sends a curst cow
short hornes, but to a cow too curst, he sends none.
�Leonato So, by being too curst, God will send you no
hornes.
Beatrice Iust, if he send me no husband, for the which blessing, I am at him vpon my knees euery morning and euening:
Lord, I could not endure a husband with a beard on his face, I
had rather lie in the woollen!
Leonato You may light on a husband that hath no beard.
Beatrice What should I do with him, dresse him in my apparell and make him my waiting gentlewoman? he that hath a
beard, is more then a youth: and he that hath no beard, is lesse
then a man: and he that is more then a youth, is not for me, and
he that is lesse then a man, I am not for him, therefore I will
euen take sixpence in earnest of the Berrord, and leade his
apes into hell.
Leonato Well then, go you into hell.
Beatrice No but to the gate, and there will the diuell meete
me like an old cuckold with hornes on his head, and say, get
you to heauen Beatrice, get you to heauen, heeres no place for
you maids, so deliuer I vp my apes and away to saint Peter: for
the heauens, he shewes me where the Batchellers sit, and there
liue we as mery as the day is long.
brother Well neece, I trust you will be rulde by your father.
Beatrice Yes faith, it is my cosens duetie to make cursie and
say, father, as it please you: but yet for all that cosin, let him be a
handsome fellow, or else make an other cursie, and say, father,
as it please me.
Leonato Well neece, I hope to see you one day fitted with a
husband.
Beatrice Not til God make men of some other mettal then
earth, would it not grieue a woman to be ouer-masterd with
�a peece of valiant dust? to make an account of her life to a clod
of waiward marle? no vnckle, ile none: Adams sonnes are my
brethren, and truely I holde it a sinne to match in my kinred.
Leonato Daughter, remember what I told you, if the prince
do solicite you in that kind, you know your answer.
Beatrice The fault will be in the musique cosin, if you be
not wooed in good time: if the prince be too important, tell
him there is measure in euery thing, and so daunce out the answer, for here me Hero, wooing, wedding, and repenting, is
as a Scotch ijgge, a measure, and a cinquepace: the first suite is
hot and hasty like a Scotch ijgge (and ful as fantasticall) the
wedding manerly modest (as a measure) full of state and aunchentry, and then comes Repentance, and with his bad legs
falls into the cinquepace faster and faster, til he sincke into his
graue.
Leonato Cosin you apprehend passing shrewdly.
Beatrice I haue a good eie vnckle, I can see a church by
day-light.
Leonato The reuellers are entring brother, make good
roome.
Enter prince, Pedro, Claudio, and Benedicke, and Balthaser,
or dumb Iohn.
Pedro Lady will you walke about with your friend?
Hero So, you walke softly, and looke sweetly, and say nothing, I am yours for the walke, and especially when I walk away.
Pedro With me in your company.
Hero I may say so when I please.
Pedro And when please you to say so?
Hero When I like your fauour, for God defend the lute
�should be like the case.
Pedro My visor is Philemons roofe, within the house is
Ioue.
Hero Why then your visor should be thatcht.
Pedro Speake low if you speake loue.
Bene. Well, I would you did like me.
Mar. So would not I for your owne sake, for I haue many ill qualities.
Bene. Which is one?
Mar. I say my praiers alowd.
Bene. I loue you the better, the hearers may cry Amen.
Marg. God match me with a good dauncer.
Balth. Amen.
Marg. And God keepe him out of my sight when the
daunce is done: answer Clarke.
Balth. No more words, the Clarke is answered.
Vrsula I know you well enough, you are signior Anthonio.
Antho. At a word I am not.
Vrsula I knowe you by the wagling of your head.
Antho. To tell you true, I counterfeit him.
Vrsula You coulde neuer doe him so ill well, vnlesse you
were the very man: heeres his drie hand vp and downe, you
are he, you are he.
Antho. At a word, I am not.
Vrsula Come, come, do you thinke I do not know you by
your excellent wit? can vertue hide it selfe? go to, mumme, you
are he, graces will appeere, and theres an end.
Beat. Will you not tell me who tolde you so?
Bened. No, you shall pardon me.
Beat. Nor will you not tell me who you are?
�Bened. Not now.
Beat. That I was disdainefull, and that I had my good wit
out of the hundred mery tales: wel, this was signior Benedick
that said so.
Bened. Whats he?
Beat. I am sure you know him well enough.
Bened. Not I, beleeue me.
Beat. Did he neuer make you laugh?
Bened. I pray you what is he?
Beat. Why he is the princes ieaster, a very dul fool, only his
gift is, in deuising impossible slaunders, none but Libertines
delight in him, and the commendation is not in his wit, but in
his villanie, for he both pleases men and angers them, and then
they laugh at him, and beate him: I am sure he is in the Fleete,
I would he had boorded me.
Bene. When I know the Gentleman, ile tell him what you
say.
Beat. Do, do, heele but break a comparison or two on me,
which peraduẽture, (not markt, or not laught at) strikes him into melancholy, and then theres a partrige wing saued, for the
foole will eate no supper that night: wee must follow the leaders.
Bene. In euery good thing.
Beat. Nay, if they leade to any ill, I will leaue them at the
next turning.
Dance exeunt
Iohn Sure my brother is amorous on Hero, and hath withdrawne her father to breake with him about it: the Ladies folow her, and but one visor remaines.
Borachio And that is Claudio, I knowe him by his bearing.
�Iohn Are not you signior Benedicke?
Clau. You know me well, I am he.
Iohn Signior, you are very neere my brother in his loue, he
is enamourd on Hero, I pray you disswade him from her, she
is no equall for his birth, you may doe the parte of an honest
man in it.
Claudio How know you he loues her?
Iohn I heard him sweare his affection.
Borac. So did I too, and he swore hee would marry her to
night.
Iohn Come let vs to the banquet.
exeunt: manet Clau.
Claud. Thus answer I in name of Benedicke,
But heare these ill newes with the eares of Claudio:
Tis certaine so, the Prince wooes for himselfe,
Friendship is constant in all other things,
Saue in the office and affaires of loue:
Therefore all hearts in loue vse their owne tongues.
Let euery eie negotiate for it selfe,
And trust no Agent: for Beauty is a witch,
Against whose charmes, faith melteth into blood:
This is an accident of hourely proofe,
Which I mistrusted not: farewel therefore Hero.
Enter Bene( dicke
Benedicke Count Claudio.
Claudio Yea, the same.
Bene. Come, will you go with me?
Claudio Whither?
Bene. Euen to the next willow, about your owne busines,
county: what fashion will you weare the garland of? about
�your necke, like an Vsurers chaine? or vnder your arme, like a
Lieutenants scarffe? you must weare it one way, for the prince
hath got your Hero.
Claudio I wish him ioy of her.
Bened. Why thats spoken like an honest Drouier, so they
sell bullockes: but did you thinke the Prince would haue serued you thus?
Claudio I pray you leaue me.
Benedicke Ho now you strike like the blindman, twas the
boy that stole your meate, and youle beate the post.
Claudio If it will not be, ile leaue you.
exit
Benedicke Alas poore hurt foule, now will hee creepe into
sedges: but that my Ladie Beatrice should know me, and not
know mee: the princes foole! hah, it may be I goe vnder that
title because I am merry: yea but so I am apte to doe my selfe
wrong: I am not so reputed, it is the base (though bitter) disposition of Beatrice, that puts the world into her person, and so
giues me out: well, ile be reuenged as I may.
Enter the Prince, Hero, Leonato, Iohn and Borachio,
and Conrade.
Pedro Now signior, wheres the Counte, did you see him?
Benedicke Troth my lord, I haue played the part of Ladie
Fame, I found him heere as melancholy as a Lodge in a Warren, I tolde him, and I thinke I tolde him true, that your grace
had got the goodwil of this yoong Lady, and I offred him my
company to a willow tree, either to make him a garland, as being forsaken, or to binde him vp a rod, as being worthie to bee
whipt.
Pedro To be whipt, whats his fault?
Benedicke The flatte transgression of a Schoole-boy, who
�being ouer-ioyed with finding a birds nest, shewes it his companion, and he steales it.
Pedro Wilt thou make a trust a transgression? the transgression is in the stealer.
Benedicke Yet it had not beene amisse the rodde had beene
made, & the garland too, for the garland he might haue worn
himselfe, and the rodde he might haue bestowed on you, who
(as I take it) haue stolne his birds nest.
Pedro I wil but teach them to sing, and restore them to the
owner.
Benedicke If their singing answer your saying, by my faith
you say honestly.
Pedro The ladie Beatrice hath a quarrell to you, the Gentleman that daunst with her, told her shee is much wrongd by
you.
Bened. O shee misusde me past the indurance of a blocke:
an oake but with one greene leafe on it, would haue answered
her: my very visor beganne to assume life, and scold with her:
she tolde me, not thinking I had beene my selfe, that I was the
Princes iester, that I was duller than a great thawe, huddleing
iest vpon iest, with such impossible conueiance vpon me, that
I stoode like a man at a marke, with a whole army shooting
at me: she speakes poynyards, and euery word stabbes: if her
breath were as terrible as her terminations, there were no liuing neere her, shee would infect to the north starre: I woulde
not marry her, though shee were indowed with al that Adam
had left him before he transgrest, she would haue made Hercules haue turnd spit, yea, and haue cleft his club to make the
fire too: come, talke not of her, you shall find her the infernall
Ate in good apparell, I would to God some scholler woulde
coniure her, for certainely, while she is heere, a man may liue
�as quiet in hell, as in a sanctuarie, and people sinne vpon purpose, because they would goe thither, so indeede all disquiet,
horrour, and perturbation followes her.
Enter Claudio and Beatrice.
Pedro Looke heere she comes.
Benedicke Will your grace command me any seruice to the
worldes end? I will go on the slightest arrand now to the Antypodes that you can deuise to send mee on: I will fetch you a
tooth-picker now from the furthest inch of Asia: bring you
the length of Prester Iohns foot: fetch you a haire off the great
Chams beard: doe you any embassage to the Pigmies, rather
than holde three words conference, with this harpy, you haue
no imployment for me?
Pedro None, but to desire your good company.
Benedicke O God sir, heeres a dish I loue not, I cannot indure my Ladie Tongue.
exit.
Pedro Come Lady, come, you haue lost the heart of signior Benedicke.
Beatrice Indeed my Lord, he lent it me awhile, and I gaue
him vse for it, a double heart for his single one, mary once before he wonne it of me, with false dice, therefore your grace
may well say I haue lost it.
Pedro You haue put him downe Lady, you haue put him
downe.
Beatrice So I would not he should do me, my Lord, lest I
should prooue the mother of fooles: I haue brought Counte
Claudio, whom you sent me to seeke.
Pedro Why how now Counte, wherefore are you sad?
Claudio Not sad my Lord.
Pedro How then? sicke?
�Claudio Neither, my Lord.
Beatrice The Counte is neither sad, nor sicke, nor merry,
nor well: but ciuill Counte, ciuil as an orange, and something
of that iealous complexion.
Pedro Ifaith Lady, I think your blazon to be true, though
ile be sworne, if he be so, his conceit is false: heere Claudio, I
haue wooed in thy name, and faire Hero is won, I haue broke
with her father, and his good will obtained, name the day of
marriage, and God giue thee ioy.
Leonato Counte take of me my daughter, and with her my
fortunes: his grace hath made the match, and all grace say Amen to it.
Beatrice Speake Counte, tis your Qu.
Claudio Silence is the perfectest
Herault of ioy, I were but
little happy if I could say, how much? Lady, as you are mine,
I am yours, I giue away my selfe for you, and doate vpon the
exchange.
Beat. Speake cosin, or (if you cannot) stop his mouth with a
kisse, and let not him speake neither.
Pedro Infaith lady you haue a merry heart.
Beatr. Yea my lord I thanke it, poore foole it keepes on the
windy side of Care, my coosin tells him in his eare that he is in
her heart
Clau. And so she doth coosin.
Beat. Good Lord for aliance: thus goes euery one to the
world but I, and I am sun-burnt, I may sit in a corner and crie,
heigh ho for a husband.
Pedro Lady Beatrice, I will get you one.
Beat. I would rather haue one of your fathers getting: hath
your grace ne're a brother like you? your father got excellent
�husbands if a maide coulde come by them.
Prince Will you haue me? lady.
Beatr. No my lord, vnles I might haue another for working-daies, your grace is too costly to weare euery day: but I
beseech your grace pardon me, I was born to speake all mirth,
and no matter.
Prince Your silence most offends me, and to be merry, best
becomes you, for out a question, you were borne in a merry
hower.
Beatr. No sure my lord, my mother cried, but then there
was a starre daunst, and vnder that was I borne, cosins God
giue you ioy.
Leonato Neece, will you looke to those things I tolde you
of?
Beat I crie you mercy vncle, by your graces pardon.
exit Beatrice.
Prince By my troth a pleasant spirited lady.
Leon. Theres little of the melancholy element in her my
lord, she is neuer sad, but when she sleeps, & not euer sad then:
for I haue heard my daughter say, she hath often dreampt of
vnhappines, and wakt her selfe with laughing.
Pedro She cannot indure to heare tell of a husband.
Leonato O by no meanes, she mockes al her wooers out of
sute.
Prince She were an excellent wife for Benedick.
Leonato O Lord, my lord, if they were but a weeke married,
they would talke themselues madde.
Prince Countie Claudio, when meane you to goe to
church?
Clau. To morow my lord, Time goes on crutches, til Loue
haue all his rites.
�Leonato Not til monday, my deare sonne, which is hence a
iust seuennight, and a time too briefe too, to haue al things answer my mind.
Prince Come, you shake the head at so long a breathing,
but I warrant thee Claudio, the time shall not go dully by vs, I
wil in the interim, vndertake one of Hercules labors, which is,
to bring Signior Benedick and the lady Beatrice into a mountaine of affection, th'one with th'other, I would faine haue it a
match, and I doubt not but to fashion it, if you three will but
minister such assistance as I shall giue you direction.
Leonato My lord, I am for you, though it cost me ten nights
watchings.
Claud. And I my Lord.
Prince And you too gentle Hero?
Hero I wil do any modest office, my lord, to help my cosin
to a good husband.
Prince And Benedicke is not the vnhopefullest husband
that I know: thus farre can I praise him, he is of a noble strain,
of approoued valour, and confirmde honesty, I will teach you
how to humour your cosin, that she shall fal in loue with Benedicke, and I, with your two helpes, wil so practise on Benedicke, that in dispight of his quicke wit, and his queasie stomacke, he shall fall in loue with Beatrice: if we can do this, Cupid is no longer an Archer, his glory shall bee ours, for we are
the onely loue-gods, goe in with mee, and I will tell you my
drift.
exit.
Enter Iohn and Borachio.
Iohn It is so, the Counte Claudio shall marry the daughter
of Leonato.
Bora. Yea my lord, but I can crosse it.
�Iohn Any barre, any crosse, any impediment, will be medcinable to me, I am sicke in displeasure to him, and whatsoeuer
comes athwart his affection, ranges euenly with mine, how
canst thou crosse this marriage?
Bor. Not honestly my lord, but so couertly, that no dishonesty shall appeare in me.
Iohn Shew me briefely how.
Bor. I thinke I told your lordship a yeere since, how much
I am in the fauour of Margaret, the waiting gentlewoman to
Hero.
Iohn I remember.
Bor. I can at any vnseasonable instant of the night, appoint
her to looke out at her ladies chamber window.
Iohn What life is in that to be the death of this mariage?
Bor. The poison of that lies in you to temper, goe you to
the prince your brother, spare not to tell him, that he hath
wronged his honor in marrying the renowned Claudio, whose
estimation do you mightily hold vp, to a contaminated stale,
such a one as Hero.
Iohn What proofe shall I make of that?
Bor. Proofe enough, to misuse the prince, to vexe Claudio,
to vndoe Hero, and kill Leonato, looke you for any other
issue?
Iohn Onely to dispight them I will endeuour any thing.
Bor. Go then, find me a meet houre, to draw don Pedro and
the Counte Claudio alone, tell them that you know that Hero
loues me, intend a kind of zeale both to the prince & Claudio
(as in loue of your brothers honor who hath made this match)
and his friends reputation, who is thus like to bee cosen'd with
the semblance of a maid, that you haue discouer'd thus: they wil
scarcely beleeue this without triall: offer them instances which
�shall beare no lesse likelihood, than to see me at her chamber
window, heare me call Margaret Hero, heare Marg. terme me
Claudio, & bring them to see this the very night before the intended wedding, for in the mean time, I wil so fashion the matter, that Hero shal be absent and there shal appeere such seeming
truth of Heroes disloyaltie, that iealousie shal be cald assurance, and al the preparation ouerthrowne.
Iohn Grow this to what aduerse issue it can, I will put it in
practise: be cunning in the working this, and thy fee is a thousand ducates.
Bor. Be you constant in the accusation, and my cunning
shall not shame me.
Iohn I will presently go learne their day of marriage.
exit
Enter Benedicke alone.
Bene. Boy.
Boy Signior.
Bene. In my chamber window lies a booke, bring it hither
to me in the orchard.
Boy. I am here already sir.
exit.
Bene. I know that, but I would haue thee hence and here againe. I do much wonder, that one man seeing how much an
other man is a foole, when he dedicates his behauiours to loue,
wil after he hath laught at such shallow follies in others, becom
the argument of his owne scorne, by falling in loue, and such a
man is Claudio, I haue knowne when there was no musique
with him but the drumme and the fife, and now had he rather
heare the taber and the pipe: I haue knowne when he would
haue walkt ten mile afoot, to see a good armour, and now wil
he lie ten nights awake caruing the fashion of a new dublet: he
�was woont to speake plaine, and to the purpose (like an honest
man and a souldier) and now is he turnd ortography, his words
are a very fantasticall banquet, iust so many strange dishes:
may I be so conuerted and see with these eies? I cannot tell, I
thinke not: I wil not be sworne but loue may transforme me to
an oyster, but ile take my oath on it, till he haue made and oyster of me, he shall neuer make me such a foole: one woman is
faire, yet I am well, an other is wise, yet I am well: an other
vertuous, yet I am wel: but till all graces be in one woman, one
womã shal not com in my grace: rich she shal be thats certain,
wise, or ile none, vertuous, or ile neuer cheapen her: faire, or ile
neuer looke on her, mild, or come not neare me, noble, or not I
for an angell, of good discourse, an excellent musitian, and her
haire shall be of what colour it please God. hah! the prince and
monsieur Loue, I wil hide me in the arbor.
Enter prince, Leonato, Claudio, Musicke.
Prince Come shall we heare this musique?
Claud. Yea my good lord: how stil the euening is,
As husht on purpose to grace harmonie!
Prince See you where Benedicke hath hid himselfe?
Claud. O very wel my lord: the musique ended,
Weele fit the kid-foxe with a penny worth.
Enter Balthaser with musicke.
Prince Come Balthaser, weele heare that song againe.
Balth. O good my lord, taxe not so bad a voice,
To slaunder musicke any more then once.
Prince It is the witnesse still of excellencie,
To put a strange face on his owne perfection,
I pray thee sing, and let me wooe no more.
Balth. Because you talke of wooing I will sing,
Since many a wooer doth commence his sute,
�To her he thinkes not worthy, yet he wooes,
Yet will he sweare he loues.
Prince Nay pray thee come,
Or if thou wilt hold longer argument,
Do it in notes.
Balth. Note this before my notes,
Theres not a note of mine thats worth the noting.
Prince Why these are very crotchets that he speakes,
Note notes forsooth, and nothing.
Bene. Now diuine aire, now is his soule rauisht, is it not
strange that sheepes guts should hale soules out of mens bodies? well a horne for my mony when alls done.
The Song.
Sigh no more ladies, sigh no more,
Men were deceiuers euer,
One foote in sea, and one on shore,
To one thing constant neuer,
Then sigh not so, but let them go,
And be you blith and bonnie,
Conuerting all your soundes of woe,
Into hey nony nony.
Sing no more ditties, sing no moe,
Of dumps so dull and heauy,
The fraud of men was euer so,
Since summer first was leauy,
Then sigh not so, &c.
Prince By my troth a good song.
Balth. And an ill singer my lord.
Prince Ha, no no faith, thou singst wel enough for a shift.
Ben. And he had bin a dog that should haue howld thus,
they would haue hangd him, and I pray God his bad voice
�bode no mischeefe, I had as liue haue heard the night-rauen,
come what plague could haue come after it.
Prince Yea mary, doost thou heare Balthasar? I pray thee
get vs some excellent musique: for to morow night we would
haue it at the ladie Heroes chamber window.
Balth. The best I can my lord.
Exit Balthasar.
Prince Do so, farewell. Come hither Leonato, what was
it you told mee of to day, that your niece Beatrice was in loue
with signior Benedicke?
Cla. O I, stalke on, stalk on, the foule sits. I did neuer think
that lady would haue loued any man.
Leo. No nor I neither, but most wonderful, that she should
so dote on signior Benedicke, whome she hath in all outward
behauiors seemd euer to abhorre.
Bene. Ist possible? sits the wind in that corner?
Leo. By my troth my Lord, I cannot tell what to thinke of
it, but that she loues him with an inraged affection, it is past the
infinite of thought.
Prince May be she doth but counterfeit.
Claud. Faith like enough.
Leon. O God! counterfeit? there was neuer counterfeit of
passion, came so neare the life of passion as she discouers it.
Prince Why what effects of passion shewes she?
Claud. Baite the hooke wel, this fish will bite.
Leon. What effects my Lord? she wil sit you, you heard my
daughter tell you how.
Claud. She did indeede.
Prince How, how I pray you! you amaze me, I would haue
thought her spirite had beene inuincible against all assaults of
affection.
�Leo. I would haue sworn it had, my lord, especially against
Benedicke.
Bene. I should think this a gull, but that the white bearded
fellow speakes it: knauery cannot sure hide himself in such reuerence.
Claud. He hath tane th'infection, hold it vp.
Prince Hath shee made her affection knowne to Benedicke?
Leonato No, and sweares shee neuer will, thats her torment.
Claudio Tis true indeed, so your daughter saies: shall I, saies
she, that haue so oft encountred him with scorne, write to him
that I loue him?
Leo. This saies she now when she is beginning to write to
him, for sheel be vp twenty times a night, and there will she sit
in her smocke, til she haue writ a sheete of paper: my daughter
tels vs all.
Clau. Now you talk of a sheet of paper, I remember a prety
iest your daughter told of vs.
Leonato O when she had writ it, and was reading it ouer, she
found Benedicke and Beatrice betweene the sheete.
Claudio That.
Leon. O she tore the letter into a thousand halfpence, raild
at her self, that she should be so immodest to write, to one that
she knew would flout her, I measure him, saies she, by my own
spirit, for I should flout him, if he writ to me, yea thogh I loue
him I should.
Clau. Then downe vpon her knees she falls, weepes, sobs,
beates her heart, teares her haire, prayes, curses, O sweet Benedicke, God giue me patience.
Leonato She doth indeed, my daughter saies so, and the ex-
�tasie hath so much ouerborne her, that my daughter is sometime afeard shee will doe a desperate out-rage to her selfe, it is
very true.
Prince It were good that Benedicke knew of it by some other, if she will not discouer it.
Claudio To what end: he would make but a sport of it, and
torment the poore Lady worse.
Prince And he should, it were an almes to hang him, shees
an excellent sweete lady, and (out of all suspition,) she is vertuous.
Claudio And she is exceeding wise.
Prince In euery thing but in louing Benedicke.
Leonato O my Lord, wisedome and blood combating in
so tender a body, we haue ten proofes to one, that bloud hath
the victory, I am sory for her, as I haue iust cause, beeing her
vncle, and her gardian.
Prince I would shee had bestowed this dotage on mee, I
would haue daft all other respects, and made her halfe my self:
I pray you tell Benedicke of it, and heare what a will say.
Leonato Were it good thinke you?
Claudio Hero thinkes surely she will die, for she sayes shee
will die, if he loue her not, and shee will die ere shee make her
loue knowne, and she will die if he wooe her, rather than shee
will bate one breath of her accustomed crosnesse.
Prince She doth well, if shee shoulde make tender of her
loue, tis very possible heele scorne it, for the man (as you know
all) hath a contemptible spirite.
Claudio He is a very proper man.
Prince He hath indeede a good outward happines.
Claudio Before God, and in my mind, very wise.
Prince Hee dooth indeede shew some sparkes that are like
�wit.
Claudio And I take him to be valiant.
Prince As Hector, I assure you, and in the mannaging of
quarrels you may say he is wise, for either hee auoydes them
with great discretion, or vndertakes them with a most christianlike feare.
Leonato If he do feare God, a must necessarily keep peace,
if hee breake the peace, hee ought to enter into a quarrel with
feare and trembling.
Prince And so will hee doe, for the man doth feare God,
howsoeuer it seemes not in him, by some large iestes hee will
make: well I am sory for your niece, shall we go seeke Benedicke, and tell him of her loue?
Claudio Neuer tell him, my Lord, let her weare it out with
good counsell.
Leonato Nay thats impossible, shee may weare her heart
out first.
Prince Well, we will heare further of it by your daughter,
let it coole the while, I loue Benedicke wel, and I could wish
he would modestly examine himselfe, to see how much he is
vnworthy so good a lady.
Leonato My lord, will you walke? dinner is ready.
Claudio If he do not doate on her vppon this, I will neuer
trust my expectation.
Prince Let there be the same nette spread for her, and that
must your daughter and her gentlewomen carry: the sporte
will be, when they holde one an opinion of an others dotage,
and no such matter, thats the scene that I woulde see, which
wil be meerely a dumbe shew: let vs send her to call him in to
dinner.
Benedicke This can be no tricke, the conference was sadly
�borne, they haue the trueth of this from Hero, they seeme to
pittie the Lady: it seemes her affections haue their full bent:
loue me? why it must be requited: I heare how I am censurde,
they say I will beare my selfe prowdly, if I perceiue the loue
come from her: they say too, that she will rather die than giue
anie signe of affection: I did neuer thinke to marry, I must
not seeme prowd, happy are they that heare their detractions,
and can put them to mending: they say the Lady is faire, tis a
trueth, I can beare them witnesse: and vertuous, tis so, I cannot reprooue it, and wise, but for louing me, by my troth it is
no addition to her wit, nor no great argument of her follie, for
I will be horribly in loue with her, I may chaunce haue some
odde quirkes and remnants of witte broken on me, because I
haue railed so long against marriage: but doth not the appetite alter? a man loues the meate in his youth, that he cannot indure in his age. Shall quippes and sentences, and these paper
bullets of the brain awe a man from the carreere of his humor?
No, the world must be peopled. When I saide I woulde die a
batcheller, I did not think I should liue til I were married, here
comes Beatrice: by this day, shees a faire lady, I doe spie some
markes of loue in her.
Enter Beatrice.
Beatr. Aganst my will I am sent to bid you come in to dinner.
Bene. Faire Beatrice, I thanke you for your paines.
Beat. I tooke no more paines for those thankes, then you
take paines to thanke me, if it had bin painful I would not haue
come.
Bene. You take pleasure then in the message.
Beat. Yea iust so much as you may take vppon a kniues
point, and choake a daw withall: you haue no stomach signior,
�fare you well.
exit.
Bene. Ha, against my will I am sent to bid you come in to
dinner: theres a double meaning in that: I took no more paines
for those thanks thẽ you took pains to thank me, thats as much
as to say, any pains that I take for you is as easy as thanks: if I do
not take pitty of her I am a villaine, if I do not loue her I am a
Iew, I will go get her picture,
exit.
Enter Hero and two Gentlewomen, Margaret, and Vrsley.
Hero Good Margaret runne thee to the parlour,
There shalt thou find my cosin Beatrice,
Proposing with the prince and Claudio,
Whisper her eare and tell her I and Vrsley,
Walke in the orchard, and our whole discourse
Is all of her, say that thou ouer-heardst vs,
And bid her steale into the pleached bowere
Where hony-suckles ripened by the sunne,
Forbid the sunne to enter: like fauourites,
Made proud by princes, that aduaunce their pride,
Against that power that bred it, there will she hide her,
To listen our propose, this is thy office,
Beare thee well in it, and leaue vs alone.
Marg. Ile make her come I warrant you presently.
Hero Now Vrsula, when Beatrice doth come,
As we do trace this alley vp and downe,
Our talke must onely be of Benedicke,
When I do name him let it be thy part,
To praise him more than euer man did merite,
My talke to thee must be how Benedicke,
Is sicke in loue with Beatrice: of this matter,
�Is little Cupids crafty arrow made,
That onely wounds by heare-say: now begin,
For looke where Beatrice like a Lapwing runs
Close by the ground, to heare our conference.
Enter Beatrice.
Vrsula The pleasantst angling is to see the fish
Cut with her golden ores the siluer streame,
And greedily deuoure the treacherous baite:
So angle we for Beatrice, who euen now,
Is couched in the wood-bine couerture,
Feare you not my part of the dialogue.
Hero Then go we neare her that her eare loose nothing,
Of the false sweete baite that we lay for it:
No truly Vrsula, she is too disdainfull,
I know her spirits are as coy and wild,
As haggerds of the rocke.
Vrsula But are you sure,
That Benedicke loues Beatrice so intirely?
Hero So saies the prince, and my new trothed Lord.
Vrsula And did they bid you tel her of it, madame?
Hero They did intreate me to acquaint her of it,
But I perswaded them, if they lou'de Benedicke,
To wish him wrastle with affection,
And neuer to let Beatrice know of it.
Vrsula Why did you so, dooth not the gentleman
Deserue as full as fortunate a bed,
As euer Beatrice shall couch vpon?
Hero O God of loue! I know he doth deserue,
As much as may be yeelded to a man:
But nature neuer framde a womans hart,
Of prowder stuffe then that of Beatrice:
�Disdaine and Scorne ride sparkling in her eies,
Misprising what they looke on, and her wit
Valewes it selfe so highly, that to her
All matter els seemes weake: she cannot loue,
Nor take no shape nor proiect of affection,
She is so selfe indeared.
Vrsula Sure I thinke so,
And therefore certainely it were not good,
She knew his loue lest sheele make sport at it.
Hero Why you speake truth, I neuer yet saw man,
How wise, how noble, yong, how rarely featured.
But she would spel him backward: if faire faced,
She would sweare the gentleman should be her sister:
If blacke, why Nature drawing of an antique,
Made a foule blot: if tall, a launce ill headed:
If low, an agot very vildly cut:
If speaking, why a vane blowne with all winds:
If silent, why a blocke moued with none:
So turnes she euery man the wrong side out,
And neuer giues to Truth and Vertue, that
Which simplenesse and merite purchaseth.
Vrsula Sure, sure, such carping is not commendable.
Hero No not to be so odde, and from all fashions,
As Beatrice is, cannot be commendable,
But who dare tell her so? if I should speake,
She would mocke me into ayre, O she would laugh me
Out of my selfe, presse me to death with wit,
Therefore let Benedicke like couerd fire,
Consume away in sighes, waste inwardly:
It were a better death, then die with mockes,
Which is as bad as die with tickling.
�Vrsula Yet tel her of it, heare what she wil say.
Hero No rather I will go to Benedicke,
And counsaile him to fight against his passion,
And truly ile deuise some honest slaunders,
To staine my cosin with, one doth not know,
How much an ill word may impoison liking.
Vrsula O do not do your cosin such a wrong,
She cannot be so much without true iudgement,
Hauing so swift and excellent a wit,
As she is prisde to haue, as to refuse
So rare a gentleman as signior Benedicke.
Hero He is the onely man of Italy,
Alwaies excepted my deare Claudio
Vrsula I pray you be not angry with me, madame,
Speaking my fancy: signior Benedicke,
For shape, for bearing argument and valour,
Goes formost in report through Italy.
Hero Indeed he hath an excellent good name.
Vrsula His excellence did earne it, ere he had it:
When are you married madame?
Hero Why euery day to morrow, come go in,
Ile shew thee some attyres, and haue thy counsaile,
Which is the best to furnish me to morrow.
Vrsula Shees limed I warrant you,
We haue caught her madame.
Hero If it proue so, then louing goes by haps,
Some Cupid kills with arrowes some with traps.
Beat. What fire is in mine eares? can this be true?
Stand I condemn'd for pride and scorne so much?
Contempt, farewel, and maiden pride, adew,
No glory liues behind the backe of such.
�And Benedicke, loue on I will requite thee,
Taming my wild heart to thy louing hand:
If thou dost loue, my kindnesse shall incite thee
To bind our loues vp in a holy band.
For others say thou dost deserue, and I
Beleeue it better then reportingly.
exit.
Enter Prince, Claudio, Benedicke, and Leonato.
Prince I doe but stay til your mariage be consummate, and
then go I toward Arragon.
Claud. Ile bring you thither my lord, if youle vouchsafe
me.
Prince Nay that would be as great a soyle in the new glosse
of your marriage, as to shew a child his new coate and forbid
him to weare it, I wil only be bold with Benedick for his company, for from the crowne of his head, to the sole of his foot,
he is al mirth, he hath twice or thrice cut Cupides bow-string,
and the little hang-man dare not shoot at him, he hath a heart
as sound as a bell, and his tongue is the clapper, for what his
heart thinkes, his tongue speakes.
Bene. Gallants, I am not as I haue bin.
Leo. So say I, me thinkes you are sadder.
Clau. I hope he be in loue.
Prince Hang him truant, theres no true drop of bloud in
him to be truly toucht with loue, if he be sadde, he wantes money.
Bene. I haue the tooth-ach.
Prince Draw it.
Bene. Hang it.
Clau. You must hang it first, and draw it afterwards.
Prince What? sigh for the tooth-ach.
�Leon. Where is but a humour or a worme.
Bene. Wel, euery one cannot master a griefe, but he that
has it.
Clau. Yet say I, he is in loue.
Prince There is no appeerance of fancie in him, vnlesse it
be a fancy that he hath to strange disguises, as to be a Dutchman to day, a French-man to morrow, or in the shape of two
countries at once, as a Germaine from the waste downward,
all slops, and a Spaniard from the hip vpward, no dublet: vnlesse he haue a fancie to this foolery, as it appeares he hath,
he is no foole for fancy, as you would haue it appeare he
is.
Clau. If he be not in loue with some woman, there is no beleeuing old signes, a brushes his hat a mornings, what should
that bode?
Prince Hath any man seene him at the Barbers?
Clau. No, but the barbers man hath bin seene with him,
and the olde ornament of his cheeke hath already stufft tennis
balls.
Leon. Indeed he lookes yonger than he did, by the losse of
a beard.
Prince Nay a rubs himselfe with ciuit, can you smell him
out by that?
Claud. Thats as much as to say, the sweete youthe's in
loue.
Bene. The greatest note of it is his melancholy.
Claud. And when was he woont to wash his face?
Prince Yea or to paint himselfe? for the which I heare what
they say of him.
Claud. Nay but his iesting spirit, which is now crept into a
lute-string, and now gouernd by stops.
�Prince Indeed that tells a heauy tale for him: conclude, conclude, he is in loue.
Claud. Nay but I know who loues him.
Prince That would I know too, I warrant one that knows
him not.
Claud. Yes, and his ill conditions, and in dispight of al, dies
for him.
Prince She shall be buried with her face vpwards.
Bene. Yet is this no charme for the tooth-ake, old signior,
walke aside with me, I haue studied eight or nine wise wordes
to speake to you, which these hobby-horses must not heare.
Prince For my life to breake with him about Beatrice.
Claud. Tis euen so, Hero and Margaret haue by this played
their parts with Beatrice, and then the two beares will not
bite one another when they meete.
Enter Iohn the Bastard.
Bastard My lord and brother, God saue you.
Prince Good den brother.
Bastard If your leisure seru'd, I would speake with you.
Prince In priuate?
Bastard If it please you, yet Count Claudio may heare, for
what I would speake of, concernes him.
Prince Whats the matter?
Bast. Meanes your Lordship to be married to morrow?
Prince You know he does.
Bast. I know not that when he knowes what I know.
Claud. If there be any impediment, I pray you discouer it.
Bast. You may think I loue you not, let that appeare hereafter, and ayme better at me by that I now will manifest, for
my brother (I thinke, he holdes you well, and in dearenesse of
heart) hath holpe to effect your ensuing mariage: surely sute ill
�spent, and labor ill bestowed.
Prince Why whats the matter?
Bast. I came hither to tel you, and circumstances shortned,
(for she has bin too long a talking of) the lady is disloyall.
Clau. Who Hero?
Bastar. Euen she, Leonatoes Hero, your Hero, euery mans
Hero.
Clau. Disloyall?
Bast. The word is too good to paint out her wickednesse, I
could say she were worse, thinke you of a worse title, and I wil
fit her to it: wonder not till further warrant: go but with me
to night you shall see her chamber window entred, euen the
night before her wedding day, if you loue her, then to morow
wed her: But it would better fitte your honour to change your
mind.
Claud. May this be so?
Prince I wil not thinke it.
Bast. If you dare not trust that you see, confesse not that
you knowe: if you will follow mee, I will shew you enough,
and when you haue seene more, and heard more, proceede accordingly.
Claudio If I see anie thing to night, why I should not marry her to morrow in the congregation, where I should wed,
there will I shame her.
Prince And as I wooed for thee to obtaine her, I wil ioyne
with thee, to disgrace her.
Bastard I will disparage her no farther, till you are my witnesses, beare it coldely but till midnight, and let the issue shew
it selfe.
Prince O day vntowardly turned!
Claud. O mischiefe strangely thwarting!
�Bastard O plague right well preuented! so will you say,
when you haue seene the sequele.
Enter Dogbery and his compartner with the Watch.
Dog. Are you good men and true?
Verges Yea, or else it were pitty but they should suffer saluation body and soule.
Dog. Nay, that were a punishment too good for them, if
they should haue any allegeance in them, being chosen for the
Princes watch.
Verges Well, giue them their charge, neighbour Dogbery.
Dogbery First, who thinke you the most desartlesse man
to be Constable?
Watch 1 Hugh Ote-cake sir, or George Sea-cole, for they
can write and reade.
Dogbery Come hither neighbor Sea-cole. God hath blest
you with a good name: to be a welfauoured man, is the gift of
Fortune, but to write and reade, comes by nature.
Watch 2 Both which maister Constable.
Dogbery You haue: I knew it would be your answer: wel,
for your fauour sir, why giue God thanks, and make no boast
of it, and for your writing and reading, let that appeere when
there is no neede of such vanity, you are thought heere to be
the most senslesse and fit man for the Constable of the watch:
therefore beare you the lanthorne: this is your charge, You
shall comprehend all vagrom men, you are to bidde any man
stand, in the Princes name.
Watch 2 How if a will not stand?
Dogbery Why then take no note of him, but let him goe,
and presently call the rest of the watch together, and thanke
god you are ridde of a knaue.
�Verges If he wil not stand when he is bidden, he is none of
the Princes subiects.
Dogbery True, and they are to meddle with none but the
Princes subiects: you shall also make no noise in the streetes:
for, for the watch to babble and to talke, is most tollerable, and
not to be indured.
Watch We will rather sleepe than talke, we know what belongs to a watch.
Dogbery Why you speake like an antient and most quiet
watchman, for I cannot see how sleeping should offend: onely haue a care that your billes bee not stolne: well, you are to
cal at al the alehouses, and bid those that are drunke get them to
bed.
Watch How if they will not?
Dogbery Why then let them alone til they are sober, if they
make you not then the better answer, you may say, they are not
the men you tooke them for.
Watch Well sir.
Dogbery If you meete a thiefe, you may suspect him, by
vertue of your office, to be no true man: and for such kind of
men, the lesse you meddle or make with them, why the more
is for your honesty.
Watch If we know him to be a thiefe, shal we not lay hands
on him?
1385Dogbery Truely by your office you may, but I thinke they
that touch pitch will be defilde: the most peaceable way for
you, if you doe take a thiefe, is, to let him shew himselfe what
he is, and steale out of your companie.
Verges You haue beene alwayes called a mercifull manne,
partner.
Dog. Truely I would not hang a dogge by my will, much
�more a man who hath anie honestie in him.
Verges If you heare a child crie in the night you must call to
the nurse and bid her stil it.
Watch How if the nurse be asleepe and will not heare vs.
Dog. Why then depart in peace, and let the child wake her
with crying, for the ewe that will not heare her lamb when it
baes, will neuer answer a calfe when he bleates.
Verges Tis very true.
Dog. This is the end of the charge: you constable are to
present the princes owne person, if you meete the prince in the
night, you may stay him.
Verges Nay birlady that I thinke a cannot.
Dog. Fiue shillings to one on't with any man that knowes
the statutes, he may stay him, mary not without the prince be
willing, for indeed the watch ought to offend no man, and it is
an offence to stay a man against his will.
Verges Birlady I thinke it be so.
Dog. Ha ah ha, wel masters good night, and there be any
matter of weight chaunces, cal vp me, keepe your fellowes
counsailes, and your owne, and good night, come neighbour.
Watch Well masters, we heare our charge, let vs goe sitte
here vppon the church bench till twoo, and then all to
bed.
Dog. One word more, honest neighbors, I pray you watch
about signior Leonatoes doore, for the wedding being there to
morrow, there is a great coyle to night, adiew, be vigitant I beseech you.
exeunt.
Enter Borachio and Conrade.
Bor. What Conrade?
�Watch Peace, stir not.
Bor. Conrade I say.
Con. Here man, I am at thy elbow.
Bor. Mas and my elbow itcht, I thought there would a
scabbe follow.
Con. I will owe thee an answer for that, and now forward
with thy tale.
Bor. Stand thee close then vnder this penthouse, for it
drissells raine, and I will, like a true drunckard, vtter all to
thee.
Watch Some treason masters, yet stand close.
Bor. Therefore know, I haue earned of Dun Iohn a thousand ducates.
Con. Is it possible that any villanie should be so deare?
Bor. Thou shouldst rather aske if it were possible any villanie shuld be so rich? for when rich villains haue need of poor
ones, poore ones may make what price they will.
Con. I wonder at it.
Bor. That shewes thou art vnconfirm'd, thou knowest
that the fashion of a dublet, or a hat, or a cloake, is nothing to a
man.
Con. Yes it is apparell.
Bor. I meane the fashion.
Con. Yes the fashion is the fashion.
Bor. Tush, I may as well say the foole's the foole, but seest
thou not what a deformed theefe this fashion is?
Watch I know that deformed, a has bin a vile theefe, this
vij. yeere, a goes vp and downe like a gentle man: I remember
his name.
Bor. Didst thou not heare some body?
Con. No, twas the vane on the house.
�Bor. Seest thou not (I say) what a deformed thiefe this fashion is, how giddily a turnes about all the Hot-blouds, between
foureteene and fiue and thirtie, sometimes fashioning them
like Pharaoes souldiours in the rechie painting, sometime like
god Bels priests in the old church window, sometime like the
shauen Hercules in the smircht worm-eaten tapestry, where
his cod-peece seemes as massie as his club.
Con. Al this I see, and I see that the fashion weares out more
apparrell then the man, but art not thou thy selfe giddy with
the fashion too, that thou hast shifted out of thy tale into telling
me of the fashion?
Bor. Not so neither, but know that I haue to night wooed
Margaret the Lady Heroes gentle-woman, by the name of
Hero, she leanes me out at her mistris chamber window, bids
me a thousand times good night: I tell this tale vildly. I should
first tel thee how the prince Claudio and my master planted,
and placed, and possessed, by my master Don Iohn, saw a farre
off in the orchard this amiable incounter.
Conr. And thought they Margaret was Hero?
Bar. Two of them did, the prince and Claudio, but the diuel my master knew she was Margaret, and partly by his oths,
which first possest them, partly by the darke night which did
deceiue them, but chiefely, by my villany, which did confirme
any slander that Don Iohn had made, away went Claudio enragde, swore he would meet her as he was apointed next morning at the Temple, and there, before the whole congregation
shame her, with what he saw o're night, and send her home againe without a husband.
Watch 1 We charge you in the princes name stand.
Watch 2 Call vppe the right maister Constable, wee haue
here recouerd the most dangerous peece of lechery, that euer
�was knowne in the common wealth.
Watch 1 And one Deformed is one of them, I know him, a
weares a locke.
Conr Masters, masters.
Watch 2 Youle be made bring deformed forth I warrant
you.
Conr Masters, neuer speake, we charge you, let vs obey you
to go with vs.
Bor. We are like to proue a goodly commoditie, being taken vp of these mens billes.
Conr. A commodity in question I warrant you, come weele
obey you.
exeunt.
Enter Hero, and Margaret, and Vrsula.
Hero Good Vrsula wake my cosin Beatrice, and desire her
to rise.
Vrsula I wil lady.
Hero And bid her come hither.
Vrsula Well.
Marg. Troth I thinke your other rebato were better.
Hero No pray thee good Meg, ile weare this.
Marg. By my troth's not so good, and I warrant your cosin
will say so.
Hero My cosin's a foole, and thou art another, ile weare
none but this.
Mar I like the new tire within excelently, if the haire were a
thought browner: and your gown's a most rare fashion yfaith,
I saw the Dutchesse of Millaines gowne that they praise so.
Hero O that exceedes they say.
Marg. By my troth's but a night-gown it respect of yours,
cloth a gold and cuts, and lac'd with siluer, set with pearles,
�downe sleeues, side sleeues, and skirts, round vnderborne with
a blewish tinsell, but for a fine queint graceful and excelent fashion, yours is worth ten on't.
Hero God giue me ioy to weare it, for my heart is exceeding heauy.
Marg. T'will be heauier soone by the weight of a
man.
Hero Fie vpon thee, art not ashamed?
Marg. Of what lady? of speaking honourably? is not marriage honourable in a beggar? is not your Lord honourable
without mariage? I thinke you would haue me say, sauing your
reuerence a husband: & bad thinking do not wrest true speaking, ile offend no body, is there any harm in the heauier, for a
husband? none I thinke, and it be the right husband, and the
right wife, otherwise tis light and not heauy, aske my lady Beatrice
els, here she comes.
Enter Beatrice.
Hero Good morrow coze.
Beat. Good morrow sweete Hero.
Hero Why how now? do you speake in the sicke tune?
Beat. I am out of all other tune, me thinkes.
Mar Clap's into Light a loue, (that goes without a burden,)
do you sing it, and ile daunce it.
Beat. Ye Light aloue with your heels, then if your husband
haue stables enough youle see he shall lacke no barnes.
Mar. O illegitimate construction! I scorne that with my
heeles.
Beat. Tis almost fiue a clocke cosin, tis time you were ready, by my troth I am exceeding ill, hey ho.
Mar. For a hauke, a horse, or a husband?
Beat. For the letter that begins them al, H.
�Mar. Wel, and you be not turnde Turke, theres no more
sayling by the starre.
Beat. What meanes the foole trow?
Mar. Nothing I, but God send euery one their hearts desire.
Hero These gloues the Counte sent me, they are an excellent perfume.
Beat. I am stuft cosin, I cannot smell.
Mar. A maide and stuft! theres goodly catching of
colde.
Beat. O God help me, God help me, how long haue you
profest apprehension?
Mar. Euer since you left it, doth not my wit become me
rarely?
Beat. It is not seene enough, you should weare it in your
cap, by my troth I am sicke.
Mar. Get you some of this distill'd carduus benedictus,
and lay it to your heart, it is the onely thing for a qualme.
Hero There thou prickst her with a thissel.
Beat. Benedictus, why benedictus? you haue some moral in this
benedictus.
Mar. Morall? no by my troth I haue no morall meaning,
I meant plaine holy thissel, you may thinke perchaunce that I
think you are in loue, nay birlady I am not such a foole to think
what I list, nor I list not to thinke what I can, nor indeed I can
not think, if I would thinke my heart out of thinking, that you
are in loue, or that you will be in loue, or that you can be in
loue: yet Benedicke was such another, and now is he become a
man, he swore he would neuer marry, and yet now in dispight
of his heart he eates his meate without grudging, and how you
may be conuerted I know not, but me thinkes you looke with
�your eies as other women do.
Beat. What pace is this that thy tongue keepes?
Marg. Not a false gallop.
Enter Vrsula.
Vrsula Madame withdraw, the prince, the Count, signior
Benedicke, Don Iohn, and all the gallants of the towne are
come to fetch you to church.
Hero Help to dresse me good coze, good Meg, good Vrsula.
Enter Leonato, and the Constable, and the Headborough.
Leonato What would you with me, honest neighbour?
Const. Dog. Mary sir I would haue some confidence with
you, that decernes you nearely.
Leonato Briefe I pray you, for you see it is a busie time with
me.
Const. Dog. Mary this it is sir.
Headb. Yes in truth it is sir.
Leonato What is it my good friends?
Con. Do. Goodman Verges sir speaks a little of the matter,
an old man sir, and his wittes are not so blunt, as God helpe I
would desire they were, but infaith honest, as the skin between
his browes.
Head. Yes I thank God, I am as honest as any man liuing,
that is an old man, and no honester then I.
Const. Dog. Comparisons are odorous, palabras, neighbour
Verges.
Leonato Neighbors, you are tedious.
Const. Dog. It pleases your worship to say so, but we are the
poore Dukes officers, but truly for mine owne part, if I were as
tedious as a King I could find in my heart to bestow it all of
your worship.
�Leonato Al thy tediousnesse on me, ah?
Const. Dog. Yea, and't twere a thousand pound more than tis,
for I heare as good exclamation on your worshippe as of any
man in the citie, and though I be but a poore man, I am glad to
heare it.
Head. And so am I.
Leonato I would faine know what you haue to say.
Head. Mary sir our watch to night, excepting your worships presence, ha tane a couple of as arrant knaues as any in
Messina.
Const. Dog. A good old man sir, he will be talking as they
say, when the age is in, the wit is out, God help vs, it is a world
to see: well said yfaith neighbour Verges, well, God's a good
man, and two men ride of a horse, one must ride behind, an honest soule yfaith sir, by my troth he is, as euer broke bread, but
God is to be worshipt, all men are not alike, alas good neighbour.
Leonato Indeed neighbour he comes too short of you.
Const. Do. Gifts that God giues.
Leonato I must leaue you.
Const. Dog. One word sir, our watch sir haue indeede comprehended two aspitious persons, and wee woulde haue them
this morning examined before your worship.
Leonato Take their examination your selfe, and bring it me,
I am now in great haste, as it may appeare vnto you.
Constable It shall be suffigance.
Leonato Drinke some wine ere you goe: fare you well.
(exit
Messenger My lord, they stay for you, to giue your daughter to her husband.
Leon. Ile wait vpon them, I am ready.
�Dogb. Go good partner, goe get you to Francis Sea-cole,
bid him bring his penne and inckehorne to the Gaole: we are
now to examination these men.
Verges And we must do it wisely.
Dogbery We will spare for no witte I warrant you: heeres
that shall driue some of them to a noncome, only get the learned writer to set downe our excommunication, and meet me
at the Iaile.
Enter Prince, Bastard, Leonato, Frier, Claudio, Benedicke, Hero, and Beatrice
Leonato Come Frier Francis, be briefe, onely to the plaine
forme of marriage, and you shall recount their particular dueties afterwards.
Fran. You come hither, my lord, to marry this lady.
Claudio No.
Leo To bee married to her: Frier, you come to marry her.
Frier Lady, you come hither to be married to this counte.
Hero I do.
Frier If either of you know any inward impediment why
you should not be conioyned, I charge you on your soules to
vtter it.
Claudio Know you any, Hero?
Hero None my lord.
Frier Know you any, Counte?
Leonato I dare make his answer, None.
Clau. O what men dare do! what men may do! what men
daily do, not knowing what they do!
Bene. Howe nowe! interiections? why then, some be of
laughing, as, ah, ha, he.
Claudio Stand thee by Frier, father by your leaue,
Will you with free and vnconstrained soule
�Giue me this maide your daughter?
Leonata As freely sonne as God did giue her mee.
Claudio And what haue I to giue you backe whose woorth
May counterpoise this rich and pretious gift?
Princn Nothing, vnlesse you render her againe.
Claudio Sweete Prince, you learne me noble thankfulnes:
There Leonato, take her backe againe,
Giue not this rotten orenge to your friend,
Shee's but the signe and semblance of her honor:
Behold how like a maide she blushes heere!
O what authoritie and shew of truth
Can cunning sinne couer it selfe withall!
Comes not that blood, as modest euidence,
To witnesse simple Vertue? would you not sweare
All you that see her, that she were a maide,
By these exterior shewes? But she is none:
She knowes the heate of a luxurious bed:
Her blush is guiltinesse, not modestie.
Leonato What do you meane, my lord?
Claudio Not to be married,
Not to knit my soule to an approoued wanton.
Leonato Deere my lord, if you in your owne proofe,
Haue vanquisht the resistance of her youth,
And made defeate of her virginitie.
Claudio I know what you would say: if I haue knowne her,
You will say, she did imbrace me as a husband,
And so extenuate the forehand sinne: No Leonato,
I neuer tempted her with word too large,
But as a brother to his sister, shewed
Bashfull sinceritie, and comelie loue.
Hero And seemde I euer otherwise to you?
�Claudio Out on thee seeming. I wil write against it,
You seeme to me as Diane in her Orbe,
As chaste as is the budde ere it be blowne:
But you are more intemperate in your blood,
Than Venus, or those pampred animalls,
That rage in sauage sensualitie.
Hero Is my Lord well that he doth speake so wide?
Leonato Sweete prince, why speake not you?
Prince What should I speake?
I stand dishonourd that haue gone about,
To lincke my deare friend to a common stale.
Leonato Are these things spoken, or do I but dreame?
Bastard Sir, they are spoken, and these things are true.
Bened. This lookes not like a nuptiall.
Hero True, O God!
Claud. Leonato, stand I here?
Is this the prince? is this the princes brother?
Is this face Heroes? are our eies our owne?
Leonato All this is so, but what of this my Lord?
Claud. Let me but moue one question to your daughter,
And by that fatherly and kindly power,
That you haue in her, bid her answer truly.
Leonato I charge thee do so, as thou art my child.
Hero O God defend me how am I beset,
What kind of catechising call you this?
Claud. To make you answer truly to your name.
Hero Is it not Hero, who can blot that name
With any iust reproch?
Claud. Mary that can Hero,
Hero it selfe can blot out Heroes vertue.
What man was he talkt with you yesternight,
�Out at your window betwixt twelue and one?
Now if you are a maide, answer to this.
Hero I talkt with no man at that hower my lord.
Prince Why then are you no maiden. Leonato,
I am sory you must heare: vpon mine honor,
My selfe, my brother, and this grieued Counte
Did see her, heare her, at that howre last night,
Talke with a ruffian at her chamber window,
Who hath indeede most like a liberall villaine,
Confest the vile encounters they haue had
A thousand times in secret.
Iohn Fie, fie, they are not to be named my lord,
Not to be spoke of,
There is not chastitie enough in language,
Without offence to vtter them: thus pretty lady,
I am sory for thy much misgouernement.
Claud. O Hero! what a Hero hadst thou bin,
If halfe thy outward graces had bin placed,
About thy thoughts and counsailes of thy heart?
But fare thee well, most foule, most faire, farewell
Thou pure impietie, and impious puritie,
For thee ile locke vp all the gates of Loue,
And on my eie-liddes shall Coniecture hang,
To turne all beautie into thoughts of harme,
And neuer shall it more be gracious.
Leonato Hath no mans dagger here a point for me.
Beatrice Why how now cosin, wherfore sinke you down?
Bastard Come let vs go: these things come thus to light,
Smother her spirits vp.
Benedicke How doth the Lady?
Beatrice Dead I thinke, help vncle,
�Hero, why Hero, vncle, signior Benedicke, Frier.
Leonato O Fate! take not away thy heauy hand,
Death is the fairest couer for her shame
That may be wisht for.
Beatrice How now cosin Hero?
Frier Haue comfort lady.
Leonato Dost thou looke vp?
Frier Yea, wherefore should she not?
Leonato Wherfore? why doth not euery earthly thing,
Cry shame vpon her? could she here deny
The story that is printed in her bloud?
Do not liue Hero, do not ope thine eies:
For did I thinke thou wouldst not quickly die,
Thought I thy spirites were stronger than thy shames,
My selfe would on the rereward of reproches
Strike at thy life. Grieued I I had but one?
Chid I for that at frugall Natures frame?
O one too much by thee: why had I one?
Why euer wast thou louely in my eies?
Why had I not with charitable hand,
Tooke vp a beggars issue at my gates,
Who smirched thus, and mired with infamy,
I might haue said, no part of it is mine,
This shame deriues it selfe from vnknowne loynes,
But mine and mine I loued, and mine I praisde,
And mine that I was prowd on mine so much,
That I my selfe, was to my selfe not mine:
Valewing of her, why she, O she is falne,
Into a pit of incke, that the wide sea
Hath drops too few to wash her cleane againe,
And salt too little, which may season giue
�To her foule tainted flesh.
Ben. Sir, sir, be patient, for my part I am so attired in wonder, I know not what to say.
Beat. O on my soule my cosin is belied.
Bene. Lady, were you her bedfellow last night?
Beat. No truly, not although vntill last night,
I haue this tweluemonth bin her bedfellow.
Leon. Confirmd, confirmd, O that is stronger made,
Which was before bard vp with ribs of yron,
Would the two princes lie, and Claudio lie,
Who loued her so, that speaking of her foulenesse,
Washt it with teares! hence from her, let her die.
Frier Heare me a little, for I haue only bin silent so long, &
giuen way vnto this course of fortune, by noting of the lady, I
haue markt,
A thousand blushing apparitions,
To start into her face, a thousand innocent shames,
In angel whitenesse beate away those blushes,
And in her eie there hath appeard a fire,
To burne the errors that these princes hold
Against her maiden truth: call me a foole,
Trust not my reading, nor my obseruations,
Which with experimental seale doth warrant
The tenure of my booke: trust not my age,
My reuerence, calling, nor diuinitie,
If this sweete ladie lie not guiltlesse here,
Vnder some biting errour.
Leonato Frier, it cannot be,
Thou seest that al the grace that she hath left,
Is, that she will not adde to her damnation,
A sinne of periury, she not denies it:
�Why seekst thou then to couer with excuse,
That which appeares in proper nakednesse?
Frier Lady, what man is he you are accusde of?
Hero They know that do accuse me, I know none,
If I know more of any man aliue
Then that which maiden modesty doth warrant,
Let all my sinnes lacke mercie, O my father,
Proue you that any man with me conuerst,
At houres vnmeete, or that I yesternight
Maintaind the change of words with any creature,
Refuse me, hate me, torture me to death.
Frier There is some strange misprision in the princes.
Bene. Two of them haue the very bent of honour,
And if their wisedomes be misled in this,
The practise of it liues in Iohn the Bastard,
Whose spirites toyle in frame of villanies.
Leonato I know not, if they speake but truth of her,
These hands shall teare her, if they wrong her honour,
The prowdest of them shal wel heare of it.
Time hath not yet so dried this bloud of mine,
Nor age so eate vp my inuention,
Nor Fortune made such hauocke of my meanes,
Nor my bad life reft me so much of friends,
But they shall find awakte in such a kind,
Both strength of limbe, and policy of mind,
Ability in meanes, and choise of friends,
To quit me of them throughly.
Frier Pawse awhile,
And let my counsell sway you in this case,
Your daughter here the princesse (left for dead,)
Let her awhile be secretly kept in,
�And publish it, that she is dead indeede,
Maintaine a mourning ostentation,
And on your families old monument,
Hang mourneful epitaphes, and do all rites,
That appertaine vnto a buriall.
Leon. What shall become of this? what will this do?
Frier Mary this well caried, shall on her behalfe,
Change slaunder to remorse, that is some good,
But not for that dreame I on this strange course,
But on this trauaile looke for greater birth:
She dying, as it must be so maintaind,
Vpon the instant that she was accusde,
Shal be lamented, pittied, and excusde
Of euery hearer: for it so falls out,
That what we haue, we prize not to the worth,
Whiles we enioy it, but being lackt and lost,
Why then we racke the valew, then we find
The vertue that possession would not shew vs
Whiles it was ours, so will it fare with Claudio:
When hee shall heare she died vpon his words,
Th Idaea of her life shall sweetly creepe,
Into his study of imagination,
And euery louely Organ of her life,
Shall come apparelld in more precious habite,
More moouing delicate, and full of life,
Into the eie and prospect of his soule
Then when she liude indeed: then shall he mourne,
If euer loue had interest in his liuer,
And wish he had not so accused her:
No, though he thought his accusation true:
Let this be so, and doubt not but successe
�Will fashion the euent in better shape,
Then I can lay it downe in likelihood.
But if all ayme but this be leuelld false,
The supposition of the ladies death,
Will quench the wonder of her infamie.
And if it sort not wel, you may conceale her,
As best befits her wounded reputation,
In some reclusiue and religious life,
Out of all eies, tongues, minds, and iniuries.
Bene. Signior Leonato, let the Frier aduise you,
And though you know my inwardnesse and loue
Is very much vnto the prince and Claudio,
Yet, by mine honor, I will deale in this,
As secretly and iustly as your soule
Should with your body.
Leon. Being that I flow in griefe,
The smallest twine may leade me.
Frier Tis wel consented, presently away,
For to strange sores, strangely they straine the cure,
Come lady, die to liue, this wedding day
Perhaps is but prolong'd, haue patience and endure.
exit.
Bene. Lady Beatrice, haue you wept al this while?
Beat. Yea, and I will weep a while longer.
Bene. I will not desire that.
Beat. You haue no reason, I do it freely.
Bene. Surely I do beleeue your faire cosin is wronged.
Beat. Ah, how much might the man deserue of me that
would right her!
Bene. Is there any way to shew such friendship?
Beat. A very euen way, but no such friend.
�Bene. May a man do it?
Beat. It is a mans office, but not yours.
Bene. I doe loue nothing in the worlde so well as you,
is not that strange?
Beat. As strange as the thing I knowe not, it were as possible for me to say, I loued nothing so wel as you, but beleue me
not, and yet I lie not, I confesse nothing, nor I deny nothing, I
am sory for my coosin.
Bened. By my sword Beatrice, thou louest me.
Beat. Do not sweare and eate it.
Bened. I will sweare by it that you loue me, and I wil make
him eate it that sayes I loue not you.
Beat. Will you not eate your word?
Bened. With no sawce that can be deuised to it, I protest I
loue thee.
Beat. Why then God forgiue me.
Bened. VVhat offence sweete Beatrice?
Beat. You haue stayed me in a happy houre, I was about
to protest I loued you.
Bened. And do it with all thy heart.
Beat. I loue you with so much of my heart, that none is left
to protest.
Bened. Come bid me doe any thing for thee.
Beat. Kill Claudio.
Bened. Ha, not for the wide world.
Beat. You kill me to deny it, farewell.
Bened. Tarry sweete Beatrice.
Beat. I am gone, though I am here, there is no loue in you,
nay I pray you let me go.
Bened. Beatrice.
Beat. In faith I will go.
�Bened. VVeele be friends first.
Beat. You dare easier be friends with mee, than fight with
mine enemy.
Bened. Is Claudio thine enemy?
Beat. Is a not approoued in the height a villaine, that hath
slaundered, scorned, dishonored my kinswoman? O that I
were a man! what, beare her in hand, vntill they come to take
handes, and then with publike accusation vncouerd slaunder,
vnmittigated rancour? O God that I were a man! I woulde
eate his heart in the market place.
Bened. Heare me Beatrice.
Beat. Talke with a man out at a window, a proper saying.
Bened. Nay but Beatrice.
Beat. Sweete Hero, she is wrongd, she is slaundred, shee is
vndone.
Bened. Beat?
Beat. Princes and Counties! surely a princely testimonie, a
goodly Counte, Counte Comfect, a sweete Gallant surely, O
that I were a man for his sake! or that I had any friend woulde
be a man for my sake! But manhoode is melted into cursies,
valour into complement, and men are only turnd into tongue,
and trim ones too: he is now as valiant as Hercules, that only
tels a lie, and sweares it: I cannot be a man with wishing, therfore I will die a woman with grieuing.
Bened. Tarry good Beatrice, by this hand I loue thee.
Beatrice Vse it for my loue some other way than swearing
by it.
Bened. Thinke you in your soule the Count Claudio hath
wrongd Hero?
Beatrice Yea, as sure as I haue a thought, or a soule.
Bened. Enough, I am engagde, I will challenge him, I will
�kisse your hand, and so I leaue you: by this hand, Claudio shal
render me a deere account: as you heare of me, so think of me:
goe comforte your coosin, I must say she is dead, and so farewell.
Enter the Constables, Borachio, and the Towne clearke
in gownes.
Keeper Is our whole dissembly appeard?
Cowley O a stoole and a cushion for the Sexton.
Sexton Which be the malefactors?
Andrew Mary that am I, and my partner.
Cowley Nay thats certaine, we haue the exhibition to examine.
Sexton But which are the offenders? that are to be examined, let them come before maister constable.
Kemp Yea mary, let them come before mee, what is your
name, friend?
Bor. Borachio.
Ke. Pray write downe Borachio. Yours sirra.
Con. I am a gentleman sir, and my name is Conrade.
Ke. Write downe maister gentleman Conrade: maisters,
do you serue God?
Both Yea sir we hope.
Kem. Write downe, that they hope they serue God: and
write God first, for God defend but God shoulde goe before
such villaines: maisters, it is prooued alreadie that you are little
better than false knaues, and it will go neere to be thought so
shortly, how answer you for your selues?
Con. Mary sir we say, we are none.
Kemp A maruellous witty fellowe I assure you, but I will
go about with him: come you hither sirra, a word in your eare
sir, I say to you it is thought you are false knaues.
�Bor. Sir, I say to you, we are none.
Kemp VVel, stand aside, fore God they are both in a tale:
haue you writ downe, that they are none?
Sexton Master constable, you go not the way to examine,
you must call foorth the watch that are their accusers.
Kemp Yea mary, thats the eftest way, let the watch come
forth: masters, I charge you in the Princes name accuse these
men.
Watch 1 This man said sir, that don Iohn the Princes brother was a villaine.
Kemp Write downe, prince Iohn a villaine: why this is flat
periurie, to call a Princes brother villaine.
Borachio Maister Constable.
Kemp Pray thee fellowe peace, I doe not like thy looke I
promise thee.
Sexton VVhat heard you him say else?
Watch 2 Mary that he had receiued a thousand duckats of
don Iohn, for accusing the Ladie Hero wrongfully.
Kemp Flat burglarie as euer was committed.
Const. Yea by masse that it is.
Sexton VVhat else fellow?
Watch 1 And that Counte Claudio did meane vppon his
wordes, to disgrace Hero before the whole assemblie, and not
marrie her.
Kemp O villaine! thou wilt be condemnd into euerlasting
redemption for this.
Sexton VVhat else?
Watch This is all.
Sexton And this is more masters then you can deny, prince
Iohn is this morning secretlie stolne awaie: Hero was in this
manner accusde, in this verie manner refusde, and vppon the
�griefe of this, sodainlie died: Maister Constable, let these men
be bound, and brought to Leonatoes, I will goe before and
shew him their examination.
Constable Come, let them be opiniond.
Couley Let them be in the hands of Coxcombe.
Kemp Gods my life, wheres the Sexton? let him write down
the Princes officer Coxcombe: come, bind them, thou naughty varlet.
Couley Away, you are an asse, you are an asse.
Kemp Doost thou not suspect my place? doost thou not
suspect my yeeres? O that he were here to write me downe an
asse! but maisters, remember that I am an asse, though it bee
not written downe, yet forget not that I am an asse: No thou
villaine, thou art full of pietie as shal be prou'de vpon thee by
good witnes, I am a wise fellow, and which is more, an officer,
and which is more, a housholder, and which is more, as pretty a peece of flesh as anie is in Messina, and one that knowes
the Law, goe to, and a rich fellow enough, go to, and a fellow
that hath had losses, and one that hath two gownes, and euery
thing hansome about him: bring him away: O that I had bin
writ downe an asse!
exit.
Enter Leonato and his brother.
Brother If you go on thus, you will kill your selfe,
And tis not wisedome thus to second griefe,
Against your selfe.
Leonato I pray thee cease thy counsaile,
Which falles into mine eares as profitlesse,
As water in a syue: giue not me counsaile,
Nor let no comforter delight mine eare,
But such a one whose wrongs doe sute with mine.
�Bring me a father that so lou'd his child,
Whose ioy of her is ouer-whelmd like mine,
And bid him speake of patience,
Measure his woe the length and bredth of mine,
And let it answer euery straine for straine,
As thus for thus, and such a griefe for such,
In euery lineament, branch, shape, and forme:
If such a one will smile and stroke his beard,
And sorrow, wagge, crie hem, when he should grone,
Patch griefe with prouerbes, make misfortune drunke,
With candle-wasters: bring him yet to me,
And I of him will gather patience:
But there is no such man, for brother, men
Can counsaile, and speake comfort to that griefe,
Which they themselues not feele, but tasting it,
Their counsaile turnes to passion, which before,
Would giue preceptiall medcine to rage,
Fetter strong madnesse in a silken thred,
Charme ach with ayre, and agony with words,
No, no, tis all mens office, to speake patience
To those that wring vnder the loade of sorrow
But no mans vertue nor sufficiencie
To be so morall, when he shall endure
The like himselfe: therefore giue me no counsaile,
My griefes crie lowder then aduertisement.
Brother Therein do men from children nothing differ.
Leonato I pray thee peace, I wil be flesh and bloud,
For there was neuer yet Philosopher,
That could endure the tooth-ake patiently,
How euer they haue writ the stile of gods,
And made a push at chance and sufferance.
�Brother Yet bend not all the harme vpon your selfe,
Make those that do offend you, suffer too.
Leonato There thou speakst reason, nay I will do so,
My soule doth tell me, Hero is belied,
And that shall Claudio know, so shall the prince,
And all of them that thus dishonour her.
Enter Prince and Claudio.
Brother Here comes the Prince and Claudio hastily.
Prince Good den, good den.
Claudio Good day to both of you.
Leonato Heare you my Lords?
Prince We haue some haste Leonato.
Leonato Some haste my lord! well, fare you well my lord,
Are you so hasty now? wel, all is one.
Prince Nay do not quarrel with vs, good old man.
Brother If he could right himselfe with quarrelling,
Some of vs would lie low.
Claudio Who wrongs him?
Leona. Mary thou dost wrong me, thou dissembler, thou:
Nay, neuer lay thy hand vpon thy sword,
I feare thee not.
Claudio Mary beshrew my hand,
If it should giue your age such cause of feare,
Infaith my hand meant nothing to my sword.
Leonato Tush, tush man, neuer fleere and iest at me,
I speake not like a dotard, nor a foole,
As vnder priuiledge of age to bragge,
What I haue done being yong, or what would doe,
Were I not old, know Claudio to thy head,
Thou hast so wrongd mine innocent child and me,
That I am forst to lay my reuerence by,
�And with grey haires and bruise of many daies,
Do challenge thee to triall of a man,
I say thou hast belied mine innocent child.
Thy slander hath gone through and through her heart,
And she lies buried with her ancestors:
O in a toomb where neuer scandal slept,
Saue this of hers, framde by thy villanie.
Claudio My villany?
Leonato Thine Claudio, thine I say.
Prince You say not right old man.
Leonato My Lord, my Lord,
Ile prooue it on his body if he dare,
Dispight his nice fence, and his actiue practise,
His Maie of youth, and bloome of lustihood.
Claudio Away, I will not haue to doe with you.
Leonato Canst thou so daffe me? thou hast kild my child,
If thou kilst me, boy, thou shalt kill a man.
Brother He shal kill two of vs, and men indeed,
But thats no matter, let him kill one first:
Win me and weare me, let him answer me,
Come follow me boy, come sir boy, come follow me
Sir boy, ile whip you from your foyning fence,
Nay, as I am a gentleman I, will.
Leonato Brother.
Brother Content your self, God knowes, I loued my neece,
And she is dead, slanderd to death by villaines,
That dare as well answer a man indeed.
As I dare take a serpent by the tongue,
Boyes, apes, braggarts, Iackes, milke-sops.
Leonato Brother Anthony.
Brother Hold you content, what man! I know them, yea
�And what they weigh, euen to the vtmost scruple,
Scambling out-facing, fashion-monging boies,
That lie, and cogge, and flout, depraue, and slaunder,
Go antiquely, and shew outward hidiousnesse,
And speake of halfe a dozen dang'rous words,
How they might hurt their enemies, if they durst,
And this is all.
Leonato But brother Anthonie.
Brother Come tis no matter,
Do not you meddle, let me deale in this.
Prince Gentlemen both, we will not wake your patience,
My heart is sory for your daughters death:
But on my honour she was chargde with nothing
But what was true, and very full of proofe.
Leonato My Lord, my Lord.
Prince I will not heare you.
Leo. No come brother, away, I wil be heard.
Exeunt amb.
Bro. And shal, or some of vs wil smart for it.
Enter Ben.
Prince See see, heere comes the man we went to seeke.
Claud. Now signior, what newes?
Bened. Good day my Lord:
Prince Welcome signior, you are almost come to parte almost a fray.
Claud. Wee had likt to haue had our two noses snapt off
with two old men without teeth.
Prince Leonato and his brother what thinkst thou? had we
fought, I doubt we should haue beene too yong for them.
Bened. In a false quarrell there is no true valour, I came to
seeke you both.
�Claud. We haue beene vp and downe to seeke thee, for we
are high proofe melancholie, and would faine haue it beaten
away, wilt thou vse thy wit?
Bened. It is in my scabberd, shal I drawe it?
Prince Doest thou weare thy wit by thy side?
Claud. Neuer any did so, though very many haue been beside their wit, I will bid thee drawe, as wee doe the minstrels,
draw to pleasure vs.
Prince As I am an honest man he lookes pale, art thou
sicke, or angry?
Claud. What, courage man: what though care kild a catte,
thou hast mettle enough in thee to kill care.
Bened. Sir, I shall meete your wit in the careere, and you
charge it against me, I pray you chuse another subiect
Claud. Nay then giue him another staffe, this last was broke
crosse.
Prince By this light, he chaunges more and more, I thinke
he be angry indeed.
Claud. If he be, he knowes how to turne his girdle.
Bened. Shall I speake a word in your eare?
Claud. God blesse me from a challenge.
Bened. You are a villaine, I ieast not, I will make it good
howe you dare, with what you dare, and when you dare: doe
mee right, or I will protest your cowardise: you haue killd a
sweeete Lady, and her death shall fall heauie on you, let me
heare from you.
Claud. Well I wil meet you, so I may haue good cheare.
Prince What, a feast, a feast?
Claud. I faith I thanke him he hath bid me to a calues head
& a capon, the which if I doe not carue most curiously, say my
kniffe's naught, shall I not find a woodcocke too?
�Bened. Sir your wit ambles well, it goes easily.
Prince Ile tell thee how Beatrice praisd thy witte the other
day: I said thou hadst a fine witte, true said she, a fine little one:
no said I, a great wit: right saies she, a great grosse one: nay said
I, a good wit, iust said she, it hurts no body: nay said I, the gentleman is wise: certaine said she, a wise gentleman: nay said I, he
hath the tongues: that I beleeue said shee, for he swore a thing
to mee on munday night, which hee forswore on tuesday morning, theres a double tongue theirs two tongues, thus did shee
an houre together trans-shape thy particular vertues, yet at last
she cõcluded with a sigh, thou wast the properst man in Italy.
Claud. For the which shee wept heartily and saide she cared not.
Prince Yea that she did, but yet for all that, and if she did
not hate him deadly, she would loue him dearely, the old mans
daughter told vs all.
Claud. All all, and moreouer, God sawe him when he was
hid in the garden.
Prince But when shall we set the sauage bulles hornes one
the sensible Benedicks head?
Clau. Yea and text vnder-neath, here dwells Benedick the
married man.
Bened. Fare you wel, boy, you know my minde, I wil leaue
you now to your gossep-like humor, you breake iests as braggards do their blades, which God be thanked hurt not: my
Lord, for your many courtisies I thanke you, I must discontinue your company, your brother the bastard is fled from Messina:
you haue among you, kild a sweet and innocent lady: for
my Lord Lacke-beard, there hee and I shal meet, and till then
peace be with him.
Prince He is in earnest.
�Claudio In most profound earnest, and ile warrant you, for
the loue of Beatrice.
Prince And hath challengde thee.
Claudio Most sincerely.
Prince What a pretty thing man is, when he goes in his
dublet and hose, and leaues off his wit!
Enter Constables, Conrade, and Borachio.
Claudio He is then a Giant to an Ape, but then is an Ape a
Doctor to such a man.
Prince But soft you, let me be, plucke vp my heart, and be
sad, did he not say my brother was fled?
Const. Come you sir, if iustice cannot tame you, she shall
nere weigh more reasons in her ballance, nay, and you be a
cursing hypocrite once, you must be lookt to.
Prince How now, two of my brothers men bound? Borachio one.
Claudio Hearken after their offence my Lord.
Prince Officers, what offence haue these men done?
Const. Mary sir, they haue committed false report, moreouer they haue spoken vntruths, secondarily they are slanders,
sixt and lastly, they haue belyed a Lady, thirdly they haue verefied vniust thinges, and to conclude, they are lying knaues.
Prince. First I aske thee what they haue done, thirdly I
ask thee whats their offence, sixt and lastly why they are committed, and to conclude, what you lay to their charge.
Claud. Rightly reasoned, and in his owne diuision, and by
my troth theres one meaning wel suted.
Prince Who haue you offended maisters, that you are thus
bound to your answere? this learned Constable is too cunning
to be vnderstood, whats your offence?
Bor. Sweete prince, let me goe no farther to mine answere:
�do you heare me, and let this Counte kill me: I haue deceiued
euen your very eyes: what your wisedoms could not discouer,
these shallowe fooles haue broght to light, who in the night ouerheard me confessing to this man, how Don Iohn your brother incensed me to slaunder the Lady Hero, howe you were
brought into the orchard, and saw me court Margaret in Heroes garments, how you disgracde hir when you should marry
hir: my villany they haue vpon record, which I had rather seale
with my death, then repeate ouer to my shame: the lady is dead
vpon mine and my masters false accusation: and briefely, I desire nothing but the reward of a villaine.
Prince Runnes not this speech like yron through your
bloud?
Claud. I haue dronke poison whiles he vtterd it.
Prince But did my brother set thee on to this?
Bor. Yea, and paid me richly for the practise of it.
Prince He is composde and framde of treacherie,
And fled he is vpon this villanie.
Clau. Sweet Hero, now thy image doth appeare
In the rare semblance that I lou'd it first.
Const. Come, bring away the plaintiffes, by this time our
sexton hath reformed Signior Leonato of the matter: and masters, do not forget to specifie when time and place shal serue,
that I am an asse.
Con. 2 Here, here comes master Signior Leonato, and the
sexton too.
Enter Leonato, his brother, and the Sexton.
Leonato Which is the villaine? let me see his eies,
That when I note another man like him,
I may auoide him: which of these is he?
Bor. If you would know your wronger, looke on me.
�Leonato Art thou the slaue that with thy breath hast killd
Mine innocent child?
Bor. Yea, euen I alone.
Leo. No, not so villaine, thou beliest thy selfe,
Here stand a paire of honourable men,
A third is fled that had a hand in it:
I thanke you Princes for my daughters death,
Record it with your high and worthy deeds,
Twas brauely done, if you bethinke you of it.
Clau. I know not how to pray your pacience,
Yet I must speake, choose your reuenge your selfe,
Impose me to what penance your inuention
Can lay vpon my sinne, yet sinnd I not,
But in mistaking.
Prince By my soule nor I,
And yet to satisfie this good old man,
I would bend vnder any heauy waight,
That heele enioyne me to.
Leonato I cannot bid you bid my daughter liue,
That were impossible, but I pray you both,
Possesse the people in Messina here,
How innocent she died, and if your loue
Can labour aught in sad inuention,
Hang her an epitaph vpon her toomb,
And sing it to her bones, sing it to night:
To morrow morning come you to my house,
And since you could not be my son in law,
Be yet my nephew: my brother hath a daughter,
Almost the copie of my child thats dead,
And she alone is heyre to both of vs,
Giue her the right you should haue giu'n her cosin,
�And so dies my reuenge.
Claudio O noble sir!
Your ouer kindnesse doth wring teares from me,
I do embrace your offer and dispose,
For henceforth of poore Claudio.
Leonato To morrow then I wil expect your comming,
To night I take my leaue, this naughty man
Shal face to face be brought to Margaret,
Who I beleeue was packt in al this wrong,
Hyred to it by your brother.
Bor. No by my soule she was not,
Nor knew not what she did when she spoke to me,
But alwayes hath bin iust and vertuous,
In any thing that I do know by her.
Const. Moreouer sir, which indeede is not vnder white and
blacke, this plaintiffe heere, the offendour, did call me asse, I
beseech you let it be remembred in his punishment, and also
the watch heard them talke of one Deformed, they say he
weares a key in his eare and a locke hanging by it, and borows
monie in Gods name, the which he hath vsde so long, & neuer
paied, that now men grow hard hearted and wil lend nothing
for Gods sake: praie you examine him vpon that point.
Leonato I thanke thee for thy care and honest paines.
Const. Your worship speakes like a most thankful and reuerent youth, and I praise God for you.
Leon. Theres for thy paines.
Const. God saue the foundation.
Leon. Goe, I discharge thee of thy prisoner, and I thanke
thee.
Const. I leaue an arrant knaue with your worship, which I
beseech your worship to correct your selfe, for the example of
�others: God keepe your worship, I wish your worship well,
God restore you to health, I humblie giue you leaue to depart
and if a merie meeting may be wisht, God prohibite it: come
neighbour.
Leon. Vntill to morrow morning, Lords, farewell.
Brot. Farewell my lords, we looke for you to morrow.
Prince We will not faile.
Claud. To night ile mourne with Hero.
Leonato Bring you these fellowes on, weel talke with Margaret, how her acquaintance grew with this lewd felow.
exeunt
Enter Benedicke and Margaret.
Bened. Praie thee sweete mistris Margaret, deserue well at
my hands, by helping me to the speech of Beatrice.
Mar. Wil you then write me a sonnet in praise of my beautie?
Bene. In so high a stile Margaret, that no man liuing shall
come ouer it, for in most comely truth thou deseruest it.
Mar. To haue no man come ouer me, why shal I alwaies
keep below staires.
Bene. Thy wit is as quicke as the grey-hounds mouth, it
catches.
Mar. And your's, as blunt as the Fencers foiles, which hit,
but hurt not.
Bene. A most manly witte Margaret, it will not hurt a woman: and so I pray thee call Beatrice, I giue thee the bucklers.
Marg. Giue vs the swordes, wee haue bucklers of our
owne.
Bene. If you vse them Margaret, you must putte in the
pikes with a vice, and they are daungerous weapons for
�maides.
Mar. Well, I will call Beatrice to you, who I thinke hath
legges.
Exit Margarite.
Bene. And therefore wil come. The God of loue that sits
aboue, and knowes mee, and knowes me, how pittifull I deserue. I meane in singing, but in louing, Leander the good
swimmer, Troilus the first imploier of pandars, and a whole
booke full of these quondam carpet-mongers, whose names
yet runne smoothly in the euen rode of a blancke verse, why
they were neuer so truly turnd ouer and ouer as my poore selfe
in loue: mary I cannot shew it in rime, I haue tried, I can finde
out no rime to Ladie but babie, an innocent rime: for scorne,
horne, a hard rime: for schoole foole, a babling rime: very ominous endings, no, I was not borne vnder a riming plannet,
nor I cannot wooe in festiuall termes: sweete Beatrice wouldst
thou come when I cald thee?
Enter Beatrice.
Beat. Yea signior, and depart when you bid me.
Bene. O stay but till then.
Beat. Then, is spoken: fare you wel now, and yet ere I goe,
let me goe with that I came, which is, with knowing what
hath past betweene you and Claudio.
Bene. Onely foule words, and therevpon I will kisse thee.
Beat. Foule words is but foule wind, and foule wind is but
foule breath, and foule breath is noisome, therfore I wil depart
vnkist.
Bene. Thou hast frighted the word out of his right sence,
so forcible is thy wit, but I must tel thee plainly, Claudio vndergoes my challenge, and either I must shortly heare from him,
or I will subscribe him a coward, and I pray thee now tell me,
�for which of my bad parts didst thou first fal in loue with me?
Beat. For them all together, which maintaind so politique
a state of euil, that they will not admitte any good part to intermingle with them: but for which of my good parts did you first
suffer loue for me?
Bene. Suffer loue! a good epithite, I do suffer loue indeed,
for I loue thee against my will.
Beat. In spight of your heart I thinke, alas poore heart, if
you spight it for my sake, I will spight it for yours, for I wil neuer loue that which my friend hates.
Bene. Thou and I are too wise to wooe peaceably.
Beat. It appeares not in this confession, theres not one wise
man among twentie that will praise himselfe.
Bene. An old, an old instance Beatrice, that liu'd in the time
of good neighbours, if a man do not erect in this age his owne
toomb ere he dies, he shall liue no longer in monument, then
the bell rings, and the widow weepes.
Beat. And how long is that thinke you?
Bene. Question, why an hower in clamour and a quarter in
rhewme, therefore is it most expedient for the wise, if Don
worme (his conscience) find no impediment to the contrary, to
be the trumpet of his owne vertues, as I am to my self so much
for praising my selfe, who I my selfe will beare witnes is praise
worthie, and now tell me, how doth your cosin?
Beat. Verie ill.
Bene. And how do you?
Beat. Verie ill too.
Bene. Serue God, loue me, and mend, there wil I leaue you
too, for here comes one in haste.
Enter Vrsula.
Vrsula Madam, you must come to your vncle, yonders old
�coile at home, it is prooued my Lady Hero hath bin falsely accusde, the Prince and Claudio mightily abusde, and Don Iohn
is the author of all, who is fled and gone: will you come presently?
Beat. Will you go heare this newes signior?
Bene. I will liue in thy heart, die in thy lap, and be buried in
thy eies: and moreouer, I wil go with thee to thy vncles.
exit.
Enter Claudio, Prince, and three or foure with tapers.
Claudio Is this the monument of Leonato?
Lord It is my Lord. Epitaph.
Done to death by slauderous tongues,
Was the Hero that heere lies:
Death in guerdon of her wronges,
Giues her fame which neuer dies:
So the life that dyed with shame,
Liues in death with glorious fame.
Hang thou there vpon the toomb,
Praising hir when I am dead.
Claudio Now musick sound & sing your solemne hymne.
Song Pardon goddesse of the night,
Those that slew thy virgin knight,
For the which with songs of woe,
Round about her tombe they goe:
Midnight assist our mone, help vs to sigh & grone.
Heauily heauily.
Graues yawne and yeeld your dead,
Till death be vttered,
Heauily heauily.
Lo. Now vnto thy bones good night, yeerely will I do this
(right.
�Prince Good morrow maisters, put your torches out,
The wolues haue preied, and looke, the gentle day
Before the wheeles of Phœbus, round about
Dapples the drowsie East with spots of grey:
Thanks to you al, and leaue vs, fare you well.
Claudio Good morrow masters, each his seuerall way.
Prince Come let vs hence, and put on other weedes,
And then to Leonatoes we will goe.
Claudio And Hymen now with luckier issue speeds,
Then this for whom we rendred vp this woe.
exeunt.
Enter Leonato, Benedick, Margaret Vrsula, old man, Frier, Hero.
Frier Did I not tell you shee was innocent?
Leo. So are the Prince and Claudio who accusd her,
Vpon the errour that you heard debated:
But Margaret was in some fault for this,
Although against her will as it appeares,
In the true course of all the question.
Old Wel, I am glad that all things sorts so well.
Bened. And so am I, being else by faith enforst
To call young Claudio to a reckoning for it.
Leo. Well daughter, and you gentlewomen all,
Withdraw into a chamber by your selues,
And when I send for you come hither masked:
The Prince and Claudio promisde by this howre
To visite me, you know your office brother,
You must be father to your brothers daughter,
And giue her to young Claudio.
Exeunt Ladies.
Old Which I will doe with confirmd countenance.
Bened. Frier, I must intreate your paines, I thinke.
�Frier To doe what Signior?
Bened. To bind me, or vndo me, one of them:
Signior Leonato, truth it is good Signior,
Your niece regards me with an eye of fauour.
Leo. That eye my daughter lent her, tis most true.
Bened. And I do with an eye of loue requite her.
Leo. The sight whereof I thinke you had from me,
From Claudio and the Prince, but whats your will?
Bened. Your answere sir is enigmaticall,
But for my wil, my will is, your good will
May stand with ours, this day to be conioynd,
In the state of honorable marriage,
In which (good Frier) I shal desire your help.
Leo. My heart is with your liking.
Frier And my helpe.
Heere comes the Prince and Claudio.
Enter Prince, and Claudio, and two or three other.
Prince Good morrow to this faire assembly.
Leo. Good morrow Prince, good morrow Claudio:
We heere attend you, are you yet determined,
To day to marry with my brothers daughter?
Claud. Ile hold my mind were she an Ethiope.
Leo Call her foorth brother, heres the Frier ready.
P. Good morrow Bened. why whats the matter?
That you haue such a Februarie face,
So full of frost, of storme, and clowdinesse.
Claud. I thinke he thinkes vpon the sauage bull:
Tush feare not man, weele tip thy hornes with gold,
And all Europa shall reioyce at thee,
As once Europa did at lustie Ioue,
When he would play the noble beast in loue.
�Bene. Bull Ioue sir had an amiable lowe,
And some such strange bull leapt your fathers cowe,
And got a calfe in that same noble feate,
Much like to you, for you haue iust his bleate.
Enter brother, Hero, Beatrice, Margaret, Vrsula.
Clau. For this I owe you: here comes other recknings.
Which is the Lady I must seize vpon?
Leo. This same is she, and I do giue you her.
Claud. Why then shees mine, sweet, let me see your face.
Leon. No that you shall not till you take her hand,
Before this Frier, and sweare to marry hir.
Claud. Giue me your hand before this holy Frier,
I am your husband if you like of me.
Hero And when I liu'd I was your other wife,
And when you loued, you were my other husband.
Claud. Another Hero.
Hero Nothing certainer.
One Hero died defilde, but I do liue,
And surely as I liue, I am a maide.
Prince The former Hero, Hero that is dead.
Leon. She died my Lord, but whiles her slaunder liu'd.
Frier All this amazement can I qualifie,
When after that the holy rites are ended,
Ile tell you largely of faire Heroes death,
Meane time let wonder seeme familiar,
And to the chappell let vs presently.
Ben. Soft and faire Frier, which is Beatrice?
Beat. I answer to that name, what is your will?
Bene. Do not you loue me?
Beat. Why no, no more then reason.
Bene. Why then your vncle, and the prince, and Claudio,
�Haue beene deceiued, they swore you did.
Beat. Do not you loue me?
Bene. Troth no, no more then reason.
Beat. Why then my cosin Margaret and Vrsula
Are much deceiu'd, for they did sweare you did.
Bene. They swore that you were almost sicke for me.
Beat. They swore that you were welnigh dead for me.
Bene. Tis no such matter, then you do not loue me.
Beat. No truly, but in friendly recompence.
Leon. Come cosin, I am sure you loue the gentleman.
Clau. And ile besworne vpon't, that he loues her,
For heres a paper written in his hand,
A halting sonnet of his owne pure braine,
Fashioned to Beatrice.
Hero And heres another,
Writ in my cosins hand, stolne from her pocket,
Containing her affection vnto Benedicke.
Bene. A miracle, heres our owne hands against our hearts:
come, I will haue thee, but by this light I take thee for pittie.
Beat. I would not denie you, but by this good day, I yeeld
vpon great perswasion, and partly to saue your life, for I was
told, you were in a consumption.
Leon. Peace I will stop your mouth.
Prince. How dost thou Benedicke the married man?
Bene. Ile tel thee what prince: a colledge of witte-crackers
cannot flout me out of my humour, dost thou think I care for
a Satyre or an Epigramme? no, if a man will be beaten with
braines, a shall weare nothing hansome about him: in briefe,
since I doe purpose to marrie, I will think nothing to anie purpose that the world can saie against it, and therfore neuer flout
at me, for what I haue said against it: for man is a giddie thing,
�and this is my conclusion: for thy part Claudio, I did thinke
to haue beaten thee, but in that thou art like to be my kinsman,
liue vnbruisde, and loue my cousen.
Clau. I had wel hopte thou wouldst haue denied Beatrice,
that I might haue cudgelld thee out of thy single life, to make
thee a double dealer, which out of question thou wilt be, if my
coosin do not looke exceeding narrowly to thee.
Bene. Come, come, we are friends, lets haue a dance ere we
are maried, that we may lighten our own hearts, and our wiues
heeles.
Leon. Weele haue dancing afterward.
Bene. First, of my worde, therefore plaie musicke, Prince,
thou art sad, get thee a wife, get thee a wife, there is no staffe
more reuerent then one tipt with horne.
Enter Messenger.
Mess. My Lord, your brother Iohn is tane in flight,
And brought with armed men backe to Messina.
Bene. Thinke not on him till to morrow, ile deuise thee
braue punishments for him: strike vp Pipers.
dance.
�
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
<em>Sok hűhó semmiért</em>
Subject
The topic of the resource
A<em> Sok hűhó semmiért</em> című dráma verziói
Description
An account of the resource
A <em>Sok hűhó semmiért</em> című dráma angol és magyar szövegváltozatai, színházi és filmes adaptációi
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
Almási Zsolt
Source
A related resource from which the described resource is derived
Digitalizált könyvek, színházi előadások, filmek
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Almási Zsolt
Language
A language of the resource
magyar és angol
Text
A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text.
Original Format
The type of object, such as painting, sculpture, paper, photo, and additional data
Könyv
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
Much adoe about nothing (Kvartó)
Subject
The topic of the resource
Kvartókiadás szövege
Description
An account of the resource
A kvartókiadás digitális, betűhív átirata.
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
William Shakespeare
Source
A related resource from which the described resource is derived
A British Library fakszimile példánya
http://www.bl.uk/treasures/SiqDiscovery/ui/record.aspx?Source=text&LHCopy=47&LHPage=-2&RHCopy=47&RHPage=-1
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Andrew Wise
William Aspley
Date
A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource
1600.
Format
The file format, physical medium, or dimensions of the resource
pdf
Language
A language of the resource
angol
Type
The nature or genre of the resource
Könyv
Spatial Coverage
Spatial characteristics of the resource.
London
Medium
The material or physical carrier of the resource.
papír
Zotero
Book Author
William Shakespeare
Artwork Medium
Könyv
Artwork Size
Kvartó
Book Title
Much Ado About Nothing
Date
1600
Genre
Komédia
Language
angol
Medium
könyv
Place
London
betűhív átirat
digitális szöveg
komédia
kvartókiadás
Sok hűhó semmiért
-
https://msha.btk.ppke.hu/files/original/34dc641e2e0998956a8863ad919bcc8a.jpg
942f445799952d4961cf06ab8eb97620
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
<em>Sok hűhó semmiért</em>
Subject
The topic of the resource
A<em> Sok hűhó semmiért</em> című dráma verziói
Description
An account of the resource
A <em>Sok hűhó semmiért</em> című dráma angol és magyar szövegváltozatai, színházi és filmes adaptációi
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
Almási Zsolt
Source
A related resource from which the described resource is derived
Digitalizált könyvek, színházi előadások, filmek
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Almási Zsolt
Language
A language of the resource
magyar és angol
Moving Image
A series of visual representations imparting an impression of motion when shown in succession. Examples include animations, movies, television programs, videos, zoetropes, or visual output from a simulation.
Player
html for embedded player to stream video content
<iframe width="480" height="360" src="//www.youtube.com/embed/yZ0K7_7OXco" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
Sok hűhó semmiért
Description
An account of the resource
Shakespeare: Sok hűhó semmiért Vígszínház: 2007 November 22
Claudio: Szőcs Artur, Benedetto: Kamarás Iván, Galagonya: Reviczky Gábor, Bunkós: Kállai Ferenc, Hero:Kéri Kitty, Beatricee: Hegyi Barbara, Margit: Hullan Zsuzsa
Date
A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource
2015-02-01T15:24:33.000Z
Source
A related resource from which the described resource is derived
http://YouTube.com
Rights
Information about rights held in and over the resource
<a href="https://www.youtube.com/static?template=terms">Standard YouTube License</a>
License
A legal document giving official permission to do something with the resource.
<a href="https://www.youtube.com/static?template=terms">Standard YouTube License</a>
Date Submitted
Date of submission of the resource. Examples of resources to which a Date Submitted may be relevant are a thesis (submitted to a university department) or an article (submitted to a journal).
2015-02-01T15:24:33.000Z
Theatre (TV Genre
-
https://msha.btk.ppke.hu/files/original/95fecce870d58ceb20b31efc9283ffa3.pdf
987199752a768ca51d654b34f3af5013
PDF Text
Text
Shakespeare
SOK HŰHÓ SEMMIÉRT
(Fordította: Arany László)
ELSŐ FELVONÁS.
I. SZÍN.
Leonato háza előtt
Leonato, Héro, Beátrisz, egy Futár s Kiséret jönnek.
LEONATO.
Úgy értesülök e levélből, Péter arragoniai herczeg ma estére Messinába érkezik.
FUTÁR.
Azóta közel is járhat; nem volt három mértföldre, a hol elhagytam.
LEONATO.
Sok vitézt veszítettetek ebben az ütközetben?
FUTÁR.
Kevés jelentőset; nevezetest egyet sem.
LEONATO.
Kétszeres diadal, ha a vezér teljes sorokat hoz haza. A mint itt látom, Péter herczeg nagyon
kitüntetett egy Claudio nevű flórenczi ifjút.
�FUTÁR.
Nagyon meg is érdemelte, de a herczeg is érdeme szerint emlékezett meg róla. Jobban viselte
magát, mint ifjú kora igérhette volna, s bárányi alakban oroszláni tetteket vitt végbe. Igazán,
messzebb túltett a várakozáson, mintsem tőlem várhatnák, hogy elbeszéljem.
LEONATO.
Van itt Messinában egy bátyja, annak ez nagy örömet szerez.
FUTÁR.
Már vittem is neki leveleket, s úgy látszott, nagyon örült nekik: olyan nagyon, hogy az öröm
nem tartóztathatta magát a keserüségnek jeleitől.
LEONATO.
Könnyekre fakadt?
FUTÁR.
Ugyancsak!
LEONATO.
Gyöngéd kiömlése a gyöngédségnek. Nincs igazabb arcz, mint a mit ilyen könnyek mosnak:
mennyivel jobb sírni az örömön, mint örülni a siralmon.
BEÁTRISZ.
Hát kérem, Rátarti úr visszatért-e a háborúzásból?
FUTÁR.
Ilyen nevü urat nem ismerek, kisasszony; olyan nem volt az egész seregben.
LEONATO.
Kit kérdesz te, húgom?
HÉRO.
�Bencze urat érti, a páduait.
FUTÁR.
Oh az visszajött, és jókedvű, mint mindig.
BEÁTRISZ.
Itt Messinában nyílt kihívást tűzött ki, s nyílversenyre hítta Cupidót; bátyám bohócza meg, a
kihívást olvasva, aláírta azt Cupido helyett, s viszont kihívta őt, de madárnyílra. – Ugyan
kérem, hányat ölt meg és mennyit evett ebben a háborúban? De először is, mennyit ölt? Mert
megigértem, megeszem, a mit megöl.
LEONATO.
Húgom, te sokat róvsz Bencze rovására; de majd megfelel ő magáért, tudom azt.
FUTÁR.
Ebben a háborúban jeles szolgálatokat tett.
BEÁTRISZ.
Talán sok volt a romlott étel, s azt segített megenni: hatalmas tráncsér-hős, kitünő étvágya
van.
FUTÁR.
És jó katona is, kisasszony.
BEÁTRISZ.
És jó katona is, kisasszonynak; de hát férfinak milyen?
FUTÁR.
Férfinak férfi, embernek ember, duzzad az erélytől.
BEÁTRISZ.
Meghiszem: duzzad a ruhája; no a mi a ruházatot…… Jó, jó; mindnyájan haladók vagyunk.
�LEONATO.
Uram, félre ne értsd a húgomat. Afféle pajkos háború foly közte és Bencze úr közt: sohasem
találkozhatnak, hogy kötődő élcz-ütközet ne támadjon köztök.
BEÁTRISZ.
A miben ő sohasem nyer. Utolsó ütközetünkből öt tehetsége közűl négy bénán ment haza s
most az egész embert csak egy igazgatja; ha még maradt annyi leleménye, hogy a hol fázik,
betakarja, ám hadd hordja ezt, megkülönböztetésűl a lovától, mert ennyiből áll egész kincse, a
miről értelmes teremtésnek ismerhetni. Ki most a pajtása? Neki minden hónapban új testilelki barátja van.
FUTÁR.
Hogy-hogy?
BEÁTRISZ.
Nagyon könnyen: a hűséget csak úgy viseli, mint a süvegjét: mindig az új divat szerint váltja.
FUTÁR.
Látom, kisasszony, ezt a leventét aligha írta barátai lajstromába.
BEÁTRISZ.
Ha benne volna, elégetném. De, kérem, mondja, ki a barátja? Nincs ott valami ifju szeleburdi,
a ki az ördöghöz akar vele útazni?
FUTÁR.
Többnyire a nemes Claudio társaságában van.
BEÁTRISZ.
Teremtőm! Erre úgy ráragad, mint a betegség: hamarabb megkapni, mint a pestist, s a ki
megkapja, belebomlik. Isten óvja a nemes Claudiót: ha megkapta a Benczét, ezer aranyába
kerül, míg kigyógyúl.
�FUTÁR.
Kisasszony, én önnel békét tartok.
BEÁTRISZ.
Szívesen, jó barát.
LEONATO.
Húgom, te ugyan sohasem esel mélabúba.
BEÁTRISZ.
Nem míg egy rekkenő január nem lesz.
FUTÁR.
Jön Péter herczeg.
Péter Herczeg, János, Claudio, Bencze, Boldizsár s többen jönnek.
HERCZEG.
Kedves Leonato úr, elénk jön, hogy bajt fogadjon bel. Más kerülni szokta a költekezést, ön
még keresi.
LEONATO.
Az én házamba sohasem jött baj a felséged képmásában: mert ha a baj elmegy, örömnek kell
ott maradni; de ha felséged távozik, csak bánatom marad, a boldogság búcsút vesz.
HERCZEG.
Igen szívesen veszi magára terhét. – Ez az ön leánya?
LEONATO.
Anyja úgy mondta.
BENCZE.
�Kételkedett benne, uram, hogy megkérdezte?
LEONATO.
Nem, Bencze úr; ön akkor még gyermek volt.
HERCZEG.
Ezt megkaptad, Bencze: ebből kitalálhatjuk, mi vagy, mióta megemberkedtél. – Igazán, a
leány egészen atyjára ütött. – Örüljön, kisasszony, mert egy tiszteletre méltó atyához hasonlít.
BENCZE.
Ha atyja is Leonato úr s bár mennyire hasonlítson hozzá, nem tenné vállára ennek a fejét
egész Messináért.
BEÁTRISZ.
Csodálom, Bencze úr, hogy beleszól; senki sem figyelt rá.
BENCZE.
Hogy-hogy, kedves Gáncs kisasszony, él még?
BEÁTRISZ.
Meghalhat-e a gáncs, míg ilyen ennivalót talál, mint Bencze úr? Maga az udvariasság is
gáncscsá változik át, ha ön a közelébe jut.
BENCZE.
Akkor az udvariasság köpönyegforgató. De az bizonyos, hogy engem minden hölgy szeret
önön kívül, s én szeretném, ha szivem azt súgná, hogy nem vagyok kemény szivű,
mert’ucscse, egyet sem szeretek.
BEÁTRISZ.
Drága szerencséje az asszonyoknak, különben egy konok üldöző zaklatná őket. Én hálát adok
az Istennek és hideg véremnek: részben egy értelemben vagyok önnel. Inkább hallgatnám,
hogy ugatja meg kutyám a varjakat, mint egy férfi szerelmi esküjét.
�BENCZE.
Isten tartsa meg ebben a gondolkodásban, egyik-másik úri ember megmenekűl a karmolt arcz
végzetétől.
BEÁTRISZ.
Nem sokat árthatna a karmolás, ha az az arcz olyan volna is, mint az öné.
BENCZE.
Ritka papagály-tanító!
BEÁTRISZ.
Inkább madár az én nyelvemmel, mint vad az önével.
BENCZE.
Bár a lovam volna olyan gyors, mint a nyelve, s olyan kitartó. De maradjon, kérem, Isten
hírével: én befejeztem.
BEÁTRISZ.
Mindig ilyen gebe-tréfával végezi: régen ismerem.
HERCZEG.
Száz szónak is egy a vége. Leonato – Claudio úr és Bencze úr! – érdemes barátunk Leonato
mindnyájatokat meghívott. Mondom neki, hogy mi legalább egy hónapig itt maradunk, és ő
mégis jó szivvel könyörög, bár tovább itt tartson valami véletlen; s esküdni mernék, hogy nem
képmutatásból, hanem szivéből könyörög.
LEONATO.
Bizony, nem esküdnék felséged hamisan. (Jánoshoz.) Hadd üdvözöljem önt is, uram:
kibékülvén herczegi bátyjával, fogadja teljes hódolatomat.
JÁNOS.
Köszönöm. Én nem vagyok sok beszédű ember, de köszönöm.
�LEONATO.
Tessék előre, felség!
HERCZEG.
Kezed’, Leonato; menjünk együtt.
(Mind el, kivéve Benczét és Claudiót.)
CLAUDIO.
Bencze! megjegyezted Leonato leányát?
BENCZE.
Meg nem jegyeztem, de láttam.
CLAUDIO.
Hát nem kedves egy leány?
BENCZE.
Egyszerű igaz véleményemet kérded-e, mint egyenes ember szokta kérdezni, vagy azt akarod,
hogy szokásom szerint a szép nem esküdt zsarnoka szóljon belőlem!
CLAUDIO.
Nem, nem: kérlek, szólj, józan itélettel.
BENCZE.
Hát biz ő, úgy gondolom, nagy dicsőitésre kicsi, nagy tündöklésre fekete, nagy
felmagasztalásra alacsony, ajánlására annyit mondhatok, ha más volna, mint a mi, nem volna
szép, s mivel nem más, mint a mi, én nem szerettem belé.
CLAUDIO.
Azt gondolod, tréfálok: kérlek, szólj komolyan, hogy tetszik?
BENCZE.
�Meg akarod venni, hogy úgy tudakozol utána?
CLAUDIO.
Megvehetne-é a világ ilyen kincset?
BENCZE.
Meg hát, s aztán tokot neki, a mibe tegye. De csakugyan komolyan beszélsz-e? vagy Csalóka
Péter módjára el akarod hitetni, hogy Cupido vak létére meglátja fektében a nyúlat s hogy
Vulkán nem kovács, hanem ács? Milyen kulcsból énekeljek, hogy bele találjak hangodba?
CLAUDIO.
Az én szememben Héro a leggyönyörűbb teremtés, a kit valaha láttam.
BENCZE.
Én is látok pápaszem nélkül, de effélét nem látok rajta: az unokahúga, csak ne volna olyan
szilaj, annyival túlhaladná szépségre, mint május elseje deczember utolját. De remélem, nem
akarsz megházasodni?
CLAUDIO.
Aligha bíznám magamban, bár megesküdtem volna is az ellenkezőre, ha Héro hozzám jönne.
BENCZE.
Csakugyan ennyire vagyunk? Hát nincs a világon ember, a ki süvegét gond nélkül akarná
hordani? Sohsem láthatok eztán hatvanas agglegényt? Csak rajta: ha nyakadat igába akarod
hajtani, tűrd a törését és sohajtozd el a vasárnapokat. – A herczeg visszajött, téged keres.
Péter Herczeg jő.
HERCZEG.
Micsoda titok tartott vissza, hogy nem jöttetek velünk Leonatóhoz?
BENCZE.
Szeretném, ha rászorítna felséged, hogy kimondjam.
�HERCZEG.
Hát parancsolom, jobbágyi hűségedre.
BENCZE.
Hallod ezt, gróf Claudio? Én tudok hallgatni, mint a néma, ezt meghiheted; de jobbágyi
hűségemre! jól megértsd, jobbágyi hűségemre. – Hát szerelmes. – Kibe? kérdezi, úgy-e,
fölséged? – Bizony a válasz rövid. Héróba, Leonato rövid leányába.
HERCZEG.
Ha úgy volna, mondta volna.
BENCZE.
Mint a régi nóta, uram: nem is volt úgy, most sincsen úgy, adja Isten, ne legyen úgy.
CLAUDIO.
Ha szenvedélyem meg nem változik, ne adja Isten, hogy máskép legyen.
HERCZEG.
Ámen, ha szereted: mert ez a hölgy nagyon érdemes reá.
CLAUDIO.
Azért mondja, fölség, hogy hitegessen?
HERCZEG.
Hitemre, azt mondom, a mit gondolok.
CLAUDIO.
Szavamra mondom én is azt.
BENCZE.
�Én pedig, hitemre és szavamra, azt, a mit én gondolok.
CLAUDIO.
Hogy szeretem, érzem.
HERCZEG.
Hogy érdemes rá, tudom.
BENCZE.
Hogy én se nem érzem, hogy lehet őt szeretni, se nem tudom, mivel érdemli: ez oly
meggyőződés, a mit a tűz sem olvaszthatna ki belőlem! kész volnék máglyán halni érte.
HERCZEG.
Te a szépség megtagadásában mindig ily makacs eretnek voltál.
CLAUDIO.
De csak akaratán tett erőszakkal tudja megállani a helyét.
BENCZE.
Hogy világra hozott egy asszony, köszönöm neki; hogy táplált, szintén alázatos köszönetet
mondok érte; de hogy szarut engedjek tűzni homlokomra s tülkömet ilyen láthatatlan szíjon
viseljem: már ezt bocsássák meg nekem az asszonyok. Mivel nem akarom őket azzal sérteni,
hogy valamennyiökben kételkedjem, úgy adok igazat magamnak, hogy egynek sem hiszek.
Elvégre (hogy ne jussak jégre) holtig legény maradok.
HERCZEG.
Látlak én még téged ez életben szerelemtől halványodva.
BENCZE.
Dühtől, betegségtől, éhségtől, meglehet, fölség; szerelemtől nem. Ha bebizonyítja, hogy
valaha több vért veszítek szerelem miatt, mint a mit itallal pótolok: szúrja ki a szememet egy
versfaragó pennájával s akaszszon ki egy bordélyház ajtajára, czégér gyanánt, a vak Cupido
helyett.
�HERCZEG.
Jól van, ha valaha e hittől eltérsz, jeles tanúságul szolgálsz.
BENCZE.
Ha eltérek, nem bánom, dugjanak üvegbe, mint egy macskát, s lőjetek rám czélba, és a ki
eltalál, veregessék meg a vállát és híják Ádámnak.
HERCZEG.
Majd megmutatja az idő:
„Akármilyen vad a bika,
Majd megtöri még az iga.”
BENCZE.
A vad bikát, meglehet; de ha valaha Bencze is érzelgősen aláhajtja a nyakát: messék ki a bika
szarvát s tűzzék az én homlokomra; festessenek le otrombán, és akkora betűkkel, mint azt
szokták kiírni: „Itt jó fuvaros-ló kapható”, írják alá a képemnek: „Itt láthatni Benczét,
megházasodva.”
CLAUDIO.
Sokat emlegeted a szarvakat!
HERCZEG.
Bizony, ha Ámor el nem pazarolta minden nyilát Velenczében, meglakolsz te ezért.
BENCZE.
Előbb kimozdul sarkából a föld!
HERCZEG.
Jó, jó: majd más hitre térít az idő. De most, barátom Bencze, siess Leonatóhoz, üdvözöld a
nevemben, s mondd meg neki, nem maradok el a vacsoráról, mert nagy készületeket tett
hozzá.
�BENCZE.
Megfelelek a küldetésnek emberséggel; ezzel ajánlom fölséged…
CLAUDIO.
Isten ótalmába; kelt saját lakomban, (ha volna)…
HERCZEG.
Július 6-án; szerető barátod Bencze m. k.
BENCZE.
Ej, ne tréfáljanak, ne tréfáljanak! Hiába csipkézik beszédjök szövetét ilyen ócska hulladékkal,
ha a csipke csak fityeg rajta. Ha ó szólásformákkal csúfolkodnak, előbb vessenek számot a
lelkiismeretökkel. De már megyek
(Bencze el.)
CLAUDIO.
Fölség, nekem most egy nagy jót tehet.
HERCZEG.
Szeretetem tied: tanítsd meg őt,
Mi jót tehet: meglásd, mi kész javadra
Akármilyen nehéz leczkét tanulni.
CLAUDIO.
Uram, van-é Leonatónak fia?
HERCZEG.
Nincs senki, Héro egyetlen leánya. Szereted őt, Claudio?
CLAUDIO.
Uram, mikor
E most bevégzett hadra készülődtünk,
�Katona-szemmel néztem még reá:
Tetszett bizony, de durvább munka várt rám,
Semmint az érzelem komolyra nőjön;
De visszatérve most s a harczi gondok
Elszállva fészkeikből: hült nyomokba
Szerelmi gyöngéd édes vágy tolúl,
Azt súgja-búgja, hogy Héró milyen szép,
S hogy őt szerettem már a harcz előtt.
HERCZEG.
No most szerelmesek módján beléfogsz,
S egész kötetnyi szóval fenyegetsz
Ha szereted szép Hérót, ám szeresd,
Beszélek véle én s atyjával is:
Ne félj, tied lesz. Nos, nem e miatt
Kezdtél-e szőni kedves vallomást?
CLAUDIO.
Gyorsan gyógyítja a szerelmi bajt,
Ha már az arczomon felismeri.
De, hogy szerelmem mohónak ne lássék,
Talán a kúra hosszabb is lehetne?
HERCZEG.
Mért lenne a híd szélesebb a víznél?
Mért adni többet annál, a mi kell?
S lásd, ennyi kész is: te szeretsz, ez egy;
Bajodra ír kell, ezt megszerzem én.
Ma este bál leszen, helyetted ott
Szerepet én játszom álruhában;
�Hérónak azt mondom, Claudio vagyok
Kitárom a keblébe szivemet,
Fülét erővel is rabbá teszem,
Meghódítom szerelmetes mesémmel,
Aztán megegyezünk atyjával is,
S a végeredmény az, hogy ő tied lesz.
De most dologra hát, lássunk utána.
(Mind el.)
II. SZÍN.
Szoba Leonato házában.
Leonato és Antonio.
LEONATO.
Hogy vagy, öcsém? Hol van a fiad? gondoskodott a zenéről?
ANTONIO.
Utána lát szorgalmasan. De, bátyám, különös újságot mondhatok, a miről nem is álmodtál.
LEONATO.
Valami jót?
ANTONIO.
Majd az eredmény üti rá a pecsétet; de a borítéka jó: kívül jót mutat. A herczeget és Claudiót,
a mint kertemben a sürű lombos fasor közt sétáltak, egyik emberem kihallgatta: a herczeg
fölfedezte Claudiónak, hogy ő szerelmes húgomba, a te leányodba, s hogy az éjjel meg is
akarja ezt neki vallani táncz közben; és ha leányod is beleegyez, mindjárt tarkón akarja
ragadni az időt, hogy veled is rögtön beszéljen.
LEONATO.
�Van annak a ficzkónak esze, a ki neked ezt mondta?
ANTONIO.
Ügyes, szemes legény; majd érte küldök: vallasd ki magad.
LEONATO.
Nem, nem: tartsuk álomnak míg be nem teljesűl; de leányomat mégis értesíteni kell, hogy
jobban kész legyen a válaszra, ha véletlenül mindez igaz lenne. Eredj beszélj vele. (Több
személy átmegy a színpadon.) Atyafiak, már tudjátok, mi a dolgotok. – Oh kérlek, barátom, te
gyere velem: reád nagy szükségem van. – Atyafi, el ne felejtsétek, hogy kevés az idő.
(El.)
III. SZÍN.
Más szoba Leonato házában.
János és Konrád.
KONRÁD.
Mi a manó, uram, miért ilyen mód nélkül szomorú?
JÁNOS.
Mód nélküli az ok is, a mi szomorít, azért szomorúságom is határtalan.
KONRÁD.
De az okosságra kellene hallgatni.
JÁNOS.
Ha rá hallgatok is, mi jót hoz?
KONRÁD.
Ha mindjárt orvoslást nem is, legalább békés türelmet.
�JÁNOS.
Csodálom, hogy te, a ki (mint mondod) Saturnus jegyében születtél, abban fáradozol, hogy
erkölcsi orvosságot alkalmazz gyilkos bajomra. Én nem tudom rejtegetni, a milyen vagyok;
nekem szomorkodnom kell, ha okom van rá, s nem mosolygok senki tréfájára; én eszem, ha
étvágyam van, és nem várok senki után; alszom, ha alhatnám, nem törődöm senki dolgával;
nevetek, ha kedvem van és nem czirogatok senkit, ha duzzog.
KONRÁD.
Igen, de nem szükség ezt oly igen kimutatni, míg észrevétlenűl is teheti. Múltkor pártot ütött
bátyja ellen, s ő csak nem rég fogadta vissza kegyelmébe, a hol bizony nem verhet erős
gyökeret, ha csak szép időjárással nem, a mit maga csinál magának; jó nyarat kell teremtenie
a saját aratásához.
JÁNOS.
Inkább lennék vad csipke a tüske közt, mint rózsa az ő kegyelmében; jobban összefér a
véremmel, hogy megvessen minden ember, mint az, hogy valakinek saraglyájába fogódzam,
kegyelmet lopni; e részben, bár udvarias hizelgőnek senki sem tarthat, azt nem tagadhatja,
hogy szókimondó ficzkó vagyok. Bíznak bennem, de szájkosárral; szabadon eresztenek, de
kolonczczal: biz én hát nem énekelek a kalitkában. Ha szám volna, harapnék; ha szabadságom
volna, élném világomat; de a mostani körűlmények közt, hadd legyek én, a mi vagyok: ne
törődjél azzal, hogy megváltoztass.
KONRÁD.
Elégedetlenségének nem veheti semmi hasznát!
JÁNOS.
Teljes hasznát kiveszem, mert mindig csak azt használom. Ki jön itt?
Borachio jő.
JÁNOS.
Mi újság, Borachio?
BORACHIO.
�Amonnan jövök a nagy vacsoráról. Bátyját, a herczeget, királyilag vendégelik Leonatónál;
aztán egy házassági tervről is tudok valamit.
JÁNOS.
Nem szolgálhatna-e ez a terv alapúl, hogy valami csalárdságot építsünk reá? Ki az a bolond, a
ki eljegyzi magát az örök nyugtalanságra?
BORACHIO.
Nem más, mint bátyjának jobb keze.
JÁNOS.
Kicsoda? a gyönyörűséges Claudio?
BORACHIO.
Épen ő.
JÁNOS.
Nyalka legény! Aztán kit, kit? merre pillantott?
BORACHIO.
Héróra, Leonato leányára és örökösére.
JÁNOS.
Jól megtollasodott tavaszi csibe! Hogy jutottál te mind e hírhez?
BORACHIO.
A szellőztetést bízták reám, s a mint egy dohos szobában hordoztuk a füstölőt, jön a herczeg
és Claudio karon fogva, komoly beszélgetés közt; én elbújtam a szőnyeg mögé, ott hallottam,
mikor megegyeztek, hogy a herczeg megkérje Hérót magának, s ha megkapja, adja át Claudio
grófnak.
JÁNOS.
�Jertek, jertek, menjünk oda: ez még táplálékot adhat az én elégedetlenségemnek. Az a nagyrakapó fattyú bukásom egész dicsőségében osztozik: ha bárhogyan gáncsot vethetek útjába,
megáldom érte magamat. Bennetek bízom: segítségemre lesztek?
KONRÁD.
Halálig, uram.
JÁNOS.
Jerünk a nagy vacsorához: annál nagyobb az újongásuk, hogy én fejet hajtok. Bár a szakács is
az én indulatommal volna! – Menjünk, kutassuk, mit lehet tenni?
BORACHIO.
Mi követjük hűségesen.
(Elmennek.)
MÁSODIK FELVONÁS.
I. SZÍN.
Csarnok Leonato házánál.
Leonato, Antonio, Héro, Beátrisz és mások.
LEONATO.
János gróf nem volt itt vacsorán?
ANTONIO.
Én nem láttam.
BEÁTRISZ.
�Milyen savanyú úr az a gróf: nem nézhetek rá, hogy egy óra múlva gyomorégést ne kapjak.
HÉRO.
Szörnyű mogorva hangulatú.
BEÁTRISZ.
Az volna a derék ember, a ki középúton járna közte és Bencze között: az egyik olyan, mint a
kőszent, egyet se szól; a másik olyan, mint úri asszony első gyermeke, mindig csacsog.
LEONATO.
Úgy hát felét Bencze nyelvének János gróf szájába, felét János gróf mogorvaságának Bencze
arczára…
BEÁTRISZ.
Jó lábbal, jó innal, elég pénzzel erszényében: az ilyen ember bátyám, akármelyik asszonyt
megkaphatná a világon,… ha meg tudná nyerni a jó indulatát.
LEONATO.
Biz Isten, húgom sohasem kapsz férjet, ha nem zabolázod a nyelvedet.
ANTONIO.
Igazán, nagyon hamis vagy.
BEÁTRISZ.
Nagyon hamis jobb, mint hamis: legalább nem szaporítom Isten adományát: mert meg van
írva, hogy „hamis borjúnak rövid szarvat ád az Isten,” a nagyon hamisnak tehát nem ád
semmilyet.
LEONATO.
Így hát, ha nagyon hamis vagy, neked nem ád az Isten semmilyen szarvat.
BEÁTRISZ.
�Nem, ha férjet nem ád; ezért az áldásért térden könyörgök neki minden este, minden reggel.
Teremtőm! el nem tudnák szenvedni egy férjet, a szakálas pofájával: inkább hálnék
szőrpokróczban.
LEONATO.
Akadhatsz olyan férjre is, a kinek nincs szakálla.
BEÁTRISZ.
Hát azzal mit csinálnék? Felöltöztessem a magam ruhájába, szobalányt neveljek belőle? A
melyiknek szakála van, az már nem ifjú; a melyiknek nincs szakála, az még nem ember: a ki
már nem ifjú, nem nekem való; a ki még nem ember, én nem vagyok neki való: tehát holtig
petrezselymet árulok.
LEONATO.
Az ördög veszi meg a te petrezselymedet.
BEÁTRISZ.
Igen? majd megkinálom vele; elmegyek a pokol kapujához; de tudom, be nem bocsát, elküld
onnan: „Eredj a mennyországba, Beátrisz, itt nincs hely a leányoknak;” én összeszedem a
petrezselymemet, fölmegyek Szent Péterhez, az égbe; az majd megmutatja, hol ülnek az
agglegények; ott élünk vigan, világfogytáig.
ANTONIO.
Jó, jó, húgom. (Héróhoz.) Remélem, te az apád szavára hallgatsz.
BEÁTRISZ.
Bizonyosan: neki kötelessége szép bókot csapni, s azt mondani: „Atyám, a mint önnek
tetszik;” de mindamellett, húgom, szép legyen ám a legény, vagy különben csapj egy másik
bókot, s mondd azt: „Atyám, a mint nekem tetszik.”
LEONATO.
Látlak én még téged, húgom, férjedhez simulva.
BEÁTRISZ.
�Addig ugyan nem, míg az Isten más agyagból nem alkotja a férfiakat, mint földből. Hát ne
sértené-e az a nőket, hogy rajtok egy maroknyi irdatlan por uralkodjék, hogy éltöket egy rakás
otromba sárra bízzák? Nem, bácsi, nekem egyik sem kell: Ádám ivadékai mind testvéreim:
bizony bűnnek tartanám, rokonomhoz menni nőül.
LEONATO.
Leányom, e ne felejtsd, a mit mondtam: ha a herczeg csakugyan körűlvesz, tudod már, mint
viseld magad’.
BEÁTRISZ.
A zenében lesz a hiba, húgom, ha idején férjhez nem jutsz. Ha a herczeg nagyon ostromolna,
mondd neki, hogy mértéket kell tartani mindenben, s így tánczolj ki a válasz elől. Mert lásd,
Héro, az eljegyzés, az esküvő, meg a megbánás olyan, mint a kopogós, a minét, meg a
keringő: az első heves, eleven, mint a kopogós, csupa tűz és csapongás; az esküvő illedelmes,
módos, mint a minét, egészen ünnepélyes és méltóságos; s aztán következik a megbánás,
előbb lassan, azután mindig sebesebben, sebesebben, míg a sírjába nem szédűl.
LEONATO.
Húgom, te gonosz színben látod a földi pályát.
BEÁTRISZ.
Csak jó a szemem, bácsi, meglátom fényes nappal a templomot.
LEONATO.
Jönnek az álarczos vendégek; öcsém, adjunk helyet!
Péter herczeg, Claudio, Bencze, Boldizsár, János, Borachio, Margit, Ursula és mások jönnek
álarczban.
HERCZEG.
Szép hölgy, megnyerheti egy sétára hódolója?
HÉRO.
�Ha lassan sétál, nyájasan néz és egyet sem szól, öné vagyok a sétára, kivált mikor odább
sétálok.
HERCZEG.
Társaságban velem?
HÉRO.
Talán úgy is, ha kedvem lesz.
HERCZEG.
Mikor lesz kedve?
HÉRO.
Ha megtetszik arcza: mert Isten őrizzen, hogy olyan legyen a lant is, a milyen a tokja.
HERCZEG.
Az én álarczom Philemon kunyhója, benn a házban Jupiter tanyáz.
HÉRO.
Akkor álarcza zsúpos volna.
(Félrevonúlnak.)
MARGIT.
Halkan szólj, ha szerelemről beszélsz.
BOLDIZSÁR.
Jól van. Szeretném, hogy szeress.
MARGIT.
Én nem szeretném, saját jóvoltodért nem, mert sok rossz tulajdonságom van.
�BOLDIZSÁR.
Mondj egyet.
MARGIT.
Hangosan imádkozom.
BOLDIZSÁR.
Annál jobban szeretlek érte: a hallgató rámondhatja az áment.
MARGIT.
Adjon Isten nekem jó tánczost!
BOLDIZSÁR.
Ámen.
MARGIT.
Aztán távolítsa el tőlem, mihelyt vége a táncznak! – Felelj, ministráns!
BOLDIZSÁR.
Egy szót sem: a ministráns nem felelős.
URSULA.
Ismerlek jól, Antonio úr.
ANTONIO.
Szavamra, mondom, nem az vagyok.
URSULA.
Ismerlek a fejed rezgéséről.
(Félrevonúlnak.)
�ANTONIO.
Hogy megmondjam az igazat, ezt csak utánozom.
URSULA.
Sohasem tudnád azt olyan ügyes-ügyetlenül, ha ő maga nem volnál. Itt van az ő száraz keze
szőröstül-bőröstül: az vagy, az vagy.
ANTONIO.
Szavamra mondom, nem vagyok.
URSULA.
Eredj, eredj! azt gondolod, nem megismerlek kitünő elmésségedről. Elrejtőzhetik-e az erény?
Menj, hallgass, az vagy. A báj mindig kitünik. Elég, elég.
(Félrevonúlnak.)
BEÁTRISZ.
Nem mondanád meg, ki beszélte azt rólam?
BENCZE.
Nem, bocsáss meg.
BEÁTRISZ.
Sem azt, hogy ki vagy te?
BENCZE.
Most nem.
BEÁTRISZ.
Hogy én kényes vagyok és minden elmésségemet a „Száz víg adoma” gyüjteményből szedem.
Ezt nem mondhatta más, mint Bencze úr.
BENCZE.
Ki az?
�BEÁTRISZ.
Bizonyos vagyok, hogy jól ismered.
BENCZE.
Nem én, igazán nem.
BEÁTRISZ.
Sohasem nevettetett meg?
BENCZE.
De hát ki és mi ő?
BEÁTRISZ.
A herczeg bohócza: igazi sületlen bohócz; csak az a jó tulajdona van, hogy hihetetlen
rágalmakat terjeszt. Más nem gyönyörködik benne, csak a léhaság; nem is eszéért kedvelik,
hanem fogyatkozásáért: mert mulattatja is, bosszantja is őket; nevetnek is rajta és verik is
értte. Bizonyosan most is itt van, ebben az árban: szeretném, ha hajómhoz ütődnék.
BENCZE.
Ha megismerem, elbeszélem neki, mint mondtál.
BEÁTRISZ.
Igen, igen: ő majd hozzám sújt egy-két hasonlatot, a mit ha véletlenül nem vesznek észre,
vagy nem nevetnek rajta, e miatt búskomorságba esik, s akkor egy fogoly szárnya megmaradt,
mert, a balga, nem vacsorál egész este. (Benn zene.) Menjünk a vezetők után.
BENCZE.
Minden jóba.
BEÁTRISZ.
Ha rosszra vezetnek, ott hagyom őket a másik fordulónál.
�Táncz. Aztán mind elmennek, csak János, Borachio és Claudio maradnak.
JÁNOS.
Bizonyos, a bátyám szerelmes Héróba; félrevonúlt atyjával, hogy nyilatkozzék előtte. A nők
is kimennek, csak egy álarczos marad.
BORACHIO.
Ez Claudio: ismerem a tartásáról.
JÁNOS.
Nem Bencze úr ön?
CLAUDIO.
Jól találta, az vagyok.
JÁNOS.
Uram, a bátyám szerelmes Héróba; ön nagy kegyben áll nála: kérem, beszélje le erről a
szerelemről: az a leány nem hozzá való. Becsületes emberhez illő szolgálatot tesz ön vele.
CLAUDIO.
Honnan tudja, hogy a herczeg szerelmes Héróba?
JÁNOS.
Hallottam, mikor hűséget esküdött neki.
BORACHIO.
Hallottam én is; megesküdött, hogy még ma este nőül veszi.
JÁNOS.
Hallottam, mikor hűséget esküdött neki.
�BORACHIO.
Hallottam én is; megesküdött, hogy még ma este nőül veszi.
JÁNOS.
Gyere, menjünk a vacsorához.
(János és Borachio el.)
CLAUDIO.
Bencze nevében szóltam így, de
Claudio fülével hallom a gonosz hírt.
Bizonynyal úgy van: a herczeg magának
Akarja megszerezni. A barátság
Lehet talán szilárd akármi másban,
De a szerelem dolgában nem az.
Azért saját nyelvével szóljon és
Saját szemével lásson a szerelmes,
Ne bízza másra: a szépség lidércz:
Varázslatán a hűség vérbe olvad.
Hisz mindez oly midennapos eset,
S én bíztam!… Oh Héró, Isten veled!
Bencze visszajő.
BENCZE.
Gróf Claudio?
CLAUDIO.
Az vagyok.
BENCZE.
No, gyere velem.
�CLAUDIO.
Hova?
BENCZE.
A legközelebbi szomorúfűzfához, épen a te dolgodban. Milyen divat szerint hordod majd a
fűzkoszorút: a nyakadon-e, mint a tőzsér az aranylánczot? vagy a derekadon, mint katonatiszt
a kardkötőjét! Így, vagy amúgy, de hordanod kell, mert a herczeg elvette Héródat.
CLAUDIO.
Adjon Isten hozzá szerencsét!
BENCZE.
Ez már becsületes kupecz módjára van mondva: az is ezzel adja el a jószágát. De gondoltad-e,
hogy a herczeg így bánjék veled?
CLAUDIO.
Kérlek, hagyj magamra.
BENCZE.
Ha-hó! most már ütsz-vágsz, mint a vak koldus: a gyerek csente el a kenyeredet s te az ágast
ütöd!
CLAUDIO.
Ha te nem mégysz, itt hagylak én.
(El.)
BENCZE.
Oh szegény megsebzett madár! Most elbuvik a sásba. – Hanem, hogy engem az a Beátrisz
akar is ösmerni meg nem is! Én, a herczeg bolondja! – Biz az meglehet, hogy ezt a czímet
kaptam, mert víg vagyok. – Hm; de ni-ni, már kész volnék magam ártani magamnak: hiszen
nem állok én oly rossz hírben; csak Beátrisznak álnok szeszélye az egész; a világ szerepét
magára veszi és annak szájába adja, a mit ő fog reám. Jól van, majd bosszút állok, a hogy
lehet.
�Péter Herczeg visszajő.
HERCZEG.
Barátom, hol van a gróf? Nem láttad?
BENCZE.
De bizony, fölséges uram; én az imént Fáma kisasszony szerepét játszottam. Itt találtam őt,
olyan búsan, mint egy erdei lak. Elmondtam neki (azt hiszem, igazat mondtam), hogy
fölséged megnyerte ez s ez kisasszony vonzalmát, és ajánlkoztam mellé úti társúl a
legközelebbi fűzfáig, hogy ott vagy koszorút kössünk, mert elhagyta a babája, vagy virgácsot
fonjunk, mert megérdemli a verést.
HERCZEG.
A verést? Hát mi a hibája?
BENCZE.
Az az együgyű vétek, a mi az iskolás gyermeké, a ki nagy örömében, hogy madárfészket
talált, megmutatja azt pajtásának, ez meg aztán elszedi.
HERCZEG.
Te a bizalmadból vétket csinálnál. A vétek azé, a ki elszedte tőle.
BENCZE.
Úgy sem veszne kárba, ha elkészült volna a virgács, meg a koszorú: a koszorút elviselné ő, a
virgácsot pedig fölségednek lehetne ajánlani, a ki, azt gondolom, elszedte a madár fészkét.
HERCZEG.
Én csak meg akarom tanítani énekelni, s aztán visszaadom a gazdájának.
BENCZE.
Ha az ének összevág ezzel a beszéddel, akkor ez igazán szép beszéd.
HERCZEG.
�Hanem Beátrisz kisasszonynak pöre van veled: egy tánczosa megmondta neki, hogy te sokat
bántod.
BENCZE.
Ohó, ő kínozott meg engem, hogy egy tuskó se állta volna ki; egy cserfatő, ha csak egyetlen
zöld levél van rajta, nem tűrte volna szó nélkül; már álarczom is kezdett megelevenedni és
csufolódni vele. Azt beszélte nekem (nem gondolva, hogy épen velem beszél), hogy a herczeg
bohócza vagyok, hogy léhább vagyok, mint a lágy-idő; és szórta rám egyik gúnyt a másik
után, oly hihetetlen özönnel, hogy én csak álltam, mint az egyszeri ember a czéltábla mellett,
melyre egész hadsereg lövöldöz. Beszéde tőr, minden szava szúr; ha lehellete is olyan
rettenetes volna, mint a csetepatéja, nem maradna élő a közelében, megmérgezne mindent,
egész az éjszaki csillagig. Én nőül nem venném, ha mindaz rá szállna is, a mi Ádámé volt a
bűnbe-esés előtt: rá tudná szorítani Herkulest a nyársforgatásra, sőt felapríttatná vele a
buzogányát, hogy a tüzet is megrakja belőle. Ej, ne is beszéljünk róla: meglássa, ez a leány
maga a pokolbeli Áte, csak a ruhája jobb. Adná Isten, hogy valami tudós megint visszaidézné
oda: mert míg itt van, a pokolban bizonyosan olyan nyugton lehet élni, mint akármelyik
sekrestyében, s az emberek szántszándékkal követik el a bűnt, mivel oda akarnak jutni: így
valósággal minden zavar, rémület és háborúság az ő nyomán jár.
Claudio, Beátrisz, Héro, Leonato jönnek.
HERCZEG.
Nézd, itt jő.
BENCZE.
Nincs felségednek valami rám bízni valója a világ túlsó végén? Most szivesen elmegyek az
Antipodesekhez a legcsekélyebb apróságért, a mi fölségednek eszébe jut: hozok egy
fogpiszkálót Ázsia legútolsó széléről; elhozom a János pap lába nyomának mértékét; csenek
egy szálat a nagy khán szakálából; vagy követségbe indulok a Pigmäusokhoz inkább, mint
három szót váltsak ezzel a harpiával. Nem parancsol velem?
HERCZEG.
Nem; csak kérlek, maradj velünk.
BENCZE.
Oh teremtőm, de itt egy olyan tál van, a miből én nem ehetném: nem férhetek össze
Csupanyelv asszonysággal.
(El.)
�HERCZEG.
Lám, lám, kisasszony, elveszítette Bencze úr szivét.
BEÁTRISZ.
Igazán el, fölség: előbb egy időre ide adta kölcsön s én kamatot is adtam rá, kettős szivet
egyért; de nem régiben visszanyerte hamis koczkán: jól mondja fölséged, hogy elveszítettem.
HERCZEG.
Ezzel leterítette őt, kisasszony, igazán leterítette.
BEÁTRISZ.
Nem szeretném, hogy ő terített volna le; bizony bolondok anyjává lennék. Ime, elhoztam gróf
Claudiót, a kit fölséged értem küldött.
HERCZEG.
Nos, grófom, hogy és mint? miért vagy olyan szomorú?
CLAUDIO.
Nem vagyok én szomorú, fölség.
HERCZEG.
Hát? Beteg?
CLAUDIO.
Az sem, uram.
BEÁTRISZ.
A gróf se szomorú, se beteg, se víg, se egészséges: olyan édes, mint a czitrom, és épen olyan
féltékeny színű.
HERCZEG.
�Bizony, kisasszony, azt hiszem, jól magyarázza a czímlapját; de ha a grófnak csakugyan az a
baja, biz Isten, balul vélekedik. Nos, Claudio, megkértem nevedben a szép Hérót, s meg is van
nyerve; beszéltem atyjával, az ő áldása biztosítva; a házasság napja kitüzve: adjon Isten neked
boldogságot!
LEONATO.
Gróf, fogadd leányomat és vele vagyonomat: ő félsége szőtte e házasságot s a mennyei fölség
áment mond reá.
BEÁTRISZ.
Szóljon, gróf úr: kegyeden a sor.
CLAUDIO.
Hallgatás az öröm legjobb hirnöke: nagyon kevéssé volnék boldog, ha ki tudnám mondani,
mennyire az vagyok. Kisasszony, a mint ön az enyim, én az öné vagyok: oda adom magam’
egészen és epedek a cseréért.
BEÁTRISZ.
Szólj, húgom, vagy ha nem tudsz, tapaszd be száját egy csókkal, ne hagyd beszélni őt se.
HERCZEG.
Lelkemre, kisasszony, kegyednek víg a szive is.
BEÁTRISZ.
Hála Istennek, fölség, biz ez a szegény bohó sziv mindig szél védte oldalra húzódik a bú elől.
– Húgom azt súgja a gróf fülébe, hogy a gróf benn a szivébe’.
CLAUDIO.
Igazán, édes rokon.
BEÁTRISZ.
Teremtőm, adj házasságot! Így visznek minden leányt világra, csak engem aszal el a nap.
Ülhetek a sutba, férjért pityeregni.
�HERCZEG.
Teremtsek-e rögtön egyet?
BEÁTRISZ.
Jobb szeretnék a fölséged atyja teremtéséből. Nem volt fölségednek soha olyan öcscse, mint
maga? Atyja pompás férjeket teremtett, csak leány kellene melléjök.
HERCZEG.
Elfogadna-e engem, kisasszony?
BEÁTRISZ.
Nem én, fölség, míg mást kaphatok hétköznapra: fölséged nagyon drága volna mindennapi
viselőnek. – De, alásan esedezem, bocsásson meg fölséged: én csak tréfás beszédre születtem,
nem komoly ügyekre.
HERCZEG.
Hallgatása legjobban sértene engem; vidámsága legjobban áll önnek: mert kétségkivül víg
órában született.
BEÁTRISZ.
Azaz, fölség, az anyám bizony sikolthatott; de volt fölöttem egy csillag, melynek fénye
tánczra rezgett, az alatt születtem én (Héróhoz és Claudióhoz.) Kedves rokonok, Isten adjon
nektek sok örömet.
LEONATO.
Húgom, utána látsz-e annak a dolognak, a miről szóltam?
BEÁTRISZ.
Jaj, bácsi, irgalom, kegyelem! – Bocsánat, fölség!
HERCZEG.
Lelkemre mondom, eleven kedvű leány.
(Beátrisz el.)
�LEONATO.
Nem igen van melancholikus elem benne, fölség; nem komoly ez soha, csak ha alszik; de még
akkor sem: a leányomtól hallottam, hogy olykor, ha rosszat álmodik, fölkaczag s arra
fölébred.
HERCZEG.
Férjről hallani sem akar.
LEONATO.
Oh, semmi szín alatt; minden kérőjét kitréfálja a sodrából.
HERCZEG.
Pompás feleség volna Benczének.
LEONATO.
Teremtőm! ha egy hétig együtt élnének, agyon beszélnék egymást.
HERCZEG.
Claudio, mikor akarsz a pap elébe menni?
CLAUDIO.
Holnap, uram; mankón halad az idő, míg a szerelem túl nincs minden szertatáson.
LEONATO.
A jövő hétfőig nem, édes fiam, a mi mához épen egy hét; így is rövid az idő, hogy mindent
kedvemre elrendezhessünk.
HERCZEG.
Ej, no, fejet csóválsz erre a hosszú lélekzetvételre; de ne félj, Claudio, ez az idő nem mulik
tőlünk lomhán. Egy herkulesi munkát akarok ez alatt végbe vinni, a mi abból áll, hogy
Benczét és Beátriszt egymáshoz kapcsoljam a vonzalomnak egész hegylánczával. Szeretném,
�hogy házasság legyen belőle, s nincs kétségem, hogy kikerekíthetjük, ha ti hárman
segítségemre lesztek, a mint én az utasítást adom.
LEONATO.
Uram, én parancsára állok, ha tíz éjjeli virrasztásomba kerül is.
CLAUDIO.
Én is, fölség.
HERCZEG.
Hát ön, kedves Héró?
HÉRO.
Én is kész vagyok minden illő szolgálatra, hogy unokatestvéremet jó férjhez juttassuk.
HERCZEG.
Nem is olyan kétségbeesett vőlegény ám Bencze. Annyit mondhatok, hogy nemes törzsből
való, kipróbált bátorságú, szilárd becsületességű ember. Majd megtanítom önt, mikép
hangolja unokatestvérét, hogy szerelembe essék Bencze iránt; magam pedig, a kettőtök
segítségével, majd Benczét veszem körül, hogy fürge elméje és finnyás étvágya daczára
szerelembe essék Beátrisz iránt. Ha ezt ki tudja vinni, Cupido eldobhatja nyilait, mienk lesz a
dicsősége, mert csak mi vagyunk a szerelemistenek. Gyertek velem, majd elmondom a csel
tervét.
(Mind el.)
II. SZÍN.
Más szoba Leonato házában.
János és Borachio.
JÁNOS.
Úgy van, Claudio gróf elveszi Leonato leányát.
�BORACHIO.
Igen, uram; de én keresztet vethetek útjába.
JÁNOS.
Akármilyen kereszt, gát vagy akadály, az nekem orvosság lesz: beteg vagyok bele, úgy
gyűlölöm, s a mi az ő érzelmét visszásan éri, az enyimet egyenesen gyógyítja. Hogy vethetsz
keresztet e házasság elé?
BORACHIO.
Nem becsületesen, uram, de olyan jól eltakarva, hogy semmi becstelenség nem látszik ki
alóla.
JÁNOS.
Add elő röviden.
BORACHIO.
Gondolom, mondtam már kegyelmességednek, most egy éve, hogy mily bizalmasan állok
Margittal, Héro társalgónőjével.
JÁNOS.
Emlékszem.
BORACHIO.
Rávehetem, hogy akármilyen késő óráján az éjszakának kinézzen kisasszonya szobájának
ablakából.
JÁNOS.
S mi lesz ebben életre való, a mi halált hozhat ama házasságra?
BORACHIO.
A méreg ott lappang, csak keverni kell. Ön elmegy bátyjához, a herczeghez; nem kiméli a
szót; elmondja neki, hogy bizony árt a saját becsületének, ha a derék Claudiót (a kinek
�magasztalását ön is hatalmasan tódítja) olyan szennyes személylyel házasítja össze, mint
Héro.
JÁNOS.
Mivel adhatok erről bizonyítékot?
BORACHIO.
Lesz elég bizonyíték, hogy megcsalja a herczeget, kétségbeejtse Claudiót, tönkre tegye Hérót
és megölje Leonatót. Kell egyéb eredmény?
JÁNOS.
Csak keseríthessük őket, akármire vállalkozom.
BORACHIO.
Menjen hát; lessen ki alkalmas órát, hívja félre bizalmasan Péter herczeget és Claudiót,
mondja nekik, hogy ön tudja, hogy Héro az én szeretőm; úgy mutassa, mintha féltené a
herczeget és Claudiót, mintha szivén viselné bátyja becsületét, a ki ezt a házasságot szőtte és
az ő barátja jó hírét, a kit meg akarnak csalni egy hajadonnak látszó leánynyal, mintha csak
azért fedezne föl mindent. Ők aligha hiszik ezt bizonyíték nélkül; de ajánljon nekik próbát, a
mi a legélethívebb lesz: hadd lássanak engem Héro ablakánál, hadd hallják, mikor Margitot
Hérónak nevezem s Margit engem Claudiónak; hívja oda őket, hadd lássák ezt épen az esküvő
előtti éjszakán: mert én az alatt úgy rendezem a dolgot, hogy Héro távol lesz és hűtlensége
olyan tiszta igazságnak látszik, hogy azt a féltékenység bizonyosság gyanánt veszi, s minden
eddigi készülődés felfordul.
JÁNOS.
Ám nője ki magát mindez, a mint nőheti, bárha ellenem is, én megkisérlem.
BORACHIO.
Legyen a vádaskodásban szilárd; engem ravaszságom nem hagy szégyenben.
JÁNOS.
Megyek tüstént, a házasság napját megtudni.
�III. SZÍN.
Leonato kertjében.
Bencze.
BENCZE.
Hej, fiú!
Egy Fiú jön.
FIÚ.
Tessék!
BENCZE.
Oda benn az ablakban van egy könyv: hozd ki ide a kertbe.
FIÚ.
Már itt is vagyok, uram.
BENCZE.
Azt tudom; de úgy szeretném, hogy már oda volnál s megint itt. (A fiú el.) Csodálom, hogy az
ember, látva a másikat, milyen bolond, mikor a szivét szerelemre adja, mégis, miután
nagyokat nevetett mások hülye bolondságán, szerelembe eshetik és saját gúnyjának tárgyává
teszi magát. Pedig ilyen ember Claudio. Emlékezem, mikor még egyéb zene nem is volt neki,
mind a dob és a tárogató; most szivesebben hallgatja a kobozt és a fuvolát. Emlékezem, mikor
még tíz mértföldre gyalogolt volna, hogy egy szép fegyverzetet lásson; most tíz éjszaka
álmatlanul elheverne, hogy egy új mellény szabásán törje az eszét. Eddig kereken szokott
szólani a dolog velejéhez, mint tisztességes emberhez és katonához illik, most a szócsintan
hive lett, szavai egy egész czifra ebédet képeznek, mind megannyi egy különcz tál étel.
Változhatom-e én ekkorát, míg a magam szemével látok? Nem mondhatom meg; nem
gondolom; esküdni ugyan nem mernék, tán engem is osztrigává puhíthat a szerelem; de már
arra hitet teszek, hogy míg osztrigává nem változhat, ilyen bolondot nem csinál belőlem.
Egyik asszony szép, de én helyt állok; a másik eszes, de én helyt állok: míg csak minden báj
nem egyesül egy asszonyban, engem egyik sem bájol el. Gazdag legyen, az bizonyos; eszes,
mert különben nem kell; erényes, különben nem hederítek rá; szép, vagy rá se nézek; nyájas,
vagy ne is jöjjön közel hozzám; nemes, mert különben én leszek „nem”-es; jó társalgó, kitünő
�zenész, s aztán a haja lehet olyan színű, a milyet az Isten adott neki. – Ahá, a herczeg és a
szerelmes úrfi. Elbúvok a lugasba.
(Félrevonúl.)
Péter herczeg, Leonato, Claudio, aztán Boldizsár és Zenészek jönnek.
HERCZEG.
No, meghallgassuk e zenét?
CLAUDIO.
Igen,
Fölség. Mi szép az este: minth’ azért
Pihenne így, hogy szebb legyen zenénk.
HERCZEG.
Láttad, hová rejtőzött Bencze?
CLAUDIO.
Igen: ha a zenének vége lesz,
Kiugrasszuk a rókát a bokorból.
HERCZEG.
No, Boldizsár, hogy is volt hát az a dal?
BOLDIZSÁR.
Fölség, ne mérje rám, rossz énekemre,
Hogy a zenét rontsam másodszor is.
HERCZEG.
Ez is csak a kitünőség jele:
Álarcz alá rejted művészeted.
Kérlek, dalolj, ne kéresd magad’ tovább.
�BOLDIZSÁR.
Ha kéretésről szól, úgy dalolok;
Hiszen sok kérő kér meg oly leányt,
Kit nem hisz érdemesnek, s mégis kéri,
Sőt esküszik, hogy őt imádja.
HERCZEG.
Kérlek,
Ha még tovább akarsz vitázni, tedd
Kótára.
BOLDIZSÁR.
Oh, uram, mind összevéve
Kótát, nótát, együtt sem ér egy jótát.
HERCZEG.
Ej, ej, ne pengesd: többet ér dalod, mint
E toldta-foldta kóta-nóta-jóta.
(Zene.)
BENCZE.
(félre).
No most, isteni zene! most el van a lelke ragadtatva. Hát nem furcsa az, hogy a juh-bél
kiragadja a lelket az emberi testből? Csakugyan kürtöltetek kedvemre egyet a magam pénzén,
ha ennek vége lesz.
BOLDIZSÁR.
(énekel).
Lányok ne sirjatok, hiszen
A férfiak mind csalárdak:
�Fél lábok parton, fél vizen,
Egyhez soh’ sem szilárdak.
Rájok se hajts,
Ne is sohajts,
Ne búslakodj’ hijába,
Bút és panaszt dalolva fojts
Vidám hejeh-hujáhba.
*
Ne énekelj bús-méla dalt
Az elmult szebb időrül;
Mindig így volt: a férfi csalt,
Mióta fű-fa zöldül.
Rájok se hajts stb.
HERCZEG.
Igazán mondom, jó dal.
BOLDIZSÁR.
De rossz dalos, uram.
HERCZEG.
De bizony nem; elég jól énekelsz te műkedvelőnek.
BENCZE.
(félre).
Ha egy eb vonyított volna így, azt agyony ütnék érte. Adja isten, hogy ez az ordítás ne
jelentsen semmi veszedelmet; én legalább szivesebben hallgattam volna a holló-károgást,
pedig azt valami csapás szokta kisérni.
HERCZEG.
Úgy, igaz! hallod-e, Boldizsár? Szerezz nekünk valami kitünő zenészeket, mert holnap estére
Héro kisasszony ablakához akarjuk rendelni.
�BOLDIZSÁR.
A milyet csak teremthetek, felséges uram.
HERCZEG.
Úgy, úgy! Isten veled!
(Boldizsár és a Zenészek el.)
HERCZEG.
Gyere csak, Leonato: mit is beszéltél te nekem ma, hogy húgod, Beátrisz, szerelmes
Benczébe?
CLAUDIO.
Hm, hm. (Félre Péter herczeghez.) Csak vigyázva, ott lapul a madár. (Fen.) Sohasem
gondoltam volna, hogy ez a leány akárkit is megszeressen.
LEONATO.
Biz én sem; de csodálatos, hogy épen Benczét szerette meg, a kit gyűlölni látszott egész külső
magaviseletéből.
BENCZE.
(félre).
Lehetséges-e? Hát innen fúj a szél?
LEONATO.
Csakugyan, felséges uram, nem tudom, mit gondoljak róla; de hogy olyan őrületes
szenvedélylyel szereti, az már túljár az emberi ész határán.
HERCZEG.
Talán csak szinleli?
CLAUDIO.
�Az valószínű.
LEONATO.
Oh én Istenem! szinleli! Nem járhat szinlelt szenvedély soha oly közel az élő szenvedélyhez,
mint nála nyilvánul.
HERCZEG.
Milyen jeleit mutatja e szenvedélynek?
CLAUDIO.
(félre).
Csak tartsuk jól a horgot, pedzi már a hal.
LEONATO.
Milyen jeleit, uram? Úgy el-űl magányosan – (Claudióhoz) hiszen neked mondta a lányom,
hogyan.
CLAUDIO.
Mondta, mondta.
HERCZEG.
Hogy-hogy? kérlek. Egészen elámúlok; azt gondoltam volna, ennek a leánynak a lelke ellenáll
a szerelem minden rohamának.
LEONATO.
Én meg is mertem volna rá esküdni, fölség; kivált Bencze irányában.
BENCZE.
(félre). Cselnek hinnám az egészet, ha ez az ősz szakálu legény nem mondaná; de kujonság
nem bújhat ilyen tisztes mezbe.
CLAUDIO.
�(félre).
Már kapkod a maszlaghoz, csak tartani kell.
HERCZEG.
Tudatta-e szerelmét Benczével?
LEONATO.
Nem; sőt fogadja, hogy nem is tudatja soha: ez gyötri szegényt.
CLAUDIO.
Épen ez a baj, a mint Héro beszéli „Hogy írjam én – azt mondja – a ki annyiszor gúnyolódtam
vele, hogy írjam most, hogy szeretem őt?”
LEONATO.
Ezzel végzi mindannyiszor, ha írni kezd: mert húszszor is fölkel egy éjjel, oda űl
hálóköntösében, s egész ív papirt teleír. Leányom mindent elmond.
CLAUDIO.
Az ív papirról jut szembe, a mit ma beszélt Héro.
LEONATO.
Oh, hogy a teleírt papirra tekintve, azon egyebet sem látott, mint Benczét és Beátriszt.
CLAUDIO.
Igen, igen.
LEONATO.
De ezer darabra tépte a papirt, mint egy-egy kis pénz; aztán kinevette maga magát, hogy írni
akar olyaskihez, a kiről tudja, hogy kigúnyolná. „Magamról itéltem meg,” azt mondja, „mert
én is kicsufolnám, ha ő írna nekem: ki én ha szeretem is.”
CLAUDIO.
�Aztán térdre esik, sír, zokog, veri a mellét, tépi a haját, könyörög, jajgat. – „Oh, édes Bencze!
Istenem, adj türelmet!”
LEONATO.
Így tesz, igazán: leányom mondja. A rajongás annyira erőt vesz rajta, hogy Héro néha attól
fél, valami kétségbeesett őrjöngést követ el magán. Sajnos, hogy így van.
HERCZEG.
Jó volna, hogy Bencze tudná meg valaki mástól, ha ő maga nem akarja elárulni előtte.
CLAUDIO.
Mit érne? Csak térfát űzne belőle s még jobban gyötörné szegény leányt.
HERCZEG.
Ha megtenné, kegyes tett volna felkötni érte. Beátrisz kitünő kedves, derék leány s még a
rágalom sem meri bántani.
CLAUDIO.
És kiválóan okos.
HERCZEG.
Csak abban nem, hogy Benczét szereti.
LEONATO.
Oh, fölség, ha okosság és hő vér ilyen gyönge testben összevész, tizet teheti egyre, hogy a vér
lesz a győztes. Én nagyon sajnálom, van is okom rá, mert bátyja és gyámja vagyok.
HERCZEG.
Bár hozzám vonzódnék hajlama: félretennék minden egyéb tekintetet, hogy magamévá
tegyem. Kérlek, beszéljetek Benczével, tudjuk meg, mit mond reá?
LEONATO.
�Gondolja fölség, jó lenne?
CLAUDIO.
Héró bizonyosnak hiszi, hogy belehel Beátrisz: mert azt mondja, ő meghal, ha Bencze nem
szereti; de inkább meghal, mint saját szerelmét tudassa vele; és inkább meghal, ha megkérné
is Bencze, mint szokott makranczosságából egy cseppet is engedjen.
HERCZEG.
Jól teszi: ha gyöngéden nyilvánítaná szerelmét, nagyon lehet, Bencze kigúnyolná: mert ez az
ember, a mint tudjátok, szeret fitymálódni.
CLAUDIO.
Hanem nyalka legény.
HERCZEG.
Az igaz, hogy csínos külsővel van megáldva.
CLAUDIO.
Isten kegyelméből, az én véleményem szerint, esze is van.
HERCZEG.
Valóban akad nála olyan szikra, a mi elmésségnek megjárja.
LEONATO.
Úgy tudom, bátor is.
HERCZEG.
Mint maga Hektor, erről biztosítlak; czivódások elintézésében pedig mondhatni, igazi bölcs:
mert vagy nagy ildommal lecsillapítja, vagy csak a legnagyobb keresztyéni félelemmel fog
hozzá.
LEONATO.
�Ha istenfélő, akkor szükségkép békét kell tartania, s ha megszegi, félelemmel és rettegéssel
fogjon a czivódáshoz.
HERCZEG.
Úgy is cselekszik: mert ez az ember isténfélő, ha nem látszik is némely vastag tréfájából. –
No én sajnálom a húgodat. Megkeressük-e Benczét, hogy húgod szerelméről értesítsük?
CLAUDIO.
Soha, fölség: majd Beátrisz is csillapul a jó tanácsra.
LEONATO.
Az lehetetlen: inkább szive csillapul el végkép.
HERCZEG.
Majd többet hallunk róla leányodtól; addig hadd hűljön. Én szeretem Benczét, s kivánom, bár
mérné meg szerényen magát, hadd lássa, mennyire érdemetlen ő ilyen derék leányra.
LEONATO.
Fölség, kész a ebéd, tessék besétálni.
CLAUDIO.
(félre).
Ha erre sem szeret bele, többé nem bízom semmi várakozásomban.
HERCZEG.
(félre).
Ezt a hálót kell kivetni Beátrisz ellen is; de ez leányodnak és társalgónőjének a gondja. Az
lesz aztán a tréfa, mikor egymást minden alap nélkül kölcsönösen szerelmesnek vélik;
szeretném látni ezt a jelenetet: hihetőleg csupa merő néma-játék lesz. Majd küldjük ki a
leányt, hogy emezt hívja ebédre.
(Péter herczeg, Claudio és Leonato el.)
BENCZE.
�(előjöve a lugosból).
Ez nem lehet csalás; a tanácskozás komolyan folyt. Hérótól hallották egész valóságában. Úgy
látszik, szánják a leányt, kinek szenvedélye a legvégsőig van feszítve. Szerelmes én belém!
No ezt viszonozni kell. Hiszen hallom, hogy itélnek rólam; azt mondják, majd kevélyen
viselem magamat, ha észreveszem, hogy ő szeret; azt is mondják, hogy a leány inkább
meghal, mint érzelmét bármi jel által elárulja. Én sohase gondoltam a házasságra. Kevélynek
nem akarok látszani. Szerencsés, a ki meghallja saját fogyatkozásait, s jóvá teheti azokat. Azt
mondják, hogy a leány szép: ez igaz, ezt én is bizonyítom; erényes is: ez is való, nem
tagadhatom; meg okos is, csak abban nem, hogy belém szeretett. Ez bizony nem igen
gyarapítja az okosságát, de oktalanságát sem bizonyítja, mert én is rettenetes szerelmes leszek
ő belé. Ezért, tudom, sok csípős tréfát és élczeket szórnak ellenem, mert mindig gúnyolódtam
a házassággal. De nem változik-e az étvágy? Fiatal korában sok olyan ételt szeret az ember, a
mit öregségében már nem állhat. A csipkedések, birálgatások, az agynak e papirlövegei,
elijeszszék-e az embert jó kedvének útjából? Nem: a világot népesíteni kell. Mikor én azt
mondtam, hogy legényfejjel halok meg, nem gondoltam, hogy éljek, míg megházasadom. –
Jön Beátrisz. A napsugárra mondom, szép egy leány: némi jelét a szerelemnek már veszem
észre rajta.
Beátrisz jő.
BEÁTRISZ.
Akaratom ellen küldtek, hogy hívjam önt ebédre.
BENCZE.
Szép Beátrisz, köszönöm a fáradságát.
BEÁTRISZ.
Nem fáradtam többet e köszönetért, mint ön fárad e köszönettel; ha fárasztó lett volna, nem
jöttem volna.
BENCZE.
Tehát kedve telt a küldetésben?
BEÁTRISZ.
Annyi, a mennyit egy kés hegyére vehet, hogy egy csókát megmérgezzen vele. – Önnek nincs
étvágya: jó mulatást!
(El.)
�BENCZE.
Ahá! „Akaratom ellen küldtek, hogy hívjam önt ebédre:” ez kétértelmű. „Nem fáradtam
többet e köszönetért, mint ön fárad e köszönettel:” ez azt teszik, hogy: akármi fáradság, a mit
önért teszek, olyan könnyü, mint egy köszönet. Gazember legyek, ha nem sajnálom; zsidó
legyek, ha bele nem szerettem. Megyek, megszerzem az arczképét.
(El.)
HARMADIK FELVONÁS.
I. SZÍN.
Leonato kertje.
Héro, Margit és Ursula jönnek.
HÉRO.
Jó Margitom, szaladj csak a szobába,
Beátrisz a herczeggel s Claudióval
Ott társalognak: a mint megtalálod,
Súgd meg neki, hogy én és Ursula
Itt séta közben mind őt emlegetjük;
Mondd, hogy te is sokáig hallgatóztál
S kérd, hogy lopódzék e sürű lugosba,
Hol a folyondár, melyet a nap érlelt,
Kizárja a napot, mint a kegyencz,
Kit a király teremt s ki gőgösen
Szülő hatalma ellen fordul. Itt
Elbújva ő is mindent hallhat. Ezt
Bízom reád, ügyes légy, most eredj.
MARGIT.
Biztos lehet, hogy rögtön elhozom.
�(El.)
HÉRO.
No, Ursulám, mikor kijön Beátrisz,
Míg itt föl és alá sétálgatunk,
Csak Bencze úr felől fogunk beszélni;
Ha én nevét említem, a te dolgod
Dicsérni úgy, mint még embert soha!
Én azt beszélem el, milyen szerelmes
Beatriszunkba: e csel ajzza föl
A kis Cupidónak csalárd nyilát,
Mely hallgatózva is sebez. No kezdjük.
Beátrisz jő hátul.
Mert nézd: Beátrisz, mint bíbicz, lopózik,
Földhöz lapúlva, hogy titkunk kilesse.
URSULA.
Szép látni a halat, horgászva, hogy vág
Ezüst habon arany szárnyával át
S hogy kapja el, mohón csal-ételét:
Így lessük itt Beátriszot, ki épen
Most búvik a folyondárok mögé.
Ne féljen, én mondókámat tudom.
HÉRO.
Jerünk közel, hogy semmit el ne ejtsen
Édes csalételünkből a füle. – (Közelebb mennek a lugashoz.)
Nem, Ursulám, nem, ő nagyon kevély;
Én ismerem; kedélye oly szilaj, vad,
Mint bérczi sólyom.
�URSULA.
Ugy, de biztos-e
Hogy Bencze úr olyan forrán imádja?
HÉRO.
Jegyesem mondja és a herczeg is.
URSULA.
S mondták-e, hogy Beátriszszal közölje?
HÉRO.
Kértek nagyon, hogy mondjam el neki;
De lebeszéltem őket, mert ha Benczét
Szeretik, akkor inkább hagyni kell
Küzködni őt e gyötrő érzelemmel,
És nem tudatni Beátriszszal soha.
URSULA.
De hát miért? Nem érdemelne-é
Ez a levente ollyan bolgod ágyat,
A milyenen Beátrisz fog nyugodni?
HÉRO.
Oh szerelemnek istene! Dehogy nem!
Megérdemel jobbat, mint bárki más.
De a természet nem formált soha
Olyan kemény anyagból női szívet,
Mint a Beátriszé: gúny, gőg czikázik
Szikrázva a szemében; megveti,
�A mire csak tekint; úgy túlbecsűli
Saját eszét, hogy ahhoz mérve mindent
Fitymál, kicsínyel; ő szeretni nem tud,
Sem elfogadni bárminő alakban
Ily érzeményt: magát oly nagyra tartja.
URSULA.
Igaz, tudom. Bizony nem volna jó,
Ha sejtené a Bencze úr szerelmét:
Mert csúfot űzne aztán ezzel is.
HÉRO.
Természetes. Nincs férfi, bármilyen
Eszes, derék, ifjú, sugár növésű,
Hogy ő ne a visszájáról betűzze;
Ha arcza fínom: húgom-asszonyos,
Ha barna: a természet által ejtett
Torz tintafolt; ha szálas: dárdanyél;
Ha alacsony: kontár agát-szoborka;
Ha bőbeszédű: forgó szélkakas;
Ha hallgatag: fa-tuskó, szája-táti,
Mindenkit a fonák felére fordit,
S való erény sem éri nála el,
Mit egyszerű hűség megérdemel.
URSULA.
Ez a csufolkodás nem épp ajánló.
HÉRO.
Nem; ily csodálatos különcz modor, mint
�Beátriszé, ajánló nem lehet
Hanem ki merné mondani neki?
Ha szólanék: szemtől-szembe kigúnyol,
Agyon-nevet, kiforgat enmagamból.
Tehát had’ égjen s mint az eltakart tűz
Emészsze Bencze még búban magát.
Jobb, ily halál, mint a gúny ölje meg,
Minél agyon-csiklandozás se rosszabb.
URSULA.
Tán mégis értesítse s lássa, mit szól?
HÉRO.
Nem én, nem: inkább Benczéhez megyek,
Annak tanácslom, nyomja el szerelmét;
Majd holmi ártatlan rágalmat is
Kigondolok s Beátriszot bemártom.
Mert meg se hiszszük ám, hogy meg lehet
Mérgezni egy rossz szóval a szerelmet.
URSULA.
Oh, még se bántson így meg egy rokont:
Hisz, a ki oly elmés és gyors eszü,
Mint róla mondják, az még sem lehet
Oly oktalan, hogy így elútasítson
Ily ritka férfiút, mint Bencze úr.
HÉRO.
Páratlan ember ő Itáliában,
Az én kedves Claudiómat kivéve.
�URSULA.
Ha nem neheztel érte a kisasszony,
Kimondom a hitem’, hogy Bencze úr
Alakra, észre, férfi-érdemekre
Egész Itáliában a legelső.
HÉRO.
Kitünő híre van tagadhatatlan.
URSULA.
Előbb, mint kapta, már megérdemelte. –
Mikor van a kisasszony esküvője?
HÉRO.
Maholnap – holnap. Úgy, igaz, gyere:
Nézzük meg a ruháimat s tanácsolj,
Mi lenne holnap a legdíszesebb?
URSULA.
(félre).
Lépen ragadt, megfogtuk, higye el.
HÉRO.
(félre).
Hja a szerelem csak vakon botorkál,
Ámor hol nyíllal öl, hol tőrbe csal.
(Héro és Ursula el.)
BEÁTRISZ.
�(előlépve).
Miért tüzel fülem? Való e az?
gúnyért, daczért mindenki így gyaláz?
Isten veled, kevélység, szűzi dacz!
Mögöttetek dicsőség nem tanyáz.
S te Bencze, csak szeress, én azt viszonzom:
Vad szívem hű kezednek meghajol.
Szeress: én nyájas összébbre vonzom
A szent kötelet, mely hozzád csatol.
Téged dicsér mindenki: ah, hiszen
Én azt mindenkinél jobban hiszem.
(El.)
II. SZÍN.
Szoba Leonato házában.
Péter Herczeg, Claudio, Bencze és Leonato.
HERCZEG.
Én csak addig maradok itt, míg házasságodat megkötjük, s aztán megyek Arragon felé.
CLAUDIO.
Ha megengedi, fölség, elkisérem addig.
HERCZEG.
Nem, nem: olyan foltot ejtene ez nász-örömöd ragyogásán, mint ha a gyermeknek új köntöst
mutatnak, de nem engedik neki fölvenni. Csak Bencze szives társaságát leszek bátor kikérni:
mert ez a fiú a feje tetejétől talpa hegyéig csupa jókedv; kétszer-háromszor elmetszette
Cupido nyilának húrját s az a kis hóhér még sem mert rá lőni. Szive vidáman cseng, mint a
harang, s nyelve hozzá az ütő, mert a mit szive érez, nyelve kimondja.
�BENCZE.
Uraim, nem az vagyok már, a ki voltam.
LEONATO.
Én is azt mondom; úgy látszik, szomorúbb vagy.
CLAUDIO.
Azt hiszem, szerelmes.
HERCZEG.
Mennydörgettét, nincs ő benne egy csepp vér sem, a mit a szerelem meg tudna illetni. Ha
szomorú, hát nincs pénze.
BENCZE.
Fáj a fogam.
HERCZEG.
Hisz azt kihúzzák.
BENCZE.
Kössék föl!
CLAUDIO.
Hohó! előbb kössék, azután húzzák.
HERCZEG.
Eh! így megsohajtozni egy kis fogfájásért!
LEONATO.
Mikor egy csepp nedv vagy egy piczi féreg az egész.
�BENCZE.
Könnyen tűri mindenki a bajt, míg nem érzi.
CLAUDIO.
Én mégis azt mondom, hogy szerelmes.
HERCZEG.
Nem szerelmes biz ő, ha csak azokba az idegen öltözetekbe nem, a miket magára szed:
például ma hollandi, holnap franczia; vagy két ország divatjában is egyszerre: a mellénytől
lefelé német, csupa bugyogó; és csípőtől fölfelé galléros spanyol. Ha csak ebbe a bolondságba
nem szerelmes (úgy látszik, hogy az), a szerelembe ugyan nem bolond, mint te akarod
ráfogni.
CLAUDIO.
Ha ez nem szerelmes, a régi jeleknek sem lehet hitelt adni. Hiszen minden reggel megkeféli a
kalapját: mit jelentene ez?
HERCZEG.
Látta-e valaki a borbélynál?
CLAUDIO.
Nem; de a borbélylegényt láttuk nála, és állának egykori dísze azóta lapdába van tömve.
LEONATO.
Valóban fiatalabb, mint volt, levétette a szakálát.
HERCZEG.
Aztán illattal öntözi magát: nem érzik-e ebből is valami?
CLAUDIO.
Az érzik ki belőle, szerelem lesz belőle.
�HERCZEG.
Legnagyobb bizonyíték a búmélasága.
CLAUDIO.
Aztán szokta-e ő valaha így kifenni az arczát?
HERCZEG.
Vagy így kikenni magát? Ezt bizony a világ nem hagyja szó nélkül.
CLAUDIO.
Hát csapongó kedve! az meg egy koboz húrjába bújt és most csavarra jár.
HERCZEG.
És szomorú regét mond róla. Végre is, szerelmes biz ő.
CLAUDIO.
Én tudom, hogy ki szereti.
HERCZEG.
Azt én is szeretném tudni: fogadok rá, hogy a ki szereti, nem ismeri.
CLAUDIO.
De bizony, még a rossz tulajdonait is; és mind ennek daczára meghal érte.
HERCZEG.
Akkor kiterítik, arczczal fölfelé.
BENCZE.
Erre bizony nem fájna a fogam. (Leonatóhoz.) Uram bátyám, jöjjön velem egy kissé:
megtanultam nyolcz-kilencz okos szót, azt szeretném elmondani, hanem e vessző-lovagoknak
nem szükség hallaniok.
�(Bencze és Leonato el.)
HERCZEG.
Fogadok, hogy Beátriszt kéri meg tőle.
CLAUDIO.
Bizonyosan. Héro és Margit azóta elvégezték szerepöket Beátriszszal, s akkor a két morgó
medve nem harapja meg egymást, ha találkoznak.
János jő.
JÁNOS.
Fölséges bátyám, fogadja üdvözletem’.
HERCZEG.
Jó estét, öcsém.
JÁNOS.
Ha ideje engedi, szólani óhajtok vele.
HERCZEG.
Négy szem közt?
JÁNOS.
Ha úgy tetszik! egyébiránt Claudio gróf hallhatja, mert őt illeti, a mit mondani akarok.
HERCZEG.
Nos, mi az?
JÁNOS.
(Claudióhoz).
Ön holnap szándékozik megesküdni?
�HERCZEG.
A mint te is tudod.
JÁNOS.
Bizony nem tudom, ha ő megtudja, a mit én tudok.
CLAUDIO.
Ha valami akadály van, kérem, fedezze föl.
JÁNOS.
Meglehet, ön azt hiszi, hogy én nem vagyok jó embere; ez majd kiderül utóbb, s jobbat fog
tartani rólam, mostani tettem után. A mi bátyámat illeti, ő, úgy tudom, kegyeli önt és jó
indulatú szivvel segítette létrehozni tervezett házasságát. Bizonyára füstbe ment terv, kárba
veszett fáradság.
HERCZEG.
Miért, mi a baj?
JÁNOS.
Azért jöttem, hogy ezt megmondjam; tehát rövidre fogva a szót (mert már is soká beszélünk
róla) az a kisasszony hűtelen.
CLAUDIO.
Ki? Héro?
JÁNOS.
Épenségesen az. Leonato Hérója, az ön Hérója, egész világ Hérója.
CLAUDIO.
Hűtelen?
�JÁNOS.
Ez a szó nagyon is jó arra, hogy aljasságát lefesse: bátran mondhatom, hogy ő maga rosszabb;
gondoljon ön rosszabb czímet, én rögtön bele illesztem azt a leányt. Ne csodálkozzák, míg
további bizonyítékot nem lát: jöjjön velem az éjjel, megláthatja, hogy járnak be ablakán épen
az esküvő előtti éjszakán; ha aztán akkor is szereti, vegye el holnap; de jobban megilleti
becsületét, hogy szándékát megmásítsa.
CLAUDIO.
Igaz lehetne ez?
HERCZEG.
Én nem akarom hinni.
JÁNOS.
Ha nem meri hinni, a mit lát, majd ne vallja meg, a mit tud. Ha velem jönnek, én mutatok
annyit, a mi elég; s mikor aztán többet láttak és többet hallottak, cselekedjenek ahhoz képest.
CLAUDIO.
Ha valóban látok valamit az éjjel, én holnap nem esküszöm meg vele; a násznép előtt
szégyenítem meg, mely esküvőnkre összegyűl.
HERCZEG.
És én, a mint az eljegyzésben segítettelek, veled leszek meggyalázásában is.
JÁNOS.
Nem becsmérlem tovább, míg önök is tanúim nem lesznek: várjanak békén éjfélig, s a
jövendő hadd mutassa meg magát.
HERCZEG.
Oh ellenünk fordúlt nap!
CLAUDIO.
Oh váratlanul jött szerencsétlenség!
�JÁNOS.
Oh jókor elhárított csapás! ezt fogják önök mondani, ha látták, a mi rájok vár.
III. SZÍN.
Utcza.
Galagonya, Bunkós és Két Őr.
GALAGONYA.
Hű és igaz emberek vagytok?
BUNKÓS.
A bizony: mert különben jaj volna nekik; testestül, lelkestül a pokolra kárt hoznának.
GALAGONYA.
Még ez nagyon kevés büntetés lenne, ha csak egy mákszemnyi törvényes lépést elkövetnének
is, minekutána őrnek álltak a herczeg szolgálatjába.
BUNKÓS.
No hát, adja, meg kend nekik a szükséges kiutasításokat, Galagonya szomszéd.
GALAGONYA.
Először is, ki volna köztetek a legbizalmasabb ember, a ki megfelelne a biztosi állománynak?
1. ŐR.
Bodag János, uram, vagy Kormos György, mert azok írni, olvasni tudnak.
GALAGONYA.
�Lépj elő? Kormos szomszéd. Az Isten téged szép névvel áldott meg; de a szépség a szerencse
ajándéka; hanem az írás, olvasás, az már a természettől jön.
2. ŐR.
Biztos uram, én mind a kettővel –
GALAGONYA.
Meg vagy áldva: tudom, hogy ezt akartad mondani. No jól van: a mi a szépségedet
illetményezi, adj hálát Istennek és ne dicsekedj vele; a mi pedig az írást, olvasást, ezt se
tüntesd ki, csak olyankor, ha az ilyen hivalkodásra semmi szükség nincs. Minekutána tehát
téged tartanak a legügyesebb és legilletéktelenebb embernek, hogy az őrjárat biztosává
kineveztessél, tehát te viszed a lámpást. Ez lészen az utasításod. Minden gyanus vagy
másképen jellemes egyént letartóztattok; minden embert megállíttok a herczeg nevében.
2. ŐR.
De hát ha nem áll meg?
GALAGONYA.
Akkor nem vesztek róla tudomást, csak eresztitek tovább, és rögtön összehíván az egész
őrséget, hálát adtok az Istennek, hogy egy gazembert leráztatok a nyakatokról.
BUNKÓS.
Mert ha a kiáltásra meg nem áll, akkor nem is a mi herczegünk alattvalója az.
GALAGONYA.
Úgy van; nekik pedig mással semmi közük, csak a mi herczegünk alattavalóival. Aztán lármát
ne üssetek az útczán, mert az őrségnek a hangos beszéd és fecsegés szorosan tiltatik és
szigoruan meghagyatik.
2. ŐR.
Nem is beszélgetünk mi, inkább alszunk: tudjuk mink, hogy mi a hű bakter kötelessége.
GALAGONYA.
�No lám, úgy beszélsz, mint valamely régi kipróbált bakter; mert a ki alszik, az csakugyan nem
tehet semmi kárt; csak arra vigyázzatok, hogy a dárdátokat el ne lopják. Aztán sorba néztek,
minden korcsmát és a hol részeg embereket találtok, haza külditek, hogy feküdjenek le.
2. ŐR.
De hát ha nem akarnak menni?
GALAGONYA.
Akkor ott hagyjátok, míg kijózanodnak. Ha pedig illedelmesen találnának beszélni veletek,
mondjátok neki, hogy nem néztétek volna őket olyan embereknek.
2. ŐR.
Értem, kérem alásan.
GALAGONYA.
Ha tolvajjal találkoztok, hivatalos hatalmatoknál fogva, bátran gyanúba foghatjátok, hogy
nem becsületes ember; ilyen fajta emberekkel pedig minél kevesebbet érintkeztek, annál
nagyobb becsületére válik.
2. ŐR.
Ha megismerjük, hogy tolvaj, ne fogjuk el?
GALAGONYA.
Hivatalotoknál fogva voltaképen megtehetitek; csakhogy a ki szurokhoz nyúl, elkeveri magát.
Legbékességesebb útja-módja, ha tolvajt fogtok, reá hagyni, hadd mutassa meg, mi a
mesterséges hadd lópozzék el tőletek.
BUNKÓS.
Kendet, komám, mindig ilyen irgalmas szivűnek ismerték.
GALAGONYA.
Én bizony meg nem fojtanék egy ebet a magam jószántából, inkább meg egy olyan embert, a
ki valamely törvényességet elkövet.
�BUNKÓS.
Aztán, ha az éjjel valami gyereksírást hallotok, szóljatok a dajkának, hogy csillapítsa le.
2. ŐR.
De hátha alszik a dajka és nem hallgat ránk?
GALAGONYA.
Akkor odább mentek békességgel, hadd költse föl a gyereksírás: mert a melyik juh nem
hallgat a bárányára, ha béget, soha sem felel az a farkasnak, ha ordít.
BUNKÓS.
E már igaz.
GALAGONYA.
Eddig tart az utasítástok. Kend, biztos, a herczegnek saját személyét figurázza: ha az éjszaka a
herczeggel találkozik kend, azt is megállíthatja.
BUNKÓS.
Nem a: azt istók-ugyse nem állíthatja.
GALAGONYA.
Öt garast teszek egyre, akárki előtt, a ki e regulamentát tudja, hogy megállíthatja: már
tudniillik nem a herczeg akaratja ellenére, mert hiszen az őrnek nem szabad megsérteni senkit,
az pedig sértés volna, hogy az embert akaratja ellenére megállítsa.
BUNKÓS.
Istók-márja-ugyse, a biz igaz.
GALAGONYA.
Ha, ha, ha! No, atyafiak, jó éjszakát; ha pedig valami különös fontos dolog fordúlna elő,
jelentsék nekem. Jól rendbe szedjétek magatokat; jó éjszakát. Jöjjön kend, szomszéd.
�2. ŐR.
Tudjuk már, uram, a kötelességünket: gyerünk, üljünk ide a templom padjára két óráig, akkor
aztán haza megyünk aludni.
GALAGONYA.
Még egy szóra, becsületes atyafiak. Különösen vigyázzatok Leonato úr háza körűl, mert ott
holnap lakadalom lesz, annálfogva sokan megfordulnak ott az éjjel. Legyetek héberek. Adjon
Isten!
(Galagonya és Bunkós el.)
Borachio és Konrád jönnek.
BORACHIO.
Hej, Konrád!
1. ŐR.
(halkan).
Pssz! Meg ne mozduljunk.
BORACHIO.
Konrád, merre vagy?
KONRÁD.
Itt, no, a könyöködnél.
BORACHIO.
Éreztem ugyan, hogy viszket a könyököm, de azt gondoltam, attól van, hogy dicsérnek.
KONRÁD.
Erre most adós maradok a felelettel; csak mondd tovább, a mit elkezdtél.
BORACHIO.
�Állj ide az eresz alá, mert permetez az eső; mindent elmondok olyan igazán, akár egy részeg
ember.
1. ŐR.
(halkan).
Valami árulás, atyafiak: egy kukkot se!
BORACHIO.
Hát tudd meg, hogy én János herczegtől ezer aranyat kaptam.
KONRÁD.
Hogy lehet valamely gazságnak ilyen nagy ára?
BORACHIO.
Inkább azt kérdezd, hogy lehet valamely gazság ilyen gazdag: mert ha a gazdag gazember
rászorul a szegényre, a szegény olyan árat szabhat, a milyet akar.
KONRÁD.
No ezt csodálom.
BORACHIO.
Látszik, hogy még nem vagy beavatva. Nos, de azt úgy-e tudod, hogy a kalap, az inggallér
vagy az öltöny divatja semmi?
KONRÁD.
De igen: ruházat.
BORACHIO.
Nem, nem; én a divatot értem.
KONRÁD.
A divat, az meg divat.
�BORACHIO.
Teringettét! ez olyan, mintha én azt mondanám: a bolond, az meg bolond. No, hát látod-e,
milyen alakos tolvaj ez a divat.
1. ŐR.
(halkan).
Ahá! én jól ismerem ezt a herr fon Alakost: kötni való tolvaj már hét esztendő óta; úgy jár elő
s hátra, mint valami úri ember. Emlékezem a nevére.
BORACHIO.
Nem hallottál valami szót?
KONRÁD.
Nem, a vitorla csikorog a ház tetején.
BORACHIO.
Hát, mondom, látod-e, milyen alakos tolvaj a divat? Hogy megszédíti a fiatalság eszét,
tizennégy és harminczöt év között? Néha úgy öltözteti őket, mint Farao katonái vannak
öltözve amott a füstös olajfestményen; néha úgy, mint Bél papjai az ó templom ablakán; néha
pedig, mint a megkopasztott Herkules a molyette fakó szőnyegen.
KONRÁD.
Mind elhiszem; azt is tudom, hogy a divat több ruhát elnyű, mint az emberek. De nem
szédített-e meg magadat is a divat, hogy kitérsz a beszédedből s a divatról kezdesz szólani?
BORACHIO.
Nem, engem ugyan nem. Nos, hát annyi volt az eset, hogy én az éjjel szerelmeskedtem
Margittal, Héro kisasszony társlagónőjével, Héro neve alatt; ő kihajol hozzám kisasszonya
ablakából, jó éjszakát kiván ezerszer is… Ej, bolondúl kezdtem a dolgot: azt kellett volna
először elmondanom, hogy a herczeg, meg Claudio, meg az én gazdám, János herczeg terve
szerint kiállítva, elhelyezve és megbabonázva, hogyan nézték a szerelmes találkozást távolról
a kertben.
�KONRÁD.
És Margitot Hérónak gondolták?
BORACHIO.
Kettejök annak, a herczeg és Claudio; de az ördög, a gazdám, jól tudta, hogy Margit. Így
aztán részint gazdám esküje, mely előre megbabonázta őket, részint a sötét éjszaka, mely
megcsalta őket, de főleg az én furfangosságom, mely János herczeg minden rágalmait
megerősíté, roppant dühbe hozta Claudiót: esküdözött, hogy amint már ki volt tűzve, holnap
elmegy a templomba, s ott az egész gyülekezet előtt becsteleníti meg Hérót azzal, a mit az
éjjel látott, s akkor haza kergeti férj nélkül.
1. ŐR.
Megállj! A herczeg nevében, megálljatok!
2. ŐR.
Elő kell hívni az őrvezető urat. A legveszedelmesebb bűnkisértetet fedeztük fel, a milyet
valaha a város hallott.
1. Őr.
Bizonyos Alakos nevű az egyik; jól ismerem, göndör haja van neki.
KONRÁD.
Barátaim, uraim…
2. ŐR.
Majd előhozatjuk mi kenddel azt az alakost, ezt már fogadom.
KONRÁD.
Barátaim…
1. ŐR.
Ne beszéljen: a mi hivatalunk szigoruan engedelmeskedni mindenkinek, a kit bekisérünk.
�(Mind el.)
IV. SZÍN.
Szoba Leonato házában.
Héro, Margit és Ursula.
HÉRO.
Édes Ursula, ébreszd föl Beátriszt és kérd meg, hogy keljen föl.
URSULA.
Megyek, kisasszony.
HÉRO.
Kérd, hogy jöjjön ide.
URSULA.
Igenis.
(Ursula el.)
MARGIT.
Én úgy gondolom, hogy a másik galléra jobban állna.
HÉRO.
Nem, nem, édes Margitom, én ezt akarom föltenni.
MARGIT.
Pedig bizony-bizony nem olyan jó; fogadom, hogy Beátrisz kisasszony is azt mondja.
HÉRO.
�Beátrisz balga és te is az vagy. Nekem másik nem kell, csak ez.
MARGIT.
Az új fejdíszét rendkivül szeretem, csak a haja volna hozzá kissé barnább. A ruhája pedig
különösen szép szabású. Én láttam a milánói herczegnő ruháját, a mit oly nagyon
magasztalnak.
HÉRO.
Oh az remek, azt mondják.
MARGIT.
A, biz Isten, csak hálóköntös az önéhez: csupa arany, csupa himzés, áttörve ezüsttel,
megrakva gyöngygyel, alsó újja, felső újja, körűl a fodra; az egész kékkel díszítve; de mi a
finom, simúló, kecses, kitűnő szabást illeti, az öné megér tíz olyat.
HÉRO.
Adja isten, hogy jó kedvvel viselhessem, mert a szivem rendkivül nehéz.
MARGIT.
Nehezebb is lesz, ha a nász terheli.
HÉRO.
Pfi, nem szégyenled magad’?
MARGIT.
Miért, kisasszony? hogy tiszességesen beszélek? Nem tisztességes-e a nász még a koldusnál
is? Jegyese nem tisztességes-e nász nélkül is? Talán azt akarta volna, hogy „férj”-et mondjak?
Rossz magyarázat nem csavarhatja el az igaz beszédet. Én nem sértek senkit. Van-e abban
valami sértés: „Nehezebb, ha nász terheli?” Nincs, biz abban nincs, csak az igazi férj legyen
és az igazi feleség; máskép, az igazi, nem nehéz, hanem könynyelmű. Kérdezze meg Beátrisz
kisasszonytól, itt jön.
Beátrisz jő.
HÉRO.
�Jó reggelt, Beátrisz.
BEÁTRISZ.
Jó reggelt, édes húgom.
HÉRO.
Nos, mi ez? miért beszélsz ilyen méla hangon?
BEÁTRISZ.
Kiestem a vígabb hangból.
MARGIT.
Kiesett, mert beleesett: „A szerelem sötét verem, benne vagyok, beleestem.” Dalolja, majd
tánczolok hozzá.
BEÁTRISZ.
De kész volnál beletánczolni. (Héróhoz.) Mindjárt öt óra, húgom: ideje, hogy készen volnál.
Én igazán beteg vagyok.
MARGIT.
Mije fáj? mire fáj?
BEÁTRISZ.
Elég, ha fáj.
MARGIT.
Talán renegát lett a férfigyülölőből? Akkor az éjszaki csillagban sem bizhatik többé a hajós.
BEÁTRISZ.
Hogy érted ezt?
�MARGIT.
Sehogy, sehogy. Adja meg az Isten minden szivnek, amit kiván!
HÉRO.
Ezt a keztyűt a gróf küldte: az illata kitűnő.
BEÁTRISZ.
Én nem érzem, náthám van, meg vagyok hűlve.
MARGIT.
Meg ám, de nem a férfiak iránt.
BEÁTRISZ.
Uram, teremtőm! Mióta adtad magad’ így a szójátékra?
MARGIT.
Mióta ön egészen felhagyott vele. Talán nem jól áll?
BEÁTRISZ.
Igen rikító. Főkötő kellene hozzá. – De én igazán beteg vagyok.
MARGIT.
Vegyen lepárolt Carduus Benedictus kórót, s tegye a szivéhez: ez az egyetlen enyhítő a
bajára.
HÉRO.
Ez megint tövis Beátrisznak.
BEÁTRISZ.
Benedictus! Miért Benedictus? mi lappang e Benedictus alatt?
�MARGIT.
Ej, dehogy lappang, nem lappang az alatt semmi: nem egyéb, mint ezerjó tövis. Talán azt
gondolja, hogy szerelmesnek gondolom; pedig nem vagyok bolond olyat gondolni, a mit
tudok; sőt igazán, ha a lelkemet kigondolkoznám, sem tudnám gondolni, hogy ön szerelmes,
vagy szerelmes tudna lenni. De hiszen Bencze úr is ilyen volt, s mégis, most ő is csak férfi
lett; esküdözött, hogy meg nem házasodik soha, s mégis most már, vadsága daczára, megeszi
az ételét morgás nélkül. Én nem tudom, megváltozhatik-e ön is; de nekem úgy tetszik, hogy a
szeme olyanformán kezd állani, mint más leányé.
BEÁTRISZ.
Ejh, de nyargal a nyelved?
MARGIT.
Nem jár rossz úton.
Ursula jő.
URSULA.
Kisasszony, vonuljon a szobájába: a herczeg, a gróf, Bencze úr, János úr és a városnak
minden lovagja eljöttek, hogy kegyedet templomba kisérjék.
HÉRO.
Segítsenek öltözni, kedves rokon, jó Margitom, jó Ursulám
V. SZÍN.
Más szoba Leonato házában.
Leonato, Galagonya és Bunkós.
LEONATO.
Nos, mit akarnak, emberséges szomszéd?
(Mind el.)
�GALAGONYA.
Biz én, uram, valamely bizodalmas tudatást akarok közlekedni, uraságodat illetőleg.
LEONATO.
Csak röviden, barátom: mert lássák, nagyon el vagyok foglalva.
GALAGONYA.
Hát, uram, úgy van az.
BUNKÓS.
Igenis, úgy biz az, uram.
LEONATO.
De mi, és hogy, édes barátaim?
GALAGONYA.
Ne vegye rossz néven, uram, hogy Bunkós kollégám nem szól egyenest a dologhoz: öreg
ember már, és az elméje nem épen olyan tompa, mint Isten segítségével, én óhajtanám; de
különben mondhatom, olyan becsületes ember, mint orczáján a bőr.
BUNKÓS.
Igenis, hála Istennek, vagyok olyan becsületes ember, mint akárki fia, vagyis a ki megőszült
és még sem becsületesebb nálam.
GALAGONYA.
Comparatio est odorosa: azt mondja a deák, barátom Bunkós.
LEONATO.
Szomszéd uram, kegyelmetek nagyon hosszadalmasak.
GALAGONYA.
�Köszönöm a jó akaratát, uram: mi csak az igénytelen herczeg szolgái vagyunk; de igaz
lelkemre mondom, ha olyan hosszadalmasak és magasztosak volnánk is, mint a király, azt is
mind uraságodnak szentelném.
LEONATO.
Minden hosszadalmasságát nekem?
GALAGONYA.
Igenis, ha ezerszer annyi volna is: mert jól tudom, hogy uraságod a legjobb hírnévvel van
bélyegezve az egész városban, és ámbár én csak szegény ember vagyok, lelkemből örülök
neki.
BUNKÓS.
Magam is, uram.
LEONATO.
Szeretném már hallani, mi a mondani valójok?
BUNKÓS.
Hát, uram, őrjáratunk az éjjel két olyan csavargó gazembert fogott el, a milyen nincs több
Messinában, azonban kivéve uraságod becses személyét.
GALAGONYA.
Jó öreg ember, uram; de lám, beszélni akar: hijába, a mint mondani szokták, vén embernek
meghígul a veleje. – Az igaz, hogy a világ még nem látott olyat. Jól mondod, Bunkós
szomszéd. De csak engedj engem szólani: látod, ha két ember ül egy lovon, az egyiknek hátul
kell ülni. Igazán, uram, becsületes egy ember: nála becsületesebb, isten bizony még nem evett
kenyeret; de hát Isten akaratában meg kell nyugodni: minden ember nem lehet egyforma.
Úgy-e, jó szomszéd?
LEONATO.
Igazán, szomszéd, ő még rövid kendhez képest.
GALAGONYA.
�Úgy-e, uram, rövidségben van? Hja, Isten ajándéka!
LEONATO.
Nekem mennem kell.
GALAGONYA.
Csak egy szóra, uram. Hát őrjáratunk, kérem alásan, az éjjel két gyanús embert tartóztatott le:
azokat ma délelőtt uraságod jelenlétében akarjuk tárgyalni.
LEONATO.
Csak végezzék magok a tárgyalást és tudósítsanak róla; most a mint láthatják, nagyon sietek.
GALAGONYA.
Meglesz, uram.
LEONATO.
Igyanak egy pohár bort, ne menjenek el addig. No, Isten áldja meg.
Egy Hirnök jő.
HIRNÖK.
Uram, a násznép már várja, hogy leányát az esküvőre vezesse.
LEONATO.
Rögtön ott leszek; készen vagyok.
(Leonato és a Hirnök el.)
GALAGONYA.
Eredj, kolléga, siess Kormos Ferenczhez; mondjad, hogy jöjjön tintástul, pennástul együtt az
őrházhoz: most a mi feladatunk ezen embereket tárgyalni.
BUNKÓS.
�Még pedig okosan, nagy rovatossággal.
GALAGONYA.
Nem kiméljük az eszünket, ne félj: van itt (homlokára mutat), a mi sarokba szorítsa őket.
Csak hozd el ama jeles írót, hadd fogalmazza a kihallgatás edzőkönyvét. Gyertek utánam az
őrházhoz.
(Elmennek.)
NEGYEDIK FELVONÁS.
I. SZÍN.
Egy templom belseje.
Péter herczeg, János, Leonato, Szerzetes, Claudio, Bencze, Héro, Beátrisz és többen.
LEONATO.
Csak röviden, tisztelendő Ferencz atyám, csupán az esketési szertartást; majd a különös
oktatást elmondhatja azután.
SZERZETES.
Érdemes ifjú, komoly szándékod nőül venni e leányzót, a ki jobbodon áll?
CLAUDIO.
Nem.
LEONATO.
Mit? Úgy! Igaz! Nem a jobbján, csak a jobbja mellett. Természetes.
SZERZETES.
Derék hajadon, komoly szándékod férjhez menni ez ifjúhoz, a kinek jobbján állasz?
�HÉRO.
Igen.
SZERZETES.
Ha valaki közületek valamely akadályt tud e házasság ellen, fedezzétek föl igaz
lelkiismeretetek szerint.
CLAUDIO.
Tud-e kegyed valamint, Héro?
HÉRO.
Nem, uram, semmit.
SZERZETES.
Tud-e valamit a gróf úr?
LEONATO.
Bátran felelhetek helyette én: semmit!
CLAUDIO.
Oh! milyen bátor némely ember! milyen bátran tesz valamit az ember! mit nem tesz az ember,
nem tudva, hogy mit tesz! Ej, ha!
BENCZE.
Te az indulatszókat gyakorlod? A nevetésre ezek azok, ha, ha! he, he!
CLAUDIO.
Eh, félre most pap! Hallod-é, apa:
szorongás nélkül, tiszta szívvel adnád
E hajadont, leányodat, nekem?
�LEONATO.
Olyan tisztán, mint nékem Isten adta.
CLAUDIO.
S mit adjak érte én, minek becse
Megérje ezt a dús ajándokot?
HERCZEG.
Mást nem, ha csak őt vissza nem adod.
CLAUDIO.
Fölséged a legszebb hálára oktat. –
Ne, apja lányod: fogd, vedd vissza hát:
Ne adj barátodnak rohadt narancsot:
Csak színe, máza ő a szűz-erénynek!
Nézd, mint irúl-pirúl itt szűz gyanánt:
Oh mily nemes valóság látszatával,
Hogy tudja a rút bűn magát takarni!
E felszökő vér, mint szemérmetes jel
Nem vall-e szűz erényt? Így látva őt,
Nem esküdnétek-é mindannyian
E küljelekre, hogy szűz? Hajh, nem az.
A kéjes ágy hevét isméri már:
Ez a pirúlás vétek, nem szemérem.
LEONATO.
Ejh, mit akarsz, uram?
CLAUDIO.
Nem venni őt el!
�Nem kötni lelkem’ egy feslett személyhez.
LEONATO.
Oh, jó uram, ha tán próbára tetted,
S leküzdve a leányi ellenállást,
Szüzességét legyőzted…
CLAUDIO.
Jól tudom,
Hová czélzasz: ha én ejtém meg őt,
Már, nemde, engem mint férjét ölelt,
S előleges bűnét ez mentheti?
Nem, Leonato:
Sohsem kisértém meg ledér szavakkal;
Mint bátya húgát, úgy illettem őt,
Szűz érzelemmel és szemérmesen.
HÉRO.
Mutattam-é én is mást ön iránt?
CLAUDIO.
Hah, tettető! Írásba adtam volna:
Előttem égből szállt Diána voltál,
Oly tiszta, mint bimbó feslés előtt;
De féktelenebb vagy véred hevében,
Mint Vénus, és azon korcs állatok,
Melyek vadúlt ösztönnel űzekednek.
HÉRO.
Uram, rosszúl van-é, hogy így csapong?
�CLAUDIO.
Oh herczeg úr, szóljon.
HERCZEG.
Mit szóljak én?
Lesújtva állok, a ki közben-jártam.
Hogy egy rimához fűzzem jó barátom’.
LEONATO.
Oh, mondva volt ez, vagy csak álmodom?
JÁNOS.
Mind mondva volt és mind való, uram.
BENCZE.
Ez furcsa esküvő!
HÉRO.
Való! Oh Isten!
CLAUDIO.
Leonato, nézz meg: én állok-é itt?
A herczeg-é ez? ez meg öcscse-é?
Ez Héro arcza? a szemünk mienk-é?
LEONATO.
Mind úgy van, az; de hát miért, uram?
CLAUDIO.
�Hadd adjak egy kérdést lányodnak, és
Te, mint nemzője, atyja, birt hatalmad
Által parancsold, hogy hiven feleljen.
LEONATO.
Parancsolom: tedd azt, ha gyermekem vagy.
HÉRO.
Oh Isten, irgalmazz, ily fakgatás!
Mi czélotok van e kínvallatással?
CLAUDIO.
Szóljon valót, a mint illik nevéhez.
HÉRO.
Nem Héro-é az? E neven ki ejthet
Foltot jogos vád által?
CLAUDIO.
Ő maga,
Héro ejt foltot a Héro erényén. –
Miféle férifval beszélt, tizenkét
S egy óra közt az éjjel, ablakából?
Feleljen erre, hogy ha tiszta szűz!
HÉRO.
Én nem beszéltem akkor senkivel.
HERCZEG.
No úgy nem is vagy tiszta. – Leonato
�Sajnos, hogy hallanod kell. Esküszöm,
Én és öcsém és e megcsalt nemes gróf
Láttuk, hallottuk őt az éjszaka
Beszélni ablakából egy suhanczczal,
Ki, mint egész szabad szájú lator,
Elmondta, hogy találkoztak galádul
Ezerszer is, titokban.
JÁNOS.
Fúj, uram,
Említni sem lehet, se szólni róla.
Nem volt szavokban annyi a szemérem,
Hogy elmondhassuk durvaság ne’kül.
Sajnálom e kihágást, szép kisasszony.
CLAUDIO.
Oh Héro, mily Héro lettél vala,
ha külső bájaidnak csak felét is
Szived s eszed foglalta volna el!
Élj boldogúl, legszebb, legszennyesebb! élj,
Te tiszta vétek s vétkes tisztaság!
Miattad kaput zárok a szerelemnek,
Pilláimon fog függni a gyanú,
Mely bármi bájt bűnné változtat át,
Hogy ne lehessen vonzó, kellemes.
LEONATO.
Nincs tőrötöknek számomra hegye?
BEÁTRISZ.
�Húgom, mi lelt? Ah! ime összeomlik.
(Héro elájul.)
JÁNOS.
Gyertek, jerünk. A bűn napfényre jötte
Elnyomta lelkét.
(Péter Herczeg, János és Claudio el.)
BENCZE.
Hogy van a kisasszony?
BEÁTRISZ.
Talán meg is halt. Bácsi, jaj, segítség! –
Héro, no, Héro! – Bácsi! – Bencze úr!
LEONATO.
Oh sors, ne vedd le a súlyos kezed’!
Halál a legjobb fátyol szégyenére,
Mit csak kivánhatok.
BEÁTRISZ.
Hogy vagy, kedves Héro?
SZERZETES.
Kisasszony, csendesen.
LEONATO.
Még föltekintesz?
SZERZETES.
�Igen: miért ne tekintene föl?
LEONATO.
Mért? Nem kiált-e minden földi tárgy
Szégyent reá? Hát nem tudja-é tagadni
A bűnt, mi vérében van bélyegezve?
Héro, ne éledj, föl ne nyisd szemed’!
Ha gondolnám, hogy meg nem halsz azonnal,
Hogy életed erősebb szégyenednél:
Magam szegném, átkom nyomában, élted’.
Zug’lódtam-é, hogy nincs, csak egy leányom?
Gáncsoltam-é a fukar természetet?
Oh, sok vagy egynek is! mért volt csak egy is!?
Miért valál olyan kedves szememnek?
Mért valál olyan kedves szememnek?
Mért nem fogadtam föl kegyes kezekkel
Egy koldús fajzatát, kapum küszöbjén?
Ha azt gyalázat foltja szégyenítné,
Azt mondanám: „Egy íze sem enyim,
S szenny idegen ágyékból ered!”
De, oh enyim: szerette és dicsért
És nagyratartott lányom; annyira
Enyim, hogy ahhoz mérve, én magam
Nem vagyok magamé! Oh elbukott
A tinta-posványban, hogy tengereknek
Kevés az árja őt tisztára mosni,
Kevés a sója már üdén megóvni
Rohadni kezdő húsát.
BENCZE.
�Csillapúlj,
Uram. Csodálat lep meg engem is,
De nem tudok reá mit mondani.
BEÁTRISZ.
Oh, húgom ellen mindez rágalom.
BENCZE.
Ön egy szobában hált vele az éjjel?
BEÁTRISZ.
Nem, most az egyszer nem; de tegnapig.
Tizenkét hónap óta, minden éjjel.
LEONATO.
Bizonyság, új bizonyság. Még erősb lett
Az, a mit úgy is vas-kapocs szorít.
Hazudna-é a herczeg s Claudio,
Ki úgy szerette őt, hogy itt midőn
Elmondta szennyét, könynyel mosta azt.
El, el! hadd haljon itt.
SZERZETES.
Hallgass meg engem.
Azért maradtam eddig hallgatag,
S engedtem útat a bal fordulatnak,
Mert e leányt figyeltem: láttam, a mint
Arczát a pír ezerszer elfutotta,
S a szűzi szégyen angyal-tisztasága
Ezerszer űzte vissza a pirúlást.
�Szemébe tűz gyúlt, melyben összeégjen
A tévedés, mit szűzisége ellen
A herczegék vallottak. Mondj bolondnak;
Ne adj tapasztalásomnak hitelt,
Mely könyvek oktatását észlelés
Által pecsétli meg; ne higy koromnak,
Tisztemnek, állásom szentséginek:
Ha e leány nem bűntelen lakol
Valami szörnyű tévedés miatt.
LEONATO.
Barát, az nem lehet
Látod, maradt még benne annyi jóság,
Hogy nem tetézi vétkes kárhozatját
A hitszegés bűnével: nem tagadja.
Miért akarnád mentséggel fedezni
Azt, a mi itt áll pusztán, meztelen?
SZERZETES.
Kivel vádolják önt, kedves kisasszony?
HÉRO.
Azok tudják, a ki vádolnak, én nem.
Ha élő férfit jobban ismerek,
Mint szűzi tisztaságom engedi,
Ne nyerjen egy bűnöm se megbocsátást.
Oh, én atyám, ha kiderűl, hogy én
Illetlen órán férfival beszéltem,
Vagy bárkivel szót válték tagnap éjjel:
Taszíts ki, gyűlölj és kínozz halálra.
�SZERZETES.
Szörnyen csalódhattak a herczegék.
BENCZE.
Kettőjök a becsület netovábbja,
S ha bölcseségök félre van vezetve,
A fattyu János herczeg műve az,
Kinek rossz lelke csak gazságon áskál.
LEONATO.
Én nem tudom. Ha, mit mondtak, való,
Széttépem a leányt; ha rágalom,
Megbánja még a legbüszkébbikök.
Idő nem szárította úgy ki vérem’,
Se a kor meg nem ette úgy velőmet,
Se sors el nem rabolta módomat,
Se sok csapás nem űzte szét barátim’:
De még megérzik, engem fölriasztva,
Hogy lesz erő az inban, terv az észben,
Képesség módban és bőség barátban,
Számolni még velök.
SZERZETES.
Megállj, figyelj:
Kövesd ez ügyben a tanácsomat
Hérót a herczegék holtként hagyák itt:
Tartsd egy időig titkon zárva őt;
Hirdesd ki, hogy valósággal meg is halt;
Mutass külsőleg is nagy gyászolást;
�Akaszsz családod ős emlékkövére
Gyászverseket; tégy minden készülődést,
Mi egy temetkezéshez tartozik.
LEONATO.
Miért? mi lesz belőle? mit jelent az?
SZERZETES.
Hát (jól kivíve) a rágalmakat
Bánatra változtatja: már ez is jó;
De nem ezért tünődöm e cselen;
Nagyobb eredményt is szül e vajúdás:
Ha Héro, színleg, halva fog feküdni,
Egy perczczel aztán, hogy vádoltatott,
Siratni, szánni, mentegetni fogja
Mind a ki hallja: mert az mindig úgy van:
A meglevőt nem szoktuk megbecsűlni,
Míg birtokunkban van; de elveszítve,
Még toldjuk a becsét; akkor lelünk
Oly érdemet, mi benne föl se tünt,
Míg a mienk volt. Így jár Claudio:
Ha hallja, hogy vádjára Héro meghalt,
Az élet eszményképe majd be fog
Ábrándja közzé édesen lopózni;
A lányka életének minden íze
Drágább alakban tűnik föl neki;
Szebb, meghatóbban, életteljesebben
Fog állni lelki szemei előtt,
Mint élve volt, s ő akkor bánkodik
(Ha volt valóban szenvedély szivében);
�Ohajtja, bár ne vádolta volna,
Noha igaznak tartja vádjait. –
Tégy így tehát, s hidd el, hogy a jövendő
Jobban kikeríti a sikert,
Mint azt előre én lefesthetem.
S ha minden más eredmény meghiúsul,
Már a halálnak puszta föltevése
Elfojtja a gyalázat hirdetését.
S ha jól nem üt ki, rejtsd el lányodat,
A mint sebzett becsületéhez illik,
Valami zárkozott szerzetbe, távol
Minden szemektől, nyelvtől, rágalomtól.
BENCZE.
Kövesse, bátyám, e barát tanácsát;
S én, bár barátság s belső vonzalom köt,
Mint tudja, a herczeghez s Claudióhoz,
Olyan titokban, híven közbe-járok,
Mint a saját testével lelke járhat.
Becsületemre.
LEONATO.
Jó, tehát vezessen
A bánat árja közt e kis fonál.
SZERZETES.
Tehát megegyez. Rajta hát, reméljen.
Erős bajon erős szer, nem segít más. –
Kisasszony, haljon meg, hogy újra éljen!
E nász csak elhaladt: tűrés, kitartás!
�(A Szerzetes, Héro és Leonato el.)
BENCZE.
Beátrisz kisasszony, ön folytonosan sír?
BEÁTRISZ.
Igen, és tovább is sírni fogok.
BENCZE.
Ohajtom, hogy ne.
BEÁTRISZ.
Nincs igaza: ez nekem jól esik.
BENCZE.
Igazán, azt hiszem, hogy szép rokonát csak bántalmazták.
BEÁTRISZ.
Oh, hogy lekötelezne az, a ki igazságot szerezne neki!
BENCZE.
Volna-e út ilyen barátságot tanúsítani?
BEÁTRISZ.
Igen egyenes út, de nincs ilyen barát.
BENCZE.
Megteheti-e férfi?
BEÁTRISZ.
�Férfi feladata, de nem az öné.
BENCZE.
A világon semmit sem szeretek úgy, mint önt. Nem különös ez?
BEÁTRISZ.
Olyan különös, mint a – nem tudom mi. Én is csak úgy mondhatnám, hogy semmit sem
szeretek úgy, mint önt; de ne higye: pedig nem hazudok; nem vallok semmit, nem is tagadok
semmit. – Nagyon búsulok a húgomért.
BENCZE.
Istenemre, Beátrisz, te szeretsz engem.
BEÁTRISZ.
Ne esküdjék, megbánja.
BENCZE.
Esküszöm, hogy szeretsz; az bánja meg, a ki tagadni meri, hogy szeretlek. parancsolj:
megteszek érted akármit.
BEÁTRISZ.
Ölje meg Claudiót.
BENCZE.
Hah! nem a széles világért!
BEÁTRISZ.
Engem öl meg, ha megtagadja. Isten önnel!
BENCZE.
Maradjon, édes Beátrisz.
�BEÁTRISZ.
Már elmentem, bár itt vagyok. Önben egy szikra szerelem sincs. Kérem, bocsásson.
BENCZE.
Beátrisz!…
BEÁTRISZ.
Igazán, menni akarok.
BENCZE.
Előbb béküljünk meg.
BEÁTRISZ.
Könnyebb békülni velem, mint megvívni ellenségemmel.
BENCZE.
Claudio ellenséged?
BEÁTRISZ.
Hét nem tetőtől talpig gazember-e az, a ki legyalázta, rágalmazta, megbecstelenítette
rokonomat? Oh, bár férfi volnék! Ime: kezén hordozza őt, míg a kézfogóig jutnak, s akkor
nyilvános váddal, meztelen rágalommal, kérlelhetlen gazsággal… Oh Istenem, bár férfi
volnék! a piacz közepén enném meg a szivét.
BENCZE.
Hallgasson meg, Beátrisz…
BEÁTRISZ.
Férfival beszélt az ablakából: szép beszéd.
BENCZE.
De, Beátrisz!…
�BEÁTRISZ.
Édes Hérom! – Megsértik, gyalázzák, megsemmisítik.
BENCZE.
Beát…
BEÁTRISZ.
Herczegek és grófok! Bizonyosan, herczegi tanúskodás, szépséges gróf, mézes-mázos
udvarló, bizonyosan. Oh, bár férfi lehetnék érette! vagy volna egy barátom, a ki férfi lenne
érettem! De a férfiasság udvarlásra olvadt, a bátorság bókokra, s a férfiak csupa nyelvvé
változtak, csak szépet tesznek: mai nap az már vitéz, mint Herkules, a ki nagyokat mond s
megesküszik rá. Engem férfivá nem tehet a vágy: azért, mint nőt, megöl a bú.
BENCZE.
Maradj, kedves Beátrisz. Ime a kezem, esküszöm reá, hogy szeretlek.
BEÁTRISZ.
Használja hát szerelmemért másképen, mint hogy esküszik reá.
BENCZE.
Lelkéből gondolja ön, hogy gróf Claudio rágalmazta Hérót?
BEÁTRISZ.
Igen, olyan bizonyosan, mint a hogy lelkem vagy gondolatom van.
BENCZE.
Elég! Mindenre kész vagyok: kihívom őt. Engedje kezét megcsókolnom, s aztán indulok. E
kézre esküszöm, Claudio drágán fog nekem számot adni. A mint hall felőlem, úgy vélekedjék
rólam. Menjen, vigasztalja húgát; nekem azt kell beszélnem, hogy Héro meghalt. Isten önnel.
(El.)
II. SZÍN.
�Börtön.
Galagonya, Bunkós, Egy Jegyző, hivatalos ruhákban, Két Őr, Konrád és Borachio.
GALAGONYA.
Megjelent az egész vizsgáló bizomány?
BUNKÓS.
Oh, széket és párnát a jegyző úrnak.
JEGYZŐ.
Hol vannak a vádlottak?
GALAGONYA.
Én vagyok, kérem alásan, és a társam.
BUNKÓS.
Igenis, mi fogjuk vádolni az előterjesztést.
JEGYZŐ.
De hol vannak a kihallgatandó bűnösök? Hozzátok ide, a biztos úr elé.
GALAGONYA.
Igen hát, hozzátok őket elém. – Mi a kend neve, barátom?
BORACHIO.
Borachio.
GALAGONYA.
�Kérem, írja: Borachio. Hát a kendé, ficzkó?
KONRÁD.
Én nemes ember vagyok, uram, a nevem Konrád.
GALAGONYA.
Írja: nemes ember Konrád úr. – Uraim, bíznak-e kendtek az Istenben!
KONRÁD, BORACHIO.
Igen, uram, reméljük.
GALAGONYA.
Írja: remélik, hogy bíznak az istenben; de az Istent elől írja: mert Isten őrizz’, hogy az Isten
előbb ne menjen az ilyen gazembereknél! – uraim, már be van bizonyítva, hogy kendtek nem
sokkal jobbak a csaló csavargóknál; azonban erről bővebb vád is forog fenn. Mivel védhetik
kendtek magokat?
KONRÁD.
Röviden azt mondjuk, uram, hogy nem vagyunk azok.
GALAGONYA.
Bámulatos furfangos ficzkó, higyjék el; de majd kiforgatom én. – Jöjjön kend ide, bűnös,
hadd beszéljek a fejével: hát azt akarom mondani, hogy kendteket csaló csavargóknak
vádolják.
BORACHIO.
Mondom, uram, nem vagyunk azok.
GALAGONYA.
Jól van, álljon félre. – Ezek, Isten bizony, egy nótát fúnak. Felírta-e, hogy ők nem azok?
JEGYZŐ.
�Biztos uram, nem helyes úton kezdi a vizsgálatot; hivassa elő az őröket: azok a vádlók.
GALAGONYA.
Igazság, ez a leghamarabb út. – Jöjjenek elő az őrök. Uraim, felszólítlak a herczeg nevében,
vádoljátok ezen embereket.
1. ŐR.
Ez az ember, uram, azt mondta, hogy János gróf, a herczeg testvéröcscse, gazember volna.
GALAGONYA.
Irja: János herczeg gazember. No ez világos esküszegés, a herczeg testvérét gazembernek
mondani.
BORACHIO.
Biztos úr…
GALAGONYA.
Hallgass, ficzkó; csendesen; a nézésedet sem szeretem.
JEGYZŐ.
Mit hallottak még mást tőle?
2. ŐR.
Hát hogy János herczegtől ezer aranyat kapott volna, mert Héro kisasszonyt hamisan
gyanusította.
GALAGONYA.
Olyan világos zendülés, a milyet csak valaha elkövethettek.
BUNKÓS.
Igenis, Mária-ugyse, az ez.
�JEGYZŐ.
Még egyebet mondtak-e, barátom?
1. ŐR.
Meg, hogy Claudio grófnak szándéka volna, azt mondják, meggyalázni Héro kisasszonyt az
egész gyülekezet előtt, és nem esküdni meg vele.
GALAGONYA.
Oh, gazember, ezért örökkévaló megváltásra fogsz kárhozni.
JEGYZŐ.
Hét még egyéb?
2. ŐR.
Ez az egész.
JEGYZŐ.
És ez több, uraim, mint a mennyit el tudnának tagadni. János herczeg ma reggel titkosan
elszökött, Héro épen ily módon vádoltatott, épen ily módon visszautasíttatott, és e miatt
bánatában hirtelen meghalt. Biztos uram, köttesse meg ezeket az embereket, s vitesse Leonato
úr házához; én előre megyek, megmutatom neki vallomásukat.
(El.)
GALAGONYA.
Meg kell őket kötelezni.
BUNKÓS.
No csak a kezökre!
KONRÁD.
Odább ostoba!
GALAGONYA.
�Teremtő Isten! hol van a jegyző? Hadd írja mindjárt, hogy a herczeg tisztviselője ostoba.
Gyertek, kössétek meg! – Te semmirekellő fattyú!
KONRÁD.
El innen, kend szamár, kend szamár.
GALAGONYA.
Nem méltatod állásomat? nem méltatod koromat? Oh bár itt volna a jegyző, hadd írná: én
szamár! De, uraim, ráemlékezzetek, hogy én szamár vagyok; bár nincs leírva, de el ne
felejtsétek, hogy én szamár vagyok. – No, te gazember, te telve vagy kegyelettel, amint majd
reád fog bizonyulni jó tanúk által. Én okos ember vagyok; a mi több, tiszt vagyok; a mi több,
a magam gazdája; a mi több, olyan takaros darab hús, mint Messinában akárki; és olyan
ember, a ki érti a törvényt, hallod-e; és gazdag legény is, hallod-e; olyan legény, a kinek jut is,
marad is; a kinek két öltöző ruhája van, és mindene rendesen, takarosan. Vigyétek el. Oh bár
írásban volna, hogy én szamár vagyok.
(El.)
ÖTÖDIK FELVONÁS.
I. SZÍN.
Leonato háza előtt.
Leonato és Antonio.
ANTONIO.
Ha így haladsz, megölöd tenmagad’:
Nem okosság a bút ekként uszítni.
Magadra.
LEONATO.
Kérlek hagyd el a tanácsod’,
Mely oly haszontalan hull a fülembe,
�Mintha a szitába a víz. Ne tanácsolj;
S vigaszt se halljon mástól a fülem,
Mint a kinek búja fölér enyimmel:
Hozz egy atyát, ki lányát így szerette,
Kinek gyönyöre ekként romba dőlt,
S kérd azt, hogy intsen türelemre; mérd meg
Bújával az enyimnek széle-hosszát,
Hogy ízrül-ízre összeilljenek,
Ez erre és ilyen bánat ilyenre,
Minden vonalban, ágban és alakban:
Ha ez mosolyg és simítja szakálát,
És „félre gond!” hmget, ha sírni kéne,
Ha búját bölcs szavakkal tatarozza,
Ha a bajt, gyertya-pusztítók között,
Leinni kész: jól van, hozd őt ide,
S én megtanulom tőle a türelmet.
De ilyen ember nincs: mindenki tud
Tanácsot adni, vígasztalni a bút,
Mit ő nem ér’z; de ha belé harap,
Már szenvedélylyé válik a tanács,
Mely a dühnek gyógyszert kinált előbb,
A bőszülést selyem-szálon akarta
Lekötni és a kínt lehelletével,
Az izgalmat szóval bűvölni le.
Nem, nem! mindenki csak tűrést tanácsol
Annak, kit a búbánat súlya görnyeszt;
De senkiben nincs ám erény s kitartás
Ily jámborul szenvedni, hogyha rá
Van mérve az. Ne adj nekem tanácsot:
Intésedet túlsírja bánatom.
�ANTONIO.
Hát nem különb a gyermeknél az ember?
LEONATO.
Kérlek, hagyj engem: én hús, vér vagyok;
De hisz nem is volt még oly bölcs soha,
Ki a fogfájás tűrni tudta volna,
Habár az istenek stiljával írt,
És sorsnak, szenvedésnek fittyeket hányt.
ANTONIO.
Ne végy magadra minden bánatot:
Éreztesd azzal inkább, a ki megsért.
LEONATO.
Igazad van: igen, meg is teszem.
Héro nem vétkezett, azt súgja lelkem:
Hadd hallja ezt a herczeg s Claudio,
S mindaz, ki őt így megbecsteleníté.
Péter Herczeg és Claudio jönnek.
ANTONIO.
Itt jő a herczeg s Claudio sietve.
HERCZEG.
Jó napot, jó napot.
CLAUDIO.
Jó napot mindekettőjöknek.
�LEONATO.
Hallják, uram…
HERCZEG.
Sietünk, Leonato!
LEONATO.
Igen, sietnek! Jó, csak menjenek…
Sietnek úgy-e most? Jól van. No mindegy.
HERCZEG.
Ej, jó öreg, ne veszekedj’ velünk.
ANTONIO.
Ha igazán veszekedni akarna,
Valamelyönk porba heverne itt.
CLAUDIO.
Ki sérti őt?
LEONATO.
Te sértesz, színlelő.
Ejh, sohse tedd kardodra a kezed’:
Nem félek én tőled.
CLAUDIO.
Legyen kezem
Elátkozott, ha ily aggot ijeszt meg.
Önkénytelen érintém kardomat.
�LEONATO.
Ember, ne űzz tréfát velem, ne csúfolj:
Én nem vagyok se hülye, sem bolond,
Hogy aggság örvén dicsekedjem azzal,
Mit tettem ifjan, vagy miket tehetnék,
Ha vén nem volnék. Tudd meg, Claudio,
Te megsértéd ártatlan leányom’ s engem,
És kényszerítsz, hogy mindent félretéve,
Ősz hajjal és sok év sebhelyivel,
Kihívjalak, mint férfi férfiút.
Rágalmazád ártatlan gyermekem’:
Szivén rágalmad át meg át hatott,
Ott nyugszik őseim közt eltemetve,
Hová botrány még soha nem került, az
Övén kívűl, mint gazságod koholt.
CLAUDIO.
Gazságom?
LEONATO.
Az, gazságod, mondom, az.
HERCZEG.
Igaztalant beszélsz, öreg.
LEONATO.
Uram,
Testén bebizonyítom: merje hát!
Hisz vívni tud, folyvást gyakorolja azt,
�És élte májusán van, víg erőben.
CLAUDIO.
El! Önnel én semmit sem kezdhetek.
LEONATO.
Leráznál úgy-e? Gyermekem’ megölted:
Ha engem ölsz meg, fattyú, férfit ölsz.
ANTONIO.
Öljön meg mindkettőnket, férfiakat!
De arra nem jut; öljön engem elsőbb:
Győzz meg s taposs el… Hadd feleljen, engedj!
Jer, fattyú, jer velem! fattyú, kövess!
Kivirgácsollak vívó-iskoláddal,
Ki én! úgy légyen a nevem nemes.
LEONATO.
Öcsém…
ANTONIO.
Ne bánts. Az Isten látja, mint
Szerettem húgomat: most halva fekszik:
Halálra rágalmazták e gazok, kik
Úgy mernek szembe-nézni férfival,
Mint én merek kígyót megfogni nyelvén
Majmok, bitangok, gyávák, poltronok!
LEONATO.
Öcsém, Antonio…
�ANTONIO.
Ne bánts! Tudom jól,
Kik és mit érnek ők mind egy szemerig.
Hóbortos, orczátlan divat-babák,
Hazug, maró, csúfos rágalmazók,
Bohóczok, a kik külsőleg ijesztők,
Elmondanak vagy féltuczat merész szót:
Hogy tönkre tennék ellenségöket,
Azaz, ha mernék. Ennyi az egész.
LEONATO.
Öcsém, Antonio…
ANTONIO.
Ejh, hagyd el, és ne
Avatkozz’ ebbe: hagyd csak reám.
HERCZEG.
Urak, mi nem szítjuk már a türelmet.
Szivem zokog leányának halálán;
De semmi vád, becsületemre, nem volt,
Csak a való, bebizonyúlt igazság.
LEONATO.
Uram, uram!
HERCZEG.
Nem hallgatom.
�LEONATO.
Nem-é?
Jer hát, öcsém. Majd meghallgatna még!
ANTONIO.
Meg ám, vagy egyikünk lakolni fog.
(Leonato és Antonio el.)
Bencze jön.
HERCZEG.
Nézd, nézd, itt jön, a kit keresni indultunk.
CLAUDIO.
No, pajtás, mi újság?
BENCZE.
Jó napot, uram.
HERCZEG.
Hozott Isten, barátom. Épen arra jöttél, hogy majdnem szétválaszsz egy verekedést.
CLAUDIO.
Majd leharapta az orrunkat két fogatlan vén ember.
HERCZEG.
Leonato és öcscse. Mit gondolsz? Ha megverekedtünk volna, úgy-e mégis nagyon fiatalok
lettünk volna hozzájok?
BENCZE.
Álnok ügyben nincs meg a valódi bátorság. Én épen önöket keresem.
�CLAUDIO.
Mi is régen őgyelgünk, téged keresve: mert nagyon elővett bennünket a komorság, azt
szeretnők elűzni. Hegyezd egy kissé az eszed’.
BENCZE.
Itt van a hüvelyembe: kihúzzam?
HERCZEG.
Hát te az eszedet oldaladon hordod?
CLAUDIO.
Azt ugyan még senki sem tette, bár akadtak elegen, ki az eszöket félrecsapták.
HERCZEG.
Becsületemre, ez a fiú halvány. Beteg vagy-é, vagy mérges?
CLAUDIO.
Ej, bátorság, pajtás! Kutyát ölje meg a bánat; te benned van elég erő, hogy megöld a bánatot.
BENCZE.
Uram, én elibe vágok élczeinek, ha ellenem intézi. Kérem, válasszon más tárgyat.
CLAUDIO.
Akkor szerezz más dárdát, mert utolsó dárdád összetört.
HERCZEG.
A napfényre mondom, jobban-jobban elváltozik. Azt hiszem, csakugyan mérges.
CLAUDIO.
Ha az, hiszen tudja, hogy kell nekigyűrkőzni.
�BENCZE.
Mondhatok-e már egy szót?
CLAUDIO.
Isten mentesen, még párbajra hí!
BENCZE.
Ön gazember. Nem tréfálok. Jóvá teszem, a mint akarja ön, a mivel akarja ön, a mikor akarja
ön. Ön megölt egy kedves hölgyet, és annak halála súlyosan fog önre visszahullni. Tudassa
szándékát.
CLAUDIO.
Jó, tehát találkozunk, legalább egy jót vigadok.
HERCZEG.
Mi az? lakoma, lakoma?
CLAUDIO.
Az bizony: meg is köszönöm neki: meghívott borjúfejre és kappanra, a mit ha derekasan föl
nem darabolok, mondják a késemet vaskónak. Hát kanpulyka lesz-e?
BENCZE.
Uram, nagyon könnyen ugrál az esze.
HERCZEG.
Tudod-e, hogy a te eszedet Beátrisz tegnap hogy dicsérte? Arról beszéltem, hogy ügyes az
eszed. „Az ám,” azt mondja, „ügyes kis ész.” „Nem, nem” mondom én, „nagy ész az.” „Igen,”
azt mondja, „nagy otromba ész.” „Dehogy,” mondom én, „igen jó ész.” „Igazán,” mondja ő,
„nem bánt senkit.” „Nem úgy,” mondom megint, „valódi okos és bölcs.” „Okos, mint a kos,
bölcs, mint a lőcs,” mondja ő. „Több nyelven beszél,” mondom én „Igen,” mondja ő, „nekem
hétfőn este megesküdött valamire, a mit kedden reggel már meghazudtolt: tehát két különböző
nyelven beszélt.” Így forgatta a személyes erényeidet, majd egy óra hosszat; de végre is egy
sohajjal fejezte be, hogy te vagy a legderekabb ember az országban.
�CLAUDIO.
Aztán szivéből kisírta magát, s azt mondta, hogy bánja is ő.
HERCZEG.
Bezzeg úgy az; de mindamellett téged, ha halálig nem gyűlölne, halálosan szeretne. Ez öreg
úr leánya nekünk mindent elbeszélt.
CLAUDIO.
Mindent, mindent, s még többet is. „Az Úristen meglátta őt, midőn elbújt vala a kertben.”
HERCZEG.
Mikor tűzzük már a bika szarvát az érzelgős Bencze homlokára?
CLAUDIO.
Alá pedig egy feliratot: „Itt lakik a megházasodott Bencze.”
BENCZE.
Ficzkó, szándékomat tudod. Most itt hagylak fecsegő kedvedben. Úgy forgatod az élczeket,
mint szájhős a kardját, a mely, hála Isten, senkinek sem árt. – Fölséges uram, köszönöm sok
kegyét; el kell válnom kiséretéből. Öcscse, a fattyúvér, megszökött Messinából; önök közösen
megöltek egy kedves, ártatlan leányt. A mi pedig ezt a szakálatlan úrfit illeti vele majd
találkozunk; addig élje világát.
(Bencze el.)
HERCZEG.
Komolyan beszél.
CLAUDIO.
A legkomolyabban; és megesküszöm reá, hogy Beátrisz iránti szerelemből.
HERCZEG.
Téged párbajra hítt?
�CLAUDIO.
A leghatározottabban.
HERCZEG.
Furcsa biz az ember, mikor az ingét, nadrágát magával viszi, de az eszét elhagyja.
CLAUDIO.
Akkor is óriás a majomhoz képest; de a majom meg tudós az ilyenhez mérve.
HERCZEG.
De türtőztesd magad’; hagyja csak most; zsugorodjál össze, szivem, s légy komoly. Nem azt
mondta-e Bencze, hogy az öcsém megszökött?
Galagonya, Bunkós, a Két Őr jönnek, Konráddal és Borachióval.
GALAGONYA.
Jöjjenek, csak jöjjenek: ha az igazság most meg nem tudja szelidíteni az urakat, no hiszen ne
is tartsa többet azt a fontot a kezében. Akármilyen elátkozott képmutogatók az urak, majd
szemmel tartjuk most.
HERCZEG.
Hogyan, mi ez? az öcsének két embere megkötözve? Az egyik Borachio.
CLAUDIO.
Hallgassa meg a vétköket, fölséged.
HERCZEG.
Biztosok, mi vétket követtek el ezek az urak?
GALAGONYA.
�Hát, fölséges uram, hamis vallomást tettek; azon följül nem igazat mondtak; másodszor
rágalmazók is; hatodszor és utoljára gyanúba kevertek egy kisasszony; harmadszor valótlan
igazságokat koholtak; és végtére mind a ketten hazug gazemberek.
HERCZEG.
Először, azt kérdem, mit csináltak? harmadszor azt kérdem mit a vétkök? hatodszor és
utoljára, mit követtek el? és végtére, mi vádat akarsz emelni ellenök?
CLAUDIO.
Helyes kérdések, fölség, épen az ő beosztása szerint. Becsületemre mondom, pompásan
felczifrázta ezt a gondolatot.
HERCZEG.
Kit bántottak az urak, hogy így megkötözve hozatnak a vallatásra? Ez a tudós biztos úr olyan
körülményes, hogy nem lehet megérteni. Mi a vétkök?
BORACHIO.
Fölséges herczeg, ne hurczoltasson tovább a kihallgatás végett: hallgasson meg, s aztán hadd
öljön meg ez a gróf úr. Én megcsaltam a fölségetek saját szemeit. A mit fölséged bölcsessége
nem bírt fölfedezni, kiderítették ezek a gügye szájtátók, a kik az éjjel kihallgattak, midőn
megvallottam e társamnak, hogyan ösztönzött János gróf, a fölséged öcscse, hogy gyanúba
keverjen Héro kisasszonyt; hogyan hoztuk fölségteket a kertbe; hogy láttak ott engem
szerelmeskedni Margittal, Héro ruhájában; s hogy becsteleníté meg Hérót a gróf, mikor
esküdni akartak. Gazságomat ezek jegyzőkönyvbe vették, s én inkább halálommal pecsételem
azt, mintsem valaha ismételjem. A kisasszony meghalt az én és uram hamis vádunk
következtében. Röviden tehát, nem kivánok egyebet, mint gazságom büntetését.
HERCZEG.
Nem vas gyanánt fut-e e szó véreden át?
CLAUDIO.
Oh, mérget ittam, a míg elbeszélte.
HERCZEG.
S öcsém lovalt föl erre tégedet?
�BORACHIO.
Ő; és az ármányt dúsan megfizette.
HERCZEG.
Rút hitszegésből áll egész valója.
És megszökött e csúf gazság után!
CLAUDIO.
Édes Héróm! most képed úgy tünik föl,
A mint először megszerettelek.
GALAGONYA.
Gyerünk; hozzátok a vádlottakat; azóta a jegyző úr Leonato urat is kellőleg utalványozta a
dologról. Aztán, barátaim, el ne felejtsétek tekintetbe venni, ha eljön az ideje és helye, hogy
én szamár vagyok.
BUNKÓS.
Épen itt jön Leonato uraság és a jegyző úr.
Leonato, Antonio és a Jegyző jönnek.
LEONATO.
Hol a gazember? hadd nézzek szemébe!
Hogy máskoron, ha ilyenforma embert
Találok, elkerüljem. Melyik az?
BORACHIO.
Ha sértőjét keresi, nézzen én rám.
LEONATO.
Te vagy, bitang, ki egy lehelleteddel
�Megölted gyermekem’?
BORACHIO.
Én, egyedűl én.
LEONATO.
Nem úgy; hazudsz, gazember: ime itt áll
Ez a derék két úr, a harmadik
Már megszökött, kik szintén részesek.
Herczeg, köszönöm a lyányom halálát:
Igtassa ezt nagy tettei sorába,
Fejdelmi tett volt, csak gondolja meg jól.
CLAUDIO.
Hogy kérjem a türelmed’? nem tudom;
De szólanom kell. Válaszsz bosszuállást;
Mérj büntetést, minőt ki tudsz találni
Bűnömre: óh hiszen nem vétkezém,
Csak tévedésből.
HERCZEG.
Én sem, esküszöm;
S mégis, hogy e jó agg engesztelődjék,
Alávetem magam’ bármily tehernek,
Mit ő reám mér.
LEONATO.
Nem kérhetem, hogy lyányomat föléleszd;
Az lehetetlen; oh, csak arra kérlek,
Győzzétek a város népét meg arról,
�Hogy ő ártatlanúl halt; s ha szerelmed,
Bús ihletéssel, még alkotni tud,
Tégy sírkövére egy gyászverset és
Zengd el fölötte azt, zengd el ma éjjel.
És holnap aztán jöjj hozzám megint,
S ha már vőm nem lehetsz, légy hát öcsém.
Testvéröcsémnek is van egy leánya,
Egészen mása elhalt gyermekemnek,
Egyetlen örökös kettőnk után:
Nyújtsd néki nénjének szánt jobbodat:
Így meg fog halni bosszúm.
CLAUDIO.
Oh nemes sziv,
Kegyességed könnyet fakaszt szemembe!
Ajánlatod’ tárt karral fogadom:
Ezentúl a tied szegény Claudio.
LEONATO.
Holnap tehát várok reád; ma éjre
Búcsút veszek. Ezt a galád gazembert
majd szembe állítom Margittal, a kit,
Úgy gondolom, kibérelt János úr
E cselszövésre.
BORACHIO.
Nem, lelkemre, nem:
Nem tudta, mit tesz, a mikor velem
Beszélgetett; mindenben hű, erényes
Volt mindig ő, mióta ismerem.
�GALAGONYA.
Azon feljűl azonban, fölséges uram, a mi még nincs tisztába hozva, ez a vádlott, ez a bűnös itt
ni, engem szamárnak mondott: könyörgöm alásan, emlékezzék meg erről a büntetésében.
Aztán meg az őrök hallották őket még bizonyos Alakosról is beszélni: azt mondják róla, hogy
ez az ember mindig égetteti a haját és annálfogva irtóztató lángoló fejjel ijesztgeti a népet, a
mellett meg pénzt kér kölcsön az Isten nevében, de soha sem fizet, s ez által úgy elrontotta az
Isten hitelét, hogy arra mai napság már senki sem akar pénzt adni. Kérem alásan, vallassák ki
őket erre nézvést is.
LEONATO.
Köszönöm az őrködést, és becsületes fáradságodat.
GALAGONYA.
Uraságod olyan szépen beszél, mint egy háládatos és illendőség-tudó ifjú; dicsértessék az úr
neve érette.
LEONATO.
Nesze a fáradságodért. (Pénzt ad neki.))
GALAGONYA.
Kegyesen köszönöm az eklézsia nevében.
LEONATO.
Csak eredj: átveszem tőled a foglyokat, és még egyszer köszönöm.
GALAGONYA.
Itt hagyom tehát ezt a csavargó bűnöst uraságodnak; de könyörgöm alásan, mások szigorú
példája végett tessék megjavítani magát. Isten tartsa meg uraságodat; minden jót kivánok:
adja vissza az úr teljes egészségét. Alázatosan engedelem adatván az eltávozásra, reménylem,
hogy mielőbbi szives viszonttalálkozásunkat az Isten kegyesen meggátolandja. Jöjjenek,
szomszéd.
(Galagonya, Bunkós és az Őrök el.)
�LEONATO.
Holnap reggelig, uraim, Isten áldja önöket.
ANTONIO.
Áldja Isten, urak: holnapra elvárjuk.
HERCZEG.
Nem maradunk el.
CLAUDIO.
Az éjjel Hérót fogom siratni.
(Péter Herczeg és Claudio el.)
LEONATO.
Kisérd be e ficzkókat: majd kikérdjük Margitot, honnan ismerős velök.
II. SZÍN.
Leonato kertje.
Bencze és Margit, szemközt találkozva, jönnek.
BENCZE.
Kérlek, édes Margit, játszál a kezemre egy kissé, hogy beszélhessek Beátriszszal.
MARGIT.
Ír-e aztán egy szonettet a szépségem dicséretére?
BENCZE.
Írok, édes Margit, olyan ragyogó stilusban, hogy élő ember túl nem tesz rajta; mert, igaz
lelkemre, megérdemled.
�MARGIT.
Hogy túltegyenek rajtam? Köszönöm.
BENCZE.
Eszed olyan gyors, mint az agár szája; mindent elkap.
MARGIT.
Az öné pedig úgy eltompult, mint a vívómester tőre, mely bök, de nem árt.
BENCZE.
Egészen férfias élcz, Margit: nőt ez nem sérthetne. De én leteszem a fegyvert. Kérlek, hozd el
Beátriszt.
MARGIT.
Jól van, elhivom; de nem hozom, hiszen van lába.
BENCZE.
Úgy el is jön.
(Margit el.)
(Bencze dúdolva.)
Még Ámor is,
A kis hamis,
Ha rám tekint,
Megszán az is,
tudniilik az éneklésemért; de a szerelemben: Leander a híres úszó, Troilus a kerítők első
fölfedezője, és egy egész könyvteli sorozata ezeknek a hajdani szőnyegtaposóknak, kiknek
neve még ma is lágyan suhan a sima versek egyenes ösvényén, bizony valamennyiöket sem
forgatta úgy összevissza a szerelem, mint szegény fejemet. Hanem versben nem tudom
bizonyítani; megpróbáltam, de nem találok más rímet, mint „hölgy,” „tölgy:” ez igen illetlen;
„élcz,” „fércz:” ez goromba; „bölcs,” „lőcs:” ez meg túlságosan igaz: mindeniket kényes
dolog használni. Nem, én nem születtem verselő csillagzat alatt, és ünnepélyes kifejezésekkel
sem tudok beszélni.
Beátrisz jő.
�Édes Beátrisz, tehát eljöve, mikor kérettem?
BEÁTRISZ.
El, uram; és eltávozom, mikor parancsolja.
BENCZE.
Óh maradjon csak akkorig.
BEÁTRISZ.
„Akkor” ki van mondva: most hát Isten áldja meg! De mégis addig nem megyek, míg meg
nem tudom, a miért jöttem: mi történt ön és Claudio között?
BENCZE.
Csak léha szavak: adjon egy csókot reájok.
BEÁTRISZ.
Léha szó, léha szellő; s léha szellő hamar megárt; tehát csókolatlanul távozom.
BENCZE.
Kiriasztja a szót valódi értelméből, oly hatalmas az élcze. De, nyiltan szólva: Claudio
megkapta a kihívásomat, s vagy rövid időn többet hallok tőle, vagy gyávának nyilatkoztatom.
Most, kérem, mondja meg, melyik rossz tulajdonomért szeretett először belém.
BEÁTRISZ.
Valamennyiért: mert oly egyetértéssel alkotják azok a rosszaság országát, hogy nem engednek
semmi jó tulajdont magok közé vegyűlni. És ön melyik rossz tulajdonomért szenvedte először
szerelmét irántam?
BENCZE.
Szenvedtem a szerelmet! jó kifejezés. Szenvedem a szerelmet, igazán, mert akaratom ellen
szeretlek.
BEÁTRISZ.
�Szive daczára, gondolom. Oh szegény szív! Ha ön daczol vele miattam, én is daczolok vele
ön miatt: mert soha sem tudnám szeretni azt, a mit barátom gyűlöl.
BENCZE.
Nagyon okosak vagyunk mi, ön és én, hogy békében összekeljünk.
BEÁTRISZ.
E vallomásból nem látszik: okos ember húsz közt sincs egy, a ki önmagát dicsérje.
BENCZE.
Réges régi mondás már az, Beátrisz, mely még a jó szomszédok idejében támadt. Mai napság,
ha az ember föl nem állítja a síremlékét, míg meg nem hal, bizony nem él tovább az
emlékezetben, csak míg a harang szól és az özvegy sír.
BEÁTRISZ.
És meddig tart ez, mit gondol?
BENCZE.
Kérdés: talán egy óráig jajgat s egy negyedig kesereg; azért tehát legjobb kisegítő az okos
embernek (ha Féreg úr, a lelkiismerete, nem akadályozza), hogy maga legyen a saját
erényének trombitája, mint én vagyok a magamé. Ennyit az öndicséretről, a mi, merem
állítani, dicséretreméltó. – Mondja, kérem, hogy van a húga?
BEÁTRISZ.
Igen rosszúl.
BENCZE.
Hát ön?
BEÁTRISZ.
Én is igen rosszúl.
BENCZE.
�Bízzék Istenben, szeressen engem, és jobbuljon meg. Most én is búcsút veszek, mert itt jön
valaki, nagyon sietve.
Ursula jő.
URSULA.
Kisasszony, jöjjön, kérem, a bátyjához. Óriás zavar van otthon: kiderült, hogy Héro
kisasszonyt hamisan vádolták, a herczeget és Claudiót roppantul megcsalták; János úr a
szerzője mindennek, a ki azóta megszökött. Jöjjön, kérem, azonnal.
BEÁTRISZ.
Jön-e uram ezeket a jó újságokat megtudni?
BENCZE.
Szivedben akarok élni, öledben halni és szemeidben temetkezni; s azonkivül most is, ime,
megyek veled a bátyádhoz.
(Elmennek.)
III. SZÍN.
Egy templom belseje.
Péter Herczeg, Claudio és Kisérők jönnek, zenével és fáklyákkal.
CLAUDIO.
Ez a Leonato síremléke?
KISÉRŐK.
Ez, uram.
CLAUDIO.
(egy tekercsről olvassa):
Sírba vitte álnok ármány
Hérót, a kit itt fed a hant;
�De a szenvedések árán
Örök hírt nyert, halhatatlant:
A gyalázatban halt élet
A halálban dicsre éled.
(Fölszegzi a verset a síremlékre.)
Függj itt, kis dal, sírkövén,
S dicsérd, ha nem élek én.
Zenét elő most, ünnepélyes gyászdalt!
Ének.
Éj-királynő, oh bocsánat,
Hogy megöltük szűzedet:
Ime gyászdal, tiszta bánat,
Sírja körűl gyászmenet.
Éjfél, halld sóhajunk’
Gyászosan, gyászosan!
Sírok, rendűljetek,
Holtak, ébredjetek,
Gyászosan, gyászosan!
CLAUDIO.
És most jó éjt, drága hamvak!
Évenkint meglátogatlak.
HERCZEG.
Oltsátok el fáklyátokat. Derűl.
A farkas a zsákmányt végezte. Távol
Kelet sötétjén szürke fény terűl,
S a tiszta nap jő Phoebus kocsijával.
Mind elmehettek: Isten véletek.
�CLAUDIO.
Isten megáldja! kiki maga útján.
HERCZEG.
Gyerünk mi is, más ösvényen, előre;
Aztán Leonatóhoz, új esküvőre.
CLAUDIO.
És hymen adjon jobb sorsot reánk,
Mint a miért most gyászszal áldozánk.
(Elmennek.)
IV. SZÍN.
Szoba Leonato házában.
Leonato, Antonio, Bencze, Margit, Beátrisz, Ursula, a Szerzetes és Héro jönnek.
SZERZETES.
Nem mondtam-é, hogy ártatlan leányod?
LEONATO.
A herczeg s Claudio is az, kik őt,
A mint tudod, tévedve vádolák;
Csak Margit egy kissé hibás, habár
Szándéka ellen tette ő is, a mint
A vallatásokból tisztán kitűnt.
ANTONIO.
No, csakhogy ily szépen ütött ki minden.
�BENCZE.
Örülök én is, mert hittel fogadtam,
Hogy érte Claudiót megszámoltatom.
LEONATO.
Most, lányom, és ti nők mindannyian,
Vonúljatok be egy oldal-szobába,
S ha hívatunk, álarczba jöjjetek ki.
(A nők elmennek.)
A herczeg s Claudio mostanra hozzám
Igérkezének. Légy készen, öcsém:
Te most az én leányom apja lészsz.
S nőül adod gróf Claudiónak őt.
ANTONIO.
Ne félj, szilárd orczával végrehajtom.
BENCZE.
Jó szerzetes, talán fölkérem én is
Szolgálatát.
SZERZETES.
Hogyan, miben, uram?
BENCZE.
Kössön vagy oldjon engem: így vagy úgy.
Uram, Leonato, nincs mit tagadnom,
A húga jó szemmel tekint reám.
�LEONATO.
Lányom vezette úgy szemét, tudom.
BENCZE.
Én is szerelmes szemmel nézem őt.
LEONATO.
E nézet én tőlem meg Claudiótól
S a herczegtől ered. S mi szándoka?
BENCZE.
Az ön felelete, uram, talányos;
De hogy mi szándokom? Hát szándokom
Megnyerni önnek a jó szándokát,
S illendő házasságra lépni még ma.
Ehhez kérem, jó szerzetes, segélyét.
LEONATO.
Szivem szerelmedé.
SZERZETES.
Segélyem is.
Im itt jön a herczeg és Claudio.
Péter Herczeg és Claudio Kisérettel jönnek.
HERCZEG.
Jó reggelt e nemes gyülekezetnek.
LEONATO.
Jó reggelt, herczeg úr; jó reggelt, Claudio:
�Már vártunk önt. Tehát el van határ’zva,
Öcsém leányát nőül venni ma?
CLAUDIO.
Szavamnak állok, ha szerecsen is.
LEONATO.
No, hívd elő, öcsém: itt a pap is.
(Antonio el.)
HERCZEG.
Jó reggelt, Bencze. Ej, no hát, mi baj,
Hogy arczod ily rettentő februári?
Egész fagyos, borús és felleges.
CLAUDIO.
Tán a bikán jár most is az esze.
Ne félj, szarvadra arany gombot teszünk.
S egész Európa majd bámulni fog,
Mint egykor Európa bámulta Zevszt,
Ki szerelemből ölte bika-mezt.
BENCZE.
Zevsz, mint bika, jól bömbölt a hamis:
Ily bika tört apád aklába is,
És lopva ilyen borjút nemze ott,
Mint te, mert bőgését te is tudod.
Antonio visszajő a leálarczozott nőkkel.
CLAUDIO.
�(Benczéhez).
Majd számolunk! Most másra számolok.
(Antonióhoz.) Melyik kisasszonyhoz kell szólanom?
ANTONIO.
Im itt van: én örökre átadom.
CLAUDIO.
No úgy enyim. Szép hölgy, hagyd látnom arczod’.
LEONATO.
Azt nem szabad, míg meg nem esküszöl,
Lelkész előtt, hogy őt nőül veszed.
CLAUDIO.
Add hát kezed’, s e szent lelkész előtt
Férjed vagyok s leszek, ha elfogadsz.
HÉRO.
(leveszi álarczát).
Midőn még éltem, másik nőd valék;
Midőn szerettél, másik férjem voltál.
CLAUDIO.
Egy másik Héro?
HÉRO.
Az, bizonynyal az.
Egy Hérót a szégyen megölt, én élek,
S amily igaz, hogy élek, szűz vagyok.
�HERCZEG.
Az első Héro! Héro, a ki meghalt.
HÉRO.
Meghalt, uram, de csak míg szennye élt.
SZERZETES.
Mind e csodálkozást megfejtem én;
Ha a szent szertartást bevégezők,
Majd elbeszélem szép Héro halálát.
Addig barátkozzatok e csodával.
És most jerünk a kápolnába által.
BENCZE.
Lassan, megállj, papom. – Hol van Beátrisz?
BEÁTRISZ.
E névre én értek. (Leveszi álarczát.) Mit akar ön?
BENCZE.
Szeretsz-e?
BEÁTRISZ.
No, nem túl a józan észen.
BENCZE.
Ejh, akkor a bátyád, a herczeg s Claudio
Csalódtak: azt esküdték, hogy szeretsz.
�BEÁTRISZ.
Szeret ön?
BENCZE.
Eh, nem túl a józan észen.
BEÁTRISZ.
No akkor a húgom, Ursula s Margit
Csalódtak: azt esküdték, hogy szeret.
BENCZE.
Megesküdtek, hogy ön beteg utánam.
BEÁTRISZ.
Megesküdtek, hogy ön félholt utánam.
BENCZE.
Szó sincs ilyesről. – Nos, hát nem szeretsz?
BEÁTRISZ.
Nem én, nem, csak hű viszonzás fejében.
LEONATO.
Ej, húgom, én tudom, hogy szereted.
CLAUDIO.
S én esküszöm, hogy Bencze szereti:
Mert itt az írás, a saját kezével,
Egy sánta vers, saját mokány agyából,
Dicsőítvén Beátriszt.
�HÉRO.
Itt a másik,
Mit húgom írt: zsebéből loptuk el,
Szerelemmel teli Bencze iránt.
BENCZE.
Igazi csuda! Saját kezünk a saját szivünk ellen. – Jer, elveszlek; de a fényes napra mondom,
csupa merő szánalomból.
BEÁTRISZ.
No, nem tagadom meg a kérelmét; de a nap fényére mondom, csak a nagy unszolásnak
engedek, és egyrészt azért, hogy megmentsem életét, mert azt mondják, hogy egészen eleped
ön.
BENCZE.
Csitt! Betapasztom a szádat.
(Megcsókolja.)
HERCZEG.
Hogy vagy, Bencze? Megházasodott Bence!
BENCZE.
Mondok valamit, herczegem. Egy egész kollegium élczgyártó sem tudna engem most
kiszurkálni a jó kedvemből. Azt gondolja, törődöm a szatirával vagy epigrammokkal? Nem
én: hiszen ha az embert ötletekkel meg lehetne verni, senki sem találna magán egy ép foltot.
Egy szó, mint száz: ha nekem kedvem van házasodni, nem gondolok azzal, milyen kedve telik
benne a világnak. Tehát soha se szurkáljatok azért, a mit eddig ellene beszéltem, mert az
ember változandó. Többet nem mondok. – Veled pedig, Claudio, azt gondoltam, meg fogok
verekedni; de miután olyanformán áll, hogy rokonok leszünk, élj békében, megveretlenül, és
szeresd a húgom asszonyt.
CLAUDIO.
�Már-már reméltem, hogy elhagyod Beátriszt, és én e miatt kipáholhatlak ez egy életből; de
miután páros életre tértél, ismét páratlan ember vagy: csak magad ne hidd páratlannak
magadat, mert akkor a húgomasszony kénytelen lesz szorosan szemmel tartani.
BENCZE.
Pszt, maradjunk jó barátok. – Tánczoljunk egyet az esküvő előtt, hogy megkönnyüljön a
szivünk és a feleségünk czipője.
LEONATO.
Majd tánczolunk azután.
BENCZE.
Előre is, uram: rajta, kezdd rá, zene! – Herczeg, ne búsúljon; szerezzen feleséget: nincs a
világon olyan kedves kormány, mint a papucskormány.
Egy Hirnök jő.
HIRNÖK.
Fölséges úr, öcscsét, Jánost elfogták
És visszahozták fegyverek között.
BENCZE.
Rá se gondoljon reggelig; majd tanácsolok én derék büntetést neki. – Húzd rá, zenész!
(Táncz. Mind el.)
Nyitóoldal
�
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
<em>Sok hűhó semmiért</em>
Subject
The topic of the resource
A<em> Sok hűhó semmiért</em> című dráma verziói
Description
An account of the resource
A <em>Sok hűhó semmiért</em> című dráma angol és magyar szövegváltozatai, színházi és filmes adaptációi
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
Almási Zsolt
Source
A related resource from which the described resource is derived
Digitalizált könyvek, színházi előadások, filmek
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Almási Zsolt
Language
A language of the resource
magyar és angol
Text
A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text.
Original Format
The type of object, such as painting, sculpture, paper, photo, and additional data
Könyv
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
Sok hűhó semmiért (Arany L., 1886)
Subject
The topic of the resource
Much Ado about Nothing 19. századi magyar fordítása
Description
An account of the resource
Digitális, betűhív átirata Arany László fordításának (1886-os kiadás).
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
William Shakespeare
Arany László
Source
A related resource from which the described resource is derived
Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.oszk.hu/04500/04551/
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Ráth Mór
Date
A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource
1886.
Rights
Information about rights held in and over the resource
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Format
The file format, physical medium, or dimensions of the resource
pdf
Language
A language of the resource
magyar
Type
The nature or genre of the resource
Könyv
Coverage
The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant
Messina
License
A legal document giving official permission to do something with the resource.
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Is Part Of
A related resource in which the described resource is physically or logically included.
Shakspere összes művei. Budapest, Ráth Mór, 1886.
Medium
The material or physical carrier of the resource.
Könyv
Zotero
Author
William Shakespeare
Book Author
William Shakespeare
Translator
Arany László
Artwork Medium
Könyv
Book Title
Sok hűhó semmiért
Date
1886.
Edition
Második javított kiadás
Language
magyar
Medium
Könyv
Place
Budapest
Publisher
Ráth Mór
Magyar Elektronikus Könyvtár
Rights
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
URL
http://mek.oszk.hu/04500/04551/
Genre
Komédia
-
https://msha.btk.ppke.hu/files/original/d910fb4d4edda247877f507bcce4fc51.pdf
377126428a607b3ff333988bc4e2657f
PDF Text
Text
SOK HŰHÓ SEMMIÉRT
Fordította: Mészöly Dezső (1980)
ELSŐ FELVONÁS
1. szín
Leonato háza előtt.
Jön Leonato, Messina kormányzója, Hero, a leánya
és Beatrice, az unokahúga - egy követtel
LEONATO
Úgy értesültem a levélből, hogy Don Pedro, Aragónia hercege, ma este Messinába érkezik!
KÖVET
Már közel járhat. Három mérföldnyire se volt innen, mikor előreküldött.
LEONATO
Hány nemest vesztettetek a csatában?
KÖVET
Alig valakit. Nevezetes személyt, senkit.
LEONATO
Kétszeres a diadal, ha a vezér ép sereggel tér meg. Úgy látom, Don Pedro igen kitüntetett egy
firenzei ifjút, bizonyos Claudiót.
KÖVET
Igen kitüntette, mert igen rászolgált. Derekabbul vitézkedett, mint zsenge kora ígérte: bárány
képében oroszlánként küzdött. Úgy túltett ő minden reményen, hogy énnekem semmi
reményem túltenni rajta szavaimmal.
�LEONATO
Él itt egy nagybátyja Messinában: az megörül ám majd ezen!
KÖVET
Már vittem neki jelentést. Olyan túlcsorduló öröm tört ki belőle, hogy csupa szerénységből is
illett néhány keserűbb cseppet vegyítenie hozzá.
LEONATO
Könnye hullott?
KÖVET
Mint a zápor!
LEONATO
Kedves előttem a túláradó kedvesség. Nincs tisztább a könnyek mosta arcnál. Mennyivel
jobb, aki örömében könnyet ejt, mint aki örvend a más könnyén!
BEATRICE
Mondd, kérlek, signor Handabanda is megjött a háborúból?... vagy nem?
KÖVET
Senkit sem ismerek ezen a néven, hölgyem. Efféle nem is akadt a seregben.
LEONATO
Ki után kérdezősködsz, húgom?
HERO
Kuzinom a padovai úrra gondol, signor Benedettóra.
KÖVET
Á! Ő megjött, és vidámabb, mint valaha.
�BEATRICE
Kiíratta itt Messinában, hogy kihívja Cupidót galamblövő versenyre. Bátyám udvari bolondja
elolvasta a kihívást, és válaszolt neki Cupido nevében, hogy vállalja a versenyt, mert ő bizony
telibe találja a tubicáját. - Mondd csak, hány embert ölt és evett meg Benedetto ebben a
háborúban?... No, hányat ölt meg? Mert én megígértem neki, hogy ahányat csak megöl, azt én
mind megeszem.
LEONATO
Esküszöm, húgom, jól fölmagasztalod ezt a signor Benedettót! De majd megkapod a magadét
te is tőle, semmi kétség!
KÖVET
Jó szolgálatot tett ő ebben a háborúban, kisasszonyom.
BEATRICE
Nyilván kezdett áporodni az élelem, s ő segített fölfalni. Rettenthetetlen hústrancsírozó:
feneketlen a bendője.
KÖVET
De férfi is a talpán, kisasszonyom.
BEATRICE
Ha csak a talpán férfi, akkor a kisasszonyokkal nem sokra megy. Hát a lovagokkal elbánik-e
ez a talpas?
KÖVET
Lovagokkal lovagias, emberekkel emberséges. Ő maga a tömény erény.
BEATRICE
Az ám, ha a tömés - erény. De legalább volna kemény... Jó, jó, mind halandók vagyunk.
LEONATO
�Félre ne értsd húgomat, vitéz. Afféle tréfás háborúsdi folyik közte meg signor Benedetto közt.
Ahányszor csak találkoznak, kezdődik a sziporkapárbaj.
BEATRICE
De jaj neki, mert mindig rajtaveszt. Múltkor is, hogy összecsaptunk, öt petárdája közül négy
csütörtököt mondott, úgyhogy szegény fejének csak egy maradt. Ha az az egy még fellobban,
kapva-kapjon rajta, mert különben ő sem lesz nagyobb lángelme a lovánál. Egyéb sütnivalója
sem maradt azon az egy szem petárdáján kívül. - Ki most a cimborája? Havonta köt új örök
barátságot.
KÖVET
Lehetséges volna?...
BEATRICE
De mennyire! Annyit ér az eskü nála, mint egy kalap: a divat szerint váltogatja.
KÖVET
Úgy látom, kisasszonyom, hogy ez a nemesúr nem szerepel a táncrendeden.
BEATRICE
Tűzre is vetném azt, ha szerepelne rajta! De mondd, ki a barátja? Nem akadt valami kalandor
fickó útitársnak, hogy vele együtt menjen a pokolba?
KÖVET
Legtöbbször a nemes Claudióval tart.
BEATRICE
Úristen! még ráragad, mint valami kórság! Mert ragadósabb ő, mint a pestis. S aki megkapja,
az belébolondul. Isten óvja a nemes Claudiót! Ha egyszer ráragad Benedetto, ezer forintjába
kerül, míg kikúráltatja magát.
KÖVET
Rajta leszek, hogy magamra ne haragítsalak, hölgyem!
�BEATRICE
Jól teszed, barátom.
LEONATO
Te ugyan nem bolondulsz belé, húgom!
BEATRICE
Nem én, míg kánikula nem lesz januárban.
KÖVET
Don Pedro közeleg!
Jön Don Pedro, Claudio, Benedetto, Baltazár és Don Juan, a fattyú
DON PEDRO
Jó signor Leonato, így fogadod a gondot? Mindenki a világon kerülni igyekszik a költséget, te
pedig elébe jössz!
LEONATO
Tefenséged képében nem a gond látogat el házunkba. Mert mikor a gond távozik, öröm marad
a nyomában. De ha majd tefenséged válik meg tőlünk, bánat köszönt be, és az öröm vonul el.
DON PEDRO
Túlontúl készségesen veszi magára terhét tekegyelmed. - Leányod, ha nem tévedek?
LEONATO
Anyja kitartóan mondogatta, hogy az.
BENEDETTO
Kételkedtél benne, uram, hogy rákérdeztél?
�LEONATO
Nem, signor Benedetto - mert tekegyelmed akkoriban még gyermek volt.
DON PEDRO
Ezt megkaptad, Benedetto. Ebből sejthetjük, mire vitted embernyi ember korodban. Meg kell
adni: apja lánya a kisasszony! Örülj neki, kisasszonyom: derék apára ütöttél!
BENEDETTO
Ha signor Leonato az apja, akkor - akárhogy üt is rá - nem cserélne vele fejet egész
Messináért sem!
BEATRICE
Csodálom, hogy még most is jár a szád, signor Benedetto, mikor senki sem figyel rád.
BENEDETTO
Ni csak, a megtestesült utálat - szoknyában! Hát kegyed még él?
BEATRICE
Elhunyhat-e az utálat, mikor olyan tápot kap, mint signor Benedetto? Hisz maga az imádat is
utálatba fordul át uraságod bűvkörében!
BENEDETTO
Úgy látszik, az imádat köpönyegforgató. De annyi bizonyos, hogy - kegyedet kivéve - minden
hölgy szeret. Kívánnám, bár volna a mellemben kő szív helyett hő szív - mert, szavamra,
engem egy se érdekel.
BEATRICE
Jó szerencse ez a nőkre, mert különben folyton nyaggatná őket egy veszett nőbolond. Hála
Istennek - és hideg véremnek -, ebben történetesen megegyezünk. Ha varjút ugat meg a
kutyám, azt is szívesebben hallgatom, mint azt, ha férfi szerelmet vall.
BENEDETTO
�Isten tartsa meg kegyedet ebben a hajlandóságában, mert így legalább egyik-másik úrfi
megmenekül az összekarmolt orca végzetétől.
BEATRICE
A karmolás se csúfíthatná már tovább orcájukat, feltéve, hogy uraságodhoz hasonlítanak.
BENEDETTO
Kiválóan taníthatnád nyelvelni a papagájt.
BEATRICE
Többet ér egy madár az én nyelvemmel, mint egy barom a tiéddel.
BENEDETTO
Bár a paripám volna olyan szilaj és oly kitartó, mint a nyelved! No, Isten hírivel - én
végeztem.
BEATRICE
Farol a paripád - mindig ez a vége. Ismerlek én régről!
DON PEDRO
Ez a summája, signor Leonato! (Megfordul) Signor Claudio - és signor Benedetto! Drága
barátom, Leonato, mindnyájunkat szívesen lát! Mondom neki, hogy legalább egy hónapig itt
állomásozunk. Erre ő azért imádkozik, bár tartana itt bennünket valami véletlen eset még
tovább! S esküdni mernék, nem színből: szívből könyörög.
LEONATO
S ha megesküszöl rá: nem terhel hamis eskü. (Don Juanhoz) Isten hozott téged is, uram; most,
hogy megbékültél bátyáddal, a herceggel - köszöntlek teljes tisztelettel!
DON JUAN
Köszönöm. Nem vagyok a szavak embere, de köszönöm.
LEONATO
�Erre parancsoljon fenséged.
DON PEDRO
Kezed, Leonato! Együtt menjünk!
Mind el, kivéve Benedettót és Claudiót
CLAUDIO
Benedetto! Figyelted signor Leonato lányát?
BENEDETTO
Nem figyeltem, de láttam.
CLAUDIO
Hát nem illedelmes kisasszony?
BENEDETTO
Az együgyű, jámbor véleményem tudakolod - mint afféle tisztességtudó férfiú - vagy azt
akarod, hogy szokásom szerint beszéljek, mint esküdt nőgyűlölő?
CLAUDIO
Nem! Azt akarom, hogy komolyan mondd meg a véleményedet.
BENEDETTO
Nos... szavamra... a magasztos bókra alacsony, a ragyogó bókra sötét, a hatalmas bókra
kicsike. Annyit azért meg kell adni, hogy ha másmilyen volna, mint amilyen, egy csöppet se
volna tetszetős, de mivel olyan, amilyen: úgy tetszik, nem tetszik.
CLAUDIO
Azt hiszed, tréfálok, Kérlek, mondd meg komolyan, hogy milyennek tartod.
BENEDETTO
�Meg akarod venni, hogy így firtatod, mire tartják?
CLAUDIO
Hát meg lehet venni ilyen drága gyöngyöt - akár az egész nagyvilágért?
BENEDETTO
Meg hát - a tokjával együtt, hogy legyen mibe dugni. De komolyan beszélsz, vagy csak úgy
locsogsz, mint amikor a bolond zagyvál, hogy Cupido kocavadász, s Vulcanus az ácsok
gyöngye... Halljam, milyen kulcsra jár az eszed tokja!
CLAUDIO
Ő a legédesebb kisasszony, aki valaha is a szemem elé került!
BENEDETTO
Nekem se kell hozzá még pápaszem, de semmi különöset se látok rajta. Ott a másik, a
kuzinja... ha az nem volna olyan veszett, annyival kívánatosabb volna nála, mint május elseje
december végénél! De remélem, nem akarod nősülésre adni a fejed... vagy igen?
CLAUDIO
Ha nőtlenséget fogadtam volna, akkor sem állnék jót magamért, mihelyt Herót kaphatnám
feleségül!
BENEDETTO
Hát ennyire vagyunk? Hát nem marad már egyetlen sipka alatt se fölszarvazatlan
férfihomlok? És sose találkozom többet hatvanéves legényemberrel? Hát csak rajta, ha
mindenáron igába akarod hajtani a nyakad: viseld el a súlyát, és sóhajtozz vasárnaponként.
Don Pedro ismét a kertbe lép
Ni, Don Pedro keres megint!
DON PEDRO
Hát titeket miféle titok tartott itt, hogy nem jöttetek Leonatóhoz?
�BENEDETTO
Bár kényszeríthetnél, fenség, hogy feleljek!
DON PEDRO
Hűségesküdre - megparancsolom!
BENEDETTO
Hallod ezt, Claudio gróf? Tudok én titkot tartani, mint a néma, elhiheted... De ha a
hűségesküm forog kockán, hallod, a hűségesküm... - Hát szerelmes a fiú! Hogy ki a szerelme,
azt kérded, fenség? Lásd milyen kurta a válasz! Leonato kurta lánya: Hero.
CLAUDIO
Ha úgy van, ki is mondom kereken.
BENEDETTO
Kereken ám, mint a mesemondók, hogy: "Hol volt, hol nem volt, volt egyszer valaha valahol"
- de Isten ments, hogy úgy legyen!
CLAUDIO
Ha a tüzem nem szalmaláng: Isten ments, hogy másképp legyen!
DON PEDRO
Ámen, ha szereted, mert igazán szeretni való kisasszony.
CLAUDIO
Fenség, csak azért mondod, hogy szóra bírj.
DON PEDRO
Szavamra: őszintén.
CLAUDIO
�Hitemre: én szintén őszintén szóltam.
BENEDETTO
Ő szintén s én szintén őszintén - mindkét hitemre és szavamra!
CLAUDIO
Hogy szeretem, érzem.
DON PEDRO
Hogy szeretnivaló, tudom.
BENEDETTO
Én meg se nem érzem, se nem tudom, hogy szeretnivaló - de ez oly mély hitem, hogy a tűz se
olvaszthatja ki belőlem: vallom a máglyán is!
DON PEDRO
Mindig nyakas eretnek voltál: szépségtagadó!
CLAUDIO
És csak megátalkodott nyakasságának köszönheti, hogy sohasem esett ki szerepéből.
BENEDETTO
Hogy egy nőben megfogantam - köszönöm neki; hogy fölnevelt - azt is alázatosan köszönöm;
de hogy nem óhajtok holmi csecsebecséket srófoltatni a homlokomra, s nem vagyok hajlandó
láthatatlan szarvacskákat viselni - ezt minden nő meg fogja bocsátani nekem. Mivel egy nőt
nem akarok megsérteni azzal, hogy kételkedem benne, megkívánom, hogy valamennyi iránt
bizalmatlan lehessek. Összegezem - s leszegezem: legényember maradok.
DON PEDRO
Nem halok meg, míg nem látlak sápadozni a szerelemtől!
BENEDETTO
�Méregtől, kórságtól, éhségtől bármikor, fenség, de szerelemtől soha! Ha rajtakapsz, hogy több
vért vesztek szerelemben, mint amennyit pótolok itallal: szúrd ki a szemem egy balladaköltő
pennájával, s akassz ki cégérnek a vak Cupido helyett a kupi kapujára!
DON PEDRO
Jó, de ha egyszer ezt a fogadalmad megszeged: az lesz ám csak intő példa!
BENEDETTO
Ha úgy esnék: akasszatok ki, mint a zsákba dugott macskát, lőjetek rám célba, s aki eltalál, azt
üssétek lovaggá és mesterlövésszé!
DON PEDRO
Idő kell hozzá. Ahogy a költő mondja: "Idő kell, hogy a bika hámba törjön."
BENEDETTO
A bika tán igen - de hogy a józan Benedetto... Hát ha az egyszer fölveszi a jármot, akkor
csavarjátok ki a bika szarvát, és srófoljátok az én homlokomra! Aztán akár pingáljátok meg a
képemet, s írjátok rá olyan nagy betűkkel, mint a hirdetőtáblára, csak épp nem azt, hogy: "Itt
jó hátasló bérelhető", hanem azt, hogy: "Itt látható Benedetto mint házasember!"
CLAUDIO
Ha így fordul: szarvasmarha leszel!
DON PEDRO
Az ám: ha Cupido el nem lőtte minden nyilát Velencében, megreszkettet még téged is!
BENEDETTO
De akkor abba a föld is belereszket!
DON PEDRO
No, no, ami késik, nem múlik! De addig is, jó signor Benedetto, keresd föl Leonatót, mondd
neki, hogy ajánlom magamat jóindulatába, s ott leszek a vacsoráján, mert tudom, milyen nagy
készülettel vár.
�BENEDETTO
Van annyi eszem, hogy vállaljam a követséget, ajánlom hát fenségedet...
CLAUDIO
..."Isten oltalmába! Kelt saját házamban - ha ugyan van házam..."
DON PEDRO
..."Bolondok ünnepén, Szent Iván napján - szerető barátod: Benedetto."
BENEDETTO
Ne, ne, csak ne csúfolódjatok! Se füle, se farka az ilyen beszédnek! Nem ártana magatokba
szállni, mielőtt ilyen szedett-vedett tréfákkal álltok elő! Megyek innen! (Távozik)
CLAUDIO
Fenség - nagy jót tehetnél most velem.
DON PEDRO
Jóindulatunk éberen figyel:
Nehéz leckét is eltűr, hogy megértse,
Mi módon szolgálhatná javadat.
CLAUDIO
Fenség - van Leonatónak fia?
DON PEDRO
Csak lánya: Hero. Ő az örökös.
Szereted őt, Claudio?
CLAUDIO
Uram,
�Nem régen még, a hadjárat előtt,
Katona módra vettem csak szemügyre:
Tetszett; de más, keményebb próba várt,
S így szerelemmé nem virult a hajlam.
De most, hogy visszatértem, itt belül,
A harci gondok megürült helyén
Halk és finom vágyak zsibonganak,
S azt súgják mind, hogy szép a zsenge Hero,
S azt, hogy - szerettem már a harc előtt is!
DON PEDRO
Mindjárt úgy ömlengsz, mint a sok szerelmes,
Fülünk gyötörve egy kötetnyi szóval!
Ha szereted a szép lányt: udvarold!
Szót értek majd vele, s apjával is:
Tiéd lesz Hero! Vagy nem azt akartad,
Mikor cifrázni kezdted a beszédet?
CLAUDIO
Mily könnyen segít szerelmes bajon,
Ki már jelekből is felismeri!
Féltem, hogy vágyam mohónak találod,
Azért nyújtottam úgy a vallomást.
DON PEDRO
Mért nyúljon a híd tovább, mint a túlpart?
Segélyre legtisztább jogcím: a szükség.
Az illik, ami használ. Vágy emészt?
Nos, akkor én bajodra szerzek írt!
Tudom, hogy itt ma éjjel maszkabál lesz.
�Én majd jelmezben téged játszalak,
S a szép Herónak, mint Claudio,
Nagy lendülettel kiöntöm szivem:
Szerelmes szavak szilaj rohamával
Rabommá teszem hallgató fülét!
Aztán beszélek majd apjával is,
S a vége az lesz, hogy - tiéd a lány.
Most melegében lássunk is neki!
Távoznak
2. szín
Terem Leonato házában.
Jön, kétfelől, Leonato és bátyja, Antonio
LEONATO
Csakhogy látlak, testvér! Hol a fiad, az én kedves öcsém? Ő szerezte ezeket a muzsikusokat?
ANTONIO
Ő hát, s milyen gonddal! De öcsém, olyan újságot tudok, hogy nem is álmodod!
LEONATO
Jó újság?
ANTONIO
Majd elválik, milyen pecsétet üt rá a holnap; de a borítékja mutatós: így kívülről igazán jól
fest. Egy emberem kihallgatta a kertben, a sűrű fasorban a herceget meg Claudio grófot. A
herceg megvallotta Claudiónak, hogy szereti húgocskámat - a lányodat -, s arra készül, hogy
ezt még ma este meg is súgja neki tánc közben... És ha a lány hajlik felé, akkor azon
melegében szót ért veled.
�LEONATO
Értelmes fickó mondta ezt?
ANTONIO
Szemfüles a fickó. Ide hívatom: faggasd ki magad.
LEONATO
Nem, nem. Tekintsük álomnak, míg be nem teljesül. De lányomnak megüzenem a dolgot,
hogy fölkészüljön a válaszra, ha úgy fordul. Menj és mondd el neki!
Antonio távozik, jön fia muzsikusokkal
Atyámfiai, tudjátok a dolgotokat! - Ó, megbocsáss, barátom; jöjj velem: ügyességedre
szükségem lehet. - Csak rajta, öcsém, sürget az idő!
Távoznak
3. szín
Leonato házában, a galérián.
Jön Don Juan és Corrado
CORRADO
Mi ütött beléd, uram? Mért vagy olyan mérhetetlenül komor?
DON JUAN
Mérhetetlen, mennyi okom van rá, azért vagyok határtalanul komor.
CORRADO
�Hallgass, uram, a józan észre.
DON JUAN
S ha arra hallgatok, mi jót hoz?
CORRADO
Ha nem is mindjárt gyógyulást, de legalább türelmet.
DON JUAN
Csodálom, hogy gyilkos mérget erkölcsi prédikációval akarsz kihajtani, hiszen magad is
Saturnus rossz csillaga alatt születtél. Én nem tudok komédiázni. Ha bajom van, komor
vagyok: senki fia tréfáján nem mosolygok. Ha éhes vagyok, eszem, nem várok a többiekre.
Ha álmos vagyok, alszom, nem törődöm a más dolgával. S akkor nevetek, ha kedvem tartja,
nem majmolom senki vidámságát.
CORRADO
Igen, de kár úgy elárulni mindezt, míg nem vagy minden őrszemtől szabad. Hisz bátyád ellen
fölkeltél minap, s nemrég fogadott kegyelmébe vissza. Gyökeret újra itt csak úgy ereszthetsz,
ha magad árasztod a napsütést. S fontos, hogy jól válaszd meg idejét tulajdon aratásodnak,
signor.
DON JUAN
Inkább legyek ragya a lombon, mint rózsa az ő kegyelmében! Jobban esik nekem, ha
mindenki utál, mintha tettetéssel kell kicsalnom bárki szeretetét. Nem mondható, hogy
hízelgő jó ember volnék, de azt senki sem tagadhatja, hogy őszinte gazember vagyok.
Szájkosárral tisztelnek meg, és kolonccal engednek szabadon!... Hát én elhatároztam, hogy
nem énekelek a kalickámban! Ha kinyitnám a szám, harapnék. Ha szabad volnék: élném
világom. De egyelőre hadd legyek, aki vagyok: ne akarj engem kifordítani!
CORRADO
S mérgednek semmi hasznát nem veszed?
DON JUAN
Csak annak veszem hasznát; egyebem sincs.
�Boracchio jön a galérián
Mi hír, Boracchio?
BORACCHIO
Amonnan jövök, a nagy vacsoráról. Leonato felségesen vendégeli bátyádat, a herceg urat.
Még valami házassági tervről is hallottam!
DON JUAN
Nem lehetne a körül valami hálót szőni? Melyik bolond akarja föláldozni a nyugalmát?
BORACCHIO
Nem más, mint a bátyád jobb keze.
DON JUAN
Kicsoda? A nagyszerű Claudio?
BORACCHIO
Ő bizony.
DON JUAN
Az aztán a legény a gáton! S ki a lány? Kin akadt meg a szeme?
BORACCHIO
Szavamra, Herón, Leonato leányán s örökösén!
DON JUAN
Jól fejlett márciusi jérce! S hogy szagoltad ezt ki?
BORACCHIO
�Rám bízták az illatfüstölést. Hát ahogy egy fülledt szobát kezdek illatosítani, egyszer csak jön
ám a herceg Claudióval karonfogva s nagy komolyan beszélgetve. Besurrantam a kárpit
mögé, s hallottam, amint megegyeznek, hogy a herceg megkéri magának Herót, s ha
megkapja, átadja Claudio grófnak.
DON JUAN
Gyerünk, gyerünk oda! Hátha ott jóllakathatom a rossz kedvemet? Ez a fölkapaszkodott ifjonc
az én bukásom árán diadalmaskodik. Ha gáncsot vethetek neki akármiben, az nekem csupa
öröm. Bízhatom a segítségetekben?
CORRADO
Mindhalálig, uram!
DON JUAN
Gyerünk arra a nagy lakomára! Annál inkább vigadnak, mert fölém kerekedtek. Bár a szakács
az én hívem volna! Nos, megyünk, megnézzük, mit tehetünk.
BORACCHIO
Veled tartunk, uram!
Távoznak
MÁSODIK FELVONÁS
1. szín
Leonato házában.
Leonato, Antonio, Hero, Beatrice, Margaréta,
Ursula és mások jönnek
LEONATO
Don Juan nem volt itt a vacsorán?
�ANTONIO
Nem láttam.
BEATRICE
Micsoda savanyú képe van annak az úrnak! Ha ránézek, még egy óra múlva is ég tőle a
gyomrom.
HERO
Roppant fanyar természet.
BEATRICE
Az volna remek férfi, aki félúton állna meg közte és Benedetto között. Az egyik olyan, mint a
faszent: meg se mukkan. A másik meg folyton csörög, mint a bábaszarka.
LEONATO
Akkor hát Benedetto fele nyelvét Don Juan szájába - és Don Juan fele fanyarságát Benedetto
képére!
BEATRICE
De legyen hozzá jó combja és jó lába is, bátyám - s a zacskójában pénz elég! Ilyen férfi
bármelyik nő fejét eltekeri - feltéve, hogy ért a tekeréshez.
LEONATO
Hitemre, húgom, sohasem kapsz férjet, ha ilyen éles marad a nyelved.
ANTONIO
Meg kell adni, igen hamis!
BEATRICE
"Igen hamis" - ez több, mint hamis. Akkor én végképp elesem Isten adományától. Mert azt
tartja a szólás: "Hamis tehénnek kis szarvat ad az Isten" - de hát akkor az igen hamisnak
semmi szarvat se ad.
�LEONATO
Egyszóval, ha ilyen hamis maradsz, akkor nálad szarvról szó sem lehet.
BEATRICE
Nem hát - míg az Isten férjet nem ad. Ezért az áldásért imádkozom hozzá térden állva reggeleste. Úristen! el nem tudnék viselni egy szakállas pofájú férjet - inkább hálnék szőrpokrócon!
LEONATO
Kaphatsz férjet szakáll nélkül is.
BEATRICE
Azzal meg mit kezdjek? Szoknyát adjak rá, s komornámnak szerződtessem? Akinek szakálla
van, az már nem fiatalember; akinek meg nincs szakálla, az még nem férfi. Aki már nem
fiatalember, az nem való hozzám; aki pedig még nem férfi, ahhoz én nem vagyok való. Azért
hát én inkább majmot hordok a karomon ujjaszopcsi pulya helyett - még a pokolban is!
LEONATO
Hát a pokolba mégy?
BEATRICE
No nem, csak a kapujáig. Ott elébem áll az ördög, mint valami fölszarvazott öreg férj, s azt
mondja: "Menj innen a mennybe, Beatrice, menj a mennybe, lányoknak itt nincs hely!"
Fogom hát a majmom, viszem föl a mennybe Szent Péterhez, az megmutatja, hol ülnek az
agglegények, s ott élünk vidáman, míg a világ világ!
ANTONIO
(Heróhoz)
Jól van, húgom, bízom benne, hogy te majd apádra hallgatsz.
BEATRICE
(Heróhoz)
�Persze, kuzinomnak szent kötelessége, hogy bókot vágjon ki, s azt mondja: "Ahogy neked
tetszik, papa!" De legalább csinos legyen az a fiú, kuzinom! Vagy ha nem, hát vágj ki még
egy bókot, s mondd azt: "Ahogy nekem tetszik, papa!"
LEONATO
Jó, jó, húgom, remélem, meglátlak még férjed karján.
BEATRICE
Azt nem, amíg az Isten jobb anyagból nem gyúrja az embert, mint földből. Hát nem szörnyű
sors a nőnek, hogy egy marék pöffeszkedő por dirigáljon felette? Vagy élete fogytáig egy
hepciáskodó sárcsomóhoz legyen kötve? Nem, bátyám, ebből nem kérek! Ádám fiai
testvéreim, s vérbűn lenne véreimmel házasságra lépni!
LEONATO
(Heróhoz)
Ne feledd, mit mondtam, leányom. Ha a herceg megkérne, tudod, mit kell válaszolnod.
BEATRICE
Mindent a zenére háríts, kuzin, ha nem jókor hangzik el a vallomás. Ha a herceg nagyon
mohó, figyelmeztesd, hogy tartsa a taktust, s táncolva térj ki a válasz elől. Ide figyelj, Hero: az
udvarlás, a házasság, a megbánás sora olyan, mint a bálban a kuferces, a palotás, a kopogós.
Az első vallomás forró, heves, mint a kuferces, csupa vad tombolás; a házasság illedelmes,
mint a palotás, csupa méltóság és hagyomány; aztán eljön a megbánás, mankón, kipegvekopogva egyre gyorsabban, gyorsabban, míg csak a sírba nem bukik.
LEONATO
Igen szúrós szemmel nézed te a világot, húgom.
BEATRICE
Jó szemem van, bátyám: meglátom én napvilágnál, hol vezet az út az oltár felé.
LEONATO
Jönnek a maszkák, bátyám! Csinálj nekik helyet!
�Leonato és társasága álarcot tesz fel. Don Juan, Claudio, Benedetto, Baltazár, Don Pedro,
Boracchio, Margaréta, Ursula és mások jönnek álarcosan
DON PEDRO
Sétálnál egyet hódolóddal, hölgyem?
HERO
Ha finoman lépsz, kedvesen nézel, és egy szót sem szólsz: szívesen sétálok - sőt odébb
sétálok.
DON PEDRO
Velem együtt?
HERO
Úgy is mondhatom, ha tetszik.
DON PEDRO
S mikor tetszik úgy?
HERO
Majd, ha kitetszik a képed; mert Isten ments, hogy olyan legyen a lant, mint a tokja!
DON PEDRO
Olyan a maszkom, mint Philemon kunyhója: Jupiter húzódik meg fedele alatt.
HERO
Akkor szalma...
DON PEDRO
Csitt, halkan, ha szerelemről beszélsz!
�Odébb sétálnak
BORACCHIO
Szeretném, ha szeretnél.
MARGARÉTA
Én nem szeretném - a te érdekedben nem, mert sok rossz rigolyám van.
BORACCHIO
Például?
MARGARÉTA
Hangosan imádkozom.
BORACCHIO
Annál jobban szeretlek. Majd a hívek mondják rá az áment.
MARGARÉTA
Bár adna Isten egy jó táncost!
BORACCHIO
Ámen!
MARGARÉTA
S menne már innen Isten hírével, mihelyt vége a táncnak! Ministránsom, felelj!
BORACCHIO
Egy szót se többet... a ministráns megkapta a magáét.
Odébb sétálnak
�URSULA
Megismerlek ám! Signor Antonio!
ANTONIO
Szavamra: nem!
URSULA
Megismerlek a reszketős fejedről!
ANTONIO
Igaz szavamra: csak utánzom.
URSULA
Nem tudnád ilyen fényesen utánozni az árnyoldalait, ha nem ő maga volnál! Ez az ő aszott
keze... Az vagy, az vagy!
ANTONIO
Szavamra: nem!
URSULA
Ugyan, ugyan, azt hiszed, nem ismertelek föl a ragyogó eszedről? Elrejtheti magát a tehetség?
Hallgass, te vagy az! Átüt a nemesség mindenen - punktum.
Odébb sétálnak
BEATRICE
Nem árulnád el, ki mondta ezt rólam?
BENEDETTO
Azt nem, már megbocsáss...
�BEATRICE
Azt sem árulod el, ki vagy?
BENEDETTO
Most nem.
BEATRICE
Fölényes vagyok?... És a Dekameronból szedegetem a jó mondásaimat?... Hát ezt signor
Benedetto mondta!
BENEDETTO
Az kicsoda?
BEATRICE
Tudom bizonyosan, hogy jól ismered.
BENEDETTO
Én ugyan nem, elhiheted.
BEATRICE
Még sose nevettetett meg?
BENEDETTO
De hát ki az?
BEATRICE
A herceg bohóca! Ócska egy bolond! Egyebet se tud kitalálni, mint képtelen rágalmakat. Csak
holmi korhelyek mulatnak rajta. Nem a szellemessége ragad el, hanem a gorombasága.
Tetszik is, bosszant is. Megnevetik és megvesszőzik. Bizonyos, hogy itt kering valahol... Nem
bánnám, ha nálam kötne ki.
�BENEDETTO
Ha megismerem azt az urat, elárulom neki, mit mondtál.
BEATRICE
Csak rajta, rajta! Majd kivág rólam egy-két hasonlatot - s ha netán rá se hederítenek, meg se
vigyorogják, mindjárt búskomorságba esik: akkor egy fogolyszárny ott marad a tálon, mert a
bolond azeste nem vacsorázik. - Kövessük a táncosokat!
BENEDETTO
...Minden jóban!
BEATRICE
Ha rosszban sántikálnak, faképnél hagyom őket a következő fordulónál.
Tánc. Utána mindenki elvonul a lakomára, kivéve Don Juant, Boracchiót és Claudiót
DON JUAN
(hangosan)
A bátyám nyilván szerelmes Heróba, s azért vonult el a kisasszony apjával, hogy szót értsen
vele. (Halkan) A hölgyek mennek Hero után... Csak egy álarcos maradt itt.
BORACCHIO
Az Claudio! Megismerem a tartásáról.
DON JUAN
Nem te vagy signor Benedetto?
CLAUDIO
Jól mondod: az vagyok.
DON JUAN
�Signor, te közel állsz bátyám szívéhez. Most beleszeretett Heróba. Kérlek, beszéld le róla.
Nem illik ez a lány az ő rangjához. Becsületes, jó szolgálatot tennél ezzel.
CLAUDIO
Honnan tudod, hogy Herót szereti?
DON JUAN
Hallottam, mikor szerelmet vallott neki.
BORACCHIO
Én is hallottam. Megesküdött, hogy nászát üli vele még ma este.
DON JUAN
No, menjünk a vacsorára!
Don Juan és Boracchio távozik
CLAUDIO
Felelgetek nekik, mint Benedetto,
S hallom a vészhírt Claudio fülével...
Magának kérte meg Herót a herceg!
Érvényes a barátság mindenütt Kivéve a szerelmek birodalmát.
Minden szerelmes szóljon maga nyelvén,
És használja a tulajdon szemét:
Ne bízzon másban! Boszorkány a szépség:
Varázsától a hűség vérbe fullad.
Lám, óránként bebizonyul, hogy így van!
Vak voltam. - Ó, Hero, isten veled!
Benedetto visszatér
�BENEDETTO
Claudio gróf?
CLAUDIO
Az vagyok.
BENEDETTO
Jössz velem?
CLAUDIO
Hová?
BENEDETTO
A legközelebbi szomorúfűzfához, grófom - különös tekintettel a te szerelmi bánatodra.
Milyen divat szerint viseled a fűzfakoszorút? Nyakban, mint uzsorás az aranyláncot? Vagy
vállon, mint hadnagy a kardszíjat? Mindenképp megillet a szomorúfűz, mert a herceg lecsapta
a kezedről Herót.
CLAUDIO
Teljék benne öröme!
BENEDETTO
Ezt úgy mondtad, mint egy derék kupec, ha eladta a marhát. - Gondoltad volna, hogy a herceg
így végzi el a baráti szolgálatot?
CLAUDIO
Kérlek, hagyj magamra.
BENEDETTO
No csak! Most meg úgy teszel, mint az egyszeri vak ember. Egy suttyó lopta el a kolbászt, de
te az oszlopot vered érte.
�CLAUDIO
Ha nem mész, majd itt hagylak én. (Távozik)
BENEDETTO
Jaj, szegény sebzett madár! Most bújik a nádasba. - De hogy ez a Beatrice kisasszony rám
ismert meg nem is... Még hogy én volnék a herceg bohóca! Talán azért hívnak így, mert
mindig tréfán jár az eszem. No lám, máris magamban keresem a hibát! Nincs is nekem olyan
rossz reputációm, csak ez a Beatrice az egész világ szájába adja a tulajdon ádáz véleményét, s
veszett hírem költi! No, majd megfizetek érte, ahogy tudok.
Don Pedro, Hero és Leonato visszatér
DON PEDRO
Á, signor! Hol a gróf, nem láttad?
BENEDETTO
Láttam bizony, fenség! Az elébb én voltam a hírmondója. Olyan szomorú volt, mint egy
magányos vityilló a rengeteg közepén. Mondtam neki - s azt hiszem, igazat szóltam -, hogy
fenséged megszerezte attól a kisasszonytól a boldogító igent. Fölajánlottam, hogy elkísérem a
szomorúfűzfáig - akár azért, hogy koszorút fonjon, mint cserbenhagyott szerető, akár azért,
hogy virgácsot kössön, mert rászolgált a vesszőzésre.
DON PEDRO
Vesszőzésre? Hát mit vétett?
BENEDETTO
Csak annyit, mint az iskolás gyerek, aki úgy megörül, mikor madárfészket lel, hogy mindjárt
elfecsegi a pajtásának - mire az maga lopja ki a fiókát.
DON PEDRO
A bizalom nem vétek. A tolvaj a vétkes.
BENEDETTO
�Mégse veszett kárba az a kirándulás a szomorúfűzhöz. A koszorút viselhette volna maga
Claudio; a virgácsot meg átutalhatta volna fenségednek, mert úgy látom, uram, te az ő fészkét
kegyeskedtél kifosztani.
DON PEDRO
Én csak dalolni tanítom a madárfiókát, aztán átadom a tulajdonosának.
BENEDETTO
Ha a dallam majd simul a szövegedhez, akkor becsülettel szóltál.
DON PEDRO
Beatrice kisasszonynak panasza van rád. A táncosától azt hallotta, hogy csúnyán rágalmazod.
BENEDETTO
Ó! Hisz ő bántott meg engem - de úgy ám, hogy azt egy tuskó se bírta volna türelemmel! Egy
leveletlen száraz tölgyfa tönkje is fölérzett volna arra! Még ez a kuka maszk a képemen - ez is
megéledt, s perbe szállt vele! Azt merte mondani rólam - mert nem ismert föl a maszk alatt -,
hogy én a herceg bohóca vagyok, de olyan unalmas, mint a kásás hóolvadás... Egyfolytában
csak énrám nyilazott: úgy álltam ott, mint az eleven céltábla, míg egy egész hadsereg lő rája...
Minden szava gyilok volt és döfött. Ha olyan pusztító volna a lehelete, mint a beszéde: senki,
semmi nem maradna életben előtte - megfertőzne mindent, föl egész a Sarkcsillagig! El nem
venném feleségül, ha akár a Paradicsomkertet jussolna is, mint Ádám a bűnbeesés előtt.
Hiszen ez a lány rabszolgájává tenné magát Herkulest, hogy nyársat forgasson néki, s a
tulajdon bunkóját is tüzelőnek aprítsa föl! Ne is beszéljünk róla! Olyan, mint egy
angyalábrázatú pokolbéli fúria. Adná Isten, hogy valami garabonciás diák visszavarázsolja
oda, mert - szavamra - amíg köztünk van, addig a pokol olyan nyugalmas hely, mint holmi
szentély, s az emberek szántszándékkal vétkeznek, csak hogy elkerüljenek innen az ő
fölkavaró, félelmetes, veszedelmes közeléből!
Claudio és Beatrice visszatér
DON PEDRO
Nézd csak, ott jön!
BENEDETTO
�Nem küldhetne fenséged futárszolgálatban a világ túlsó végére? Indulok én bármilyen kis
megbízatással akár a Sarkvidékre. Szerzek egy szál fogpiszkálót Ázsia legtávolibb zugából.
Mértéket veszek a szerecsen császár lábáról. Hozok egy szálat a nagy tatár kán szakállából.
Vagy elmegyek követségbe a pigmeusokhoz inkább, minthogy csak három szót kelljen
váltanom azzal a hárpiával. Nem parancsolsz semmit, uram?
DON PEDRO
Semmit, csak hogy élvezhessük kedves társaságodat.
BENEDETTO
Teremtőm! itt az a fogás, amitől én megszököm a lakomáról: "Nyelv, kisasszony módra!"
(Távozik)
DON PEDRO
No, a kisasszony elvesztette signor Benedetto szívét!
BEATRICE
Csak kölcsönben van nálam a szíve, adtam is rá kamatot: nem volt nagy a kockázat. De
esküszöm, Benedetto hamisan kockázott, s visszanyerte. Jól mondod hát, fenség, hogy
elvesztettem - úgy kell neki!
DON PEDRO
Jól leterítetted, kisasszony, jól leterítetted!
BEATRICE
Jobb így, mintha ő terített volna le, mert akkor egyhamar bolondok anyja lennék. - Itt hozom
Claudio grófot, akiért fenséged küldött.
DON PEDRO
No csak, grófom, miért vagy olyan bánatos?
CLAUDIO
Nem vagyok én bánatos, uram.
�DON PEDRO
Hanem? Beteg?
CLAUDIO
Az sem, uram.
BEATRICE
A gróf se nem bánatos, se nem beteg, se nem víg, se nem egészséges, csak olyan sárga a
féltékenységtől, mint a savanyú narancs.
DON PEDRO
Találó rajzolat, hitemre! De esküszöm, ha a gróf él a gyanúperrel: téved. - Nos, Claudio, a te
nevedben tettem vallomást: a szép Hero tiéd. Apjával is beszéltem, s elnyertem beleegyezését.
Tűzd ki az esküvő napját - s adjon Isten boldogságot!
LEONATO
Grófom, legyen tiéd a lányom s vagyonom. Őfensége intézte ezt a nászt, s a mennyei fenség
mondja rá az áment.
BEATRICE
Beszélj, grófom, rajtad a sor!
CLAUDIO
Az öröm leghívebb szószólója: a csend. Alig volnék boldog, ha volna rá szavam. Kisasszonyom... amint te az enyém vagy, úgy én is a tiéd. Éretted fölajánlom magamat - s ez
a csere: az üdvösségem.
BEATRICE
Szólalj meg, kuzin, vagy ha nem tudsz: tapaszd be a száját egy csókkal, hogy ő se szólhasson!
DON PEDRO
No lám, kisasszony, mily vidám szíved van!
�BEATRICE
Az ám, uram, mert szegény bolond kereket old a gond elől. - Kuzinom most a grófnak a
fülébe súgja, hogy szívébe zárta!
CLAUDIO
Eltaláltad, rokon!
BEATRICE
Uram Isten, ez beházasodik hozzánk! Lám, mindenki elkél, csak én árulom a petrezselymet.
Kiülhetnék már a sarokra elkiáltani, hogy: "Hejhó! Férjet nekem!"
DON PEDRO
Hallod-e, Beatrice kisasszony, mindjárt előteremtek egy férjet neked is!
BEATRICE
Inkább atyád teremtett volna elő egyet nekem is! Nincs fenségednek ikertestvére? Azt hiszem,
kiváló férjeket nemzett fenséged atyjaura - csak akadjon leány, aki fölér hozzájuk.
DON PEDRO
Elfogadnál engem, kisasszonyom?
BEATRICE
Nem, fenség; csak úgy, ha volna még egy férjem hétköznapra. Fenséged drága volna
mindennapi használatra. - Már megbocsáss, fenség, én arra születtem, hogy tréfálkozzam,
nem arra, hogy bölcselkedjem.
DON PEDRO
Engem csak az bánt, mikor hallgatsz: tehozzád a vidámság illik. Bizonyos, hogy víg órában
születtél.
BEATRICE
�Bizonyos, hogy nem, mert anyám felsikoltott. De erre egy csillag táncra perdült, s az alatt
születtem én. - Sok boldogságot mindkettőtöknek!
LEONATO
Húgom, nem néznél utána annak, amit említettem?
BEATRICE
Engedelmet, bátyám! - Bocsánat, fenség! (Távozik)
DON PEDRO
Jókedvű lány, esküszöm!
LEONATO
Nem sok melankólia szorult belé, uram. Nem komoly ő, csak álmában - de akkor se mindig!
Azt hallom a lányomtól: sokszor álmodik boldogtalanságról, de azon olyan jót nevet, hogy
fölébred rá.
DON PEDRO
Hallani se bírja azt a szót, hogy "férj".
LEONATO
A világért se! Tréfával fojtja belé a vallomást minden udvarlójába.
DON PEDRO
Kiváló feleség lenne Benedetto számára.
LEONATO
Uram Isten! Egy hét alatt az őrületbe kerepelnék egymást.
DON PEDRO
Claudio gróf, mikorra tervezed az esküvőt?
�CLAUDIO
Holnapra, uram. Mankón vánszorog az idő, míg a szerelem meg nem kapta a magáét.
LEONATO
Hétfőig semmiképp, kedves fiam. Addig már csak egy hét: így is rövid lesz az idő, hogy
kedvem szerint rendezzek el mindent.
DON PEDRO
Ej, most csóválod a fejed, hogy ennyit kell várnod; de ígérem, Claudio, nem unod el magad.
Én közben nekigyürkőzöm egy herkulesi munkának: signor Benedettót és Beatrice
kisasszonyt eszeveszetten egymásba bolondítom. Nagyon szeretném összeboronálni őket, s
nem kétlem, hogy sikerül is, ha ti hárman úgy segédkeztek, ahogy rendelem.
LEONATO
Tefenséged szolgálatára állok, ha tíz álmatlan éjszakám megy is rá.
CLAUDIO
Én is, uram.
DON PEDRO
S te is, kedves Hero?
HERO
Minden tisztességes szolgálatra kész vagyok, hogy kuzinomat jó férjhez segítsem.
DON PEDRO
Ahogy én ismerem: Benedetto egy cseppet sem megvetendő férjjelölt. Meg kell adni: nemesi
vér, próbált vitéz, s feddhetetlen jellem. (Heróhoz) Majd kioktatlak, milyen húrokat pendíts
meg kuzinod szívében, hogy beleszeressen Benedettóba. (Leonatóhoz és Claudióhoz) Én meg
majd - kettőtök segítségével - úgy kifogok Benedettón, hogy hiába a gyors esze, hiába a
válogatós gusztusa, csak beleszeret Beatricébe. Ha ezt véghez visszük: Cupido is elbújhat
mellettünk a diadalmas vesszejével: mi leszünk itt szerelemistenek! Jertek velem, kifejtem
tervemet!
�Távoznak
2. szín
Ugyanott. Jön Don Juan ér Boracchio
DON JUAN
Úgy van, Claudio gróf készül elvenni Leonato lányát.
BORACCHIO
Az ám, uram, de én ezt elgáncsolhatom.
DON JUAN
Minden gáncs, minden csapda, minden buktató: valóságos gyógyszer nekem!
Belebetegedtem, úgy utálom! Ami neki kedvét szegi, abban én mind kedvem lelem. Hogy
gáncsolhatnád el ezt a házasságot?
BORACCHIO
Nem egyenes úton, uram - de olyan suttyomban, hogy senki rajta nem kaphat.
DON JUAN
Mondd gyorsan, hogy?
BORACCHIO
Azt hiszem, mondtam már neked, uram, hogy egy év óta igen nagy becsületem van
Margarétánál, a Hero komornájánál.
DON JUAN
Mondtad.
BORACCHIO
�Ha akarom, rá tudom venni, hogy akár éjszaka is a legszokatlanabb órában kinézzen úrnője
ablakán.
DON JUAN
Mi jó néz ki abból, ha kinéz?
BORACCHIO
Az, hogy ők néznek fenekére a méregpohárnak, amit te készítesz. Menj bátyáduradhoz, a
herceghez, s ne átalld azt mondani neki, hogy szégyent hoz a nevére, ha a jó hírű Claudiót, a
te nagyra becsült barátodat, összeházasítja egy olyan elvetemült szukával, mint Hero.
DON JUAN
De lesz-e bizonyítékom erre?
BORACCHIO
Lesz annyi, hogy a herceget elvakítsd, Claudiót megkínozd, Herót tönkretedd, s Leonatót
sírba vidd. Kell ennél több?
DON JUAN
Mindenre kész vagyok, ha megkeseríthetem őket.
BORACCHIO
Akkor menj, uram, s ejtsd módját, hogy Don Pedrót meg Claudio grófot félrevond. Mondd azt
nekik: megtudtad, hogy Hero a szeretőm. Tégy úgy, mintha igen buzgó híve volnál mindkét
úrnak, s erősen féltenéd a herceg becsületét - mert ilyen házasságot szerez; s barátja jó hírét is
- mert ilyen álszüzet akarnak a nyakába varrni. Bizonyíték nélkül persze nem hiszik el, hogy
jó nyomon vagy. De te olyan bizonyítékkal szolgálsz majd, hogy ahhoz nem fér kétség. Ott
fognak engem látni Hero ablakában. Hallani fogják, amint Margarétát Herónak szólítom, ő
meg engem kedvesének becéz. Majd úgy intézem a dolgot, hogy Hero ne legyen a közelben.
Olyan tökéletes lesz a látszat, hogy a gyanút bizonyossággá érleli a féltékeny képzelet; és
azzal - fuccs a lagzinak!
DON JUAN
Akármi förtelem sül ki ebből - belevágok! Csak ügyesen cselezz: ezer dukát üti a markodat!
�BORACCHIO
Csak rágalmazd meg rendületlen a lányt, akkor az én cselemben nem lesz hiba.
DON JUAN
Most megyek, s megtudom, melyik napra tűzték ki a nászt.
Távoznak
3. szín
Kert Leonato háza mellett. Jön Benedetto
BENEDETTO
Hé, fiú!
Egy fiú jön
FIÚ
Parancs!
BENEDETTO
A szobám ablakában találsz egy könyvet: hozd ki nekem a kertbe!
FIÚ
Máris itt vagyok, uram.
BENEDETTO
Azt látom, de bár inkább már oda volnál, s fordulnál vissza.
�A fiú távozik
Nem győzöm csodálni, hogy egy férfi, aki látta, milyen bolond más, mikor kitör rajta a
szerelem - egy férfi, aki maga jót nevetett más bolondériáján -, egyszer csak úgy elveszti a
fejét, hogy egész világ csúfja lesz! Ilyen férfi Claudio. Ismertem én, mikor még hallani sem
akart mást, mint dobszót és kürtöt; most meg lanton és fuvolán mereng. Ismertem, mikor még
tíz mérföldet talpalt volna, csak hogy megnézhessen egy híres-jó páncélt; most meg tíz
éjszaka képes álmatlan heverni, valami újdivatú mellény szabásán töprengve. Megszoktuk,
hogy mindig magvasan és egyszerűen szólt - ahogy katonához és talpig férfihoz illik -, most
meg cifrázza a mondókáját: émelyítő lakoma a beszéde, és minden szava különös nyalánkság.
Kiforgathat, elvakíthat még engem is így valami? Nem tudom... Nem hiszem! Nem mernék
megesküdni rá, hogy a szerelem sohasem bűvöl osztrigává, de arra szavamat adom, hogy
amíg osztrigává nem bűvöl: én nem leszek ilyen hígvelejű! Az egyik nő szép - de én tartom
magam; a másik okos - de én tartom magam; a harmadik erényes - de én tartom magam.
Amíg minden varázs egy nőben nem fonódik össze, addig engem egy nő se fon be! Gazdag
legyen - ez természetes; okos legyen - különben semmi okom szóba állni vele; erkölcsös
legyen - különben nem csábítom el; gyönyörű legyen - különben rá se nézek; szelíd legyen vagy a közelembe se merészkedjen; előkelő legyen - vagy elő se jöjjön! S persze legyen jó
társalgó, jó énekes - és a haja színe olyan, amilyennek Isten teremtette! - Aha! a herceg és
"Monsieur Szerelem!" - Be a bokorba! (Elbújik)
Jön Don Pedro, Leonato, Claudio Baltazárral és a muzsikusokkal
DON PEDRO
Nos, meghallgassuk ezt az éneket?
CLAUDIO
Meg, jó uram. Hogy elcsitult az este!
Hallgat, hogy szebben csendüljön a dal.
DON PEDRO
Látod, hogy Benedetto hova bújt?
CLAUDIO
Tisztán, uram. Ha elhallgat az ének,
Előugratjuk lyukából a rókát.
�DON PEDRO
Nos, Baltazár, halljuk megint a dalt!
BALTAZÁR
Jó fenség, rossz hangom ne kényszerítsd,
Hogy szégyent valljon másodszorra is.
DON PEDRO
Jellemző a kiválóságra az,
Hogy tündöklő tökélyét leplezi;
Kérlek, dalolj, és ne kéresd magad!
BALTAZÁR
Meglesz az ének, mert fenség a kérő.
De hisz sok kérő kér meg így leányt is:
Nem sokra tartja, mégis vall neki,
Ha kedve tartja.
DON PEDRO
Rajta, rajta, kezdd el!
Zenével érvelj most! Elő a lantot:
A húrba kapj!
BALTAZÁR
Az alkalmon kapok,
Hogy húrba kapjak, bár dalom - csekélység.
DON PEDRO
Fecseg-locsog, mint akit elkapattak.
�Kapós zenész, de szószátyár - szavamra!
Baltazár játszani kezd
BENEDETTO
Isteni dallam! Micsoda révületben ring a lelke! Hát nem csodálatos, hogy pár szál birkabél így
kiragadja a lelket az emberi testből? - No én inkább tülköst fogadnék: az szokta elfújni a nóta
végét!
BALTAZÁR
(énekel)
Kisasszonyok, ne sírjatok!
A férfi mind kalandor,
Fél lába itt, fél lába ott,
Csak gondtalan csatangol.
Ne sírj, leány,
A férfiért,
Légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért Hej, táncra, körbe-körbe!
Ne nyújtsd a jajt, ne nyögd a bajt,
Ha kínja olykor elfog!
Míg nyár virít, míg lomb kihajt,
A férfi úgyse lesz jobb.
Ne sírj, leány,
A férfiért,
Légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért Hej, táncra, körbe-körbe!
�DON PEDRO
Jó dal, hitemre!
BALTAZÁR
És rossz énekes, uram.
DON PEDRO
Ugyan, ugyan! Épp elég jól énekelsz, ha mondom.
BENEDETTO
(félre)
Ha kutya vonítana így, fölhúznák érte. Adja isten, hogy ez az átkozott hang valami vészt ne
hozzon ránk! Még az éjszakai hollókárogást is szívesebben hallgatom - akármilyen csapást
jövendöl.
DON PEDRO
Most jut eszembe - hallod, Baltazár, kérlek, szerezz nekünk valami kitűnő zenét! Holnap éjjel
Hero kisasszony ablaka alatt szeretnénk eljátszani.
BALTAZÁR
Ami tőlem telik, uram...
DON PEDRO
Helyes, isten veled!
Baltazár távozik
Jöjj csak, Leonato! Mit is mondtál ma reggel?... Hát a húgocskád, Beatrice; csakugyan
szerelmes signor Benedettóba?
CLAUDIO
�Igen, igen! (Félre, Don Pedrónak) Cserkészd be! Ott lapul a madár! (Hangosan) Sose hittem
volna, hogy ez a lány férfiembert megszerethet.
LEONATO
Nem ám, én sem! De a legcsodálatosabb az hogy épp signor Benedettóba habarodott bele,
akitől látszólag mindig borzadt.
BENEDETTO
(félre)
Lehetséges?... Hát innen fúj a szél?...
LEONATO
Szavamra, fenség, nem is tudom, mit gondoljak... Olyan eszeveszetten szereti az a lány, hogy
az már hihetetlen.
DON PEDRO
Talán csak megjátssza?
CLAUDIO
Akkor jól játssza, esküszöm.
LEONATO
Uram Isten! Megjátssza? Hát akkor soha még megjátszott szenvedély nem hasonlított ennyire
a valódihoz.
DON PEDRO
De hát mi jele nála a szenvedélynek?
CLAUDIO
(félre)
Jó csalit a horogra! Mindjárt beleharap a hal!
�LEONATO
Hogy mi jele, uram? Hát az, ahogy ül... (Claudióhoz) Hallottad lányomtól, hogyan!
CLAUDIO
Hallottam, hogyne!
DON PEDRO
Hogyan, hogyan, kérlek? Megdöbbentesz! Azt hittem, az ő szellemét soha ki nem kezdi
semmi szenvedély.
LEONATO
Megesküdtem volna rá én is, uram. Kivált, hogy Benedetto iránt...
BENEDETTO
(félre)
Ha nem ez a fehér szakállú öreg mondaná, azt hinném, valami ugratás. De lehetetlen, hogy
léhaság lappangjon ily tiszteletre méltó ábrázat mögött.
CLAUDIO
(félre)
Már pedzi a csalit! Csak így tovább!
DON PEDRO
S elárulta valamiképp Benedettónak, hogy mit érez?
LEONATO
Nem! S esküszik, hogy nem is fogja soha! Épp ez emészti.
CLAUDIO
Úgy van! Leányodtól is azt hallom, hogy Beatrice fölsóhajtott: "Én írjam meg neki, hogy
szeretem - én, aki annyiszor gúnyoltam?"
�LEONATO
Ezt hajtogatja mostanában, ahányszor csak nekiül az írásnak... mert egy éjszaka hússzor is
fölkel, s ott kuporog egy szál ingben, míg csak tele nem körmöl egy lepedőnyi papirost. A
lányom mindent elmond.
CLAUDIO
Most, hogy a lepedőnyi papirost említed, eszembe jut egy jó mondás - leányod említette ezt
is...
LEONATO
Az ám, múltkor, hogy teleírja Beatrice azt a nagy lepedőt, s még egyszer átolvassa, azt
susogja: "Benedetto és Beatrice - egy lepedőn!"
CLAUDIO
Ez az!
LEONATO
Csakhogy aztán összetépte a levelet ezernyi kis cafatra, s átkozta magát, hogy miért is írt ilyen
szemérmetlenül - épp annak, aki majd nyilván kicsúfolja! - "Magamról ítélek - mondja
Beatrice -, én is kicsúfolnám, ha írna nekem, ki én, pedig hogy szeretem!"
CLAUDIO
Aztán térdre hull, sír, zokog, mellét veri, haját tépi, könyörög, jajveszékel: "Ó, édes
Benedetto! Úristen, adj türelmet!"
LEONATO
Igen, így őrjöng - a lányom is mondja. Már úgy eszét vesztette, hogy Hero néha attól fél, kárt
tesz magában... Szent igaz, hogy így van!
DON PEDRO
Jó volna, ha Benedetto megtudná ezt valakitől - ha már Beatrice nem mer szólni.
CLAUDIO
�Mi értelme volna? Csak kigúnyolná, és még jobban megkínozná szegény kislányt.
DON PEDRO
No, ha azt merné, kötelet érdemelne! - Micsoda édes, drága lány! És olyan tiszta, mint a
patyolat!
CLAUDIO
S milyen eszes!
DON PEDRO
Csak abban nem, hogy épp Benedettót szereti.
LEONATO
Bizony, uram, ha a vér az ésszel harcra kel ilyen zsenge kis testben: tízet egy ellen, hogy a vér
győz! Nagyon sajnálom a kislányt - minden okom megvan rá, hisz bátyja is, gyámja is
vagyok!
DON PEDRO
Bár énértem rajongna így! Én ugyan nem törődném semmi mással - rögtön feleségül venném!
Kérlek, beszéljetek Benedettóval! Lássuk, mit szól a dologhoz?!
LEONATO
Jól tenném, azt hiszed?
CLAUDIO
Hero szerint: ez a biztos halál Beatricének. Mert az szegény azt mondja: belehal, ha Benedetto
nem szereti, de inkább meghal, semhogy elárulja neki szerelmét. De még ha megkérné is a
kezét: ő inkább választaná a halált, mint hogy csak egy mákszemnyit is engedjen a
büszkeségéből.
DON PEDRO
Igaza van! Ha szerelmet vallana neki: Benedetto alighanem kinevetné - hisz tudjátok, milyen
pökhendi.
�CLAUDIO
De legény a talpán!
DON PEDRO
No, igen, szemre elég mutatós.
CLAUDIO
És - Isten a tanúm - roppant eszes!
DON PEDRO
No igen, föl-fölszikrázik benne valami... szellemféle.
CLAUDIO
S állítom, hogy bátor is.
DON PEDRO
Hektornál Hektorabb, szavamra! S ha valami patvarkodás fenyeget, jól mondod, maga a
szelíd józan ész! Vagy elkerüli kellő tapintattal, vagy istenfélő keresztyén módjára tűri.
LEONATO
Ha istenfélő, akkor persze béketűrő. És ha mégse tűri a békét: hogyne félne és remegne?
DON PEDRO
Úgy is tesz, mert istenfélő ám, ha nem gondolná is az ember egyik-másik vaskos tréfája
után... Bizony, sajnálom a húgocskádat! No, megkeressük Benedettót, eláruljuk neki, hogy
beleszeretett a kislány?
CLAUDIO
Csak azt ne, uram! Inkább jó tanácsokkal segítsünk Beatricének, hogy kitépje szívéből ezt az
érzést.
�LEONATO
Hiába. Előbb tépi ki az a lány a tulajdon szívét.
DON PEDRO
No, majd hallunk még erről többet is a lányodtól. Hadd csillapodjék közben a dolog. Szeretem
Benedettót: örülnék, ha magába szállna, s belátná, hogy mennyire méltatlan ilyen remek
lányra.
LEONATO
Indulhatunk, uram, ha parancsolod: vár a vacsora.
CLAUDIO
(félre)
Ha ettől bele nem habarodik, akkor semmitől!
DON PEDRO
(halkan)
Ugyanilyen hálót kell vetni Beatricének is! A lányod meg a komornája elintézhetne. Az lesz a
jó mulatság, ha mind a kettő szentül hiszi, hogy a másik bolondul érte - s közben sehol
semmi! Ezt a komédiát szeretném látni! Micsoda cirkusz lesz! - Küldjük ide Beatricét, hogy
hívja asztalhoz barátunkat!
Don Pedro, Claudio, Leonato távozik
BENEDETTO
(előjön a lugasból)
Ez nem lehet beugratás. Komolyan folyt az egész tanácskozás, Heróra hivatkoznak - ez is
bizonyíték. Látszik, hogy megesett a szívük Beatricén. Szegénykét alighanem elragadta a
szenvedély, Szerelmes belém! Ezt viszonozni kell! Csak füleltem, amint kárpálnak... Azt
mondják, én majd pöffeszkedem, ha megtudom, hogy az a lány belém szeretett! Azt mondják,
hogy Beatrice inkább meghal, mint hogy kimutassa, mit érez... Sohasem gondoltam a
házasságra. De ne lássanak pöffeszkedőnek! Örüljön az ember, ha fülébe jut, hogy mi a
hibája, s jóváteheti. Azt mondják, szép a lány. Ez igaz, ezt én is tanúsíthatom. És jó erkölcsű.
Úgy van, ezt sem cáfolom. Eszes is - csak abban nem, hogy épp engem szeret. Igaz, hogy ez
nem vall bölcsességre, de bolondságra se, mert fergetegesen bele fogok szeretni! Nyilván
�fejemhez vágnak majd egy-két sületlen tréfát, ócska szellemességet, merthogy eddig
lefitymáltam a házasságot... De hát az ízlés tán nem változik? Az ember fiatalon odavan egy
ételért - aztán idősebb korában rá se tud nézni. Hát holmi sziporkák, szentenciák,
papirosböcsességek letérítsenek egy férfit a tulajdon pályájáról? Nem! Be kell népesíteni a
földet! Amikor azt mondtam, hogy agglegényként halok meg, még nem tudtam, hogy
megérem a házasságom napját.
Beatrice közeleg
Beatrice! A napvilágra mondom: szép kisasszony! Szerelem jeleit szimatolom rajta!
BEATRICE
Kedvem ellenére ide küldtek, hogy vacsorázni hívjalak, signor.
BENEDETTO
Szép Beatrice, köszönöm fáradozásodat.
BEATRICE
Nem fáradtam többet ezért a köszönetért, mint te azzal, hogy kimondtad. Ha fáradságomba
kerül, ide se jövök.
BENEDETTO
Tehát örömöd telt a küldetésben.
BEATRICE
Egy késhegynyi - amennyivel megfújthatsz egy csókát. Látom, signor, nincs étvágyad - áldjon
ég! (Távozik)
BENEDETTO
Aha! "Kedvem ellenére ide küldtek, hogy vacsorázni hívjalak" - ebben kettős értelem rejlik!
"Nem fáradtam többet ezért a köszönetért mint te azzal, hogy kimondtad" - ez annyi, mintha
azt mondaná: teérted minden fáradozás olyan könnyű, mint egy köszönet. Gazember vagyok,
ha meg nem sajnálom! Pogány vagyok, ha meg nem szeretem! Megyek, megszerzem az
arcképét! (Elsiet)
�HARMADIK FELVONÁS
1. szín
A kertben. Jön Hero, Margaréta és Ursula
HERO
Jó Margaréta, fuss csak a szobába:
Ott benn leled Beatricét, amint
Beszél a herceggel s Claudióval...
Súgd a fülébe, hogy mi Ursulával
A kertben egyre-másra emlegetjük...
Mondd, hogy kihallgattál, s vedd rá, hogy ő is
Lapuljon meg a lugas bokra közt,
Ott, hol a napon érett sűrü lonc
Kizárja a napot, mint nagyranőtt
Kegyenc, ki képes tápláló urát
Kitúrni... Ott lessen Beatricénk
És hallgatózzon! Ez a megbizásod:
Végezd el fürgén, s hagyj magunkra, kérlek!
MARGARÉTA
Azonnal ideküldöm, ezt igérem! (Elsiet)
HERO
Nos, Ursula, ha Beatrice jön,
Mi föl-le járunk a lugas során,
S egyetlenegy témánk lesz: Benedetto!
�Ha csak kiejtem a nevét, dicsérd úgy,
Ahogy még ember meg nem érdemelte.
Én újságolom majd, hogy Benedetto
Beatricéért lángban ég. Olyan
Fortélyos a kis Cupido nyila,
Hogy fülön át - sziven talál!
Beatrice hátul jön
Gyerünk!
Nézd, Beatrice surran, mint a bíbic:
A földre kushad, úgy fülel szavunkra!
URSULA
Így jó halászni: nézni, hogy halunk
Arany uszonnyal szánt ezüst habot,
S ravasz csalira boldogan harap!
Beatricére most vessük ki horgunk,
Amíg a sűrü rejtekén lopakszik!
Percig se aggódj: szerepem tudom.
HERO
Közel huzódjunk hozzá, hogy fülével
Finom csalinkból semmit el ne vesszen!
Közelebb húzódnak a bozóthoz
Nem, Ursulám, nagyon kevély leány ő,
Jól ismerem: vad és szilaj szivű,
Akár a szirti sólyom.
�URSULA
S Benedetto
Beatricébe csakugyan szerelmes?
HERO
A herceg mondja, s vőlegényem is.
URSULA
S kérték, hogy erről szólj Beatricének?
HERO
Kértek, hogy közbejárjak. Azt feleltem:
Ha Benedettónak barátai,
Beszéljék rá, hogy küzdjön vágya ellen,
S Beatricének semmiképp se szóljon.
URSULA
S mért mondtad ezt? Hát az a jó nemes
Tán nem méltó a boldogságos ágyra,
Amin Beatricénk nyugtatja testét?
HERO
Ó, Ámor isten! Hogyne volna méltó!
Jobban megérdemelné bárkinél.
De nem termett még keményebb dió
A mi vadóc Beatricénk szivénél.
Gúny és kevélység szikrázik szemében:
Mindent lenéz, amerre néz. Feszít
Saját eszével, s bárki mást lefitymál.
�Szeretni nem tud, sőt még arra sem
Képes, hogy érzést jó szívvel fogadjon:
Csak önmagát imádja.
URSULA
Úgy van, úgy!
Az úrfi vágyát jobb, ha meg se tudja:
Csak gúnyolódna rajta, annyi szent.
HERO
Jól mondod ezt, mert nincs oly férfiember
- Bármíly nemes, tudós, ifjú, kiváló -,
Akit ki nem csufol... Ha szőke fürtű,
Azt mondja: inkább húgává fogadná;
Ha barna: azt, hogy Természet-anyánk
Pojácát pingált, s ejtett egy pacát.
A szálas néki égimeszelő;
Az apró meg csak kimustrált dugó;
A jó társalgó: pörge szélkelep;
A hallgatag meg: nehézkes fatuskó.
Így minden jót a visszájára fordít;
Nem tisztel semmi virtust, érdemet.
URSULA
Ilyen csipősség nem ajánlatos.
HERO
Nem, nem ajánlatos egy lány, ha oly
Makacs, makrancos, mint Beatrice.
De ki mer szólni néki? Hisz ha szólnék,
�Gúnnyal nyilazna, tréfával ledöfne,
S kacagna, míg belé nem pusztulok.
Eméssze hát meg lángja Benedettót,
És sóhajokban füstölögjön el:
Jobb halni bútól, mint gúnytól sebezve...
Nincs rosszabb, mint ha csiklandással ölnek!
URSULA
Beatricének kéne szólni mégis.
HERO
Nem, inkább Benedettóhoz megyek,
S tanácsolom, hogy lángját fojtsa el.
Sőt holmi kis rágalmat kitalálok,
Hogy kuzinomtól kedvét elvegyem.
Nem is hinnéd, egy rossz szó míly hatásos!
URSULA
Jaj, ezzel mégse bántsd meg kuzinod!
Amilyen ritka jó eszű leány,
Nem fog talán meggondolatlanul
Kikosarazni egy ilyen kiváló
Nemes vitézt, mint signor Benedetto!
HERO
Az első férfi ő Itáliában Kivéve persze drága Claudiómat!
URSULA
Már meg ne haragudj, kisasszonyom,
�Kimondom, hogy egész Itáliában
Tartásra, észre, jó vitézi hírre
Signor Benedettónak párja nincs.
HERO
Valóban, jó nevének híre van.
URSULA
S ő rászolgált, mielőtt híre kelt! Kisasszonyom, mikor is esküszöl?
HERO
Hát holnap reggel! Jöjj csak, jöjj velem:
Majd megnézed ruháim, s adsz tanácsot,
Melyik való leginkább esküvőre!
URSULA
(halkan)
Már lépre ment! Megvan, kisasszonyom!
HERO
Ha megvan: Ámoré a diadal.
Kit nyíllal ejt el, kit csapdába csal.
Hero és Ursula távozik, Beatrice előlép
BEATRICE
Lehetséges ez? - Jaj, fülem hogy ég! Vadság, kevélység szárad lelkemen?...
Pokolra gőg és szűzi büszkeség,
�Zászlótok alatt nem vár győzelem!
Jöjj, Benedetto, szerelmem tied!
Szilaj szivem kezessé szoktatom.
Ha te szeretsz, én kedvesed leszek:
Szent lánc köt össze majd egy szép napon.
Méltó vagy rája, mondják - s én magam
Hitet teszek szavukra boldogan! (El)
2. szín
Leonato házában.
Jön Don Pedro, Claudio, Benedetto és Leonato
DON PEDRO
Kivárom, míg meglesz az esküvőd, azután indulok Aragóniába.
CLAUDIO
Elkísérlek én is, uram, ha megengeded.
DON PEDRO
Nem, nem, attól házasságod kelő napja mindjárt felhőbe is borulna: mintha egy gyermeknek
megmutatnák új ruháját, de megtiltanák, hogy fölvegye! Csak Benedettót merném kérni, hogy
velem tartson, mert ő aztán tetőtől talpig csupa jókedv. Kétszer-háromszor is elvágta már
Cupido íjján a húrt, úgy, hogy az a kis gazember őrá már nem mer nyilazni. Olyan érces a
szíve, mint a harang, s a nyelve - valóságos harangnyelv. Ami a szívében lakik, azt hirdeti a
nyelve is.
BENEDETTO
Uraim, nem vagyok én már a régi.
LEONATO
�Én is azt mondom. Úgy látom, megkomolyodtál.
CLAUDIO
Remélem, szerelmes.
DON PEDRO
Ördög vinné a mihasznát! Nincs őbenne egy csöpp jó vér se: nem fog rajta a szerelem. Ha
búsul: csak az a baja, hogy üres a zsebe.
BENEDETTO
A fogam fáj.
DON PEDRO
Húzasd ki!
BENEDETTO
Inkább felkötni kell, ha fáj.
CLAUDIO
Vagy inkább téged felkötni, hogy ne fájjon.
DON PEDRO
Eh, hogy lehet sóhajtozni holmi fogfájás miatt!
LEONATO
Egy kis dagadtság, egy kis szuvasság - mi az?
BENEDETTO
Persze, férfiasan elviseljük a fájdalmat - míg más érzi.
CLAUDIO
�Azt mondom, mégiscsak szerelmes!
DON PEDRO
Semmi jele rajta efféle hóbortnak... legföljebb divathóbortnak. Ma hollandusnak öltözik,
holnap franciának... Vagy két országnak egyszerre hódol: övön alul német - csupa merő
bugyogó -, övön felül spanyol - mellényt a világért se hord! Bolondságok szerelmese, de nem
szerelem bolondja - ahogy ti hiszitek.
CLAUDIO
Ha ez nem habarodott bele valami nőbe - akkor én többet nem hiszek áruló jeleknek. Minden
reggel megkeféli a kalapját - mit jelent ez?
DON PEDRO
Látta valaki a borbélynál?
CLAUDIO
Nem, de a borbély legényét látta valaki nála. Orcájának bozontos díszével azóta már labdát
tömnek.
LEONATO
Szavamra, így szakáll nélkül fiatalabbnak látszik.
DON PEDRO
Pézsmával is keni magát. Nem szimatolsz ebből valamit?
CLAUDIO
Csak azt, hogy a bódító ifjú - szerelmes.
DON PEDRO
Legfőbb jele ennek - a melankólia.
CLAUDIO
�Hát az orca-kence... az mikor volt szokása?
DON PEDRO
Meg az arcfestés! Hallom, mit suttognak erről.
CLAUDIO
S mivé lett játszi szelleme? Mint a lant húrja, ha megereszkedik.
DON PEDRO
Igen, ezek baljós jelek - mondd ki, mondd ki, hogy szerelmes!
CLAUDIO
Én azt is tudom, ki szerelmes őbele.
DON PEDRO
Azt én is szeretném tudni. Fogadni mernék, olyan nő, aki nem ismeri.
CLAUDIO
De ismeri, minden hibájával együtt - mégis meghal érte.
DON PEDRO
Akkor azt vagy kiterítik, vagy leterítik.
BENEDETTO
A fogfájáson mindez nem segít. Bátyámuram, sétáljunk erre el. Nyolc-tíz okos szó van a
nyelvemen - de csak neked tartogatom. Semmi szükség rá, hogy ezek a szélkelepek hallják!
Benedetto és Leonato elsétál
DON PEDRO
Akármi legyek, ha nem Beatricéről akar szót érteni!
�CLAUDIO
Hát persze! Amióta Hero meg Margaréta is eljátszotta azt a kis jelenetet Beatricének... Most
már a két medve nem ugrik egymásnak, ha valahol összeakad.
Jön Don Juan
DON JUAN
Jó egészséget, bátyám és uram!
DON PEDRO
Neked is, öcsém!
DON JUAN
Ha volna időd, beszélni szeretnék veled.
DON PEDRO
Bizalmasan?
DON JUAN
Úgy, ha megengeded... Különben Claudio gróf is hallhatja: őt illeti, amit mondani akarok.
CLAUDIO
Miről van szó?
DON JUAN
(Claudióhoz)
Te holnap készülsz megesküdni, grófom?
DON PEDRO
Hiszen tudod.
�DON JUAN
Nem akarom tudni, ha ő is tudja, amit én tudok.
CLAUDIO
Ha valami akadálya van: ki vele, kérlek!
DON JUAN
Talán azt hiszed, hogy nem szeretlek - de ez majd később derül ki. S úgy lehet, jobb
emberednek tartasz majd azután, amit most fölfedek. Ami bátyámat illeti: meggyőződésem,
hogy jóindulattal van irántad, és tiszta szívből igyekezett egyengetni tervezett házasságodat.
Eszeveszett terv és kárba veszett igyekezet.
DON PEDRO
De hát mi a baj?
DON JUAN
Azért jöttem, hogy megmondjam. Rövidre foghatom - épp azért, mert hosszú ideje tartja már
magát a szóbeszéd. A hölgy hűtlen.
CLAUDIO
Ki? Hero?
DON JUAN
Ő. Leonato Herója, a te Heród, mindenki Herója.
CLAUDIO
Hűtlen?
DON JUAN
Ez enyhe kifejezés a romlottságára. Mondhatom, ő maga durvább, sőt... gondolj valami
borsosabb szóra: könnyen meggyőzlek, hogy az találóbb. Csak ne ámuldozz, mert
bizonyítékkal szolgálok. Tarts velem ma este: meglátod, hogy az esküvője előtti éjszakán is
�ki-be járnak az ablakán. Aztán, ha továbbra is szereted, hát csak vedd el holnap. De a
becsületedhez jobban illenék, ha meggondolnád magad.
CLAUDIO
Lehetséges ez?
DON PEDRO
Nem akarom elhinni.
DON JUAN
Ha nem mersz hinni a szemednek, hát ne valld be, mit tudtál meg. Én mutatok épp eleget!
Majd ha láttatok, hallottatok mindent: cselekedjetek aszerint.
CLAUDIO
Ha bármit látok ma éjjel, amitől vissza kell lépnem: holnap ott, a násznép előtt, esküvés helyett - megszégyenítem!
DON PEDRO
Én meg ahogy helytálltam érted a leánykérésben: veled tartok a megszégyenítésben is!
DON JUAN
Nem akarom tovább vádolni, míg ti magatok nem lesztek tanúim. Csak éjfélig várjatok
hidegvérrel: akkor feltárul minden magától.
DON PEDRO
Baljós napfordulás!
CLAUDIO
Szörnyű orvtámadás!
DON JUAN
Kivédett sorscsapás! - Ezt mondjátok majd ti is, ha meglátjátok, mi következik!
�Mind el
3. szín
Utca. Lasponya, Furkó és őrök jönnek
LASPONYA
(az őröknek)
Derék s igaz emberek vagytok-e?
FURKÓ
Azok hát! Különben siralmas sorsra jutna testük-lelkük: örök üdvösségre.
LASPONYA
No nem, az nagyon is enyhe büntetés volna az elharapódzott korrekcióra - kivált a herceg úr
őrségében!
FURKÓ
Helyes, Lasponya szomszéd, csak szabd ki nekik a reglamát!
LASPONYA
Először is: melyik köztetek a legindolensebb a rendőri szolgálatra?
ELSŐ ŐR
Leginkább Pogácsa meg Tufa, merthogy ők írni-olvasni is tudnak, uram.
LASPONYA
Gyere csak, Tufa szomszéd! Finom névvel áldott meg az Isten. Az előkelő ábrázat a jó
szerencse ajándéka, de az írás-olvasás, az velünk születik!
�MÁSODIK ŐR
Strázsamester uram, mind a kettő...
LASPONYA
Mind a kettő megvan benned - tudom, hogy ezt akartad kibökni. No, ábrázatodért adj hálát
Istennek - de jobb, ha nem dicsekszel vele. Az írás-olvasást pedig csak akkor fitogtasd,
amikor nem szükségeltetik efféle fényűzés. Az a híred, hogy te vagy itt a legindolensebb a
rendőri szolgálatra: azért hát tartsd te a lámpást. Az a tiszted, hogy minden kétes személyt
betakaríts. A herceg úr nevében akárki emberfiát megállíthatol.
MÁSODIK ŐR
De hátha nem áll meg?
LASPONYA
Ej, hát akkor ne figyelmezz rá, hanem ereszd útjára: ellenben hívd össze rögvest az egész
őrséget - s adjatok mind hálát az Istennek, hogy megszabadított egy gazembertől.
FURKÓ
Ha nem áll meg, amikor ráparancsolunk, akkor nem is lehet a herceg alattvalója!
LASPONYA
Szent igaz! Márpedig őnékik semmi dolguk mással, csakis a herceg úr alattvalóival. Aztán
valami lármát ne csapjatok az utcán, mert az őrség számára mindennemű fecsegés-locsogás
szigorúan kommendáltatik, és vétó terhe alatt legális.
MÁSODIK ŐR
Leginkább majd szunyókálunk, nem fecsegünk - tudjuk mi, hogy mi az őrszem tiszte!
LASPONYA
Lám csak, úgy beszélsz, ahogyan sokat látott, megfontolt bakterhez illik. Mert hát miért is
volna a szunyókálás vétek? Csak arra ügyeljetek, hogy el ne lopja valaki az alabárdotokat!
No, járjátok végig a kocsmákat, és utasítsatok minden részeget, hogy - bújjon ágyba.
�MÁSODIK ŐR
De hátha nem akaródzik nekik?
LASPONYA
Ej, hát akkor hagyjátok ott őket, míg ki nem józanodnak. Aztán, ha akkor se kaptok tőlük jó
szót, hát mondjátok, hogy nem is őket kerestétek, tévedés történt.
MÁSODIK ŐR
Igenis, uram.
LASPONYA
Ha tolvajjal találkoztok: hivatali hatalmatoknál fogva gyanakodhattok rája, hogy nem
tisztességes férfiú. S az ilyennel minél kevesebbet törődtök, bajlódtok: annál nagyobb
böcsületet vallotok.
MÁSODIK ŐR
De ha tudjuk, hogy tolvaj, nem kell őtet lefogni?
LASPONYA
Igaz, ami igaz: hivatalból megtehetitek; de én azt mondom: aki szurokba nyúl, szurtos lesz az!
Ha tolvajt fogtok, a legbékésebb eljárás: kilesni, míg megmutatkozik a lopós természete, s
ellopakodik a kompániátokból.
FURKÓ
Tégedet, kolléga, mindig is könyörületes embernek ismertünk.
LASPONYA
Igaz, ami igaz: én egy kutyát se kötnék föl a magam jószántából - akkor már inkább egy
embert, kivált, ha néminemű eminencia bizonyulna rája.
FURKÓ
Ha azt halljátok, hogy valahol csecsszopó rí éjtszaka: híjjátok elő a dajkáját, s parancsoljatok
rá, hogy csitítsa el.
�MÁSODIK ŐR
De hátha a dajka alszik, s nem hallja, hogy ráparancsolunk?
LASPONYA
Hát akkor csak vonuljatok el csendességgel: hadd ocsúdjék föl a pulya sírására! Mert amelyik
juh nem hallja meg a bárány bőgését, az a bornyúbégetésre se neszel föl.
FURKÓ
Szent igaz.
LASPONYA
Eddig tartott az utasítás. A rend őre vagy: herceg urunk tulajdon személyit repercentálod. Ha
szembetalálkozol éjtszaka a herceggel, őtet is megállíthatod.
FURKÓ
Nem, a Szűzmáriáját, aztat talán mégse!
LASPONYA
Öt tallért egy ellen - akármelyik törvénytudó személy előtt -, hogy igenis megállíthatod!
Persze, csak ha a herceg is rááll, hogy megálljon. Mert a rend őrének senkit se szabad
megsértenie; márpedig, ha akaratja ellenire megállítasz valakit, az sértés.
FURKÓ
A Szűzmáriáját, bizony úgy van!
LASPONYA
De úgy ám! No, emberek, jó éjszakát! Aztán ha valami fontos dolog esnék, engem híjjatok!
Szedjétek össze az eszeteket - de még a cimboráitok eszét is -, jó éjtszakát! Gyere, szomszéd!
Indulnak Furkóval
�MÁSODIK ŐR
No, emberek, megkaptuk az utasítást. Üldögéljünk itt a templom padján két óráig, aztán ágyba mind!
LASPONYA
(visszafordul)
Még egy szót, derék szomszédok! Cirkáljatok signor Leonato portája körül, mert ott holnapra
lakodalom készül, s nagy nyüzsgés lesz az éjjel! Isten áldjon! Virrasszatok éhbéren!
Lasponya és Furkó elvonul.
Előtántorog Boracchio, majd a nyomában Corrado
BORACCHIO
(halkan)
Hé, Corrado!
ELSŐ ŐR
(halkan)
Csitt! Ne moccanjatok!
BORACCHIO
Corrado, hol vagy már?
CORRADO
Itt, a sarkadban, komám!
BORACCHIO
Hát azért viszketett a sarkam! Mindjárt gondoltam, hogy valami rühes alak lehet ott!
CORRADO
Ezért még megkapod a magadét. De most halljam azt a históriát!
�BORACCHIO
Csak lapulj ide, az eresz alá, már szemerkél az eső. Kivallok én mindent, mert borban az
igazság!
ELSŐ ŐR
(halkan)
Valami gazság! Füleljetek, emberek!
BORACCHIO
Tudd meg, hogy Don Juantól - ezer dukátot kaptam.
CORRADO
Milyen gaztettnek lehet ilyen nagy ára?
BORACCHIO
Azt kérdezd inkább: milyen gazembernek lehet ilyen sok pénze? Mert ha a pénzes
gazembernek szüksége van a szegény legényre, akkor a szegény legény olyan árat szab,
amilyen őneki tetszik!
CORRADO
Nem fogy csudám!
BORACCHIO
Látszik, hogy kezdő vagy. Azt tudod, hogy mellény, kalap, kabát divatja - semmiség.
CORRADO
Persze, csak ruha.
BORACCHIO
Azt mondom, divat!
�CORRADO
Igen, a divat, az divat.
BORACCHIO
Eh! Épp úgy mondhatom, hogy a bolond, az bolond. Hát nem látod, micsoda huncut tolvaj a
divat?
MÁSODIK ŐR
(félre)
"Huncut" - ismerős ez a név! Vagy hét éve garázdálkodik erre; nagy tolvaj! Úgy jár-kel itt,
mint valami nemesúr, "Huncut" - így híjják, emlékszek.
BORACCHIO
Hallod ezt? Valaki beszél!
CORRADO
Nem, csak a szélkakas nyikorog a házon.
BORACCHIO
Mondom hát, nem látod, milyen huncut tolvaj a divat?... Hogy elszédít, hogy kiforgat minden
ficsurat?... úgy tizennégytől harmincöt évesig... Néha úgy ruházza őket, mint a fáraó vitézeit a
megbarnult szentképen - néha meg mint a Bál isten papjait az ótemplom ablakán - néha meg
mint azt a csupasz képű Herkulest a koszlott, molyos kárpiton - megnézted? -, duzzadtabb a
gatyapőce, mint a buzogánya...
CORRADO
Jó, jó, tudom én is - s azt is, hogy a divat több ruhát vág a sutba, mint amennyit ember
elnyüstölhet... De hát nem megszédített a divat téged is? - lám, elkanyarodtál a históriádtól, s
a divatról fecsegsz!
BORACCHIO
Attól ne tarts! Tudd meg, hogy máma éjtszaka bekéredzkedtem Margarétához... a - Hero
kisasszony komornájához, de úgy szólítottam, mintha Hero volna... A kisasszony ablakán
kihajolva búcsúztatott, jó éjszakát kívánt vagy ezerszer... De nem jól mondom ezt a históriát...
�Azon kellett volna kezdenem, hogy a herceg, meg Claudio, meg a gazdám... No, a gazdám,
Don Juan, az úgy dirigálta, állogatta, igazgatta azt a két urat, hogy onnét messziről, a kertből
megleshessék a szerelmetes találkát.
CORRADO
Aztán Margarétát Herónak gondolták?
BORACCHIO
Azok ketten igen, a herceg meg Claudio. De az én gazdám, az ördögfajzat, az tudta ám, hogy
az ott Margaréta! Egy szó mint száz - a gazdám erősködése, a csalafinta sötétség, no meg
leginkább az én szerelmetes mesterkedésem - az megtette a magáét! Don Juan minden
rágalma olyan valóságosnak rémlett egyszeriben, hogy Claudio őrjöngve rohant el...
Megesküdött, hogy holnap reggel a templomban, mihelyt elé kerül Hero: ott, az egész
gyülekezet előtt fejére olvassa, mit látott az éjjel, s kiadja az útját - mehet haza a menyasszony
párja nélkül!
Az őrök előlépnek
MÁSODIK ŐR
Megállj! A herceg nevében!
ELSŐ ŐR
Híjjátok a strázsamestert! Itten mi fölfedeztük az álladalom legveszedelmesebb paráznaságát.
MÁSODIK ŐR
Az a Huncut nevezetű is köztük lehet - azt majd megismerem a barkójárul.
CORRADO
Emberek, emberek!
MÁSODIK ŐR
Előkerítitek ti azt a Huncutot - errül kezeskedem!
�CORRADO
Emberek...
ELSŐ ŐR
Egy szót se! Ezennel befoglak! Megparancsolom, hogy felsőbb engedelmetekkel velünk
tartsatok!
BORACCHIO
No, szép kis portéka lesz belőlünk, ha ezek itt plajbászvégre kapnak!
CORRADO
Mondhatnám: keresett portéka. Csak nyugalom... megyünk veletek!
Mind elvonulnak
4. szín
Szoba Leonato házában.
Hero, Margaréta, Ursula jön
HERO
Ursula, kedves, ébreszd föl a kuzinkámat, Beatricét, mondd, hogy keljen már!
URSULA
Megyek, kisasszonyom.
HERO
S mondd, hogy jöjjön ide!
URSULA
�Igenis. (Elmegy)
MARGARÉTA
Igazán, azt hiszem, jobb volna a másik gallér.
HERO
Nem, kedves Margóm, ezt veszem fel.
MARGARÉTA
Szavamra, ez nem áll olyan jól. Fogadni mernék, hogy a kuzinkád is ezt mondja majd!
HERO
A kuzinkám bolond - és te is az vagy! Csakis ezt veszem fel.
MARGARÉTA
Pompás ez az új fejdísz - csak a vendéghaj lehetne rajta egy kicsit sötétebb. A ruha szabása is
remek! Én láttam a milánói hercegné ruháját, amiért úgy odavannak...
HERO
Ó, csodálatos, azt mondják!
MARGARÉTA
Esküszöm, ehhez képest csak hálóköntös. Arany hímzés, ezüst csipke - az ujján, vállán
gyöngy - és körös-körül kék fodor... De a tiéd, kisasszonyom - ez a furcsa, finom, kecses
szabás - ez tízszer olyan izgalmas!
HERO
Adná Isten, hogy örömben viseljem, mert nagyon nehéz a szívem!
MARGARÉTA
Nemsokára még nehezebb lesz - egy férfi terhével.
�HERO
Fuj, nem szégyelled magad!
MARGARÉTA
Miért, kisasszonyom? Azért, hogy ezt tisztességesen kimondom? Tán nem tisztességes dolog
a házasság, még a koldusok násza is? S tán nem tisztességes ember a párod - még házasság
nélkül is? Te jobb szeretnéd, ha így beszélnék: "Szavammal ne vétsek, egy hitvestárs
oldalán..." satöbbi... Ej, nem sérti az én beszédem, csak azt, aki hamisan gondolkozik. Nem
bántok én senkit. Mi bántó van abban, hogy "nehezebb lesz egy férfi terhével"? Nincs abban
semmi - csak derék férfi, derék asszony nyomja azt a derékaljat - s ne afféle könnyű
szerelemből legyen terhesség. Kérdezd csak meg Beatrice kisasszonyt - épp itt jön!
Belép Beatrice
HERO
Jó reggelt, kuzin!
BEATRICE
Jó reggelt, kedves Hero!
HERO
No, mi az? Mért szólsz ilyen bágyadtan?
BEATRICE
Én már eztán csak így szólok, ha szólok.
MARGARÉTA
Búsan szóló solo. De hogy mégse maradj solo, én majd táncolok rá.
BEATRICE
Csak vigyázz, félre ne lépj! Ha majd a férjed se lép félre, lesz fiókátok egy egész fészekalja.
MARGARÉTA
�Fészekalja! Sok beszédnek sok az alja.
BEATRICE
Mindjárt öt óra, ideje volna elkészülni, kuzin! - Komolyan mondom, nagyon rosszul vagyok...
Brrr!
MARGARÉTA
Brrr? Ez jelent valamit! Lovat biztatsz?... vagy sólymot? vagy valami jómadarat?... Kiderítem
én, ki az!
BEATRICE
Kiderítheted, de engem kiterítenek!
MARGARÉTA
Előbb kell neked nászlepel, mint gyászlepel!
BEATRICE
Mit akar ez a bolond?
MARGARÉTA
Én semmit. De Isten adja meg minden epedő szűznek a betevő falatját!
HERO
Nézd, kuzin, ezt a kesztyűt a gróftól kaptam. Leheld be az illatát, milyen finom!
BEATRICE
Én már alig lehelek, mint a tömött liba.
MARGARÉTA
Egy szűz, akit megtömtek... Hm, ez nem is rossz betegség!
�BEATRICE
Eszed tokja! Úristen! Mióta vagy ilyen szellemes?
MARGARÉTA
Mióta a te eszed tokba került, s pihen. Nem jó, hogy az én fejemből is pattan ki sziporka?
BEATRICE
A fejdíszed jobban sziporkázik, mint a fejed. - Igazán beteg vagyok.
MARGARÉTA
Benedictus-főzettel kell borogatni a szívét, más nem használ.
HERO
De hisz az paraszti nevén - bogáncs! Csak meg ne bökje a bökőjével ez a Benedictus!
BEATRICE
Benedictus, Benedictus! Miféle célzás ez a Benedictus?
MARGARÉTA
Célzás? Szó sincs róla! Csak az áldásos bogáncsfőzetről van szó. Te most azt hiszed, hogy én
azt hiszem, hogy szerelmes vagy. Nem, nem - Szűz Anyánkra! - nem vagyok én olyan bolond,
hogy azt higgyem, ami sejlik, és azt sejtsem, ami rémlik - hogy azt vegyem észre, amit szívre
kell venni, s azt vegyem szívre, amit észre kell venni - dehogy gondolom én
meggondolatlanul, hogy szerelmes vagy, szerelmes leszel, szerelmes lehetsz! De hát
Benedetto is így volt, s egyszercsak rájött, hogy férfi. Azelőtt kiköpött, ha házasságról volt
szó, most pedig kiköpött olyan, mint egy házasulandó ifjú. Én nem tudhatom, kisasszonyom,
mit forgatsz a fejedben, de mondhatom, te is úgy forgatod a szemed, mint más emberlánya.
BEATRICE
Meg nem áll a nyelved!
MARGARÉTA
De amit mond, az megáll!
�Ursula besiet
URSULA
Kisasszonyom, szobádba, gyorsan! Itt vannak a gavallérok - a herceg, a gróf úr, signor
Benedetto, Don Juan - s mind a többi a városból - visznek a templomba!
HERO
Segítsetek felöltözni - kuzinkám, Margóm, Ursulám!
Mind elsietnek
5. szín
Csarnok Leonato házában.
Jön Leonato Lasponyával és Furkóval
LEONATO
Mi járatban vagy nálam, derék földim?
LASPONYA
Én, kérem, szeretnék az úrral konflidensen szót érteni egy olyan kázusról, aki az úrnak,
igencsak közelről indiferens.
LEONATO
Csak röviden, láthatjátok, sok a dolgom.
LASPONYA
Hát, uram, így áll a dolog...
�FURKÓ
Így bizony, uram.
LEONATO
Milyen dolog, jó emberek?
LASPONYA
Uram, ez a derék Furkó egy kicsikét el-eltér a dologtól - öreg ember már, uram, nem olyan
genitális koponya, ammint, Isten segedelmével, magam is szeretném, de bizisten ollyan
tisztességes, mint az a ránc ott a szemöldöke közt!
FURKÓ
Bizony, Istennek hála, vagyok ollyan tisztességes, mint akárki fia, mán az öregje, ha nem
tisztességesebb énnálam is.
LASPONYA
Eltaláltad szarva közt a tőgyit, Furkó szomszéd.
LEONATO
Jó emberek, egy kissé körülményesek vagytok.
LASPONYA
Kegyelmednek úgy tetszik, csakhogy mi a szegény herceg szolgálatában állunk. De az mán
igaz, hogy énmagam, ha énnekem annyi körülményem volna is, mint egy királynak, hát én
aztat mind kegyelmedre testálnám hit alatt.
LEONATO
Minden körülményességed rám szakadjon, mi?
LASPONYA
Bizony, még ha ezerannyi volna is, merhogy hallom, kegyelmednek ollyan infámis nagy
redumációja van itt, mint akárkinek városszerte, és hát én ugyan szegény ember vagyok, de
eztet azér jólesik hallanom!
�FURKÓ
Hát még énnekem!
LEONATO
Nagyon szeretném már tudni, mit akartok mondani.
FURKÓ
Biz, uram, a strázsa máma éjtszaka elkapott egy pár ollyan megrögzött cinkost, mint akárki
itten Messinában - kegyelmedrül nem is szólva.
LASPONYA
Derék vénember ez, uram, csak hát beszélhetnékje van - mán ahogy a szólás tartsa: "Hosszú
élet, rövid ész," Uram Isten, mit nem lát az ember ebben a világban! - Azér csak jól beszélsz,
Furkó szomszéd! Lám, jó ember az Isten - és hát ahol ketten ülnek meg egy lovat, ott az
egyiknek csak hátul kell ülni. Jótét lélek ez, uram. Van ollyan jó, mint akármelyik
kenyérpusztító, de hát Isten jóvoltából nem minden ember egyforma, sajnos. - Ugye, jó
szomszéd?
LEONATO
Persze, persze, ő elmarad mögötted.
LASPONYA
Hát a tálentumokat az Isten osztogassa.
LEONATO
Nos, mennem kell.
LASPONYA
Egy szót még, uram! A strázsa csakugyan betakarított két nótárius huncutot, és hát ma reggel
akarnánk elvégezni a vizitációt a kegyelmed színe előtt.
LEONATO
�Végezzétek el magatok, s tegyetek jelentést, sietek, láthatjátok.
LASPONYA
Lesz itt olyan vizit!...
LEONATO
Igyatok egy kis bort búcsúzóra - Isten áldjon!
Indul, de egy követ érkezése megállítja
KÖVET
Nagyuram, várnak, hogy a leányasszonyt a vőlegény elé vezesd.
LEONATO
Készen vagyok, indulok.
Leonato távozik a követtel
LASPONYA
Eridj, jó komám, teremtsd elő a notóriust, mondd, hogy tentát, pennát hozzon a fogházba,
mert meg kell azokat az embereket vizitelni.
FURKÓ
Mégpedig eszesen!
LASPONYA
Van itt ész, sose félj! (Fejét kopogtatva) Lakozik itt egysmás, amitől még rájuk gyön a
viszketeg. Csak kerítsd elő azt a tudós írót, hogy atkát fektessen föl a megbiztatásunkról, s
jelentkezzen nálam, a fogházban.
Mindketten távoznak
�NEGYEDIK FELVONÁS
1. szín
Templom belseje.
Jön Don Pedro, Don Juan, Leonato, Ferenc barát,
Claudio, Benedetto, Hero, Beatrice stb.
LEONATO
Kérlek, Ferenc atyám, csak röviden - pusztán a szertartás szövegét - a házastársi
kötelezettségekről majd beszélhetsz nekik később.
FERENC
Azért járultál-e ide, gróf uram, hogy ezzel a hölggyel házasságot köss?
CLAUDIO
Nem.
LEONATO
"Hogy házasságra lépj" - így helyes. Mert a házasságot te kötöd meg, atyám.
FERENC
Azért járultál-e ide, leányasszony, hogy a gróf úrral házasságra lépj.
HERO
Igen.
FERENC
Ha bármelyikőtök tud olyan titkos akadályról, mely a házasság megkötése ellen szól:
üdvösségetekre kérlek, el ne hallgassátok!
�CLAUDIO
Tudsz-e ilyen akadályról, Hero?
HERO
Nem, uram.
FERENC
Tudsz-e ilyen akadályról, gróf uram?
LEONATO
Merészkedem felelni helyette: nem!
CLAUDIO
Mit nem merészelnek az emberek! Mit nem kockáztatnak! Mit nem tesznek napról napra, azt
sem tudva, mit cselekszenek!
BENEDETTO
Mi ez? Vétó? Ezen csak nevetni lehet. Hahaha!
CLAUDIO
Állj félre most, barát! - Hadd kérdelek meg:
Te, mint apa, jó szívvel, szabadon
Hozzám adnád e szűzet, lányodat?
LEONATO
Oly szabadon, mint Isten adta nékem.
CLAUDIO
S méltó viszonzásul mit adhatok
Ily drága, gazdag ajándék fejében?
�DON PEDRO
Semmit, ha őt nem küldöd vissza néki.
CLAUDIO
Jó hercegem, nemes hálára oktatsz. Tessék, vedd vissza lányod, Leonato!
Barátodnak ne adj poshadt narancsot!
Csak szín és máz a tisztesség a képén:
Nézd, hogy pirul itt, mint egy szűz leány!
Ó, hogy ravasz bűn mily fenséges és
Komoly köntösbe burkolózhat el!
Arcába szökkent vére nem bizonyság,
Hogy tiszta, jó? Nem esküdnétek-e,
Hogy hajadon leány? Pedig nem az!
Már ismeri a páros ágy hevét!
Nem szűzességtől: szégyentől pirul!
LEONATO
Mit mondasz, gróf?!
CLAUDIO
Azt, hogy nincs esküvő:
Ne kössem lelkem címeres bujához!
LEONATO
Jó gróf, ha lányomat próbára téve,
Ifjú szemérmét végül is legyőzted,
És szűzessége meghódolt neked -
�CLAUDIO
Tudom, mit mondanál! Ha őt lebírtam,
Csak úgy ölelt engem, mint férjurát Előre -, s így ez vétkét mentheti.
Nem, Leonato!
Még rossz szóval sem kísértettem őt,
Csak illedelmes, gyöngéd szeretettel
Vettem körül, mint testvér kishugát.
HERO
És én nem annak látszottam vajon?
CLAUDIO
Látszottál annak. Múljon már a látszat!
Úgy tűnsz fel, mint a mennybolton Diána,
Mint szűzi bimbó, mielőtt kifeslik De ereidben lángolóbb a vér,
Mint Vénuszé, vagy buja barmoké,
Mikor nekivadulva bakzanak!
HERO
Rosszul van tán a gróf, hogy így beszél?
LEONATO
Jó herceg, mért nem szólsz?
DON PEDRO
Mit szóljak én?
Eljátszottam becsületem, mikor
Barátom egy rimával fűztem össze.
�LEONATO
Jól hallok-e? Vagy mindezt álmodom?
DON JUAN
Jól hallasz, uram, és mindez való.
BENEDETTO
(félre)
Ez volna esküvő?
HERO
"Való" - nagy Isten!
CLAUDIO
Én vagyok ez, ki itt áll, Leonato?
S ez itt a herceg? S ez a herceg öccse?
Ez Hero arca? S ez saját szemem?
LEONATO
Úgy van. De ezzel mit akarsz, uram?
CLAUDIO
Csak egy kérdést lányodnak hadd teszek föl.
S te, mint az apja, gyengéd hatalommal
Hass úgy reá, hogy igazat feleljen.
LEONATO
Úgy tégy, ha lányom vagy - parancsolom!
�HERO
Isten, segíts, mindenki ellenem van!
Miféle vallatóra fogtok itt?
CLAUDIO
Úgy vallj, hogy jó neved szégyent ne valljon.
HERO
Hero vagyok - mocskolhat jog szerint
Akárki váddal?
CLAUDIO
Csak Hero maga.
Hero jó hírét - Hero söpri el.
Kivel beszéltél tegnap éjszaka
Az ablakodból éjfél s egy között?
Ha még leány vagy, erre válaszolj!
HERO
Azon az órán senkivel se szóltam.
DON PEDRO
Akkor nem vagy leány. - Jó Leonato,
Sajnálom, meg kell tudnod ezt... Hitemre:
Testvéröcsém, s a megcsalt gróf, s magam
Hallottuk, láttuk, hogy múlt éjszaka
Beszélt az ablakából egy latorral,
S az a pimasz szégyentelen kimondta,
Hogy már ezerszer jöttek össze titkon Bünös találkozóra...
�DON JUAN
Fúj, gyalázat!
Nincs erre név, nincs erre szó, uram!
A nyelv bemocskolódnék tőle, míg
Kimondaná. - Sajnálom, szép kisasszony,
Hogy így megtévelyedtél!
CLAUDIO
Ó, Hero!... hogy milyen Hero lehetnél,
Ha testi szépségednek csak felét
Szivedbe és lelkedbe írva látnám!
Isten veled, te rongy, te gyönyörű,
Te tiszta szenny, te szennyes tisztaság!
Szemem szerelmes ablakát bezárom;
Gyanú remegjen pillám függönyén is,
Hogy szépséged csak gyötrelmemre váljék,
S ne bűvölhessen meg többé soha!
LEONATO
Nincs itt egy tőr, hogy döfné át szivem?!...
Hero elájul
BEATRICE
Mi lel, kuzin?... mi ez?... hisz összerogysz!
DON JUAN
Menjünk haza. Ez a leleplezés
Sziven találta.
�Don Pedro, Don Juan és Claudio távozik
BENEDETTO
Hogy van a kisasszony?
BEATRICE
Jaj, félek, meghalt! - Bátyám, most segíts! Hero! Szólj, Hero! - Bátyám! - Benedetto! -
LEONATO
Sors, el ne vedd rólunk sújtó kezed!
Halál a legszebb fátyol szégyenére Kivánhatunk-e mást.
BEATRICE
Hero! Kuzin!
FERENC
Éledj, leányom!
LEONATO
Még reám tekintesz?
FERENC
Miért ne?...
LEONATO
"Miért ne?" Nem harsogja szégyenét
A földkerekség? Tagadhatja-e
Lány-vérrel írott botrány-krónikáját? -
�Ne élj, te Hero! Föl ne nyisd szemed!
Ha azt hinném, hogy nem halsz gyors halált,
S ujult erőd lebírja szégyened:
Magam ragadnék fenyiteni fegyvert,
S lecsapnék rád! - Fájt, hogy nincs több leányom?
Lázadtam a fukar Természet ellen?
- Jaj, egy is sok volt! Mért lett ez az egy is!
Miért is volt a szemem fénye - ez?
Fogadtam volna lányt örökbe inkább Egy koldus sarját, ingyen kegyelemből!
Ha azt mocskolná így bűn és gyalázat,
Mondhatnám: "Egy csepp vére sem sajátom,
Bitang ágyékból származott e szégyen!"
De ő - enyém! Dicsértem őt, szerettem,
S kérkedtem véle. Oly nagyon enyém volt,
Hogy ennen lényem nem volt oly sajátom,
Mint ő maga! S ő, ő hullt oly mocsokba,
Hogy nincs a nagy tengerben annyi hab,
Amennyi még egyszer tisztára mossa S nincs annyi sója, hogy romlott husát
Épen megóvja...
BENEDETTO
Csillapodj, uram!
Én úgy ámulok - szóhoz sem jutok.
BEATRICE
Rágalmazzák hugom - lelkem reá!
BENEDETTO
�A hálótársad volt, kisasszonyom?
BEATRICE
Múlt éjjel nem, de tegnap éjjelig
Hálótársam volt egy éven keresztül.
LEONATO
Ez bizonyíték, újabb bizonyíték,
Arra, mi úgyis vas-szilárdan állt!
Vagy hazug tán e két herceg, s hazug
Claudio, ki úgy szerette őt,
Hogy foltját könnyel mosta volna le?
Hagyjuk magára: meg kell halnia.
FERENC
Figyelj egy percre rám!
Azért hallgattam oly soká, s azért
Engedtem ily szabad folyást a sorsnak,
Mert egyre a leányasszonyt figyeltem:
Ezerszer is bibor festette arcát,
S ismét ezerszer ártatlan szemérem
Angyal-fehérrel űzte el a pírt,
S oly perzselő tűz lobbant föl szemében,
Hogy elhamvadt a hazug rágalom,
Amit rászúrt a két úr. Mondj bolondnak,
Ne bízz többé se stúdiumaimban,
Se próbájukban, a tapasztalásban,
Ne bízz koromban, tisztemben, hitemben:
Ha nem ártatlanul sújtotta le
A drága lányt egy gyilkos tévedés.
�LEONATO
Atyám, az nem lehet. Látod magad:
Még benne is van annyi becsület,
Hogy nem terheli hamis esküvel
Veszendő lelkét: ime, nem tagad!
Mért próbálod hát őhelyette is
Leplezni a mezítelen valót?
FERENC
Leányom, szólj: kivel vádoltak itt?
HERO
Az tudja, aki vádol: én magam nem,
Ha van csak egy oly élő férfi is,
Kit jobban ismerek, mint lánynak illik:
Ne oldozzon fel irgalom! Atyám,
Ha rám bizonyul az, hogy bárkivel
Tilalmas órán volt társalkodásom,
Vagy tegnap éjjel szóltam földi lénnyel;
Ám sújtson átok, törvény, kínhalál!
FERENC
Szörnyű tévhitben élnek az urak.
BENEDETTO
Kettő közülük gáncstalan lovag.
Ha ítéletük megtévedt ez egyszer:
A fattyu Don Juannak műve lesz az,
Ki mindig aljas terveket kohol.
�LEONATO
Nem tudhatom. Ha igaz volt a vád:
Kezemmel tépem szét a lányt. Ha nem:
Megemlegeti a rágalmazó,
Bármily nagy úr! Nem száradt még ki vérem,
Nem ette úgy meg vénség agyvelőmet,
Nem fosztott úgy ki balsors mindenemből,
S nem szórta úgy szét jó barátaim,
Hogy föl ne keljek ilyen sérelemre:
Lesz itt erő e karban, ész e fejben,
Lesz fegyver bőven és barát sereggel
Hogy bosszut álljak!
FERENC
Csillapodj le most,
S fogadd vezérül jó tanácsomat.
A herceg holtnak gondolhatta lányod:
Zárd hát el egy időre nagy titokban,
És hírleld azt, hogy valóban nem él.
Látszatra rendezz nagy gyászünnepélyt;
Családotoknak ősi kriptaboltját
Diszítse gyászos sírirat, s legyen
Hiánytalan a temetési pompa.
LEONATO
Mi sül ki ebből, és mi haszna ennek?
FERENC
Ha jól csinálod: így a rágalom
�Helyébe bánat lép - s ez már haszon -,
De célom nem csak ennyi: többre is
Török, mikor mesterkedést ajánlok.
Ha szörnyethalt a lány a vád alatt
- Mert ehhez most már ragaszkodni kell -,
Siratni, szánni, mentegetni fogják.
Tapasztalat, hogy nem becsüljük azt,
Mi megvan, bezzeg túlbecsüljük azt,
Mit elvesztettünk! Rejtett kincseket
Találunk benne, mikről azelőtt
Semmit se tudtunk. Claudio is így jár:
Ha hallja, hogy a vád megölte Herót,
A lány előtte eszményként ragyog fel,
És belopózik édességesen
A képzeletnek titkos műhelyébe:
Lényének minden drága porcikája
Még ünnepibb köntösbe öltözik,
S kápráztatóbb és élőbb lesz szemében,
Mint az a lány, ki valósággal élt.
Gyászolni fog a vőlegény, ha volt
Szivében csak egy szikra szerelem,
S emészti majd, hogy mért sújtott le vádja Még akkor is, ha esküszik reá!
Tégy így tehát és jó sikert remélj:
Lehet, hogy még szebb lesz a fordulat,
Mint én vázoltam rögtönözve itt.
S ha semmi más jót nem hoz is neked:
Mihelyt e lány holtának híre megy,
Elhamvad a fölzúdulás tüze.
S ha mégsem úgy lesz: még elrejtheted
�- Amint kicsorbult híre megkivánja Egy szent kolostorban, hová szemek,
Nyelvek s lelkek haragja el nem ér.
BENEDETTO
Signor Leonato, hallgass a barátra!
Tudod, hogy hercegünkhöz s Claudióhoz
Igaz hűség és szeretet kötöz,
Mégis - hitemre - ebben a dologban
Oly titkosan s vigyázva járok el majd,
Mint lélek jár a testben.
LEONATO
Vész sodor:
Kapaszkodom egy szalmaszálba is.
FERENC
Helyes. Ne vesztegessünk több időt!
A furcsa sebre furcsa ír kerül. Halj meg, hogy élj! Leányom, esküvőd
Csak eltolódik - tarts ki emberül!
Ferenc barát, Hero és Leonato távozik
BENEDETTO
Kisasszonyom, Beatrice... Te mindvégig sírtál.
BEATRICE
Sírtam, és fogok is sírni.
�BENEDETTO
Nem akarom, hogy sírj.
BEATRICE
Nem temiattad, a magam jószántából sírok.
BENEDETTO
Hiszem, hogy szép kuzinodat rágalom érte.
BEATRICE
Mit nem adnék annak, aki visszaszerzi jó hírét!
BENEDETTO
S van mód ilyen baráti szolgálatra?
BEATRICE
Mód éppen van, csak barát nincs.
BENEDETTO
Férfinak való munka volna?
BEATRICE
Férfinak való, de nem neked.
BENEDETTO
Semmit sem szeretek a világon annyira... mint téged. Nem furcsa?
BEATRICE
Olyan furcsa, mint minden ismeretlen. Én is éppígy mondhatnám, hogy semmit sem szeretek
annyira, mint téged... de ne higgy nekem! Pedig nem hazudok. Nem árulok el semmit... És
nem tagadok semmit... Nagyon fáj, ami a kuzinomat érte.
�BENEDETTO
Kardomra esküszöm, Beatrice, te szeretsz engem!
BEATRICE
Tilos az eskü, nyeld le!
BENEDETTO
Kardomra esküszöm, hogy szeretsz - és kardomat nyeletem le azzal, aki azt meri mondani,
hogy én nem szeretlek.
BEATRICE
Nem nyelnéd inkább vissza azt, amit mondtál?
BENEDETTO
Nem nyelném én vissza, a legjobb mártással se - kimondom: szeretlek!
BEATRICE
Akkor az Isten bocsássa meg vétkem...
BENEDETTO
Mi a vétked, édes Beatrice?
BEATRICE
Jókor vágtál a szavamba, már majdnem kimondtam, hogy szeretlek.
BENEDETTO
Mondd ki teljes szívedből!
BEATRICE
Teljes szívem szeret - de kimondhatatlanul.
�BENEDETTO
Parancsolj velem: bármit megteszek érted!
BEATRICE
Öld meg Claudiót!
BENEDETTO
Azt a világért se!
BEATRICE
Megölsz azzal, hogy megtagadod - Isten veled!
BENEDETTO
Várj édes Beatrice!
BEATRICE
Ha itt vagyok se várok semmit... Nem szeretsz... Hadd menjek, eressz!
BENEDETTO
Beatrice...
BEATRICE
Esküszöm, megyek!
BENEDETTO
Elébb kössünk békét.
BEATRICE
Persze, bátorságosabb békét kötni velem, mint kardot kötni az ellenség ellen.
�BENEDETTO
Claudio ellenséged?
BEATRICE
Hát nem nyilvánvalóan cégéres gazember, aki az én véremet merte szidni, káromolni,
meggyalázni? Volnék csak férfi!... Ilyet, hogy valaki hitegessen egy lányt, s aztán ahelyett,
hogy hites feleségül venné, a násznép előtt támadjon rá szemérmetlen váddal, leplezetlen
rágalommal, kíméletlen gonoszsággal... Nagy Isten! csak férfi volnék!... A piactéren falnám
föl a szívét!
BENEDETTO
Hallgass meg, Beatrice!
BEATRICE
Még hogy férfival csevegett az ablakból!... Gyönyörű mese!
BENEDETTO
De Beatrice...
BEATRICE
A drága Hero - meghurcolva, meggyalázva, tönkretéve...
BENEDETTO
Beat...
BEATRICE
Hercegek és grófok! Persze, a herceg úr, mint tanú, s a "hercig úr", mint tabu - persze, ki
merne nyúlni ilyen édes grófocskához! Ó, bár férfi volnék, hogy kiálljak vele! Vagy bár volna
férfi a barátaim között, hogy kiálljon értem! De mivé olvadt a virtus? - nyájassággá! A
vitézség? - nyálassággá! - Egyebe sincs már a férfinak, csak nyelve - de micsoda nyegle
nyelve! - az most a hős Herkules, aki nagyot tud hazudni, s meg is esküszik rá!... Ha
megveszek, se lehetek férfiember: elveszhetek hát kínomban, mint asszonyállat.
�BENEDETTO
Maradj, kedves Beatrice - száradjon le a kezem, ha nem szeretlek!
BEATRICE
Ne esküdözésre használd a kezed, ha szeretsz!
BENEDETTO
Szívvel-lélekkel vallod, hogy Claudio gróf rágalmazta Herót?
BEATRICE
Olyan biztos az, mint hogy szívem s lelkem van.
BENEDETTO
Elég. Fogadom, hogy kihívom. Hadd búcsúzzam kézcsókkal... E kézre mondom: drágán
megfizet Claudio! Még hallasz rólam - aszerint ítélj meg! Menj, s tartsd a lelket kuzinodban!
Nekem azt kell híresztelnem, hogy meghalt... Isten áldjon!
Benedetto elsiet, Beatrice elvonul
2. szín
Vallatószoba a törvényszéken.
Jön Lasponya, Furkó s egy jegyző - mind hivatalos
öltözékben. Az őrség bevezeti Corradót és Boracchiót
LASPONYA
Együtt van az egész törvényszéklet?
FURKÓ
Széket meg párnát a jegyző úr alá!
�JEGYZŐ
Kik a delikvensek?
LASPONYA
Mi vagyunk itt minden, én meg a kollégám.
FURKÓ
Úgy is van. Mi kaptunk ordenárét, hogy lefolytassuk az inváziót.
JEGYZŐ
De kik a tettesek? Álljanak a strázsamester úr elé!
LASPONYA
Az ám, álljanak elébe! - Mi a neved, komám?
BORACCHIO
Boracchio.
LASPONYA
Tessék beírni, hogy "Boracchio". - Hát a te neved, fickó?
CORRADO
Én nemesember vagyok, kérem, s a nevem: Corrado.
LASPONYA
Írjad: "Corrado nemzetes úr." - Félitek-é az Istent, uraim?
CORRADO
BORACCHIO
�Reméljük, uram.
LASPONYA
Írjad: remélik, hogy félik... De előre írd az Istent, mer Isten ments, hogy Isten elmaradjon az
ilyen zsiványok mögött! - No, urak, hát bizonyítékunk van rája, hogy alighanem csaló
gazemberek vagytok, és hát kis híján eztet gondoljuk tirólatok, rövidre fogva. Erre mit
feleltek?
CORRADO
Azt, uram, hogy nem vagyunk azok.
LASPONYA
Csuda agyafúrt fráter ez, mondhatom - no de majd túljárok én az eszin! - Most te gyere ide,
fickó, súgok valamit! Aszondom, hogy aszondják, hogy csaló gazemberek vagytok.
BORACCHIO
Csak azt mondhatom, uram, hogy nem vagyunk azok.
LASPONYA
No jól van, állj csak oda félre... - Isten úgyse, mind a kettő ugyanazt vallja! Leírtad, hogy
aszondják, hogy nem gazemberek?
JEGYZŐ
Strázsamester uram, nem jól indul így a vizsgálat. Az őröket kellene kikérdezni, mert azok
vádolják őket.
LASPONYA
Az ám, biz' isten, az lesz a legfizikusabb útja-módja... Győjjön az őrség! - Biztos urak,
megbiztatlak benneteket a herceg nevében: vádoljátok ezeket az embereket.
ELSŐ ŐR
Ez az ember kibökte, hogy Don Juan - a herceg testvéröccse - gazember.
�LASPONYA
Írjad: "Don Juan - gazember..." No, ez nyilvánvaló lázadás, illyet mondani, hogy egy herceg
testvéröccse gazember!
BORACCHIO
Strázsamester uram...
LASPONYA
Kusti, fickó! Nem szeretem a képedet, annyit mondok!
JEGYZŐ
Mi egyebet hallottatok még tőle?
MÁSODIK ŐR
Bizony, még azt is, hogy ezer dukátot kapott Don Juantól, amiért hamis váddal Hero
kisasszony becsületére tört.
LASPONYA
Ez nyilvánvaló betöréses lopás, a javából!
FURKÓ
Engem úgyse, az!
JEGYZŐ
Mit hallottatok még, fiam?
ELSŐ ŐR
Még azt, hogy Claudio gróf erősködött, és szavára fogadta, hogy ő bizony legyalázza Hero
kisasszonyt az egész gyülekezet előtt, s el nem veszi feleségül!
LASPONYA
Gazember! Ezért örök váltsággal lakolsz!
�JEGYZŐ
Hát még?
MÁSODIK ŐR
Ennyit hallottunk.
JEGYZŐ
Több ez, semhogy letagadhatnátok, urak. Don Juan ma reggel titokban szélnek eredt, Hero
valóban így vádoltatott meg, így taszíttatott el, és így halt bele fájdalmába. Strázsamester
uram, kötözzétek le őket, s vezessétek Leonato elé! Én előremegyek, s bemutatom a
vallomásukat! (Távozik)
LASPONYA
Rajta, lekötelezni őket!
FURKÓ
Le ám - a kezüket!
CORRADO
Coki, tökfej!
LASPONYA
Magasságos Isten!... Hol a jegyző? Ezt írja le, hogy a herceg úr rendőre "tökfej"!... Kötelet rá!
- Te gané, te!
CORRADO
Kotródj innen! Szamár vagy, szamár...
LASPONYA
Hát már a sarzsimat se repetálod? a koromat se repetálod? Ó, csak volna itt a jegyző, hogy
szamárnak írna le! Uraim, ezt ne feledjétek, hogy szamár vagyok! Jegyezzétek meg, ha nincs
is lejegyezve, hogy szamár vagyok! Te gazember, te, rád bizonyítom én hites tanúkkal, hogy
�korrekt vagy tetőtől talpig! Én pedig bölcs ember vagyok, s mi több, hivatalos személy, s mi
több, háztulajdonos, s mi több, olyan szép derék darab hús, mint senki itt, Messinában...
Ollyan, aki igenis törvénytudó, igenis módos ember, igenis nagybérlő, s igenis, megvan a
maga két rend ruhája meg mindene takarosan! - Vezessétek el! - Ó, csak írásban lefektették
volna, hogy szamár vagyok!
Mind elvonulnak
ÖTÖDIK FELVONÁS
1. szín
Leonato háza előtt. Jön Leonato és Antonio
ANTONIO
Ha így folytatod, elveszted magad.
Nem bölcs dolog, hogy nem törődsz magaddal,
Csak bánatoddal.
LEONATO
Hagyd el ezt a leckét!
Oly hasztalan zuhog fülembe, mint
Szitába víz. Ne adj nekem tanácsot!
Ne duruzsoljon senki így fülembe,
Míg nincs olyan fájdalma, mint nekem!
Mutass apát, ki így szerette lányát,
S ki boldogságát így vesztette el:
Ám intsen engem türelemre ő!
Vesd egybe gondját az én bánatommal,
Mérd össze sorsunk ízről ízre úgy,
Hogy kínra kín és bajra baj feleljen,
�Egyforma sorban, rendben, itt is, ott is:
S ha ő mosolyog, szakállát simítva,
Ő kurjant és kacag nyögés helyett,
Ő kúrálgatja bölcs szóval a kínt,
Ő fojtja borba búját fáklyafénynél Ám jöjjön: tőle tanulok türelmet!
De ilyen ember nincs. Az emberek
Tanácsot, vígaszt csak oly bajra tudnak,
Mit nem éreznek, Ha megízlelik:
Csak kín marad a jó tanács helyén,
Mely gyógyszert ígért őrjöngésre is,
Selyemszállal fékezte a dühöngőt,
S haláltusát szavakkal orvosolt.
Mindenki tud türelmet prédikálni
Bú terhe alatt kétrét görnyedőknek,
De senkiben sincs ugyaníly morál,
S erő, amikor mind ez a teher
Saját vállán van. Tartsd meg jó tanácsod:
Túlsírja kínom prédikációdat.
ANTONIO
Gyermek vagy férfi - ebben egyre megy.
LEONATO
Kérlek, hogy hallgass. Hús és vér vagyok;
S még filozófusok közt sincs olyan,
Ki csak fogfájást békén tűrne el Bár isteneknek nyelvén írja meg,
Hogy sorsnak, kínnak fittyet hányni illik.
�ANTONIO
Ne végy magadra minden szenvedést:
Viseljék terhét megbántóid is!
LEONATO
Most bölcsen szóltál: ezt meg kell fogadnom.
Azt súgja lelkem, Hero tiszta volt...
Hadd tudja ezt meg Claudio, s a herceg,
S mindenki, aki rágalmazni merte!
Don Pedro és Claudio közeleg
ANTONIO
Ni, hogy siet a herceg, s Claudio!
DON PEDRO
Jó'stét! Jó'stét!
CLAUDIO
Jóestét, uraim!
Sietnek tovább
LEONATO
Egy szóra csak...
DON PEDRO
Sietnék, Leonato.
LEONATO
�Siettek, fenség? Akkor Isten áldjon!
Épp most siettek! De hisz - egyre megy.
DON PEDRO
Ne kötekedj velünk, derék öreg.
ANTONIO
Ha kötekedve kell helyt állani:
Itt egyikünk ma elterül.
CLAUDIO
Ki bántja?
LEONATO
Te bántasz engem, te farizeus, te!
Csak ne tedd kezed a kardmarkolatra:
Nem félek tőled.
CLAUDIO
Törjön le kezem,
Ha ősz korodnak félni ád okot!
Véletlen volt az, hogy kardomra tettem.
LEONATO
Elég! Ne tréfálj itt, ne gúnyolódj!
Nem agyalágyult vén bolond beszél;
Nem éveimnek bástyája mögül
Dicsekszem, hogy ki voltam, és mi lenne,
Ha agg nem volnék! Tudd meg, Claudio:
Úgy megsértetted szűz lányom s magam,
�Hogy félretéve higgadtságomat,
Ősz fejjel, s évek terhével rakottan,
Kihívlak, állj helyt - férfi, férfi ellen!
Azt mondom: meggyaláztad szűz leányom!
Rágalmad tőrét forgattad szivében,
S pihen már ősök csontjai között,
Olyan kriptában, mely szégyent nem ismert,
Amíg gazságod vádat nem koholt!
CLAUDIO
Gazságom?!
LEONATO
Az! - kimondom kereken!
DON PEDRO
Nem jól beszélsz, öreg.
LEONATO
Uram! uram!
Bebizonyítom - s vére lesz pecsétem -,
Ha még oly szépen s mesterkedve vív is,
S mégúgy virít is vérmes ifjusága!
CLAUDIO
Hagyj engem békén: nincs dolgom veled.
LEONATO
Csak így leráznál? Lányom merted ölni:
Ha engem ölsz meg, fickó, férfit ölsz!
�ANTONIO
Kettőnket öljön - férfimunka lesz Ha lesz... De elsőbb eggyel boldoguljon!
Közéjük áll, s kardot ránt
No, kard ki, kard! - Álljon ki énvelem!
Gyerünk, kölyök! Gyerünk, gyerünk, kölyök!
Elhúzom én a nótád, csak cselezz El én, nemesi becsületszavamra!
LEONATO
De testvér...
ANTONIO
Hagyj! Isten látja, kishugom szerettem S megölték rágalommal senkiházik,
Kik úgy mernek csak férfival kiállni,
Amint én kígyót nyelvén fogni meg!
Majmok, pulyák, szájhősök, kóficok!
LEONATO
Antonio...
ANTONIO
Maradj békén! Eh, jól ismerem őket!
Megmértem súlyuk hajszálpontosan!
Pöffeszkedő, piperkőc ficsurak,
Hazudnak, csalnak, mocskolnak, gyaláznak,
�Komédiáznak, vágnak bősz pofákat,
Eldurrogatnak féltucat nagyesküt,
Hogy átdöfnék ellenfelük - ha mernék...
És ezzel vége!
LEONATO
Testvér!
ANTONIO
Eh - elég!
Ne szólj belé, ezt elintézem én.
DON PEDRO
Urak, mi nem szeretnénk ingerelni...
(Leonatóhoz)
Az én szivem is fáj lányod halálán;
De esküszöm, hogy igaz volt a vád,
És jó bizonyság szólt mellette nyilván.
LEONATO
Uram, uram...
DON PEDRO
Nem hallgatlak.
LEONATO
Nem-é?
Gyerünk innen, meghallgat minket ő még!
ANTONIO
�Meg ám! S valaki megkeserüli!
Leonato és Antonio a házba vonul.
Benedetto jön
DON PEDRO
No nézd csak, itt jön az, akit kerestünk!
CLAUDIO
Mi újság, signor?
BENEDETTO
Üdvözöllek, fenség!
DON PEDRO
Isten hozott, signor! Majdnem arra érkeztél, hogy szétválassz egy majdnem-összecsapást.
CLAUDIO
Már azon voltunk, hogy kipróbáljuk, le tudja-e harapni az orrunkat két fogatlan vénember.
DON PEDRO
Leonato meg a bátyja. Ehhez mit szólsz? Nem lettünk volna párviadalra ifjak a két vén
gyerekhez?
BENEDETTO
Igaztalan perben nincs értelme a vitézkedésnek. Éppen kettőtöket kereslek.
CLAUDIO
Mi is téged kerestünk már mindenütt, mert nagyon megszállt bennünket a melankólia: azt
szeretnénk, ha te űznéd el. Nem villogtatnád az eszed?
�BENEDETTO
Itt van, amit villogtassak, hüvelyében. Kihúzzam?
DON PEDRO
Övön hordod az eszed?
CLAUDIO
Övön senki sem hordja az eszét, de van, aki övön alul szúr vele. Sebaj, húzd csak elő a
szerszámod - úgy biztatlak, mint valami hegedűst - mert mulatni szeretnék.
DON PEDRO
Szavamra, sápadt! - Beteg vagy? Vagy haragszol?
CLAUDIO
Szedd össze magad, barátom! Nagy a feje, búsuljon a ló - de te vagy olyan legény, hogy lóvá
tedd a búbánatot.
BENEDETTO
Uram, sziporkázásban is kiállok veled bajra, ha épp énvelem gyűlt meg a bajod. Válassz új
témát, kérlek.
CLAUDIO
Püff neki! Adjatok markába hozzá új bökőt, mert ez a legutóbbi beletörött a bökésbe.
DON PEDRO
Esküszöm, egyre sápadtabb! Csakugyan dühös lehet.
CLAUDIO
Ha úgy van, tudja ő, mi a teendő.
BENEDETTO
Súghatnék egy szót a füledbe?
�CLAUDIO
Isten ments, hogy ebből kihívás legyen!
BENEDETTO
(fojtott hangon)
Rongy ember vagy - nem tréfálok. Hajlandó vagyok kiállni, ahogy óhajtod, amivel óhajtod,
amikor óhajtod. Állj helyt, vagy a szemedbe mondom, hogy: gyáva. Megöltél egy drága
hölgyet: haláláért még meglakolsz. (Fennhangon) Hadd hallom válaszod!
CLAUDIO
Állok elébe. Úgyis kívántam már valami jó mulatságot.
DON PEDRO
Lakoma készül, lakoma?
CLAUDIO
Az ám! - Köszönöm szépen - épp most hívott meg borjúfőre és kappanpecsenyére. Csorbuljon
ki a pengém, ha föl nem vágom derekasan! - Süketfajd nem lesz?
BENEDETTO
Ficánkol az eszed, uram, mert nem sokat nyom a latban.
DON PEDRO
Elmondom, hogy magasztalta Beatrice az eszedet múltkorában. Azt találtam mondani, hogy
szellemed finom. "Finom ám - vágja rá -, véknyan csörgedezik." - "Nem - mondom én -, nagy
szellem." - "Az ám - feleli -, otrombanagy." - "Nem - mondom én -, jó esze van." - "Jó ám feleli -, mert nem sok vizet zavar." "Nem - mondom én -, páratlan koponya." - "Páratlan hát mondja -, mert egy kereke hiányzik." - "Dehogyis - mondom én -, hisz több nyelven beszél." "Meghiszem azt - mondja -, amire hétfőn este megesküszik, azt kedd reggel letagadja: két
nyelve van, sőt kétágú nyelve!" Így kiforgatta egy óra alatt minden virtusodat; de végül csak
fölsóhajtott, s oda lyukadt ki, hogy te vagy a legremekebb férfi egész Itáliában!
CLAUDIO
�Erre aztán tiszta szívből sírva fakadt - s hozzátette, hogy neki ugyan édesmindegy.
DON PEDRO
Így volt, annyi szent, de hogyha nem gyűlölné halálosan Benedettót, akkor eszeveszetten
szeretné. Az öregúr lánya mindent elmondott.
CLAUDIO
Mindent, mindent! S tegyük hozzá: Isten szeme látta, mikor elbújt a kertben.
DON PEDRO
De vajon mikor rakhatjuk föl a vad bika szarvát a megszelídített Benedetto homlokára?
CLAUDIO
S alája a feliratot: "Itt látható Benedetto mint házasember?"
BENEDETTO
Isten veled, fiú! Ne feledd, mit mondtam. Itt hagylak: folytasd csak ezt az anyámasszonykatonája-fecsegést! Úgy villogtatod a sziporkáidat, mint a nagylegények a kardjukat, de a
sziporka - hál' istennek - senkiben sem tesz kárt. Fenség, köszönöm sok jóindulatodat: meg
kell válnom kíséretedtől. Öcséd, a fattyú, Messinából megszökött. Közös erővel megöltetek
egy ártatlan, drága hölgyet. Ezzel a csupasz állú ifiúrral még találkozunk - addig is: béke vele!
(Távozik)
DON PEDRO
Ez komolyan beszélt!
CLAUDIO
De milyen komolyan! S fogadni mernék: Beatrice szerelme szállt a fejébe.
DON PEDRO
Kihívott párbajra?
CLAUDIO
�Ki ő, kereken.
DON PEDRO
Mondhatom, csinos figura az ember, mikor zekéjét, nadrágját magára veszi, de az eszét otthon
hagyja!
CLAUDIO
Óriás a majomhoz mérve: de azért a majom valóságos professzor az ilyen emberekhez képest.
DON PEDRO
De csendesedj most, hadd szállok magamba... Nem azt mondta, hogy az öcsém megszökött?
Jön Lasponya, Furkó és az őrség Corradóval és Boracchióval
LASPONYA
Gyertek csak, urak, ha az Igazság istenasszonya ráncba nem szed benneteket, hát akkor akár
el is hajíthassa azt a híres mérlegjit! Akármilyen fene képmutatók vagytok is, mi majd a
képetekre mászunk!
DON PEDRO
Mi ez?... Öcsém két embere - megkötözve! Boracchio az egyik?...
CLAUDIO
Tudakold, fenség, hogy mit vétettek?
DON PEDRO
Őrség! Mit vétettek ezek az emberek?
LASPONYA
Hát, uram, először is hamis tanúvallomást tettek, de a tetejibe még valótlan hazugságot is
állítottak; másodszor is hitelvrontást követtek el; s hatodszor és utoljára rágalom alá helyeztek
egy kisasszonyt; harmadszor pediglen igazolatlanul bizonyítottak; s végezetül - hazudós
rongy emberek.
�DON PEDRO
Először is azt kérdem: mit követtek el? Harmadszor azt kérdem: mi a vétkük? Hatodszor és
utoljára: miért vannak fogságban? S végezetül: mi a vád ellenük?
CLAUDIO
Derekas taglalás: a megadott beosztás szerint. Szavamra mondom: egyértelmű, világos
gondolatmenet.
DON PEDRO
Ki ellen vétettetek, emberek, hogy így fognak benneteket vallatóra? Ez a tudós strázsamester
olyan akkurátus, hogy nem lehet eligazodni a szaván. Mi a vétketek?
BORACCHIO
Kegyes herceg, hadd legyen vége a vallatásnak. Tefenséged hallgasson ki - s ám öljön meg a
gróf! Megtévesztettem tefenséged szemét is: de amit még a ti bölcsességetek sem vett észre,
azt ezek az együgyű bolondok fölfedezték. Kihallgatták szavam ma éjjel, mikor ennek az
embernek elmondtam, hogyan bujtott fel testvéröcséd, Don Juan, Hero kisasszony
megrágalmazására... meg amikor elmondtam, hogyan vezették tefenségedet a kertbe, csak
hogy lássa Margarétát Herónak öltözve, s engem, amint édeskedem vele... s azt is, amikor
rátértem, hogyan fogadkozott a gróf, hogy megszégyeníti Herót az esküvőjén... Gazságom
jegyzőkönyvbe került, s inkább a vérem pecsételje meg, mint hogy szégyenszemre újabb
gazsággal tetézzem! A kisasszonyt sírba vitte a gazdám meg a magam hamis vádaskodása...
Száz szónak is egy a vége: nem kívánok én már semmit, csak azt, ami gazembernek kijár.
DON PEDRO
Nem úgy hasít ez beléd, mint a kard?
CLAUDIO
Mint mérget ittam mindenegy szavát!
DON PEDRO
Hát testvéröcsém bujtott erre föl?
BORACCHIO
�Ő - és busásan megfizette munkám.
DON PEDRO
A velejéig áruló bitang!
Meg is szökött a gonosztett után!
CLAUDIO
Te drága Hero! Képed úgy ragyog fel,
Mint akkor, amikor beléd szerettem!
LASPONYA
Na, vigyétek innen a dilikvenseket! Azóta már a mi notórius jegyzőnk kellő reformációt adott
signor Leonatónak a kázusról... Csak egyet el ne felejtsetek, urak: mihelyt lesz rá érkezéstek,
foglaljátok írásba, hogy szamár vagyok!
FURKÓ
Ehol ni, gyön nagyurunk, signor Leonato meg a jegyző!
Jön a házból Leonato és Antonio a jegyzővel
LEONATO
Melyik az a gaz? Hadd nézem meg arcát,
Hogy ha még egyszer látok ilyen embert,
Jól elkerüljem! Melyik köztük az?
BORACCHIO
Ha megrontód kivánod látni: rám nézz!
LEONATO
Te vagy, te pribék, ki leheleteddel
Megölted tiszta lányom?
�BORACCHIO
Én, csak én.
LEONATO
Nem csak te, gaz! Magad rágalmazod most.
Emitt áll még két tisztelt férfiú...
S egy elszelelt, ki szintén cinkosod volt. Urak! köszönöm leányom halálát.
Jegyezzétek föl hőstetteitek közt!
Ezt jól csináltátok, tagadhatatlan.
CLAUDIO
Nem is tudom, hogyan kérjem türelmed...
De szólanom kell. Te válaszd ki bosszud!
Találj bünömre olyan büntetést,
Milyet kivánsz. Bármit vétettem is,
Csak tévedésből...
DON PEDRO
Úgy éljek, hogy én is!
De hogy megenyhüljön e jó öreg,
Vállalnék bármily súlyos büntetést.
Mit ő kiszab rám.
LEONATO
Nem szabhatom rád, hogy lányom föléleszd,
Az lehetetlen. Azt kérem csupán:
Hirdessétek ki egész Messinában,
Mily ártatlan halt el Hero! - Te meg
�- Ha még megihlet bánatos szerelmed A kriptájára sírverset szegezz,
És énekeld azt csontjai felett
Az éjszakában... S jöjj házamba reggel:
Ha nem lehettél vőmmé, légy öcsémmé!
Van egy leánya testvéremnek is:
Szakasztott mása elhalt magzatomnak,
S mindkettőnk után ő lesz örökös...
Nyújtsd néki azt, mit Herónak kináltál S kialszik bosszúm.
CLAUDIO
Ó, nemes nagyúr!
Nagylelküséged könnyekre fakaszt.
Ajánlatod hálásan fogadom:
Tiéd az árva Claudio!
LEONATO
Várom tehát holnapra jöttödet.
Ma este búcsuzom. Még ezt a gazt
És Margarétát szembesíttetem.
Úgy látom én, a lány is cinkosuk:
Bátyád bérelte föl.
BORACCHIO
Lelkemre, nem!
Nem tudta, mit tesz, míg velem beszélt.
Ártatlanul és jóhiszemüen
Komédiázott - tanusíthatom.
�LASPONYA
Azonföllyül, meghiggyed, uram, még az sincs fölróva, hogy ez a dilikvens, ez a bűnöző itten
engemet szamárnak titulált. Kérlek alássan, hogy majd errül is tétessék említés az ítéletben.
Meg aztán az őrség hallotta, hogy ezek egy bizonyos Huncutról povedáltak. Aszondják, az a
fülibe egy karikán kulcsot meg lakatot visel, és Isten neviben pénzt vág ki az emberekbül hanem aztat sohanapján adja meg nekijek! Úgyhogy most már a népek igencsak
megkeményítették a szívüket, s nem adnak egy fabatkát se az Isten nevire. Kérlek alássan,
errül is faggassák ki!
LEONATO
Köszönöm gondod s tisztes fáradozásod.
LASPONYA
Tekegyelmed úgy szól, mint a háládatos és tisztességtudó ifjabb degenerációhoz illik dicsértessék érte az Úr neve!
LEONATO
Ezt tedd el fáradságodért.
LASPONYA
Isten adjon ezerannyit!
LEONATO
Elmehetsz. Leveszem válladról a foglyok gondját - köszönöm.
LASPONYA
Megrögzött cinkost hagyok itt tekegyelmeddel, s kérlek, uram, hogy te magad fenyítsd meg
másoknak okulására. Isten áldja kegyelmedet, minden jót kívánok kegyelmednek, Isten
tartson meg egészségben, ezennel alázatosan hozzájárulok a távozáshoz - és ha kívánatos ama
boldog találkozás, hát csak Isten őrizzen attul is. Gyerünk, szomszéd!
Lasponya és Furkó távozik
LEONATO
�Ég áldjon, urak, holnap reggelig!
ANTONIO
Ég áldjon! S holnap jöttök majd, urak!
DON PEDRO
Úgy lesz.
CLAUDIO
Ma éjjel Herót gyászolom.
Don Pedro és Claudio távozik
LEONATO
El a gazokkal! Szóljon Margaréta:
Hogyan sodródott össze egy latorral?
Leonato és Antonio a házba vonul; követi őket a jegyző s az őrség a foglyokkal
2. szín
Leonato kertje.
Jön Margaréta és Benedetto
BENEDETTO
Kérlek, édes Margaréta, járj a kezemre, segíts hozzá, hogy szólhassak Beatricével.
MARGARÉTA
Írsz érte egy magasztaló szonettet szépségemről?
�BENEDETTO
Írok én, s úgy fölmagasztallak, Margaréta, hogy élő ember föléd nem kerülhet - rá is
szolgálsz, igazán.
MARGARÉTA
Hogy ne kerüljön fölém élő ember? Hát örökké magányosan kucorogjak a sutban?
BENEDETTO
Jó szerszám az eszed: gyors, mint az agár, s harap is.
MARGARÉTA
Bezzeg a te szerszámod tompa, mint a játéktőr: bököd, de nem sért.
BENEDETTO
Lovagias szerszám, Margaréta: lányt nem akar sérteni... Kérlek, hívd már Beatricét - inkább
megadom magam, s lábadhoz teszem még a pajzsom is.
MARGARÉTA
Inkább a bökőd ajánlanád: pajzsunk nekünk is van.
BENEDETTO
Ha van, csak a bökő elé tartsátok - úgy veszedelmes a női szerszám.
MARGARÉTA
No, küldöm hát Beatricét - gondolom, neki is van lába.
BENEDETTO
Ha van, szedi majd szaporán!
Margaréta bemegy a házba.
�Benedetto énekel
Ámor isten,
Fönt a mennyben,
Ismer engem, ismer engem,
Tudja, míly bajban vagyok...
...Bajban ám, ha énekelni kell... De ha szerelemről van szó, mondhatom, Leánder, a legendás
úszóbajnok, vagy Troilus, a kerítők legelső kenyéradója, meg mind az a rengeteg sok hajdani
szoknyabolond - akiknek neve oly felségesen görög a jámbusoknak sima útjain - nem, egy se
kente-fente össze magát úgy a szerelem lépével, mint én, én szegény fejem! Rímekben,
bizony, el nem zenghetem - próbáltam... "Kedves" - erre csak azt találom, hogy: "nedves" pelenkás rím! "Gyötör" - erre meg az vág, hogy "ökör" - marha rím! "Oskola" - erre csak az
ugrik be: "ostoba" - bugyuta rím! Csupa szerencsétlen kádencia! Nem, hiába, nem születtem
poéták csillaga alatt. Én nem tudok ünnepélyes szólamokban udvarolni...
Jön Beatrice
Édes Beatrice, hát jössz, ha hívlak?
BEATRICE
Jövök, signor, s megyek, mihelyt kívánod.
BENEDETTO
Ó, akkor maradj!
BEATRICE
"Akkor" maradjak? Most hát búcsúzom. De mielőtt megindulok, hadd indulok meg azon is,
amit Claudióval végeztél - azért jöttem, hogy ezt halljam!
BENEDETTO
Kemény szavakat hallott tőlem - hadd csókollak hát meg!
�BEATRICE
A szó csak elszáll, mint a szél - bolond lukból bolond szél fú - bolond lukat nem csókolok,
tehát megyek - csók nélkül.
BENEDETTO
Kiforgatod szavaimat azzal a forgószéleszeddel! De hadd mondom meg világosan: Claudio
azóta megkapta kihívásomat, s hamarosan én is megkapom válaszát! - vagy ha nem: szemébe
vágom, hogy gyáva! De most mondd meg, kérlek: melyik rossz tulajdonságom gyújtott
szerelemre?
BEATRICE
Valamennyi. Mert azok együtt a rossznak olyan jól szervezett birodalmát alkotják, hogy
abban egy talpalatnyi hely sem jut jó tulajdonságnak. Hát te melyik jó tulajdonságom miatt
szenveded el a szerelmet?
BENEDETTO
Elszenvedem! Ez a szó telitalálat! Bizony, elszenvedem a szerelmet: akaratom ellenére
szerettem beléd.
BEATRICE
Szíved ellen, gondolom. Ha ellenségnek tekinted szíved: hadd gyűlölöm meg én is! - mert
nem venném a lelkemre, hogy szeressem azt, amit barátom gyűlöl.
BENEDETTO
Te is, én is, túlontúl okosak vagyunk ahhoz, hogy békésen valljunk szerelmet.
BEATRICE
Ebből a vallomásból nem sok okosság derül ki! Húsz bölcs ember közt egy sem akad, aki
önmagát dicsérné.
BENEDETTO
Régi, régi mondás ez, Beatrice, jámbor eleink korában járta jó szomszédok között. Aki
manapság nem csináltatja meg a síremlékét még életében, annak emlékezete csak addig él,
míg a harang szól, s az özvegy sír.
�BEATRICE
S az meddig tart, mit gondolsz?
BENEDETTO
Micsoda kérdés! Egy óráig a jajveszékelés, s még egy negyedóráig a könnyezés - ha náthás
nő. Épp ezért tanácsos, hogy a bölcs - ha csak a lelkiismeret férge nem furdalja - maga
kürtölje világgá a tulajdon érdemeit! Amint én is teszem. Ennyit az öndicséretről. Magam
tanúsítom, hogy rászolgálok! De mondd már hogy van kuzinod?
BEATRICE
Nagyon rosszul.
BENEDETTO
S te hogy vagy?
BEATRICE
Én is nagyon rosszul.
BENEDETTO
Bízz Istenben, szeress és gyógyulj meg! Megyek már, mert futva jön valaki.
Ursula sietve jön
URSULA
Kisasszonyom, siess bátyáduradhoz: nagy kavarodás van otthon. Kiderült, hogy Hero
kisasszonyt hamisan vádolták, a herceget meg Claudiót lépre csalták... Don Juan főzte ki az
egészet, de ő maga megszökött... Kérlek, jöjj azonnal!
BEATRICE
Nem jössz velem, signor, hírt hallani?
�BENEDETTO
Szívedben éljek, öledben haljak, szemedbe vesszek! Persze hogy megyek veled a
bácsikádhoz!
Mind bemennek a házba
3. szín
A kripta előtt.
Don Pedro, Claudio és kisérőik gyertyával jönnek
- velük Baltazár s a zenészek
CLAUDIO
Ez Leonato kriptaboltja itt?
EGY ÚR
Ez, jó uram.
CLAUDIO
(egy pergamenről olvassa)
Sírba vitte rágalom
Herót, aki itt pihen.
Úrrá lett a vádakon,
Holt porában, fényesen.
Életében lepte sár,
Most köríti fénysugár.
Zengje hírét versezet,
Majd ha én már nem leszek!
(A kriptára tűzi a pergament, majd int Baltazárnak)
Most zene szóljon, énekeld a gyászdalt!
�BALTAZÁR
(énekel)
Éj, fedezd el bűnömet!
Jaj, megöltük szűzedet!
Ünnepélyes gyászmenet
Zengjen könnyes éneket!
Éjfél, bús anyánk,
Jöjj, borúlj le ránk,
Gyászosan, gyászosan...
Ásíts, kriptabolt,
Sírba tér a holt,
Gyászosan, gyászosan...
CLAUDIO
Elnyugodhat hűlt porod,
Évről évre gyászolok.
DON PEDRO
Urak, jó reggelt! Fáklyát oltsatok!
Már farkas nem jár, virradat dereng,
S oszlatja szét a napszekér előtt
Álmos Keletnek ritkuló homályát.
Köszönjük, elmehettek: Isten áldjon!
CLAUDIO
Urak, bucsúzzunk: ki-ki elvonul.
DON PEDRO
Mi is menjünk, és öltsünk más ruhát:
�Vár Leonato még ma délelőtt.
CLAUDIO
A gyászra nász jön, s szebb jövőbe lát
A szem, mely eddig könnytől gyöngyözött.
Mind elvonulnak
4. szín
Csarnok Leonato házában.
Jön Leonato, Antonio, Benedetto, Ferenc barát,
Hero, Beatrice, Margaréta, Ursula
FERENC
Nem megmondtam, hogy ártatlan leányod?
LEONATO
Ártatlan Claudio s a herceg is:
Egy megtévesztés áldozatai.
De Margaréta részes volt az ügyben
- Bár akaratlanul vétett -, amint
Ez kiderült a vizsgálat során.
ANTONIO
Boldog vagyok, hogy minden jóra fordult.
BENEDETTO
De én is, mert adott szavam szerint
�Meg kellett volna vívnom Claudióval.
LEONATO
Nos, lányom, és ti is, nemes komornák,
Húzódjatok be egy másik szobába,
S ha hívunk, jertek majd álarcosan!
Ez órában jön Claudio s a herceg Amint igérték...
(Antonióhoz)
Tudod tisztedet:
Testvéred lányának leszel ma apja,
S az ifju Claudiónak szánod őt.
ANTONIO
Szemrebbenés nélkül hozzáadom.
BENEDETTO
Atyám, kérnem kell majd szolgálatod...
FERENC
Miben, signor?
BENEDETTO
Hogy egybeköss... vagy gúzsba...
így vagy úgy...
- Signor Leonato... úgy igaz, signor,
Hogy húgod jó szemmel tekint reám...
LEONATO
S lányom szemelt ki néki. Így igaz!
�BENEDETTO
S én rá szerelmes szemmel visszanézek.
LEONATO
S a herceg, Claudio meg jómagam
Szemed szemmel tartottuk. Mit kivánsz hát?
BENEDETTO
Talányos volt, amit mondtál, signor.
Hogy mit kivánok?... Hogy te is kivált
Kivánd, amit kivánok... hogy ma itt
A házasok tisztes sorába lépjek (Ferenchez fordul)
Ehhez kérem segítséged, barát!
LEONATO
Szívből kivánom.
FERENC
S én segítelek.
De jön már hercegünk és Claudio!
Jön Don Pedro és Claudio kísérő urakkal
DON PEDRO
Szép jó reggelt e szép gyülekezetnek!
LEONATO
Szép jó reggelt fenségednek s a grófnak!
�(Claudióhoz)
Vártunk reád. Rászántad hát magad,
Hogy testvérem lányával frigyre lépsz ma?
CLAUDIO
Állnám szavam, ha szerecsen leány is.
LEONATO
Hívd őt, Antonio, már itt a pap.
Antonio távozik
DON PEDRO
Jó reggelt, Benedetto! Ej, mi lelt,
Hogy február borong a képeden,
Merő zimankó, felleg és vihar?
CLAUDIO
A szilaj bika juthatott eszébe...
Ne félj, aranygomb lesz a szarvadon,
S egész Európa ünnepelni fog,
Mint Juppitert Európa ősanyánk,
Midőn a szent barom hátára szállt!
BENEDETTO
Csodásan bőgött Juppiter-bika,
S ilyen bikának kellett hágnia
Atyád párját is, mert a borja, lám,
Szádon keresztül épp úgy bőg reám.
�Antonio visszatér az álarcos hölgyekkel
CLAUDIO
Még számolunk! - De rám is számadás vár.
Melyik hölgy az én jövendőbelim?
ANTONIO
Ő az - s ezennel átadom neked.
CLAUDIO
Enyém tehát. - Kedves, mutasd meg arcod!
LEONATO
Azt nem lehet, míg kézen fogva őt,
Nem esküszöl meg pap előtt vele.
CLAUDIO
Nyújtsd hát kezed e szent barát előtt:
Hites társad vagyok, ha elfogadsz.
HERO
Én voltam első asszonyod, míg éltem
S te voltál első férjem - míg szerettél.
(Leveszi álarcát)
CLAUDIO
Egy másik Hero!
HERO
Az vagyok valóban.
�Egy Herót szennybe öltek. Élek én.
S amily való, hogy élek: lány vagyok.
DON PEDRO
A régi Hero! Hero, aki meghalt!
LEONATO
Csak addig volt ő holt, míg élt a vád.
FERENC
Véget vetek megdöbbenéseteknek:
Mihelyt a szertartásnak vége lesz,
Elmondom bőven, Hero holta mint volt.
De addig - szokjátok meg a csodát!
S vonuljunk most a kápolnába tüstént!
BENEDETTO
Lassan, barát! Melyik Beatrice?
BEATRICE
(leveszi álarcát)
Engem neveznek úgy. Nos, mit kivánsz?
BENEDETTO
Te nem szeretsz?
BEATRICE
Nem jobban, mint tanácsos.
BENEDETTO
�Akkor bátyád s a herceg s Claudio
Tévedtek, mert esküdtek, hogy - imádsz.
BEATRICE
Te sem szeretsz?
BENEDETTO
Nem jobban, mint tanácsos.
BEATRICE
Akkor hugom meg Margaréta s Ursula
Szintúgy tévedtek, mikor esküdöztek.
BENEDETTO
Esküdtek, hogy te értem elepedsz.
BEATRICE
Esküdtek, hogy te értem meggebedsz.
BENEDETTO
Szó sincsen arról. Tehát nem szeretsz?
BEATRICE
Nem, csak viszonzom barátságodat.
LEONATO
De húgom, jól tudom, hogy szereted!
CLAUDIO
És őt is Benedetto - esküszöm!
�Itt egy lapon barátunk kézirása:
Saját gyártmányú döcögős szonett Beatricéhez esd!
HERO
S itt egy levél
Kuzin zsebéből - saját kézirása, Ez Benedettóhoz fohászkodik!
BENEDETTO
Csoda! Önkezünk tör önszívünk ellen! Gyere hát, elveszlek - de esküszöm a fényes napra:
könyörületből teszem!
BEATRICE
Nem kosarazhatlak ki. De a napvilágra mondom: csak a heves unszolásnak engedek!
Életmentés ez: megsúgták nekem, hogy már dögrováson vagy.
BENEDETTO
Elég! Majd betapasztom én a szád!
(Megcsókolja)
DON PEDRO
Hogy ízlik a házasság, Benedetto?
BENEDETTO
Mondok valamit, hercegem. Egy egész kollégiumra való fúrt agyú diák se tudna engem úgy
ugratni, hogy a sodromból kijöjjek. Azt hiszed, törődöm én holmi szatírákkal meg
epigrammákkal? Hisz ha ilyen elmeszüleményekkel tönkre lehet tenni valakit, akkor meg se
merne fordulni az ember egy csinos rokolya után! Egyszóval: ha énnekem házasodni tetszik,
akkor nem érdekel, hogy a világnak mit tetszik szólni hozzá! Sose piszkáljatok azzal, hogy
eddig milyen csökönyös voltam, mert az ember változandó - punktum! Hogy rólad is szóljak,
Claudio: össze akartalak kaszabolni, de most már, úgy látom, sógorságba keveredtünk, hát
csak maradj egy darabban, s jól szeresd meg a sógorasszonykámat!
�CLAUDIO
Már reméltem, hogy faképnél hagyod Beatricét, mert akkor én egy fütykössel úgy
átsegítettelek volna a másvilágra, hogy kapkodhattál volna a magad fütyköséhez... De hisz
kapkodhatsz ahhoz így is, mert a sógorasszonykám sincs fából!
BENEDETTO
Hagyd el! Cimborák vagyunk! Táncoljunk egyet esküvő előtt, hogy könnyítsünk a szívünkön
- meg a párunk cipellőjén!
LEONATO
Táncolni ráérünk utána is.
BENEDETTO
Csakazértis előtte! - Húzd rá! - Ej, hercegem, de savanyú vagy! Asszonyt, asszonyt szerezz!
Akkor kerül majd jó kézbe a fenséges pálcád!
Követ jön
KÖVET
Fenség, elfogták útján Don Juant,
S fegyver közt hozták vissza Messinába.
BENEDETTO
Ne gondolj ezzel holnapig! Ne félj,
Javaslok majd jó büntetést! - Zenét, hej!
Zene, tánc
�
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
<em>Sok hűhó semmiért</em>
Subject
The topic of the resource
A<em> Sok hűhó semmiért</em> című dráma verziói
Description
An account of the resource
A <em>Sok hűhó semmiért</em> című dráma angol és magyar szövegváltozatai, színházi és filmes adaptációi
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
Almási Zsolt
Source
A related resource from which the described resource is derived
Digitalizált könyvek, színházi előadások, filmek
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Almási Zsolt
Language
A language of the resource
magyar és angol
Text
A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text.
Original Format
The type of object, such as painting, sculpture, paper, photo, and additional data
Könyv
Dublin Core
The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/.
Title
A name given to the resource
Sok hűhó semmiért (Mészöly, 1987)
Subject
The topic of the resource
Much Ado about Nothing 20. századi magyar fordítása.
Description
An account of the resource
Digitális, betűhív átirata Mészöly Dezső fordításának.
Creator
An entity primarily responsible for making the resource
William Shakespeare
Source
A related resource from which the described resource is derived
Sok hűhó semmiért Budapest, Európa Kiadó, 1987.
Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.oszk.hu/00500/00573/
Publisher
An entity responsible for making the resource available
Európa Kiadó
Date
A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource
1987.
Contributor
An entity responsible for making contributions to the resource
Mészöly Dezső
Rights
Information about rights held in and over the resource
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Format
The file format, physical medium, or dimensions of the resource
pdf
Language
A language of the resource
magyar
Type
The nature or genre of the resource
Könyv
Coverage
The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant
Budapest
License
A legal document giving official permission to do something with the resource.
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Medium
The material or physical carrier of the resource.
Könyv
Bibliographic Citation
A bibliographic reference for the resource. Recommended practice is to include sufficient bibliographic detail to identify the resource as unambiguously as possible.
Budapest, Európa Kiadó, 1987.
Zotero
Author
William Shakespeare
Book Author
William Shakespeare
Translator
Mészöly Dezső
ISBN
963074256X
Book Title
Sok hűhó semmiért
Date
1987.
Genre
Komédia
Language
magyar
Medium
Könyv
Num Pages
170
Place
Budapest
Rights
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
URL
http://mek.oszk.hu/00500/00573/